Dorian ​Gray arcképe 1264 csillagozás

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Oscar ​Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.

A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos… (tovább)

Dorian Gray képmása címmel és Wilde Oszkár név alatt is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1891

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Ulpius-ház Klasszikus világirodalom, Klasszik, Helikon Zsebkönyvek

>!
Helikon, Budapest, 2020
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634795391
>!
Művelt Nép, Budapest, 2019
316 oldal
>!
330 oldal · ISBN: 9789639555038 · Fordította: Kosztolányi Dezső

16 további kiadás


Enciklopédia 55

Szereplők népszerűség szerint

Dorian Gray · Henry Wotton · Basil Hallward · Sibyl Vane


Kedvencelte 363

Most olvassa 78

Várólistára tette 712

Kívánságlistára tette 454

Kölcsönkérné 12


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Úgy hiszem, most kezdem megérteni, hogyan sikerülhetett bizonyos köröknek a brit közvélemény előtt megszégyeníteni és megvetendő elemmé degradálni Wilde személyiségét – megfosztva ezzel magukat a XIX. század egyik legnagyobb irodalmi tehetségétől. Az egészben talán szerepe lehetett annak, hogy egyesek párhuzamot vontak közte, és legemlékezetesebb hőse, Dorian Gray alakja között. Ez megrázó felismerés volt számomra, mert olvasva a regényt, majd a neten felkutatva a címszereplő vizuális megjelenéseit (legyen szó rajzokról, vagy konkrét színészi alakításokról) mindig eszembe jutott, hogy a legéletszerűbb Dorian Gray maga Wilde lehetne – nézzétek csak meg az alineás kiadás elején lévő fotót, vagy Napoleon Sarony híres fényképsorozatát az íróról. Ezeken Wilde egyfajta karakteres férfiszépségként jelenik meg, és sokkal figyelemfelkeltőbb aurát sugároz magából, mint bármelyik Dorian Gray ábrázolás…

A sztori felfejtése kapcsán egyébként az a benyomásom, hogy tévedünk, amikor Dorian Grayt bukott hősnek tituláljuk: @Morpheus értékelésével egyetértésben sorsa elrendeltetett kényszerpályának tűnik egy olyan mikrokörnyezetben, amiben a külvilágtól függetlenítve a magasztos, már-már félisteni státusz kivívásához elég a szépség. spoiler Lord Henry megjelenése a színen az utolsó széllökés, mely elindítja a lavinát – de a hibás, kritizált világképnek már Hallward is aktív szereplője, olyannyira, hogy képes teljes lelkével alárendelni magát és művészi ambícióit Gray szépségének. Wilde célpontja éppen ez az üres és felszínes, de lelkileg mélyen kizsigerelő bálványimádat, aminek a valódi áldozatai azok, akik átlátnak a szitán. Például Sibyl Vane, aki színészként értéket tud létrehozni a három úr sajátos univerzumában, de az őszinte érzelmek hatására felismeri ennek képlékenységét. Az események ezután rámutatnak arra, hogy Gray, Wotton és Hallward, bár végig nagy érzésekről beszélnek, kizárólag az önzésüket és az önimádatukat idealizálják. Innen jöhet a fent említett, Wilde-nak ártó értelmezési lehetőség: kívülről nézve élete bizonyos pillanataiban őt is meg lehetett vádolni egyfajta doriani bohémsággal. Találtam a magyar Wikin egy idézetet tőle: „Sokan azt gondolták, hogy az életem merő valótlanság, én ellenben mindig is tudtam, hogy igaz, mert akárcsak az igazság, csak ritkán volt tiszta, és sohasem volt egyszerű.” – vajon hogyan hangozna ugyanez a mondat Gray szájából a regény végére érve?

A történet összességében méltán klasszikus, nagyszerű olvasmány. Szeretném a jövőben a Dunajcsik-féle fordítást is elolvasni, mert ezzel a régies nyelvezettel a néha hosszúra nyúló erkölcsi, filozófiai eszmefuttatások elég keményre sikerültek – illetve ha van a regénynek gyenge pontja, akkor az talán a nyomasztóan hosszú moralizálás, amivel végső soron Wilde egy megvetendő életszemléletnek próbál megágyazni. Ebben egyébként szintén remek munkát végzett! Tudom ajánlani mindenkinek, de érdemes lehet előzőleg elolvasni az író meséit, csak hogy biztosak legyünk benne: ő nem Dorian Gray, hanem Oscar Wilde.*

*Ezek a mesék rém fontosak, hiszen kitűnik belőlük, hogy ennek a meghurcolt, szerencsétlenségére egyszerre vakmerő és érzékeny művésznek nagyon tiszta erkölcsi ideáljai voltak – olyanok, amikről Gray és barátai sosem álmodhattak.

