Ottlik Géza ma már világhírű regényének, az Iskola a határon-nak atmoszféráját, egyes motívumait, alakulását jó néhány elbeszélésében tetten érhetjük. S nem csupán ott, ahol maga az élményanyag ölt testet, mint A Drugeth-legendá-ban vagy az Apagyiban, de általánosabb síkon is; alig van novellája, melynek légkörét, figuráinak gondolkodásmódját a Horthy-társadalom fojtó légköre, a háború fenyegető veszélye döntően meg ne határozná. Hősei ebben a fenyegetettségben, ez alatt a nyomás alatt élnek – szeretni és alkotni próbálnak, hiszen fiatalok –, s közben minden lélegzetvétel egyre nehezebbé válik a korszak ritkuló levegőjében. Ezek az írások – kettő kivételével – 1938 és 1946 között születtek. A háború közeledése, a háború s a visszamaradt pusztulás, a romok – a látható történetek mögött, a szerelem, az értelmiségi lét problémái mögött mindvégig jelen van maga a történelem. A Magyarok novellapályázatát megnyert A rakparton az 1945-ös Budapest feledhetetlen képét adja. Kötetünk utolsó… (tovább)
Minden megvan 26 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1969
Enciklopédia 2
Kedvencelte 3
Most olvassa 5
Várólistára tette 26
Kívánságlistára tette 13
Kiemelt értékelések
Novelláskötet, a jobb novellákról részletesebben is írok.
A Drugeth-legenda
1939-ben, a Nyugatban jelent meg, és Babits azt üzente Ottliknak: – Tetszett. Nekem is.
Az Iskola a határon felől közelítve néhány ismerős motívum:
1. A mű keretes szerkezete: a novella két szélén a jelen, és közöttük a múlt, amely majd a Hajnali háztetőkben is visszaköszön, és amelynek zárlata az Iskolában belecsúszik a történet közepébe. A visszatekintés teremti meg az idősíkok közötti ugrálás lehetőségét.
2. A kettős narrátor alkalmazása: az író egy rövid bevezető után átadja a szót egy idegen elbeszélőnek, és ezzel megkérdőjelezi a történet igazságtartalmát, ugyanakkor arra hívja a fel a figyelmet, hogy a történetben talán nem is az igazság a fontos.
3. Az emlékezés, a múlt felidézése teszi természetessé, hogy a lényeges és lényegtelen események azonos súllyal jelenjenek meg –, megadva a lehetőséget az olvasónak a saját olvasat megteremtésére, a saját számára aktuális üzenet kiolvasására. (Nyitott mű.)
4. A második narrátor – itt Ervin –, a későbbi Halász Petár a Hajnali háztetőkből, a bohém fiú, aki, Franciaországban lesz szállodatulajdonos, aki katonaiskolai élményeiről mesél.
5. A HAVAZÁS, amely fordulópont a novellában, és amely aztán az Iskolában mint „üdvtörténeti esemény” értelmezhető, itt még mint profán ünnep, a gyermekkor öröme és tisztasága, a civil lét megjelenítője.
6. A novella kulcsmondata: Semmiféle harc nem isteni eredetű. – amely majd az Iskolában a Pál apostol leveliből vett Rákóczi jelmondattá változik, és megteremti a fő mű keresztény olvasatának lehetőségét: „NON EST VOLENTIS, NEQUE CURRENTIS, SED MISERENTIS DEI.” ( „Nem azé, akinek arra akaratja vagyon, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” ).
7. Az elbeszélés nehézségei: először Ervin az, aki az emigráció miatt eltávolodva az anyanyelvétől, a megfogalmazás nehézségeivel küzdve, egy mesterséges-tudatos beszédmódban szólal meg, majd Drugeth lesz az, aki előbb magyarságát megtagadva beszél németül, majd fellázadva tér vissza a magyar káromkodásokhoz.
A novella üzenete egyértelmű az értelmezés egyik síkján: az ember szabadságvágya elfojthatatlan, a lázadás szükséges; az erről való lemondás eltorzítja, megnyomorítja a személyiséget. Ez Drugeth Balázs síkja. Ervin élete a példázat arra, hogy az alapkérdés megkerülhető, de elfojtott tartalomként, mintegy a jobbik énként, a személyiség magjaként, megsemmisíthetetlen, létező entitás.
Nekem Drugeth Balázs alakja mögött felderengett Ottlik példaképének, Kosztolányi Dezsőnek az egyik regényalakja, az Aranysárkányból Novák Antal tanár úré is, de asszociációként, a pipogya tanár figurája, a Móra Ferenc novellából készített Hannibál tanár úr című Fábri film, és Koltai Róbert Ámbár tanár úrja is (Hehe) kapcsolható.
