Dorian ​Gray arcképe 1707 csillagozás

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Oscar ​Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.

A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos… (tovább)

Dorian Gray képmása címmel és Wilde Oszkár név alatt is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1891

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Ulpius-ház Klasszikus világirodalom Ulpius-ház · Klasszik Alinea · Helikon Zsebkönyvek Helikon · A kedvenc könyveim Pannon Lapok Társasága

>!
Helikon, Budapest, 2021
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634798156 · Fordította: Kosztolányi Dezső
>!
Helikon, Budapest, 2020
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634795391 · Fordította: Kosztolányi Dezső
>!
330 oldal · ISBN: 9789639555038 · Fordította: Kosztolányi Dezső

17 további kiadás


Enciklopédia 63

Szereplők népszerűség szerint

Dorian Gray · Henry Wotton · Basil Hallward · Sibyl Vane


Kedvencelte 444

Most olvassa 116

Várólistára tette 877

Kívánságlistára tette 661

Kölcsönkérné 13


Kiemelt értékelések

Naiva P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

„Azok a könyvek, melyeket a világ erkölcstelennek nevez, olyan könyvek, melyek megmutatják a világnak tulajdon hitványságát.
Mindig is érdekelt ez a könyv. Ahogy arra is kíváncsi voltam, miért számított már a maga idejében botránykönyvnek.
Dorian Grey-ről szerintem már mindenki hallott és nem csak azért, mert a világirodalom egyik legismertebb karaktere, hanem azért, mert Oscar Wilde idézetei a mai napig hatalmas üzeneteket tartogatnak. Wilde egyszerűen zseniális író volt. Nagyon ügyesen, alig érzékelhetően képes volt elhelyezni a homoszexualitást a történetben, amikor is ebben a korban, Európában még bűncselekménynek számított.
Nekem nagyon tetszett a könyv. Akkor is, ha kissé lassú és vontatott volt. Nem olyan, hogy alig várom, hogy mi van a következő oldalon, csak olvasom, mert érdekel. Nem tudom, hogy ez így érthető-e? Szóval jó könyv, csak nem az a fajta, amihez szokva vagyok. Dorian Grey karakterének változását egyszerre volt öröm és szomorúság látni. Akkor is, ha szerintem ő nem igazán fejlődött, pusztán átvette Lord Henry ötleteit.

8 hozzászólás
Katalin_V_Tóth P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Az élet, a megfelelő életforma nagy kérdéseit feszegető filozófiai regény. Nyelvezete könnyen olvasható, a történet íve tökéletes. A kor hangulatát is nagyon jól visszaadja, a művészetek szerepét, a festészet értékét is kiválóan tükrözi.

Cukormalac>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Szerettem volna úgy kezdeni az értékelést, hogy nem vagyok előítéletes, aztán szépen ki is húztam és végül az lett belőle, hogy nem szeretek előítéletes lenni. Lám, csak egy pici különbség, és mennyire mást jelent, plusz azért mégsem szeretnék egy viszonylag jól felépített renomét lerombolni – legalábbis itt és most nem. Ezen olvasás képében ugyanis egy kifejezetten régi adósságot törlesztek és egyúttal ismételten egy klasszicizálódott művet vettem a kezembe. (Zárójeles megjegyzés, hogy az általános félelem és távolságtartás azért most is megvolt, mint ilyen esetekben mindig. Használhatnám az általában kifejezést is, de azzal megint csak magamat csapnám be.)

Egészen konkrétan 2015 óta, tehát kicsit több, mint hat éve volt képzeletbeli várólistás részemről Fingal O'Flahertie Wills (no igen, ez Wilde úr születési neve – viccelődhetnék gonosz módon azzal, hogy leánykori, de ezt a vonalat inkább hagyjuk…) egyetlen regénye. Hajdanában még brit civilizáció órán vettük elő és ismertük meg, de az nagyon nem rémlik, hogy eljutottunk volna addig, hogy teljes egészében fel is dolgozzuk – legalábbis nekem egy bizonyos pontig volt meg a sztori, utána már kifejezetten a kiváncsiság, no meg a könnyed olvashatóság hajtott végig rajta. Komolyan nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a regény.

