Dorian ​Gray képmása 164 csillagozás

Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Amikor ​a Dorian Gray képmása 1890-ben először megjelent egy irodalmi folyóiratban, a viktoriánus közvélemény azonnal hatalmas felháborodással fogadta. Olyannyira, hogy az 1891-es könyvváltozatot már maga Wilde dolgozta át és bővítette ki úgy, hogy valamelyest elhallgattassa gyújtó hangú kritikusait. Azt viszont még ők sem sejthették, hogy a regény ősváltozata, ahogyan azt Wilde eredetileg elküldte a folyóiratnak, még ennél is nyíltabban beszélt a regény szereplőinek érzelmi viszonyairól, különösen a festő és modellje, Basil Hallward és Dorian Gray közötti homoerotikus vonzalomról. Az erre utaló mondatokat ugyanis a magazin szerkesztői Wilde tudta nélkül még az első megjelenés előtt kihúzták a regényből, a legelső változat szövegéről pedig több mint egy évszázadon át csak néhány Wilde-kutató tudhatott. Jelen kiadásunkban ezt a 2011-ben megjelent, cenzurázatlan ősváltozatot tárjuk a magyar olvasók elé Dunajcsik Mátyás új, ihletett fordításában, hogy végre megismerhessék Dorian Gray… (tovább)

Dorian Gray arcképe címmel és Wilde Oszkár név alatt is megjelent.

Eredeti mű: Oscar Wilde: The Picture of Dorian Gray

Eredeti megjelenés éve: 1890

>!
Helikon, Budapest, 2014
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632275567 · Fordította: Dunajcsik Mátyás

Enciklopédia 32

Szereplők népszerűség szerint

Dorian Gray · Henry Wotton · Basil Hallward


Kedvencelte 55

Most olvassa 18

Várólistára tette 133

Kívánságlistára tette 154

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
Lunemorte MP
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Le vagyok döbbenve! Korábban már olvastam Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe című változatot és az is nagyon mélyen nyomot hagyott bennem, na de ez? Az eredeti változat ezerszer értékesebb számomra. Érdekes volt a bevezetés, ami majdnem a könyv fele és én inkább utószónak hagytam volna meg, ugyanis műelemzés és egy csomót spoilerezik. Én már ugye olvastam a javított változatot, ezért bátorkodtam elolvasni, de mások vigyázzanak vele!
Meglepődtem, hogy van pár különbség a két könyv között, mármint a történet cselekményének szempontjából. Én azt hittem, hogy csak pár megbotránkoztató mondattal több van, mint a másikban. De nem, ez sokkal teljesebb nekem, mélyebb és szebb. A fordítás is jobb véleményem szerint.
Csodálatos ez a lelki fejlődés, az emberi élet misztériuma…A valóság és a képzelet együtt játszadozik az olvasók elméjével. Az a rengeteg bölcs és elgondolkodtató megállapítás engem is a bűvkörébe vett. Örülök, hogy megjelent így is ez a kötet, ez már teljes értékű kedvencem. :)

1 hozzászólás
>!
AniTiger MP
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Olyan gyönyörű volt. Nagyon bejön az új fordítás.
Olyan filozofikus volt. Egyszerűen imádtam Lord Henry szövegét, fejtegetéseit.
Olyan szomorú volt. Annyira szörnyen szántam Basilt…

A kiadást élmény kézbe venni – kívül is, belül is szép és igényes –, tele van csodás gondolatokkal (főleg Lord Henry szabadszájúságának köszönhetően) és bár egy igazi rémtörténet, mégis „szép” olvasmány – egy szépen megfogalmazott irodalmi műremek.

Én személy szerint nagyon szeretem Dorian Gray sztoriját, mert a főszereplő borzalmasan változékony és roppant befolyásolható, hatalmas fejlődésen megy át néhány gondolat és egy könyv hatása miatt. Megdöbbentőnek tartom azt is, hogy miként használja ki váratlan halhatatlanságát, mennyire elpazarolja az életet, amit kapott – csak mert helyes… és mert ki akarja használni, hogy „A társadalom, legalábbis a civilizált társadalom nehezen hisz el bármi rosszat azokról, aki egyszerre gazdagok és elbűvölőek is.”