(A novelláról Balassa Péter elemzése Miért tetszhetett Babitsnak A Drugeth-legenda címmel A bolgár kalauz című kötetben olvasható.)
A Hegy Lelke (Turul irodalmi antológia, 1939)
Ezen a szövegen tanítani lehetne, hogyan kell prózát, novellát írni, aztán a végét elrontja. „Semmi sincs sehogyan.” – hangzik az utolsó mondat, amely nem csak üres, de ami nagyobb baj, nincs ritmusa.
A kilenc kínai (Budapesti Hírlap melléklete, 1939)
Dalszínház (Színházi magazin, 1939)
Hét perc (Tükör, 1940)
La Concepción (Irodalmi almanach, 1941)
Egy úrifiú elegáns szerelmi novellái. A forma sem túl eredeti, a téma is rendre közhelyes, de azt meg kell adni, tud fogalmazni.
Hamisjátékosok (Nyugat, 1941)
Azt vártam, ez jó lesz. De nem. Közhelyes művésznovella.
Vegyészek (Vigilia, 1942)
A hang felismerhetően ottliki, de nincs benne elég meló.
Hűség (Ezüstkor, 1943)
A drótszemüveg (Magyar csillag, 1943)
Pangásos papilla (Magyar csillag, 1943)
A kegyelem (Magyarok, 1945)
Na, mondjuk, ezeket írhatta volna Rubin Szilárd.
Keléby (Új Idők, 1945)
Kérem szépen, ez egy jó novella.
Két mese (Új Idők, 1945)
Két mese.
Uszodai tolvaj (Új Idők, 1946)
Ha a vége nem lenne olyan hatásvadász, akkor jó lenne.
Szerelem (Új Idők, 1946)
Virrasztók ("Budapest" 1946)
A rakparton (Magyarok, 1946)
Fényűző élet (Új Idők, 1946)
A magyar irodalom derékhadához sorolható, igényesen megírt novellák.
Apagyi (Válasz, 1948)
Az Iskola a határon egy fejezete.
Minden megvan. (Vigilia, 1968)
Részleteiben remekmű. Sajnos, a végére kicsit közhelyes és erőltetett. Kilóg az írói lóláb, a mondanivaló.
Összességében Ottlik ezekkel a novelláival egy középszerű novellistát mutat, akinek időnként elsül a keze. A jobbak elérik a Hajnali háztetők színvonalát, amely egy igényes lektűr. Rubin Szilárd szellemi rokona, de az ő tragikus önsajnálata és kegyetlensége nélkül. Ha nem lenne ott a Hajónapló, a Próza és az Iskola. De hát ott vannak, tehát azokat köll olvasni!
Csalódás. A könyv első fele kifejezetten semmitmondó. Hasonló stílusú, de sokszor jobban sikerült prózákkal a XX. század elejétől tele vannak a lapok. A drótszemüveg című írástól kezdve már eredetibb, de meg sem közelíti Ottlik fő regényének (Iskola a határon) a színvonalát.
Lehet, hogy ahhoz, amit Ottlik adni tud, szükség van a regénnyi terjedelemre:10-20 oldalakban nem működik.
Talán azért nem értékelem annyira magasan, mert voltak benne feledhető, kicsit egymáshoz hasonló novellák. Ugyanakkor kiemelkedően jónak ítélem A rakparton-t és a Minden megvan-t. Néhány mondat, kép megőrződik, Ottlik pedig továbbra is a kedvencek között marad.
A kötetben lévő legtöbb novellában, elbeszélésben az emlékezés játszik kulcsszerepet, az emlékezés mikéntje, mondhatni az „Ars Memorica”. Számomra a címadó novella tetszett a legjobban: nekem speciel Beckettől a Godot-ra várva, illetve pl. Thomas Mann Tonio Krögere jutott eszembe az utazásról, a valahova megérkezésről, ami jelen esetben ugye Jacobi újra hazatérése volt. Érdekes, hogy Jacobi emlékezetében mennyire fontosak maguk a helyek, de a nevek is (topografikus/toponimikus), és tök érdekes az emlékezés nyelviségének asszociatív jellege (déli pályaudvaron a lány emléke, idegennyelvi halandzsa, civil ruhással való beszélgetésben az irinyó-pirinyós rész). Az a bizonyos megvan-nincs meg pedig nagyon fontos és érdekes (például ahogy perspektívát vált Jacobi a villamoson a popók között és így találja meg régi barátja, Ottó házát, ahol viszont elmarad a remélt minden megvan, azonosság pillanat).