Nem egy könnyed kikapcsolódás, hiszen a gondolatok – főleg az első felében – rendkívül tömények és bizony centinként újra és újra elolvasandók. Mindez kedvemre való és örömteli tény? Igen. Eddig tetszik? Bizony ám. Volt azonban egy pont, talán éppen a felét elhagyva, amikor konkrétan egy teljes fejezet szólt Dorian ruházatáról, az őt körülvevő tárgyakról és ilyen hasonló apróságokról, amit konkrétan kihúztam volna azzal, hogy totál felesleges. Szerencsére a lélekrajz helyrebillentette némiképp, én pedig túlságosan is jószívű vagyok ahhoz, hogy emiatt vonjak le. Az értékén nem csorbít, csak éppenséggel teljesen feleslegesnek érzem, köszönöm.

Több olyan véleményt is olvastam itt is, máshol is, szóval általános dolog, de érdemes lehet kiemelni: a vége kiszámítható és elcsépelt. Nos, meglehet, de mivel egyáltalán nem spekuláltam a befejezéssel kapcsolatban, sőt még némi meglepetés-faktort is tartogatott, ebből tudom, valószínűleg tényleg nem jutottunk el idáig kilencedikben, ha-ha. Engem legalábbis habár nem rázott meg, azért meglepett. De legalább kapott egy befejezést és nem szült olyan folytatást, amivel lerombolható lenne az egész. Mert hogy ez egy remek regény, és egy pillanatig sem bántam meg, hogy sorra kerítettem – végre. Igen, féltem tőle, de pillanatok alatt elszállt minden kétely és helyét átvette az öröm, a büszkeség és az elégedettség.

Azt viszont be kell látnom, hogy hiába ír gyönyörűen és visszafogottan, mégis teljes pompával, gyönyörködtetően ez az Oscar, azért ez inkább Kosztolányi. Desiré fordítása rengeteget ad, nem csoda, hogy ennyi mondata szállóige lett. Én meg egy rettentően gyenge figura vagyok, de egyből repült is a kedvencek közé. Hiába… van, ami nem javítható.

*****

update 2022:

– Ó, hogy mennyire csacsi fiú maga, Dorian!
– Most miért mondja ezt, Lord Para?
– Mert szeretem akkor, ha itt van, de legjobban imádom, ha tőlem távol egyengetik útját az istenek.
– Sokszor nem értem, mit akar állandóan ezekkel a paradoxonokkal, édes Lordom…
– Pedig egyszerű, mint a fiatalság megélése, harmatos mézű szavakat lehellő zergemadaram: azok a regények a legszebbek és legemlékezetesebbek, amikbe igazán bele tud halni a lélek. Ha fájdalom nélkül fejezünk be egy könyvet, az olyan, mintha nem is lett volna. Látja, ez nem paradoxon.
– Valóban nem. Már csak azt tudnám, miért pont nekem mondja ezt…
– Mert akárhányszor szembesülök azzal, Fiam, hogy mit művelt magával ez a Kosztolányi, belesüllyedek a szövegébe, hagyom magam sodortatni míves fordításával, mely az idő előrehaladtával egyáltalán nem veszített az érvényességéből, de akkor is inkább Ő, mint Wilde.
– Látja, Lordom, ezzel egyet kell értenem. Gyönyörű, kimunkált, de túl dagályos és romantikus. Haragudni viszont akkor sem lehet arra az ingatag menny alatt ingatag létezőre.
– Hogy milyen költői ma…
– Pedig az embernek nem kell egy ilyen remek fordítás, hogy költői lehessen. A líra húrjai mindenkiben egyformán szólnak, felszabadításukhoz viszont hatalmas ihletforrás kell, ó. De ezt magának mondjam?
– Dehogy is, inkább azoknak, akik még szeretnék elolvasni. Nem is tudják, mekkora élménytől fosztják meg magukat…
– Vannak még, kik nem olvasták volna?
– Akár igen, akár nem, egyszer az életben sort kellene, hogy kerítsenek rá. Maga csak tudja…
– Bizony, hiszen szeretem tudni a dolgokat, de azokat a legjobban, amiket nem tudok.

