Dorian ​Gray arcképe 1424 csillagozás

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Oscar ​Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.

A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos… (tovább)

Dorian Gray képmása címmel és Wilde Oszkár név alatt is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1890

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Ulpius-ház Klasszikus világirodalom Ulpius-ház · Klasszik Alinea · Helikon Zsebkönyvek Helikon

>!
Helikon, Budapest, 2020
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634795391
>!
Művelt Nép, Budapest, 2019
316 oldal
>!
330 oldal · ISBN: 9789639555038 · Fordította: Kosztolányi Dezső

17 további kiadás


Enciklopédia 60

Szereplők népszerűség szerint

Dorian Gray · Henry Wotton · Basil Hallward · Sibyl Vane


Kedvencelte 393

Most olvassa 98

Várólistára tette 818

Kívánságlistára tette 543

Kölcsönkérné 12


Kiemelt értékelések

Naiva P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

„Azok a könyvek, melyeket a világ erkölcstelennek nevez, olyan könyvek, melyek megmutatják a világnak tulajdon hitványságát.
Mindig is érdekelt ez a könyv. Ahogy arra is kíváncsi voltam, miért számított már a maga idejében botránykönyvnek.
Dorian Grey-ről szerintem már mindenki hallott és nem csak azért, mert a világirodalom egyik legismertebb karaktere, hanem azért, mert Oscar Wilde idézetei a mai napig hatalmas üzeneteket tartogatnak. Wilde egyszerűen zseniális író volt. Nagyon ügyesen, alig érzékelhetően képes volt elhelyezni a homoszexualitást a történetben, amikor is ebben a korban, Európában még bűncselekménynek számított.
Nekem nagyon tetszett a könyv. Akkor is, ha kissé lassú és vontatott volt. Nem olyan, hogy alig várom, hogy mi van a következő oldalon, csak olvasom, mert érdekel. Nem tudom, hogy ez így érthető-e? Szóval jó könyv, csak nem az a fajta, amihez szokva vagyok. Dorian Grey karakterének változását egyszerre volt öröm és szomorúság látni. Akkor is, ha szerintem ő nem igazán fejlődött, pusztán átvette Lord Henry ötleteit.

6 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Úgy hiszem, most kezdem megérteni, hogyan sikerülhetett bizonyos köröknek a brit közvélemény előtt megszégyeníteni és megvetendő elemmé degradálni Wilde személyiségét – megfosztva ezzel magukat a XIX. század egyik legnagyobb irodalmi tehetségétől. Az egészben talán szerepe lehetett annak, hogy egyesek párhuzamot vontak közte, és legemlékezetesebb hőse, Dorian Gray alakja között. Ez megrázó felismerés volt számomra, mert olvasva a regényt, majd a neten felkutatva a címszereplő vizuális megjelenéseit (legyen szó rajzokról, vagy konkrét színészi alakításokról) mindig eszembe jutott, hogy a legéletszerűbb Dorian Gray maga Wilde lehetne – nézzétek csak meg az alineás kiadás elején lévő fotót, vagy Napoleon Sarony híres fényképsorozatát az íróról. Ezeken Wilde egyfajta karakteres férfiszépségként jelenik meg, és sokkal figyelemfelkeltőbb aurát sugároz magából, mint bármelyik Dorian Gray ábrázolás…