Összességében jó élmény volt, nem mondom, hogy minden novellának velős mondanivalója van, vagy valami különöset tenne le az asztalra, de azért bőven akadnak érdekességek.
Népszerű idézetek
Az egyik könyvében volt egy kép, préri, távolban vízesés, sziklafokon a szereplők, s ez állt alája írva: „Szavatolok a lady biztonságáért – mondta a derék indián.”
Minden megvan
Az utolsó mese
Volt egyszer egy elvarázsolt királyfi, aki egy tündérszép királykisasszony kezére pályázott. De csak úgy kaphatta meg, ha előbb legyőzi a hétfejű sárkányt, felépíti a kacsalábon forgó kastélyt, s felébreszti és megnevetteti a befalazott, alvó királykisasszonyt. Sok-sok vesződség, kaland, hőstett, utazás és munka árán legyőzte hát a hétfejű sárkányt, felépítette a kacsalábon forgó kastélyt, és felébresztette az alvó királykisasszonyt. No, az mindjárt elmosolyodott, s megtartották a lakodalmat.
Aztán, hogy ez is véget ért, leültek egymással szemben, és mosolyogtak.
De eltelt egy nap, s még egy, még egy. Már az első is igen hosszú volt, mert sok órából állt, az órák meg sok percből, a percek sok másodpercből.
– Hát most mihez fogjunk? – kérdezte a királyfi.
– Most boldogok vagyunk – mondta a felesége.
– Igaz is.
De három nap múlva a királykisasszony szólalt meg.
– Mit is csinálunk most? – azt kérdi.
– Hát boldogok vagyunk – mondta az ura.
– Vagy úgy, persze.
Megint mosolyogtak egymásra egy napig, de akkor egyszerre felállt mind a kettő.
– No csak.
– Van egy ötletem – mondta a királyfi. – Befalazlak és elaltatlak megint.
– Jó!
– Lerombolom a kacsalábon forgó kastélyt, és föltámasztom a hétfejű sárkányt. Hogy újra legyen mit építenem, és legyen kit legyőznöm.
Neki is fogott mindjárt. Csakhogy ez nem volt már olyan egyszerű. Sem sok vesződség, még több hőstett, sem kaland, jövés-menés árán nem bírta lerombolni a kastélyt, mert az mindig elfordult előle a kacsalábakon –, még kevésbé bírta helyére tenni a sárkány levágott hét fejét, s nem lehetett a királykisasszonyt sem befalazni, elaltatni többé. Teltek a napok, amikből hónapok lettek és rövid esztendők, s így küszködtek.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Két mese
Ó, hát szálloda-igazgató lett Ervinből… Hogy imádta őt mindenki, legfőképpen a nők, a tízéves elkényeztetett kis Editkétől kezdve a szivarozó, nagyszerű Zseni nagymamáig, mindegyikük. Hosszú, karcsú fiú volt, tüneményesen mozgott, remekbefaragott, végtelenül vonzó arcéle és felnyírt tarkója kisfiúsnak hatott, míg a szeme szögletében ezer apró, öreg ránc bujkált és arcán két mély megnyerő barázda szántott végig. Ha megérkezett, először mindig kedvencét, Zseni-nagymamát üdvözölte, két izmos karjával felkapta őt a levegőbe, körültáncolta vele a szobát s csak e szertartás után varázsolta elő számára a szivarokat, a férfi-szivar-költeményeket. Henri Clayt, üvegtokos Upmant; a nagymama a gáttalan, rendíthetetlenül vidám férfiasságáért szerette. Ha Editke erőnek-erejével az ölébe ült, ő kissé zavartan de elragadó udvariassággal tárgyalt vele; a kislány nyilván ezért a csókolnivaló, fiús gyámoltalanságáért rajongott, szunnyadó anyai érzéssel. Ervin mint tényleges főhadnagy szolgálta prágai fekete dragonyosoknál. Hogy került Oloron-les-bains-be? Árva fiú volt, dragonyoskapitányként szerelt le, izületeiben finom, de elűzhetetlen nyavalyával s kissé orrolva a Monarchiára. A kártyához, a tánchoz és a tenisz-játékhoz értett s így némi kalandozás után Marienbadban talált alkalmazást, amely – mint később írta – nem sokban különbözött a parkett-táncos, a krupié vagy a tenisz-tréner minőségtől, legfeljebb abban, hogy e három mesterséget neki egyszemélyben kellett gyakorolnia, s hogy, akitől borravalót kapott, az éppúgy kapitányúrnak szólította, mint az, akinek ő adott. Innen került rövidesen a tengeri fürdőhelyre. No, de nem is Ervinről akarok én beszélni.