>!
Alinea, Budapest, 2011
260 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639659636 · Fordította: Kosztolányi Dezső
Márta_Péterffy P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Oscar Wilde egyik kedvenc íróm,ezt a művét most olvastam csak először, korábban színházban láttam.
Az egyik legjobb műve, bár néhol lassítja a történetet, amint az író belefeledkezik nézetei taglalásába, kisebb filozófiai értekezésekbe. Ugyanakkor kíméletlen gúnnyal ábrázolja a korabeli angol arisztokráciát, társadalmat.
Lélektanilag jól felépített történet, valamint képet kapunk az akkori művészeti, filozófiai nézetekről.
A nárcisztikus emberek pszichológiai elemzéséhez is kifejezetten érdekes.
Utólagos kiegészítés:
Most belenézegettem mások értékeléseibe, többször csodálkoztam, hogy kevesen értették meg a lényeget:
„Bárcsak én lennék mindig fiatal, és a kép öregedne meg! Ezért…ezért mindenemet odaadnám. Igen, nincs a világon semmi, amit ne adnék oda. Odaadnám ezért a lelkemet.”-ezt már korábban is idéztem a műből, szerintem egy kulcsmondat. Dorian oly mértékben önimádó, jellemtelen gyönge szemétláda, hogy kizárólag a szépsége, külseje érdekli. Még Faustnál is gyatrább, önzése és nárcizmusa üresfejűséggel párosul.
Nem hiszem, hogy Wilde magáról mintázta volna! Az író minden különcsége ellenére, a maga módján/!/ etikus és mélyérzésű, művelt és okos valaki volt, hogy a remek humorát ne is említsem.
Dorian sorsa mindenképp bukás és bűnhődés kellett legyen, és csak mosolygok az olyan értékeléseken, hogy „nem tudták megszeretni”-tejóég, nem arról szól a regény, hogy megszeressünk bárkit is!
Sokan írták, hogy unalmas-ezt még megértem, lehet az új fordítás könnyebben olvasható, még nem volt szerencsém hozzzá, de tervezem.
Az írót erősen foglalkoztatta a szépség-rútság fogalomköre, erre példa még egyik meséje, A boldog herceg kötetből: Az infánsnő születésnapja. Megható és elgondolkodtató, gyönyörű „mese”-mindenkinek ajánlom!

4 hozzászólás
AfterEight>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Az ember kicsit lecsendesedik miután az utolsó betűkön is átsuhant a szeme.
Reménykedtem az utolsó sorig. Miben? A jóságban.

Nem tudom ezt a könyvet más oldalról megközelíteni,csak arról ahol úgy érzem
magam állok.
Évek óta zavar az a gondolat,hogy egyre „keményebbé” válok. Az természetes,hogy
aki igazán szeret valakit annak a szemében megjelenik az aggódás a szeretett ember miatt és amíg az a szeretet tart, ott is marad. (Szülőknél azt hiszem örökké :)
Az viszont nem, hogy ott van már benne a kétkedés. A bizonytalanság, hogy
most csak játszanak velünk vagy őszinte a mosoly, és ezt a kételyt úgy kapjuk az
évek alatt.Utálom, azt is,hogy nem hihetünk, nem bízhatunk feltétel nélkül másokban.
Hogy ott vannak a mögöttes gondolatok, és egyszer csak észre veszed,hogy
valaki fel akar használni az érdekeinek megfelelően.A saját sérelmét próbálja veled,
általad, megtorolni. Veled kimondatni az ő szavait. Mindenki „keményedik” ahogy
telnek az évek, elvesztjük ártatlan gyermeki hitünket, másokban.
Felnőttnek lenni nem könnyű.Látni a rosszat, választani a jót, otthagyni azt ami
árt a lelkünknek még ha az egy vonzó „barát” is lenne, vagy egy jól fizető munkahely, egyike a legnehezebb dolgoknak.
„Jó akarok lenni. Nem tudom elviselni, hogy a lelkem csúnya.”
Ezt mondta Dorian a könyvben.
Ha az ember lelke szép akkor tud repülni, mint a madár. Csodás tájakra visz.
Jó dolgokat tenni, kedvesnek lenni soha nem késő.
Ideje lenne mindenkinek megpróbálni.