A sztori felfejtése kapcsán egyébként az a benyomásom, hogy tévedünk, amikor Dorian Grayt bukott hősnek tituláljuk: @Morpheus értékelésével egyetértésben sorsa elrendeltetett kényszerpályának tűnik egy olyan mikrokörnyezetben, amiben a külvilágtól függetlenítve a magasztos, már-már félisteni státusz kivívásához elég a szépség. spoiler Lord Henry megjelenése a színen az utolsó széllökés, mely elindítja a lavinát – de a hibás, kritizált világképnek már Hallward is aktív szereplője, olyannyira, hogy képes teljes lelkével alárendelni magát és művészi ambícióit Gray szépségének. Wilde célpontja éppen ez az üres és felszínes, de lelkileg mélyen kizsigerelő bálványimádat, aminek a valódi áldozatai azok, akik átlátnak a szitán. Például Sibyl Vane, aki színészként értéket tud létrehozni a három úr sajátos univerzumában, de az őszinte érzelmek hatására felismeri ennek képlékenységét. Az események ezután rámutatnak arra, hogy Gray, Wotton és Hallward, bár végig nagy érzésekről beszélnek, kizárólag az önzésüket és az önimádatukat idealizálják. Innen jöhet a fent említett, Wilde-nak ártó értelmezési lehetőség: kívülről nézve élete bizonyos pillanataiban őt is meg lehetett vádolni egyfajta doriani bohémsággal. Találtam a magyar Wikin egy idézetet tőle: „Sokan azt gondolták, hogy az életem merő valótlanság, én ellenben mindig is tudtam, hogy igaz, mert akárcsak az igazság, csak ritkán volt tiszta, és sohasem volt egyszerű.” – vajon hogyan hangozna ugyanez a mondat Gray szájából a regény végére érve?

A történet összességében méltán klasszikus, nagyszerű olvasmány. Szeretném a jövőben a Dunajcsik-féle fordítást is elolvasni, mert ezzel a régies nyelvezettel a néha hosszúra nyúló erkölcsi, filozófiai eszmefuttatások elég keményre sikerültek – illetve ha van a regénynek gyenge pontja, akkor az talán a nyomasztóan hosszú moralizálás, amivel végső soron Wilde egy megvetendő életszemléletnek próbál megágyazni. Ebben egyébként szintén remek munkát végzett! Tudom ajánlani mindenkinek, de érdemes lehet előzőleg elolvasni az író meséit, csak hogy biztosak legyünk benne: ő nem Dorian Gray, hanem Oscar Wilde.*

*Ezek a mesék rém fontosak, hiszen kitűnik belőlük, hogy ennek a meghurcolt, szerencsétlenségére egyszerre vakmerő és érzékeny művésznek nagyon tiszta erkölcsi ideáljai voltak – olyanok, amikről Gray és barátai sosem álmodhattak.

>!
Alinea, Budapest, 2011
260 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639659636 · Fordította: Kosztolányi Dezső
Márta_Péterffy P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Oscar Wilde egyik kedvenc íróm,ezt a művét most olvastam csak először, korábban színházban láttam.
Az egyik legjobb műve, bár néhol lassítja a történetet, amint az író belefeledkezik nézetei taglalásába, kisebb filozófiai értekezésekbe. Ugyanakkor kíméletlen gúnnyal ábrázolja a korabeli angol arisztokráciát, társadalmat.
Lélektanilag jól felépített történet, valamint képet kapunk az akkori művészeti, filozófiai nézetekről.
A nárcisztikus emberek pszichológiai elemzéséhez is kifejezetten érdekes.
Utólagos kiegészítés:
Most belenézegettem mások értékeléseibe, többször csodálkoztam, hogy kevesen értették meg a lényeget:
„Bárcsak én lennék mindig fiatal, és a kép öregedne meg! Ezért…ezért mindenemet odaadnám. Igen, nincs a világon semmi, amit ne adnék oda. Odaadnám ezért a lelkemet.”-ezt már korábban is idéztem a műből, szerintem egy kulcsmondat. Dorian oly mértékben önimádó, jellemtelen gyönge szemétláda, hogy kizárólag a szépsége, külseje érdekli. Még Faustnál is gyatrább, önzése és nárcizmusa üresfejűséggel párosul.
Nem hiszem, hogy Wilde magáról mintázta volna! Az író minden különcsége ellenére, a maga módján/!/ etikus és mélyérzésű, művelt és okos valaki volt, hogy a remek humorát ne is említsem.
Dorian sorsa mindenképp bukás és bűnhődés kellett legyen, és csak mosolygok az olyan értékeléseken, hogy „nem tudták megszeretni”-tejóég, nem arról szól a regény, hogy megszeressünk bárkit is!
Sokan írták, hogy unalmas-ezt még megértem, lehet az új fordítás könnyebben olvasható, még nem volt szerencsém hozzzá, de tervezem.
Az írót erősen foglalkoztatta a szépség-rútság fogalomköre, erre példa még egyik meséje, A boldog herceg kötetből: Az infánsnő születésnapja. Megható és elgondolkodtató, gyönyörű „mese”-mindenkinek ajánlom!