>!
Helikon, Budapest, 2020
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634795391 · Fordította: Kosztolányi Dezső
5 hozzászólás
Márta_Péterffy P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Oscar Wilde egyik kedvenc íróm,ezt a művét most olvastam csak először, korábban színházban láttam.
Az egyik legjobb műve, bár néhol lassítja a történetet, amint az író belefeledkezik nézetei taglalásába, kisebb filozófiai értekezésekbe. Ugyanakkor kíméletlen gúnnyal ábrázolja a korabeli angol arisztokráciát, társadalmat.
Lélektanilag jól felépített történet, valamint képet kapunk az akkori művészeti, filozófiai nézetekről.
A nárcisztikus emberek pszichológiai elemzéséhez is kifejezetten érdekes.
Utólagos kiegészítés:
Most belenézegettem mások értékeléseibe, többször csodálkoztam, hogy kevesen értették meg a lényeget:
„Bárcsak én lennék mindig fiatal, és a kép öregedne meg! Ezért…ezért mindenemet odaadnám. Igen, nincs a világon semmi, amit ne adnék oda. Odaadnám ezért a lelkemet.”-ezt már korábban is idéztem a műből, szerintem egy kulcsmondat. Dorian oly mértékben önimádó, jellemtelen gyönge szemétláda, hogy kizárólag a szépsége, külseje érdekli. Még Faustnál is gyatrább, önzése és nárcizmusa üresfejűséggel párosul.
Nem hiszem, hogy Wilde magáról mintázta volna! Az író minden különcsége ellenére, a maga módján/!/ etikus és mélyérzésű, művelt és okos valaki volt, hogy a remek humorát ne is említsem.
Dorian sorsa mindenképp bukás és bűnhődés kellett legyen, és csak mosolygok az olyan értékeléseken, hogy „nem tudták megszeretni”-tejóég, nem arról szól a regény, hogy megszeressünk bárkit is!
Sokan írták, hogy unalmas-ezt még megértem, lehet az új fordítás könnyebben olvasható, még nem volt szerencsém hozzzá, de tervezem.
Az írót erősen foglalkoztatta a szépség-rútság fogalomköre, erre példa még egyik meséje, A boldog herceg kötetből: Az infánsnő születésnapja. Megható és elgondolkodtató, gyönyörű „mese”-mindenkinek ajánlom!

4 hozzászólás
Dóra_Viki P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

„A szépsége tette tönkre őt, és az ifjúság, melyért rimánkodott.”
Eddig nem olvastam még semmit Oscar Wilde-tól. Maga a regény alaptörténete tetszett, viszont a közepén volt egy filozofálós rész, amikor néha azt se értettem mit olvasok. Na ott volt egy olyan, hogy mindjártelhajítomjómesszire. De utána megint beindult a történet.
A történet középpontjában Dorian jellemfejlődése áll, de sajnos rossz irányba.
Végig bíztam benne, hogy Basil, a festő jó hatással lesz rá, de sajnos már túl későn jön rá, hogy változtatnia kéne.
Összességében tetszett, jó könyv volt.

2 hozzászólás
Szürke_Medve>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Olvasás közben végig azon gondolkodtam hogy vajon Oscar Wilde melyik szereplővel azonosult leginkább? Azt hiszem egy kissé mind a hárommal, Henryvel, Doriannel és Basillal is. Élvezte ha megcsodálják, élvezte ha megbortánkoztathat, de volt benne vágy az ártatlanságra is.
Egy régióta ismert (Faust) ötletet dolgoz fel újra, ebben a történetben, egyúttal megörökiti a benne lakozó vágyakat is, és Dorian végső bukásában talán a saját bukásának előérzetét is megírta.

