A ​világ 100 híres találmánya 1 csillagozás

Oszbach György (szerk.): A világ 100 híres találmánya

Nézz ​szét otthon vagy az osztályteremben! Csupa ismerős, mindennapi tárgy vesz körül. Ma már természetesnek vesszük, hogy létezik zsebszámológép, kompakt-, vagyis CD-lemez, televízió, telefon, golyóstoll és iratkapocs, pedig alig több mint száz éve ezeket még fel sem találták. Ebben a könyvben száz olyan találmányt gyűjtöttünk össze, amelyek legtöbbje naponta a szemünk elé kerül, és mindennap használjuk őket: egyeseket otthon, másokat a munkahelyükön; néhány a szórakoztatásunkat, néhány a közlekedésünket szolgálja. Egy valami azonban közös bennük: nehezen tudnánk elképzelni az életünket nélkülük. Mi készteti az embert arra, hogy feltaláljon valamit? Néha csupán a kalandvágy. A repülés úttörőinek fogalma sem volt arról, hogy mire lesz jó a repülőgép. Ők egyszerűen csak szállni akartak a levegőben, mint a madarak. Máskor a találmány nyomasztó emberi szükséglet kielégítése érdekében születik meg. Napóleonnak a hadjáratok alatt etetnie kellett a katonáit, ezért valaki feltalálta a… (tovább)

Eredeti cím: 100 Greatest Inventions

Eredeti megjelenés éve: 1995

Tartalomjegyzék

>!
Alexandra, Pécs, 2004
110 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633687810

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

gyuszi64 >!
Oszbach György (szerk.): A világ 100 híres találmánya

2021/152, otthoni polc, 0/0 eddigi értékelés

Egy oldal/találmány, sok (korabeli) illusztrációval *. Rövid és tömör, de igencsak tartalmas, meglepően jó volt a leírások átlagszínvonala **. Általában a hétköznapi, minket körülvevő, gyakran háztartási eszközök felfedezésének történetéről, fejlesztéséről és elterjedéséről van szó.
A válogatás több szempontból is érdekes: mit tartanak fontos találmánynak a britek (a lapokról sugárzik az angol gyakorlatiasság), vagy (szerintük) milyen személyekhez köthető egy-egy találmány. *** És persze az is érdekes, hogyan kerülhet egy könyvbe, egymás mellé a zár, a beton, a szögesdrót, a fogpótlás, a konzerv, a gemkapocs, a cellux, a margarin, a neszkávé vagy a hitelkártya.

* Két nagy kedvencem lett, az egyik az ősporszívó (félszobányi, gőzgéppel hajtott monstrum), a másik az első mikrohullámú sütő (leginkább egy páncélszekrényre emlékeztető félembernyi tömb).
** Gyengébb volt pl. az ábécé, a naptár, vagy a mára túlhaladott „kompaktlemez” (= CD; a könyv eredetije 1995-ös).
*** A szerzők végig hangsúlyozzák, hogy egy sikeres találmányhoz sok ember (feltaláló) előzetes munkája, valamint a környezeti igény is szükséges. Mégis feltűnően sok az angolszász szereplő a könyvben… (Magyar mondjuk egyetlen egy van.) Csak kuncogtam, amikor az izzólámpa feltalálói, „Edison és Swan” (utóbbi angol volt) közül „az USA-ban Swant senki sem ismeri”, és ezért több sornyi sajnálatot kapott a szerzőktől.


Hasonló könyvek címkék alapján

Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok
Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák
Leonard de Vries (szerk.): Furcsa találmányok
Robert Dinwiddie (szerk.): Tudomány és technika évről évre
Karácsonyi Rezső: És teremté az ember… I-II.
Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete
Simon Singh: Kódkönyv
Jared Diamond: A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása
Fernand Braudel: A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen
Victoria Finlay: Színek