4 hozzászólás
AfterEight>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Az ember kicsit lecsendesedik miután az utolsó betűkön is átsuhant a szeme.
Reménykedtem az utolsó sorig. Miben? A jóságban.

Nem tudom ezt a könyvet más oldalról megközelíteni,csak arról ahol úgy érzem
magam állok.
Évek óta zavar az a gondolat,hogy egyre „keményebbé” válok. Az természetes,hogy
aki igazán szeret valakit annak a szemében megjelenik az aggódás a szeretett ember miatt és amíg az a szeretet tart, ott is marad. (Szülőknél azt hiszem örökké :)
Az viszont nem, hogy ott van már benne a kétkedés. A bizonytalanság, hogy
most csak játszanak velünk vagy őszinte a mosoly, és ezt a kételyt úgy kapjuk az
évek alatt.Utálom, azt is,hogy nem hihetünk, nem bízhatunk feltétel nélkül másokban.
Hogy ott vannak a mögöttes gondolatok, és egyszer csak észre veszed,hogy
valaki fel akar használni az érdekeinek megfelelően.A saját sérelmét próbálja veled,
általad, megtorolni. Veled kimondatni az ő szavait. Mindenki „keményedik” ahogy
telnek az évek, elvesztjük ártatlan gyermeki hitünket, másokban.
Felnőttnek lenni nem könnyű.Látni a rosszat, választani a jót, otthagyni azt ami
árt a lelkünknek még ha az egy vonzó „barát” is lenne, vagy egy jól fizető munkahely, egyike a legnehezebb dolgoknak.
„Jó akarok lenni. Nem tudom elviselni, hogy a lelkem csúnya.”
Ezt mondta Dorian a könyvben.
Ha az ember lelke szép akkor tud repülni, mint a madár. Csodás tájakra visz.
Jó dolgokat tenni, kedvesnek lenni soha nem késő.
Ideje lenne mindenkinek megpróbálni.

Mulán>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Nagyon bírom Oscar Wilde munkásságát, de valahogy ez a könyv kicsit mást ad az olvasónak mint amire számítana. Megnézetem a filmet is és így írom az értékelést, megkérnék mindenkit aki szeretné megnézni a filmet, hogy vagy ne tegye legalábbis ne úgy hogy elolvassa előbb a könyvet és utána a film, vagy ha még is megnézi akkor készüljön rá hogy a film az olyan mintha egy feldolgozás lenne. Szinte rá se ismertem a könyvre teljesen egy új Dorian t kaptam a filmben mint a könyvben. A film borzalmas volt egyáltalán nem tetszett, a könyv magával ragadó volt érzelmekkel teli. Érdekes és polgárpukkasztó volt, és természetesen kellőképpen szomorú is. Dorian egy rohadék számomra mert csak magával foglalkozott csak a külseje volt a lényeg semmi több és annyira de annyira nem szeretem az ilyen karaktert. hogy lehet valaki ennyire érzelmi nyomorék??Hogyan érdekelhet embert csak saját maga csak a szépsége semmi más? Nem egy könnyű olvasmány inkább olyan fajtának mondanám amit egy másik könyv mellé jó olvasni, hozzá tenném hogy az első oldaltól fogva azt hittem kedvenc lesz és 5 csillag de látod…

3 hozzászólás
gabona P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Szerettem volna úgy kezdeni az értékelést, hogy nem vagyok előítéletes, aztán szépen ki is húztam és végül az lett belőle, hogy nem szeretek előítéletes lenni. Lám, csak egy pici különbség, és mennyire mást jelent, plusz azért mégsem szeretnék egy viszonylag jól felépített renomét lerombolni – legalábbis itt és most nem. Ezen olvasás képében ugyanis egy kifejezetten régi adósságot törlesztek és egyúttal ismételten egy klasszicizálódott művet vettem a kezembe. (Zárójeles megjegyzés, hogy az általános félelem és távolságtartás azért most is megvolt, mint ilyen esetekben mindig. Használhatnám az általában kifejezést is, de azzal megint csak magamat csapnám be.)

