Kard ​és kódex (Szent László regénye 2.) 16 csillagozás

Ősi János: Kard és kódex

Egy ​kislány gyakran megleste az udvaron az ősz szakállú öregurat, de félt odamenni hozzá. Pedig azt mondták neki, az a bácsi az apja. Nem hitte el. Tudta ő, hogy a kislányoknak vidám, fiatal apjuk van. Bár azoknak, akiket ő ismert, anyjuk is volt. Neki pedig nem. Ezen sokat töprengett. Az anyjáról azt hallotta, hogy meghalt, az Úr Jézushoz távozott a Mennyországba. Ebből semmit nem értett. Csak azt tudta, hogy ha az anyja elment, akkor majd vissza is jön, amint lehet. És ő várt türelmesen.

A magas, sovány, ősz király lopva a leányát figyelte, aki egy kölyökkutyával játszott az üde, májusi fűben. Ám csapongó gondolatait nem tudta megfékezni.

Úgy érezte, mindig jobban szerette a békét, a krisztusi könyörületességet, mint a harcot. Mégis egész életében háborúznia kellett. A harc lett a végzete. Harcolt a kunok és a besenyők ellen, bizánci görögök, bolgárok, horvátok, teutonok ellen, sőt magyarok ellen is a trónharcok idején. Királyként ezt kellett tennie. De nem ezért… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Rézbong, Göd, 2015
410 oldal · ISBN: 9786155475047 · Illusztrálta: P. Szathmáry István

Kedvencelte 2

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Habók P>!
Ősi János: Kard és kódex

Kard és kódex, de legalább az egyik. László (még akkor nem szent) kutat, harcol, ezt teszi élete fő céljának. Közben persze férj és apa és uralkodó és hadvezér is – de a fránya kard és a kódex hiánya sosem engedi nyugodni. Szinte nem is értem – ha nem a hatalom a fontos, ha a királyi címet csak „reálpolitikusként” (legyen nyugalom addig, amíg Géza két gyereke felnő) vállalja el, akkor miért fontos a hatalmat adó kard és kódex? De mindegy is, hiszen nem találja meg – de ettől olyan furcsa maga a történet is. Ezzel együtt örömmel olvastam – olyan kevés a jó regény erről a korról.

Szabójános2>!
Ősi János: Kard és kódex

Milyen lehetett az élet a királyi udvarban az Árpád-korban? Hogyan harcoltak a katonák Szent László király seregében? Milyenek lehetek az uralkodó és közvetlen környezetének – rokonainak, udvartartásának – emberi kapcsolatai?
Sokunkat – fiatalokat, idősebbeket – érdeklő kérdések ezek. Ősi János új regényében, a Kard és kódexben (amely a nagy sikerű „A Lovagkirály keresztjé”-nek folytatása) szemléletesen jeleníti meg a kort. A párbeszédekben, leírásokban bemutatja a közismert történelmi események lehetséges emberi mozgatórugóit, így az uralkodó iránti hűséget, az ősi szokásokhoz ragaszkodást éppúgy, mint a karrierizmust, a törtetést.
A regényben megfigyelhetjük a régi és az új hit küzdelmét, de egymás mellett élését is: a falu közepén található oszlopon kereszt áll, de rávésték a pogány istenek nevét is. Boldogasszony a mi számunkra Szűz Máriát jelenti – a regényben megégetnek egy boszorkányt, aki a pogány termékenység-istennőnek: Nagyboldogasszonynak mutatott be áldozatot.
A szerző a krónikákból ismert csodákat tapintattal mutatja be. Hiszen a csoda nem feltétlenül „abszolút”. Mindig az adott kor, sőt az adott helyzet résztvevői számára adhat lelki élményt.
Ezért lehet a Kard és kódex bármilyen korú és világnézetű ember számára élvezetes olvasmány.

czenegabi P>!
Ősi János: Kard és kódex

A folytatás méltó lett az első részhez és kiforrottabb is. Valamelyik hozzászóló írta, hogy a mai kor kérdései abba a korba elhelyezve. Teljesen egyetértek ezzel.
Számomra a pogány urak szilárd hite és helytállása lett a példa és a könyv végére a keresztény egyház vált ellenszenvessé. Pedig a végén megfogalmazódik a kérdés: össze lehet békíteni a turult és a keresztet? Magánvéleményem, hogy igen. Jó lenne ha a régi tudás ismét jellemezné népünket. Ezek a mondatok is bizonyítják, hogy a mű gondolatébresztő.

Mió>!
Ősi János: Kard és kódex

Kinőttem már abból a korból,amikor az ember „ifjúsági” történelmi könyveket olvas.Bevallom,utána kellett néznem a Magyar történelmi kronológia 1987-es kiadásában a szereplők pontos korának,életének,az adott kor eseményeinek.Persze,az idők távlatában minden szerző azt ír szereplőiről,amit akar.Azt mondják,a történelmet a győztesek írják – biztosan így van a világ bármely táján és bármely idejében.
Tetszett a történet,éppen azértmert nem túlzottan idealizált,nem akart oktatni,nevelni.

Zoltán_Bálint>!
Ősi János: Kard és kódex

Nagyon tetszett a könyv. Hiányoltam viszont, hogy a legendák nem kerültek bele a könyvbe.

EfeF>!
Ősi János: Kard és kódex

Nehéz megfogalmazni, miért nem tökéletes, de nem az. Szent László erőszakos, kemény uralkodó volt. Az utólag rárakott romantikus mázban annyi igazság van, mint Mátyás király igazságosságában.


Népszerű idézetek

bölcsasszony>!

Dezső érsek és Gyula nádor munkája eredményesnek bizonyult. Táboruk napról napra nőtt. Május végén a legtöbben már Lászlót akarták a trónon látni. A sikerhez azonban valami még hiányzott. Meg kellett győzni a herceget, hogy fogadja el a koronát, ha az országgyűlés felajánlja neki.

96. oldal


A sorozat következő kötete

Ősi János: A Lovagkirály öröksége Könyves Kálmán regénye

Szent László regénye sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
R. Kelényi Angelika: A grófnő árnyékában
Bán Mór: A Holló háborúja
R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy
Bányai D. Ilona: A vér jogán
Csikász Lajos: A kuruc király
Trux Béla: Akkon ostroma
Tormay Cécile: Az ősi küldött
Kodolányi János: A vas fiai
Urbánszki László: Ördöglovas