Leliana>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Harmadáig azt hittem, kedvenc lesz, majdnem rá is nyomtam, de szerencsére most kivártam legalább a közepét, onnantól (számomra) teljes mélyrepülés volt. Addig elképesztő/hajmeresztő/alaposan megvizsgálandó gondolatok százai, majd idegesítő, soha véget érő felsorolások, jelentéktelen vacsorák, semmi mondanivaló. A lezárás sajnos teljesen kiszámítható, olyan érzés, mint ha nem is ugyanaz a szerző írta volna a két részt, vagy legalábbis kifulladt volna addigra.
Ami a karaktereket illeti, biztosan nem volt cél, hogy bármelyiküket megkedveljük, komoly fejlődési ívet sem mutatnak, de adott Lord Henry szájába olyasmiket, amikért mégsem bánom, hogy elolvastam.

Bélabá>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Elolvastam, mert sokak szerint kultuszkönyv és megérte! Meglepődtem az elején, mintha aforizmagyűjteményt vagy egy különös, regénybe írt füveskönyvet olvastam volna. Tele volt életbölcsességgel, elmélkedéssel, néha úgy éreztem kissé elcsépelt helyenként. Aztán szép fokozatosan kibomlott a történet, és ami nagyszerű volt, hogy mindig tudott valami csavart belevinni Wilde. Nem az volt, amire számítottam előtte, hanem kicsit más. Azzal a jelzővel kaptam a könyvtárban, hogy „durva”, én inkább enyhén misztikusnak tartom. Továbbá tetszett a közepe után nem sokkal a részletes leírás a hangszerekről, drágakövekről és textilekről, ez megdobta az akkor lanyhuló élményt. A korhangulat végig magába szívott. Aprócska hibának érzem, hogy enyhén hullámzott a történet és ugyan az események magukkal sodorták a sztorit, volt benne egy-két „laposabb” rész. Az is világos, hogy Oscar Wilde rendkívül művelt ember, annak tűnik számomra e könyve alapján. A kis hibácskák miatt 4,5 csillag és 4,3 pont, de azért bőven megérte elolvasni és ajánlom az enyhe misztikát kedvelőknek.

Stone>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Bár viktoriánus korban íródott, mintha teljesen friss lenne a mondanivalója. (Csak személyes rajongásból adódóan tudom, hogy amikor íródott és kiadták, pár évvel azelőtt működött Londonban Hasfelmetsző Jack, nekem az ilyen mi volt párhuzamosan abban a korban, mindig érdekes…) Rengeteg irodalmi utalás van benne, kedvenc részem, mikor az ásványokat és kelméket sorolja, a hozzá tartozó valós, mitológiai vagy irodalmi kontextusban. Akinek nincsenek ismeretei, meg sem érti és csak unatkozik felette. Dorian a fiatalok naivságával és megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik, mindenki vágyik arra, hogy hasson rá valami, hogy megtalálja, amit keres. Senki sem tudja kivonni magát a különböző hatások alól, csupán megválogathatja mit enged be, de van, hogy annyira ösztönös és benső dolgot érint valami, hogy magunk sem tudjuk miért vonzódunk, egyszerűen csak nem tudunk ellenállni. Gray a szürke minden árnyalatában kipróbálta a bűnt. Eleinte elhitte, hogy a festmények köszönhetően, őt nem érinti meg, mert pajzsként tarthatja maga előtt a varázslatot. De ez csak a külsőség, a vanity fair, és mindenki fizet. Van aki negédes és mindenkivel próbál jóban lenni, csak nehogy szó érje a ház elejét, és Dorian elkövet mindenfélét, mégis fontos számára a társadalom ítélete. Nemhiába, az élet egy színpad, várjuk a tapsot, még ha nem is hajlongunk az előadásunk végén. Nem baj, ott a kis like gomb, meg a kedvencelő csillag.
A tükör ma is tiszta, amit Wilde elénk tart. Még mindig rá tudok csodálkozni arra, hogy generációk jönnek-mennek és semmit sem tudunk változni. Lehet, hogy magasabbak vagyunk, kövérebbek, némely társadalomban egészségesebbek, az emberi benső, az ösztönök, amik tartják az értelmet, nem hajlandóak elkopni belőlünk.
Olvasva néhány értékelést nem értem, hogy akik sekély pocsolyában tapsikolnak, miért akarnak mély vízben úszni…