Egészen konkrétan 2015 óta, tehát kicsit több, mint hat éve volt képzeletbeli várólistás részemről Fingal O'Flahertie Wills (no igen, ez Wilde úr születési neve – viccelődhetnék gonosz módon azzal, hogy leánykori, de ezt a vonalat inkább hagyjuk…) egyetlen regénye. Hajdanában még brit civilizáció órán vettük elő és ismertük meg, de az nagyon nem rémlik, hogy eljutottunk volna addig, hogy teljes egészében fel is dolgozzuk – legalábbis nekem egy bizonyos pontig volt meg a sztori, utána már kifejezetten a kiváncsiság, no meg a könnyed olvashatóság hajtott végig rajta. Komolyan nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a regény.

Nem egy könnyed kikapcsolódás, hiszen a gondolatok – főleg az első felében – rendkívül tömények és bizony centinként újra és újra elolvasandók. Mindez kedvemre való és örömteli tény? Igen. Eddig tetszik? Bizony ám. Volt azonban egy pont, talán éppen a felét elhagyva, amikor konkrétan egy teljes fejezet szólt Dorian ruházatáról, az őt körülvevő tárgyakról és ilyen hasonló apróságokról, amit konkrétan kihúztam volna azzal, hogy totál felesleges. Szerencsére a lélekrajz helyrebillentette némiképp, én pedig túlságosan is jószívű vagyok ahhoz, hogy emiatt vonjak le. Az értékén nem csorbít, csak éppenséggel teljesen feleslegesnek érzem, köszönöm.

Több olyan véleményt is olvastam itt is, máshol is, szóval általános dolog, de érdemes lehet kiemelni: a vége kiszámítható és elcsépelt. Nos, meglehet, de mivel egyáltalán nem spekuláltam a befejezéssel kapcsolatban, sőt még némi meglepetés-faktort is tartogatott, ebből tudom, valószínűleg tényleg nem jutottunk el idáig kilencedikben, ha-ha. Engem legalábbis habár nem rázott meg, azért meglepett. De legalább kapott egy befejezést és nem szült olyan folytatást, amivel lerombolható lenne az egész. Mert hogy ez egy remek regény, és egy pillanatig sem bántam meg, hogy sorra kerítettem – végre. Igen, féltem tőle, de pillanatok alatt elszállt minden kétely és helyét átvette az öröm, a büszkeség és az elégedettség.

Azt viszont be kell látnom, hogy hiába ír gyönyörűen és visszafogottan, mégis teljes pompával, gyönyörködtetően ez az Oscar, azért ez inkább Kosztolányi. Desiré fordítása rengeteget ad, nem csoda, hogy ennyi mondata szállóige lett. Én meg egy rettentően gyenge figura vagyok, de egyből repült is a kedvencek közé. Hiába… van, ami nem javítható.

>!
Helikon, Budapest, 2020
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634795391
Leliana>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Harmadáig azt hittem, kedvenc lesz, majdnem rá is nyomtam, de szerencsére most kivártam legalább a közepét, onnantól (számomra) teljes mélyrepülés volt. Addig elképesztő/hajmeresztő/alaposan megvizsgálandó gondolatok százai, majd idegesítő, soha véget érő felsorolások, jelentéktelen vacsorák, semmi mondanivaló. A lezárás sajnos teljesen kiszámítható, olyan érzés, mint ha nem is ugyanaz a szerző írta volna a két részt, vagy legalábbis kifulladt volna addigra.
Ami a karaktereket illeti, biztosan nem volt cél, hogy bármelyiküket megkedveljük, komoly fejlődési ívet sem mutatnak, de adott Lord Henry szájába olyasmiket, amikért mégsem bánom, hogy elolvastam.

Popovicsp87 P>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Nem egyszerű dolog Dorian Gray arcképéről írni. A mű eléggé összetett sé lehet, hogy többször neki kell állni, hogy teljesen átlássuk.