A forma, amire Oscar Wilde mindig sokat adott itt is remek: Amikor annak idején olvasni kezdtem, az elején ceruzával aláhúztam minden aforizmát, aranyköpést, de egy idő után abbahagytam annyi volt. Oscar Wilde bravúrosan önti magából a bonmot-okat, és ezek mint egy gondos szövésű gyöngyös díszháló, úgy fogják egybe az egész történetet. Persze nem minden gyöngy azonos szépségű, de ilyen mennyiség mellett elkerülhetetlen egy-két közhely. Meg aztán erről az író is úgy vélekedett: „Mai világunkban semmi sem olyan hatásos, mint egy bombasztikus közhely…” Maga az egész egy pompásan megírt történet.

2 hozzászólás
AfterEight>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Az ember kicsit lecsendesedik miután az utolsó betűkön is átsuhant a szeme.
Reménykedtem az utolsó sorig. Miben? A jóságban.

Nem tudom ezt a könyvet más oldalról megközelíteni,csak arról ahol úgy érzem
magam állok.
Évek óta zavar az a gondolat,hogy egyre „keményebbé” válok. Az természetes,hogy
aki igazán szeret valakit annak a szemében megjelenik az aggódás a szeretett ember miatt és amíg az a szeretet tart, ott is marad. (Szülőknél azt hiszem örökké :)
Az viszont nem, hogy ott van már benne a kétkedés. A bizonytalanság, hogy
most csak játszanak velünk vagy őszinte a mosoly, és ezt a kételyt úgy kapjuk az
évek alatt.Utálom, azt is,hogy nem hihetünk, nem bízhatunk feltétel nélkül másokban.
Hogy ott vannak a mögöttes gondolatok, és egyszer csak észre veszed,hogy
valaki fel akar használni az érdekeinek megfelelően.A saját sérelmét próbálja veled,
általad, megtorolni. Veled kimondatni az ő szavait. Mindenki „keményedik” ahogy
telnek az évek, elvesztjük ártatlan gyermeki hitünket, másokban.
Felnőttnek lenni nem könnyű.Látni a rosszat, választani a jót, otthagyni azt ami
árt a lelkünknek még ha az egy vonzó „barát” is lenne, vagy egy jól fizető munkahely, egyike a legnehezebb dolgoknak.
„Jó akarok lenni. Nem tudom elviselni, hogy a lelkem csúnya.”
Ezt mondta Dorian a könyvben.
Ha az ember lelke szép akkor tud repülni, mint a madár. Csodás tájakra visz.
Jó dolgokat tenni, kedvesnek lenni soha nem késő.
Ideje lenne mindenkinek megpróbálni.

Mulán P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Nagyon bírom Oscar Wilde munkásságát, de valahogy ez a könyv kicsit mást ad az olvasónak mint amire számítana. Megnézetem a filmet is és így írom az értékelést, megkérnék mindenkit aki szeretné megnézni a filmet, hogy vagy ne tegye legalábbis ne úgy hogy elolvassa előbb a könyvet és utána a film, vagy ha még is megnézi akkor készüljön rá hogy a film az olyan mintha egy feldolgozás lenne. Szinte rá se ismertem a könyvre teljesen egy új Dorian t kaptam a filmben mint a könyvben. A film borzalmas volt egyáltalán nem tetszett, a könyv magával ragadó volt érzelmekkel teli. Érdekes és polgárpukkasztó volt, és természetesen kellőképpen szomorú is. Dorian egy rohadék számomra mert csak magával foglalkozott csak a külseje volt a lényeg semmi több és annyira de annyira nem szeretem az ilyen karaktert. hogy lehet valaki ennyire érzelmi nyomorék??Hogyan érdekelhet embert csak saját maga csak a szépsége semmi más? Nem egy könnyű olvasmány inkább olyan fajtának mondanám amit egy másik könyv mellé jó olvasni, hozzá tenném hogy az első oldaltól fogva azt hittem kedvenc lesz és 5 csillag de látod…

3 hozzászólás
nemeth97>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Rájöttem, hogy nem vagyok oda annyira az angol írókért…Rowlingot pörgetni tudom, mint a szerencsekereket, de Lovecraft, Jane Austen, és a hasonló korabeli írókkal hadilábon állok nagyon, mert néha olyan dolgokat tudnak kifejteni oldalakon keresztül mint pl. most itt Wilde-nál a hímzés…tehát értem én, nagyon szépen ír, elképesztő a szókincse,de a francba is…:D
Mindennek ellenére nagyon megkedveltem Dorian Gray alakját, a magában folyamatosan vívódó pszichopata, aki maga se tudja eldönteni, hogy mit szeretne.
És az a befejezés…zseniális volt, nincs erre más szó, már csak az miatt megérte végigolvasni.:D