5-6. oldal (Magvető, 1991)
Másnap Oliéknál, mindnyájunk megrökönyödésére, szemüveggel jelent meg. Ez a szemüveg azonban rendkívüli darab volt. Nyomott, hitvány, ónkeretes, krajcáros szemüveg, amilyent már a falusi suszterek se igen hordtak. Választékos öltözködése mellett úgy hatott, mint egy kisebb testi hiba. Ernőnek pompás kedve volt.
Csúnyának érezte magát evvel a szemüveggel. Csúnya is volt, de inkább különös. Ezen az estén áradt belőle a kénsavas szellemesség. Csillogott a szeme az üveg mögött. Könnyedébb volt, mint valaha. Álmélkodva vettem észre, hogy Oli felvillanyozva bámulja őt.
Mintha varázsereje lett volna a rút pápaszemnek. Ernő számára lehetett olyan titkos izgatószer, ami megsokszorozta erejét. Azt kellett tapasztalnom, hogy Oli megérti Ernő fondorlatos humorát, bonyolult és fanyar ötleteit, jó helyen nevet, s – ahogyan kell – csupa derű az arca, jóllehet Ernőé teljesen szenvtelen, mint mindig.
– Rossz a szeme? – kérdezte Oli nevetve.
– Rossz – bólintott Ernő. – Kifogástalanul látok vele, és ez zavar.
Néhányan körülállták őt és várakozóan nézték.
– Kimutatható ugyanis – folytatta Ernő –, hogy kisebb-nagyobb mértékben minden embernek hibás a látása. A világ erre rendezkedett be, és én, az egyetlen kivétel, ilyen módon eddig mindent torzítva láttam.
– De honnan szerezte – kérdezte Oli – ezt az ósdi okulárét? Ilyet már nem is árulnak.
Ernő vállat vont.
– Csináltattam – mondta. – Azt hittem, tetszeni fog. Nem szép?
– Nem! – kiáltotta a lány kacagva.
– Akkor jó – bólintott Ernő. – Ezt mondta a látszerész is, de attól féltem, hogy csak biztat.
A drótszemüveg
Aztán kitépte a lapot, látván, hogy jámbor vakmerőségében az elmondhatatlant éppen a legreménytelenebb módon akarja elmondani, és a következő oldalra csak ennyit írt fiatalságának e jellegzetes gondjairól fékezett, erős indulattal: „Semmi sincs sehogyan.”
A Hegy Lelke, 48.
Ez a délelőtt még hideg, nyersen, keményen s mégis üdén és boldogítóan hideg. A kora tavaszi levegő, amely a fjordokból a havasokon keresztül érkezett a nagyvárosba, belemart a frissen borotvált képébe, a fülét perzselte.
70. oldal
Damjáni tisztán látta az utcát, a körút esti fényeit odalent, hallotta a gépkocsik tülkölését, egy kék autóbusz csikorgó fékezését, tisztán érezte a régi Budapest mondhatatlan édességét, az elsüllyedt városét, melyet hűtlenül túlélt, de amely mégis fogva maradt egyszer a rakparton hirtelen összeszoruló szívében, s szilárdabbul létezett, mint mindaz, ami túlélte s még él és változékony. Lám – elmélkedett Damjáni – így rakódnak bennünk a rétegei életünk hordaléktalajának, s ami meghalt, az is él, sőt, bizonyos szempontból csakis az él igazán.
246. oldal
Egyáltalán nem létezik a nyelvkönyvbeli város, a csók a hegyoldalban? Létezik, de csak egyszer, egyetlen példányban… a város a gyermekkori téli délutánban, a kislány csókoló varázsa a mozielőadás sötétjében… ahol először és egyetlenegyszer megtörtént… a vágy abszolútumában, ebben a kocsonyás valóságban…
A Hegy Lelke 5.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Békés Pál: Csikágó 95% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Messze van odáig! 97% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai 92% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Kínai kancsó 93% ·
Összehasonlítás - Hajnóczy Péter: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai 93% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Alakok 93% ·
Összehasonlítás - Fejes Endre: A hazudós 92% ·
Összehasonlítás - Lázár Ervin: Csillagmajor 91% ·
Összehasonlítás - Kádár Erzsébet: Harminc szőlőskosár ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Alvók futása 91% ·
Összehasonlítás