Kezdeném a szereplőkkel.
Az első fejezetben megismerhetjük Basil Hallwardot, a festőt, aki az arcképet csinálta. Az olvasás során őt Dorian lelkiismereteként véltem megjelenni, hisz sokkal földhözragadtabb.
Lord Henry „Harry” Wotton a másik szereplő. Igen filozofikus alkat, a világról sajátos nézetei vannak. Ezek a nézetek alaposan ki vannak fejtve. Eléggé közömbös figura.
A második fejezetben feltűnik a címszereplő Dorian Gray is, aki eléggé gyorsan magáévá teszi Lord Henry ideáit. Saját képét meglátva pedig megtörténik a végzetes kívánság is.
Dorian Gray nem egy egyszerű figura, nárcisztikus jelleme hamar megmutatkozik. Csak addig foglalkoztatják az embeerk, amíg érdekesek, lelkiismeret-furdalás nélkül lép át bárkin. Bár többször ellentmond Henrynek érződik a befolyása Dorianan.

Véleményem szerint Basil és Henry testesíti meg a lelkiismeretet, illetve a bűnt.
Bár sosincs nyíltan kimondva, az emberek reakcióin azonban jól látszik Dorian torzulása. Amikor a történet erre koncentrál, akkor nagyon érdekes és jól lehet vele haladni.

Ellenben a leíró részek eléggé untattak. Gyakran több oldalon, akár egy fejezeten keresztül tart nekünk Wilde kiselőadást Dorian hóbortjaiból. Sokat megismerhetünk, azonban egy-egy ilyen leíró rész eléggé unalmas és hosszú. Mire a végére értem nem is emlékeztem, mi volt az elején, és nagyon a történetre sem hatottak ki.
Ahogy Lord Henry pár gondolata is olyan tekervényes volt, hogy néha vissza is kellett lapoznom, honnan is indult ki.

Nem tartom rossz műnek, Dorian karaktere és hatása a környezetére tényleg érdekes volt, azonban sok dolgot egyszerűbben is meg lehetett volna írni és a felszabadult oldalakat másra felhasználni.

>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2012
218 oldal · ISBN: 9789633769348 · Fordította: Kosztolányi Dezső
2 hozzászólás
Bélabá>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Elolvastam, mert sokak szerint kultuszkönyv és megérte! Meglepődtem az elején, mintha aforizmagyűjteményt vagy egy különös, regénybe írt füveskönyvet olvastam volna. Tele volt életbölcsességgel, elmélkedéssel, néha úgy éreztem kissé elcsépelt helyenként. Aztán szép fokozatosan kibomlott a történet, és ami nagyszerű volt, hogy mindig tudott valami csavart belevinni Wilde. Nem az volt, amire számítottam előtte, hanem kicsit más. Azzal a jelzővel kaptam a könyvtárban, hogy „durva”, én inkább enyhén misztikusnak tartom. Továbbá tetszett a közepe után nem sokkal a részletes leírás a hangszerekről, drágakövekről és textilekről, ez megdobta az akkor lanyhuló élményt. A korhangulat végig magába szívott. Aprócska hibának érzem, hogy enyhén hullámzott a történet és ugyan az események magukkal sodorták a sztorit, volt benne egy-két „laposabb” rész. Az is világos, hogy Oscar Wilde rendkívül művelt ember, annak tűnik számomra e könyve alapján. A kis hibácskák miatt 4,5 csillag és 4,3 pont, de azért bőven megérte elolvasni és ajánlom az enyhe misztikát kedvelőknek.