1 hozzászólás
bagie P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Egy tükör: nézzünk szembe önmagunkkal, az emberiséggel… és vegyük észre, hogy az arcunkon mindennek nyoma van.
Fantasztikus könyv. Előbb-utóbb sort kerítek minden zseniális műre, ami eddig kimaradt az életemből… aztán majd ismétlek, mert nem szabad elfelejteni a mondanivalóját.

SteelCurtain >!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Az ember legklasszikusabb és leghiábavalóbb önbecsapási kísérlete a forma és tartalom harmonikus egységének hirdetése. Oscar Wilde meg vásott anarchistaként vaskos dinamitköteget gyömöszölt a harmonikus egység fenekébe és a kanóc lángra lobbantása után őszinte érdeklődéssel szemlélte, hogy mi sül ki ebből. Én azonban tudok titkot tartani, s nem árulom el, hogy mi lett nagy bumm eredménye.
Vagy az egy másik történet?
Annyi azonban bizonyos, hogy ebben a könyvben jelentős szerepet kap minden, ami de…
Dekadens.
Deviáns.
Deklaszált.
Decemberi. (Már persze azoknak a molyoknak, akik előrelátóan karácsonyra halasztották az elolvasását.)
Denevér (Fogalmam sincs mire lett volna jó ebben a történetben egy bőregér, de jól el lehetett volna helyezni minden oldalon egy jó kis bőregérfogó reklámot.)
Deres. (már a határ.)
De jó. Nem kicsit! (Az bizonyos P. Howard szerint Bob.) Nagyon. (Egy másik, kevésbé irodalmi klasszikus kifejezésével élve.)
De facto: Tárgyi bizonyíték Oscar Wilde hihetetlenül szellemes és provokatív zsenialitására.

3 hozzászólás
nope >!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Olvastam már egyszer, kb. 5 éve 17 évesen a könyvet, és teljesen úgy élt a fejemben, mint egy remek regény, azonban akik akkor a közvetlen környezetemben voltak, felvilágosítottak, hogy anno nagyon szenvedtem rajta. Kíváncsi voltam, hogy kicsit érettebb fejjel milyen élmény lesz majd, és azt kell mondjam, nagyon jó döntés volt újraolvasni.
Először is, most nem volt szenvedés, jól haladtam vele. Csak azért húzódott el az olvasás, mert közben elolvastam egy másik könyvet is. Egyetlen rész volt, ahol kicsit megfeneklett a történet és megakadt a lendületem, amikor sorolja, hogy miket gyűjt Dorian. Értem, hogy miért van benne, de ettől függetlenül ott kicsit megtört a lelkesedésem egy időre.
Maga az alapötlet, hogy a festmény válik Dorian lelkévé és magán viseli a test bűneinek nyomát, nekem nagyon tetszett. A mondanivaló elég egyértelmű: ha bűnös életet élsz, az nyomot fog hagyni rajtad testileg és szellemileg egyaránt. Úgy tehetsz, mint aki nem látja be, de akkor is ott lesz a háttérben, lassan megkeserítve az életedet.
Elég megosztó Lord Henry Wotton karaktere, aki provokatív, szörnyű dolgokat mond, befolyásol másokat. Mégsem volt igazán ellenszenves, mert szerintem nagyon különleges alakja a regénynek. Érdekes, hogy mekkora hatással van Dorianre, sokszor elgondolkoztató, még többször azonban teljesen képtelen kijelentésekkel. Én úgy éreztem, hogy Henrynek csak a szája nagy, ő maga fele annyira sem rossz, mint amilyennek mutatja magát, Dorian Gray viszont a gyenge jellem iskolapéldája. A kedves, naiv fiú, aki elhiszi, hogy nagy kanállal kell habzsolni az életet, hagyja magát befolyásolni, letéríteni a „helyes” útról, majd végül a saját életének a rabja válik belőle.
Különleges egy regény, egyszer az életben mindenképpen érdemes elolvasni.