♥ Köszi @Jeffi, hogy kölcsönadtad! ♥

Bővebben:
http://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2017/10/oscar-wild…

>!
Helikon, Budapest, 2014
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632275567 · Fordította: Dunajcsik Mátyás
>!
Csabi P
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Egy újabb régi adósság letudva. Szerencsére sikerült vele addig várnom, hogy közben nyilvánosságra került az eredeti változat, és azt le is fordították magyarra. Persze, hogy mi az eredeti, az bizonytalan kérdés. Ez a szöveg kétségtelenül Wilde első változata, ami így még annak idején sem jelent meg (a folyóirat megjelenés előtt is húzgáltak belőle rendesen). A könyvkiadáshoz aztán maga Wilde dolgozta át a szöveget, és nem csak annyiban, hogy a szexuális utalásokat húzta ki, szelídítette meg, hisz sokat bővült is a szöveg, 13 fejezetről 20-ra. Vagyis két olyan változatról van szó, amik Wilde-tól származnak, és hiába az első az „eredeti”, a második az ismertebb.

Ezek a dilemmák is indokolják, hogy ez a kiadás két vaskos tanulmánnyal kiegészítve jelent meg. Az első Előszó bemutatja a keletkezés körülményeit, a kort, a változtatások történetét, kicsit elemzi ezeket. Azt gondolom, hogy a megértéshez ezt nem árt előtte tényleg elolvasni. A második tanulmány a két szövegváltozat eltéréseit mutatja be, ezt ráér utána is.
Azt gondolom, ötven évnél régebbi könyveket nem is szabadna ilyenek nélkül kiadni.

Merthogy nem könnyű egy 130 éves történetet olyan szemmel olvasni, mint az akkori olvasók tették. Sőt lehetetlen, óhatatlanul a mai tudásunkkal tekintünk egy régi szövegre, de ez nem is baj, ha még így is olvasható, akkor mehet rá a klasszikus címke. Márpedig a Dorian Gray olvasható, még ha néha archaikusnak is hat az, amit akkor szemérmetlen szókimondásnak hívtak, ma meg csak szemérmes ködösítésnek tűnik.
A sztori közismert, elég röviden összefoglalható, az ifjú és szépséges Dorianről festő barátja készít egy portrét, és ő azt kívánja, hogy bárcsak mindig ilyen maradhatna, mint a képen. Kívánsága teljesül, és habár nincs szó semmilyen ördögi alkuról, sőt, semmilyen misztikus közbeavatkozást nem pendít meg Wilde, a kép veszi át Dorian minden csúfulását, biológiai és lelki értelemben is. Aztán csúnya vége lesz, mint sejthető.
A történet sokféleképpen értelmezhető, én azt a ma is sűrűn gyakorolt bűnt láttam benne megtestesülni, amikor egy ember leteszi a lelkiismeretét, vagy ha úgy tetszik, felmentést talál a lelkiismereti problémái alól (más se jobb, így csinálja mindenki, stb.), hogy aztán a fel nem ismert bűnök egyszer csak a fejére rogyjanak. Dorian az abszolút erkölcstelen lény, teszi, amit az ösztönei diktálnak, nem lát különbséget jó és rossz között. Ennek a történetnek a végén Wilde ad neki egy minimális esélyt a megbánásra, bár, ahogy a tanulmány írja, az átírt változat már ezt is elveszi Doriantől.

>!
Kuszma P
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Ha el kell képzelnem az arcképet, ami Dorian Grayről készült, egy Rossetti képet látok magam előtt: élénk színek és túlfinomított, légies vonások. Ez nyilván nem véletlen, hisz Wilde esztétizmusa egyértelműen rokon a preraffaelita festők szépségeszményével. (Amivel nem találtam fel a spanyolviaszt, mert az előszó is említi a párhuzamot…) Ami azt illeti, pont ez adja a könyv sajátos varázsát: mintha Wilde a saját elveit nagyítaná fel és torzítaná el, hogy bemutassa, a túljátszott hedonizmus mivé teszi az embert. Talán egy belső félelem hajtja? Önparódiát ír? Vagy mit tudom én?