2 hozzászólás
Leliana>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Harmadáig azt hittem, kedvenc lesz, majdnem rá is nyomtam, de szerencsére most kivártam legalább a közepét, onnantól (számomra) teljes mélyrepülés volt. Addig elképesztő/hajmeresztő/alaposan megvizsgálandó gondolatok százai, majd idegesítő, soha véget érő felsorolások, jelentéktelen vacsorák, semmi mondanivaló. A lezárás sajnos teljesen kiszámítható, olyan érzés, mint ha nem is ugyanaz a szerző írta volna a két részt, vagy legalábbis kifulladt volna addigra.
Ami a karaktereket illeti, biztosan nem volt cél, hogy bármelyiküket megkedveljük, komoly fejlődési ívet sem mutatnak, de adott Lord Henry szájába olyasmiket, amikért mégsem bánom, hogy elolvastam.


Népszerű idézetek

Sli P>!

– […] egyikünk se tudja elviselni másokban a saját hibáit.

17. oldal, Első fejezet (Ulpius-ház, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: Henry Wotton
4 hozzászólás
kávésbögre P>!

Ma az emberek tudják mindennek az árát, de nem tudják semminek az értékét.

51. oldal, 4. fejezet (Lazi, 2006)

1 hozzászólás
czegezoltanszabolcs>!

Hány dolog van, melyet félredobnánk, ha nem félnénk, hogy mások fölkapják!

tataijucc>!

Ma este unom önmagamat. Szeretnék másvalaki lenni.

Tizenkettedik fejezet

kávésbögre P>!

Az önvádban van valami fényűzés. Ha önmagunkat korholjuk, úgy érezzük, senki másnak nincs joga korholni bennünket.

102. oldal (Lazi, 2006)

Vave>!

Az egyszerű gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke.

Harmadik fejezet

czegezoltanszabolcs>!

Mindig. Szörnyű szó. Borzongok, ha hallom. Nők szeretik használni. Minden románcot elrontanak, mert azt akarják, hogy örökké tartson. Különben ostoba szó. A futó kaland és a sírig tartó szenvedély között csak az a különbség, hogy a futó kaland kissé tovább tart.

4 hozzászólás
Sli P>!

– […] Én szigorúan osztályozom az embereket. Barátaimat a szépek, ismerőseimet a jellemesek, ellenségeimet az okosak közül választom ki. Ellenségeink kiválasztásában sohase lehetünk eléggé óvatosak. Egyetlenegy ellenségem sincs, aki tökfilkó volna. Többé-kevésbé mind okosak, s így aztán becsülnek engem. Nagyon hiú vagyok? Szerintem igen.

16. oldal, Első fejezet (Ulpius-ház, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: ellenség · Henry Wotton · hiúság · választás
Limbus>!

A hűségesek csak a hétköznapi oldalát ismerik a szeretetnek; a hűtlenek ismerik a szeretet tragédiáit.

23. oldal (Ulpius, 2007)

kávésbögre P>!

Ha boldogok vagyunk, akkor mindig jók vagyunk, de ha jók vagyunk, akkor nem vagyunk mindig boldogok.

83. oldal (Lazi, 2006)

1 hozzászólás

Népszerű triviák

Popovicsp87 P>!

A 2009-es filmváltozattal ellentétben Dorian szőke.

Kapcsolódó könyvek: Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Kapcsolódó alkotók: Oscar Wilde


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Bram Stoker: Drakula
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei
Charles Dickens: Nagy várakozások
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája
Charles Dickens: Szép remények
Dickens Károly: Karácsoni ének
Charles Dickens: Nickleby Miklós élete és kalandjai
Charles Dickens: Nicholas Nickleby I-II.
Charles Dickens: Martin Chuzzlewit I-II.