Morpheus>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Emlékeztem arra, hogy valamikor régen olvastam, az alaptörténet is nagyjából megmaradt, de semmi több. Igazából meg is értem önmagam.
Mert hát ki is az a Dorian Gray és hű barátja, lord Henry?
Dorian egy narcisztikus, hedonista, ateista és nihilista ember, aki másokra eszközként tekint, másokat használ csupán, de épp ezért sohasem volt képes szeretni. Bár úgy tűnik, hogy lord Henry a kísértő, az aki felvilágosítja (vagy inkább elsötétíti), de könnyű valakit táncba vinni, ha ő is akarja azt. Nietzsche arról írt, hogy miután megölték istent, nincs többé középpont, amihez lehetne igazodni, és mindenki szanaszét repül. Itt is ez történik, nincs mibe kapaszkodni, a tudomány sok mindent ad, de van amit nem fog tudni adni sohasem, mégpedig iránytűt az élethez. Persze mindezzel nem azt állítom, hogy istenre volna szükség ahhoz, hogy személyként kezeljünk másokat, hogy tudjunk szeretni, alkotni, teremteni, mert nincs szükség egy középpontra odakint, ha létrehozzuk a saját középpontunkat ([t]alapzatunkat) idebent. Nos Doriannak nem volt sem egyik, sem másik, ezért úgy hullt a sötétbe, mint a kútba ejtett kő. A végén szinte haragudott a fiatalságára és szépségére, mert akkor nem esett volna kísértésbe, senkit sem érdekelt volna, de hát ez a gyávák erényessége. Épphogy az adja meg az ember értékét, ha a legnagyobb mocsokban is tisztább tud maradni, ha a legnagyobb csábításokra is nemet tud mondani (amennyiben azzal másoknak ártana).


Népszerű idézetek

Sli P>!

– (…) egyikünk se tudja elviselni másokban a saját hibáit.

17. oldal, Első fejezet (Ulpius-ház, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: Henry Wotton
4 hozzászólás
kávésbögre P>!

Ma az emberek tudják mindennek az árát, de nem tudják semminek az értékét.

51. oldal, 4. fejezet (Lazi, 2006)

1 hozzászólás
czegezoltanszabolcs>!

Hány dolog van, melyet félredobnánk, ha nem félnénk, hogy mások fölkapják!

tataijucc>!

Ma este unom önmagamat. Szeretnék másvalaki lenni.

Tizenkettedik fejezet

Vave>!

Az egyszerű gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke.

Harmadik fejezet

kávésbögre P>!

Az önvádban van valami fényűzés. Ha önmagunkat korholjuk, úgy érezzük, senki másnak nincs joga korholni bennünket.

102. oldal (Lazi, 2006)

czegezoltanszabolcs>!

Mindig. Szörnyű szó. Borzongok, ha hallom. Nők szeretik használni. Minden románcot elrontanak, mert azt akarják, hogy örökké tartson. Különben ostoba szó. A futó kaland és a sírig tartó szenvedély között csak az a különbség, hogy a futó kaland kissé tovább tart.

4 hozzászólás
Limbus>!

A hűségesek csak a hétköznapi oldalát ismerik a szeretetnek; a hűtlenek ismerik a szeretet tragédiáit.

23. oldal (Ulpius, 2007)

Sli P>!

– (…) Én szigorúan osztályozom az embereket. Barátaimat a szépek, ismerőseimet a jellemesek, ellenségeimet az okosak közül választom ki. Ellenségeink kiválasztásában sohase lehetünk eléggé óvatosak. Egyetlenegy ellenségem sincs, aki tökfilkó volna. Többé-kevésbé mind okosak, s így aztán becsülnek engem. Nagyon hiú vagyok? Szerintem igen.

16. oldal, Első fejezet (Ulpius-ház, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: ellenség · Henry Wotton · hiúság · választás
kávésbögre P>!

Ha boldogok vagyunk, akkor mindig jók vagyunk, de ha jók vagyunk, akkor nem vagyunk mindig boldogok.

83. oldal (Lazi, 2006)

1 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde
Robert Louis Stevenson: Yekyll doktor csodálatos története
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete
Dickens Károly: Karácsoni ének
Charles Dickens: Szép remények
Charles Dickens: Nagy várakozások
Bram Stoker: Drakula
Bram Stoker: Drakula, a vámpír
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei
Charles Dickens: Nicholas Nickleby I-II.