A történet ott kezdődik, hogy Dorian és Lord Henry (továbbiakban L. H.) találkoznak egy festő lakásán, aki épp befejezi a hírhedt portrét. A festő nevét le sem írom, mert valószínűleg ő a regény legmellékebb főszereplője* – csak annyi a dolga, hogy jó lelkiismeretként dohos igazságokkal bombázza Doriant. Meg hogy megfesse a portrét. Meg hogy… de nem spoilerezek. A modell és L. H. között rögtön ellenállhatatlanul zavaros vonzódás alakul ki, és ezzel szegény Dorian megindul a lejtőn. Könyv első fele-kétharmada alapján azt kell mondjam, ez a könyv nem is a címszereplőről szól, hanem – L. H.-ről. Ő osztja a magvas marhaságait oldalakon keresztül, gyakorlatilag nincs bekezdés, amibe ne szúrna bele 1-5 szellemes bon mot-ot – csodálkozom, hogy nem neveztek el róla valami pszichiátriai betegséget**. Ilyeneket villant: http://moly.hu/idezetek/426461. Az a benyomásom, felét se gondolja komolyan, de ez a szép szőke görög isten, ez a Dorian, aki mellett egy agyevő zombi éhen halna, csak úgy issza magába a szavait. Persze igazából nem az a jó szó, hogy a srác ostoba, egyszerűen az ő fejében minden tettnek vagy gondolatnak csak és kizárólag esztétikai vonatkozása van, a műveltség legfeljebb a társasági csillogást szolgálja, és ha valaki öngyilkosságba hajszolása dekoratív, akkor hajrá, vágjunk bele.

Aztán egyszer csak vége szakad ennek a bájos társasági regénynek, mert Wilde eljut a IX. fejezetig, ami tulajdonképpen felvezetése a borús, gótikus végkifejletnek. Ez a fejezet egy masszív szimbólumhalom, és csak úgy süt belőle a listák mámora: felsorolódik benne Dorian teljes hangszer-, ékszer-, és falikárpit-kollekciója, mégpedig a romantikusok áradó, túlcizellált modorában. Szerintem zseniális, bár a regény legolvasópróbálóbb része: Wilde ezzel a zömök tárgybemutatással tökéletesen érzékelteti szereplője lelki átalakulását, anélkül, hogy száz oldalon keresztül leírná a borzalmakat, amiket az évek során elkövetett. És végül belecsap a lecsóba.

Nekem nagyon tetszett, jó volt olvasni. Dunajcsik fordítása klasszis-értékű. Persze végig azon tépelődtem, hogy mi a francért kellett ezen a könyvön annyira felháborodni? Hisz a gonosz meglakol, a világ rendje helyreáll. Mai szemmel a homoszexualitásra való utalások sem olyan tolakodóak (bár egyértelműnek tűnnek). Paranoid viktoriánus Anglia… Aztán eszembe jutott, hogy a XXI. században hogy reagálnak egyesek egy szimpla Varró Dani versre, és máris revideálni vagyok kénytelen az elméletem. Úgyhogy abba is hagyom.

(És még egyszer el kell mondanom: tökös kiadó a Helikon! A decens polgári-konzervatív irodalomból eljutni a cenzúrázatlan Wilde-ig meg Vonnegutig, az szép. És ahhoz se kevés bátorság kell, hogy egy százoldalas tanulmánnyal nyomjuk arcba az olvasót, aki ki meri nyitni a könyvet. Amely tanulmány egyébként fontos és informatív. És kettő darab. De akkor is száz oldal!)

* Ennek nem mond ellent, hogy az irodalomtudósok szerint ez a szereplő rokonítható leginkább Wilde-dal.
** Henryzmus – amikor a beteg minden kérdésre pár velős, hülye aforizmával válaszol.