Stone>!
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Bár viktoriánus korban íródott, mintha teljesen friss lenne a mondanivalója. (Csak személyes rajongásból adódóan tudom, hogy amikor íródott és kiadták, pár évvel azelőtt működött Londonban Hasfelmetsző Jack, nekem az ilyen mi volt párhuzamosan abban a korban, mindig érdekes…) Rengeteg irodalmi utalás van benne, kedvenc részem, mikor az ásványokat és kelméket sorolja, a hozzá tartozó valós, mitológiai vagy irodalmi kontextusban. Akinek nincsenek ismeretei, meg sem érti és csak unatkozik felette. Dorian a fiatalok naivságával és megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik, mindenki vágyik arra, hogy hasson rá valami, hogy megtalálja, amit keres. Senki sem tudja kivonni magát a különböző hatások alól, csupán megválogathatja mit enged be, de van, hogy annyira ösztönös és benső dolgot érint valami, hogy magunk sem tudjuk miért vonzódunk, egyszerűen csak nem tudunk ellenállni. Gray a szürke minden árnyalatában kipróbálta a bűnt. Eleinte elhitte, hogy a festmények köszönhetően, őt nem érinti meg, mert pajzsként tarthatja maga előtt a varázslatot. De ez csak a külsőség, a vanity fair, és mindenki fizet. Van aki negédes és mindenkivel próbál jóban lenni, csak nehogy szó érje a ház elejét, és Dorian elkövet mindenfélét, mégis fontos számára a társadalom ítélete. Nemhiába, az élet egy színpad, várjuk a tapsot, még ha nem is hajlongunk az előadásunk végén. Nem baj, ott a kis like gomb, meg a kedvencelő csillag.
A tükör ma is tiszta, amit Wilde elénk tart. Még mindig rá tudok csodálkozni arra, hogy generációk jönnek-mennek és semmit sem tudunk változni. Lehet, hogy magasabbak vagyunk, kövérebbek, némely társadalomban egészségesebbek, az emberi benső, az ösztönök, amik tartják az értelmet, nem hajlandóak elkopni belőlünk.
Olvasva néhány értékelést nem értem, hogy akik sekély pocsolyában tapsikolnak, miért akarnak mély vízben úszni…

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Sli P>!

– (…) egyikünk se tudja elviselni másokban a saját hibáit.

17. oldal, Első fejezet (Ulpius-ház, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: Henry Wotton
4 hozzászólás
kávésbögre P>!

Ma az emberek tudják mindennek az árát, de nem tudják semminek az értékét.

51. oldal, 4. fejezet (Lazi, 2006)

1 hozzászólás
czegezoltanszabolcs>!

Hány dolog van, melyet félredobnánk, ha nem félnénk, hogy mások fölkapják!

tataijucc>!

Ma este unom önmagamat. Szeretnék másvalaki lenni.

Tizenkettedik fejezet

Vave>!

Az egyszerű gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke.

Harmadik fejezet

kávésbögre P>!

Az önvádban van valami fényűzés. Ha önmagunkat korholjuk, úgy érezzük, senki másnak nincs joga korholni bennünket.

102. oldal (Lazi, 2006)

czegezoltanszabolcs>!

Mindig. Szörnyű szó. Borzongok, ha hallom. Nők szeretik használni. Minden románcot elrontanak, mert azt akarják, hogy örökké tartson. Különben ostoba szó. A futó kaland és a sírig tartó szenvedély között csak az a különbség, hogy a futó kaland kissé tovább tart.

4 hozzászólás
Sli P>!

– (…) Én szigorúan osztályozom az embereket. Barátaimat a szépek, ismerőseimet a jellemesek, ellenségeimet az okosak közül választom ki. Ellenségeink kiválasztásában sohase lehetünk eléggé óvatosak. Egyetlenegy ellenségem sincs, aki tökfilkó volna. Többé-kevésbé mind okosak, s így aztán becsülnek engem. Nagyon hiú vagyok? Szerintem igen.

16. oldal, Első fejezet (Ulpius-ház, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: ellenség · Henry Wotton · hiúság · választás
Limbus>!

A hűségesek csak a hétköznapi oldalát ismerik a szeretetnek; a hűtlenek ismerik a szeretet tragédiáit.

23. oldal (Ulpius, 2007)

kávésbögre P>!

Ha boldogok vagyunk, akkor mindig jók vagyunk, de ha jók vagyunk, akkor nem vagyunk mindig boldogok.

83. oldal (Lazi, 2006)

1 hozzászólás

Népszerű triviák

Popovicsp87 P>!

A 2009-es filmváltozattal ellentétben Dorian szőke.

Kapcsolódó könyvek: Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Kapcsolódó alkotók: Oscar Wilde


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter
Maja Lunde: Hónővér
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt
Marilyn Miller – Ella Steel: Üldözöttek
Marquesate – Vashtan: Special Forces – Soldiers
J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
B. E. Belle: Árvák
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
Marilyn Miller: A királynő