Az ​utolsó londoni nő 17 csillagozás

Osso Eis – Egon Eis: Az utolsó londoni nő

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy angliai fegyházban, gyanús körülmények között, állítólag gombamérgezésben, meghal Anthony Styx, a hétpróbás gengszter. Halála előtt azért került börtönbe, mert egy bankból 50 000 fontot emelt el. Sem a börtönorvosnak, sem a börtönigazgatónak, sem a rabtársainak nem sikerült azonban kiszedni belőle, hogy hova rejtette a pénzt. Utolsó erejével lediktál még egy levelet a feleségének. Valery Styx nagyon jól érti a homályos utalásokkal teli levelet, sejti is, hogy hol a pénz, és el is követ mindent, hogy megkaparinthassa. A pénzt azonban nem csak ő hajszolja, hanem más bűnözők is, akiket viszont a rendőrség hajkurász, a mogorva Fish felügyelő s beosztottja, az ügyefogyott Panama. Közben újabb, titokzatos gyilkosságok követik egymást, a végén már mindenki gyanús, mindaddig, amíg elő nem kerül a pénz.

Eredeti cím: Die letzte Frau von London

Eredeti megjelenés éve: 1931

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fekete Könyvek Európa

>!
Európa, Budapest, 1988
162 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630744325 · Fordította: Tapodi Rika

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 8


Kiemelt értékelések

gyuszi64>!
Osso Eis – Egon Eis: Az utolsó londoni nő

2020/188. otthoni polc

Habkönnyű (és harmatgyenge…) Nagyjából Wodehouse és Rejtő stílusjegyeit kapjuk, de a művön nyoma sincs az ő erős kezüknek: sokkal gyengébb a szerkesztés és színtelenebbek a tartalmi momentumok. (Mondjuk Rejtőnél korábbi ez az 1931-es regény, a stiláris hasonlóságnak az lehet az oka, hogy az osztrák testvér-szerzőpáros egyik tagja Budapesten született.)

Sajnos a könyv a kétharmadánál nagyon átment ponyvába, egyedül a humora maradt meg, ezért egy fél csillagot még hozzáadtam az értékelésnél. Hangulati könyv, krimi- vagy irodalmi értékek nélkül. Én bizony ezt nem ajánlanám senkinek olvasásra, vannak sokkal jobbak a kategóriájában.

nettikeee P>!
Osso Eis – Egon Eis: Az utolsó londoni nő

Erről a könyvről nem is tudom, mit gondoljak. Kicsit faramuci, de tény és való, fordulatos, és csattanós a vége.
A karakterek megformálása nem igazán tetszett, és helyenként összecsapottnak éreztem, következetlennek a történetet, de ettől függetlenül könnyű, gyors kis krimi volt.

Alexanderr>!
Osso Eis – Egon Eis: Az utolsó londoni nő

Nagyon jól szórakoztam rajta. Ez a krimi tele van humorral. Ha valakinek a kezébe kerül, okvetlen olvassa el!

Zoltan_Greenwood P>!
Osso Eis – Egon Eis: Az utolsó londoni nő

3* többet nem tudok adni erre a könvyre, bár régen olvastam de nem hagyott mély nyomot bennem.

ChEebor >!
Osso Eis – Egon Eis: Az utolsó londoni nő

Egy jó humorú ausztriai szerzőpáros ál-angol krimije, sok mókás jelenettel és nagyon érdekes megoldással. Nem feltétlenül tökéletes (egy-két poén kicsit mesterkélten hat, és elég rövid), de azért a stílus jól átjön és végig tudjuk izgulni és nevetni is a művet.

Sonyx>!
Osso Eis – Egon Eis: Az utolsó londoni nő

Nem voltak túl nagy elvárásaim, így lehet azt mondani, hogy kellemeset csalódtam, egészen olvasható. :)

Lea_Simon>!
Osso Eis – Egon Eis: Az utolsó londoni nő

Ez egy gyorsan olvasható vicces kis detektív regény. Fordulatos, pörgős, és ami szerintem nagy erénye: a humoros elbeszélő stílus.

jonimartika09>!
Osso Eis – Egon Eis: Az utolsó londoni nő

Nagymamámnál a könyvespolcon bukkantam erre a könyvre rá. Bár már nincs túl jó állapotban a könyv, de úgy voltam vele elolvasom mert alapjáraton nem egy hosszú történet. Humoros, izgalmas, nagy fordulatokkal van megfűszerezve ez a könyv. Egy délután alatt végig olvastam és nem bántam meg. Nekem nagyon tetszett a maga tökéletes tökéletlenségével. Nem egy Agatha Christie, nyomozós könyv, de nem is bánom. Jó volt egy olyan könyvet olvasni ami ritka és nem tucat történetű. Nekem nagyon tetszett. Ajánlom azoknak akik kiszeretnének szakadni egy kicsit a tucat történetekből, és olvasni egy kicsit másabb szemszögből olvasó könyvet, valamint akik a monoton napot leszeretnék zárni egy könnyed, humoros könyvvel.

Marcsi_Bp_Békásmegyer P>!
Osso Eis – Egon Eis: Az utolsó londoni nő

Esti olvasgatás, ami pont arra jó, hogy az ember kikapcsolja az agyát. Van benne humor is, és olavastatja magát.


Népszerű idézetek

nettikeee P>!

– Persze. Van valami kifogása a gázkályhák ellen?
– Dehogy, ellenkezőleg. A gázkályháknak van kifogásuk ellenem.

54. oldal

nettikeee P>!

– Hat font fizetést kap hetente – számolt félhangosan. – Ha ennél a balesetnél maga is odaveszett volna, habi 24 font felesleges kiadást takaríthatott volna meg a Scotland Yard.

14. oldal

nettikeee P>!

– Mit csinál maga itt? – kérdezte.
– Fényképezem a tájat – felelte Panama.
– És miért vett bele engem is? – tudakolta Quinn.
– Emberek nélkül minden táj kihaltnak tűnik.

26. oldal

nettikeee P>!

– Nem számít, hogy mit keresett – erősködött Panama –, Kolumbusz is az Indiába vezető hajóutat kereste. És mit fedezett fel közben: Amerikát.

40. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kolumbusz Kristóf
nettikeee P>!

– Jegyezd meg jól: Kés, villa, olló – gyerek kezébe nem való! Most pedig ide nézz, mit hoztam neked.

151. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: A halálsoron
Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.
Agatha Christie: Mert többen nincsenek
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
Agatha Christie: Tíz kicsi néger / Gyilkosság az Orient expresszen
Rejtő Jenő (P. Howard): Vesztegzár a Grand Hotelben / A szőke ciklon
Mario Puzo: A Keresztapa
Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban
Csabai László: Szindbád, a forradalmár
Greg Iles: Csontfa