6 hozzászólás
>!
TiaManta
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Ideje volt már valami klasszikust olvasni úgy érzem. Pláne örültem hogy egy cenzúrálatlan verzió is napvilágott látott kis hazánkban. Ennek külön örültem. Bár ehhez hozzá tartozik az elején lévő tanulmány, ami miatt még várni kellet eleinte az élményre.
De aztán az írásmódból rögtön érezni a gótikus irodalom korát. Ez is hozzátartozik a regény varázsához. Az angol úriemberek beszélgetése kb mind filozofálgatás. Néha embert próbáló volt. A nőkről való gondolkodás néhány esete tipikus férfi szemszögszögből van, de olyan elegánsan udvariasan, meg még inkább csakúgy filozofikusan teszik, hogy ez nem zavaró, ha valaki nincs erre kihegyezve.
Érdemes kézbe venni, és olvasni.
Külön kiemelném hogy a kiadvány igényes és gyönyörű.

29 hozzászólás
>!
abstractelf P
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

10 év telt el, hogy olvastam Oscar Wilde egyik leghíresebb művét, és már akkor úgy gondoltam, hogy ez valami teljesen más. Éreztem, hogy ez a történet hatással van rám, elgondolkodtat.
Az újraolvasás teljesen más élményt nyújtott. Azok a gondolatok, amelyek már 17 évesen megragadtak bennem, most régi ismerősként köszöntek vissza, ugyanakkor teljesen más színben jelent meg előttem Dorian Gray története. Épp ezért, hiszem, hogy életünk más és más szakaszában ez a regény képes újból és újból megszólítani. Akkoriban a külsőségek és a belsőségek hatása ragadta meg a figyelmemet, most viszont a külső befolyásolás hatásai. Vajon, mikor újraolvasom, mit fogok benne mélyebben felfedezni?
Az újraolvasásom során a szereplőkhöz való hozzáállásom is megváltozott. Ugyanakkor, hogy ez cenzúrázatlan változat volt, számomra nem igazán adott semmit a történethez. Basil személyiségét árnyaltabbá tette, de az átdolgozott verzióból is ki lehetett következtetni a festő érzelmeit. Wilde-nak nem kellett kimondania. Engem sokkal inkább érdekelt volna Alan Campbell sorsa.
Mindent összevetve, a Dorian Gray képmása számomra mindig is az a klasszikus marad, amely legnagyobb hatással lett a személyiségemre, és amely minden alkalommal képes valami újat mutatni.

1 hozzászólás
>!
dontpanic P
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Olvasom, hogy Wilde egyik kedvenc költője Keats volt, és azon gondolkodom, hogy vajon ez a regény cáfolata vagy bizonyítása-e a „Beauty is truth, truth beauty” sornak.

Gyönyörű és iszonytató, mint egy skarabeuszbogár.

6 hozzászólás
>!
dagikám P
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Többször belekezdtem ebbe a könyvbe,de a fülszövege elrettentett mindig. Távol áll tőlem a merengő,filozofikus témájú törtenetek. Így is kezdődött ez is,fogtam is a fejem. De aztán olyan fordulatot vett a sztori,annyira magával ragadott,hogy csak ámultam. Végre volt cselekmény és nem csak beszéltek a nagy semmiről. Mondjuk szó se róla Lord Henry nagyon sok okosságot mondott.Szerintem Dorian megérdemelte a sorsát,amiért ennyire hiú,önimádó volt. A befejezés nagyon ütősre sikeredett.

>!
augumaug MP
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

„A művész teremtsen szép dolgokat, de ne tegyen beléjük semmit a maga életéből. Olyan korszakban élünk, amikor az emberek valamiféle önéletrajznak nézik a művészetet. Nincs már érzékünk, hogy absztrakt módon gondolkodjunk a szépségről.”

Mondja ezt Wilde, miközben éppen így teszi. Nem tudom eldönteni, hogy ez a könyv a lehető legnagyobb ellentmondás vagy a lehető legtökéletesebb összhang, amit valaha a kezembe vehettem.
@MrClee említette nekem régebben, hogy Wilde prózáját a líra járja át. Természetesen igaza volt. Ennyi érzelemmel, ilyen intenzitással írni olyan, mintha magát a festményt olvashattam volna, de nem a szememmel, hanem emocionálisan. Kimondottan tapintható regény, hol a boldogság, hol a szépség, hol a fájdalom, a gonoszság és a bűn miatt. Kiveszi az ember szájából a szavakat, így inkább kell befogadni és elrágódni rajta, mint értékelni.

1 hozzászólás
>!
jehuka P
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt írnám, hihetetlenül kifinomult.
Korábban már láttam a filmet, így a történet nem volt ismeretlen számomra, mégis hatalmas meglepetést okozott. Köze sincs annak a vad brutalitásnak, ami a filmvásznon megjelent, itt mindez csak finom utalások szintjén jelenik meg, az olvasó képzeletére bízva azt, miket képzel el. Gyönyörű a nyelvezete és a klasszikusokhoz képest légiesen könnyed a stílusa. Oldalanként legalább egy mondat odakívánkozik az „idézetek” közé, még akkor is, ha az ember nem ért egyet a tartalmukkal (itt különösen Lord Henry hímsoviniszta megnyilvánulásaira gondolok). Többször azon kaptam magam, hogy csak úgy leragadtam, és ízlelgettem őket.
Csak ajánlani tudom :)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

A bűn az egyetlen, ami egy kis színt visz ebbe a modern világba.

151. oldal

>!
Sli SP

– (…) Manapság az emberek mindennek pontosan tudják az árát, csak az értékét nem.

157. oldal, III. fejezet (Helikon, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Henry Wotton
2 hozzászólás
>!
Sli SP

– Mindössze jó tanácsokat osztogat neked, azt hiszem. Az emberek imádják elosztogatni azt, amire maguknak volna a legnagyobb szükségük.

170. oldal, III. fejezet (Helikon, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Henry Wotton · tanács
>!
mezei P

A kísértéstől csak egyféleképpen lehet megszabadulni – ha engedünk neki.

>!
Kuszma P

De a Szépség, az igazi Szépség ott végződik, ahol az értelmes ábrázat elkezdődik. Az értelem már önmagában túlzás, és bármelyik arc harmóniáját képes feldúlni. Ahogy valaki gondolkodni kezd, rögtön csupa orr lesz, vagy csupa homlok, vagy valami más borzalom.

5 hozzászólás
>!
Kuszma P

A széles körű tájékozottság – ez a modern ember eszménye. Márpedig a széleskörűen tájékozott ember elméje igazán rémisztő hely. Mint egy ócskásüzlet, csupa furcsaság és por, ahol mindent jóval a valódi értéke feletti áron kezelnek.

5 hozzászólás
>!
AniTiger MP

    – (…) A mai kor embere túl sokat olvas ahhoz, hogy bölcs legyen, és túl sokat gondolkozik ahhoz, hogy szép maradjon.

219. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bölcsesség · gondolkodás · Henry Wotton · olvasás · szépség
>!
Sli SP

– (…) Amikor valakit szörnyen megkedvelek, a nevét soha senkinek nem árulom el. Az olyan lenne, mintha egy részét kiszolgáltatnám. Tudod, mennyire szeretem a titokzatosságot. Ez az egyetlen dolog, ami még képes valami csodát vagy misztériumot vinni a mi modern életünkbe. A leghétköznapibb dolog is megédesül, ha rejtegeti az ember.

115. oldal, I. fejezet (Helikon, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Basil Hallward
>!
Kuszma P

A barátaimat a kinézetük, az ismerőseimet a jellemük, az ellenségeimet pedig az éles eszük alapján válogatom meg.

5 hozzászólás
>!
Kuszma P

Egyetlen különbség egy fellángolás és egy élethosszig tartó szenvedély között mindössze annyi, hogy a fellángolások egy kicsivel tovább tartanak.

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Wilde Oszkár: Dorian Gray arczképe
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Dickens Károly: Karácsonyi ének prózában
Bram Stoker: Drakula
Charlotte Brontë: Villette
Vladimir Nabokov: Lolita
Mary Shelley: Frankenstein
Matthew Lewis: A szerzetes
Jane Austen: A klastrom titka
Charles Dickens: Szép remények