Bunbury 92% 109 csillagozás

Azt hiszem, bármilyen is lenne Oscar Wilde komédiája, akkor is imádnám ezt a könyvet, ugyanis egy jövőre 100 esztendős példányom van belőle. spoiler
De nem kell csupán külcsín alapján értékelem, ugyanis a darab is nagyszerű! Kedves, ám roppant banális szerelmi helytetkomikum, egy két félreértéssel és csavarral. Zseniális angol humor amely a történetet jellemzi, ugyanakkor fricskat mutat a felszínes angol úri társaságnak is.
Számomra érthetetlen, miért nem élt meg ez a könyv nagy(obb) színházi megjelenést, pláne újabb kiadást!

Amilyen rövid, olyan jópofa kis sztori a – főként szórakozás miatt – hazudozó jóbarátokról és nőnemű rokonaikról. A lányok „szilárdan” ragaszkodnak elveikhez (vagyis inkább a Szilárd névhez) :-D, a fiúk viszont ragaszkodnának korábbi meséikhez, a kitalált öcsikéhez és haldokló baráthoz. A legnagyobb szám Lady Bracknell, a mindenkit kikészítő tudásával, ami jócskán a rekeszizmaink fájdalmához vezet:

– Mindig az volt a véleményem, hogy a házasulni készülő férfi vagy mindent tudjon, vagy ne tudjon semmit sem. Mit tud ön?
– Én semmit sem tudok, Lady Bracknell.
– Örömmel hallom. Nem helyeslek semmit, a mi ártalmára van a természetes tudatlanságnak. A tudatlanság gyöngéd délszaki gyümölcs; ha hozzá érünk, vége az üdességének.

L. Bracknell. Sürgős tanácsom az volna, Worthing úr, próbáljon a lehető leggyorsabban rokonokat szerezni magának s kövessen el mindent, hogy szert tegyen mindenesetre vagy egy atyára vagy egy anyára, mielőtt véget ér a saison.
Jani. Nem igen tudom elképzelni a módját. A kézitáskát elhozhatom bármely pillanatban. Otthon van, az öltöző szobámban. Azt hiszem, Lady Bracknell, ezzel igazán beérhetné.
L. Bracknell. Beérhetném? Én, uram? Mi dolgom énnekem a táskával? Csak nem tételezi fel rólunk, hogy nekem meg lord Bracknellnek akár álmunkban is eszünkbe jutna beleegyezni abba, hogy a lányunk, a ki a legnagyobb gonddal nevelt, hajadon, beleházasodjék egy málházó helyiségbe és felesége legyen egy csomagnak?

De a két úriembert se kell félteni:

Teneked más a helyzeted, téged egyszer már megkereszteltek.
Algy. Ez igaz, csakhogy évek óta nem kereszteltek ám meg újra.
Jani. De egyszer már megkereszteltek, ez a fő.
Algy. Ugy van, ebből tudom, hogy az én szervezetem megbírja a dolgot.

Az általuk okozott kalamajka persze előbb-utóbb feltornyosul, a szálak összeérnek (Gwendoline és Czeczil harca is hatalmas). Aztán szép lassan a szálak kibogozódnak, egy rejtély megoldódik, Bunbury „meghal”:
Jobban mondva, a szegény Bunbury meghalt ma délután. Azaz, hogy az orvosok megállapították, hogy Bunbury nem élhet – tehát Bunbury meghalt.
Ugy látszik, nagyon megbízott az orvosaiban. De azért örvendek, hogy végül határozott cselekvésre szánta el magát, s még hozzá orvosi tanácsra.

Nagyon jó kikapcsolódást nyújt a könyv, külön öröm, hogy amilyen sziporkázó, olyan rövid, nem is kell az ilyet hosszabban húzni :-D Olvassátok, olvassátok!

Annyira jól szórakoztam, hogy magam is meglepődtem. A műnek meg van a régies bája, de ugyanakkor tele van ironikus és könnyed megjegyzésekkel, amelyek nem egyszer mosolyt csaltak az arcomra. Szinte magam előtt láttam a szereplőket, még a hangjuk is a fülembe csengett. Zavart kicsit, hogy magyarosították a neveket, de nem rontott az élményen. A történet a rövidsége ellenére is bővelkedik meglepetésekben. Kikapcsolódás volt a javából.

A viktoriánus társadalom és erkölcsök szatírájának is tekinthető, gunyoros, szellemes, de leginkább könnyed, fergeteges humorú léha komédia.
Wilde-al való ismerkedésemet ezzel a művével kellett volna kezdjem.

Mikor beszereztem fogalmam sem volt róla, hogy ez a The Importance of Being Earnest magyar kiadása. Angol órán érintettük, valamikor régen, és azon a bizonyos angol irodalom alapfokon várólistámon volt azóta is. Ha tudjam, hogy a Bunbury és a The Importance of… azonos, akkor hamarabb előveszem (még 2010-ben bukkantam rá egy antikváriumban). Ez a pici, zsebkönyv méret ideális „hordozókönyvvé” teszi, hetek óta a táskámban van, ha esetleg kuncogni vágynék.

Gyanakodtam ezzel a drámával kapcsolatban, mert gyakran emlegetik a szerző leghíresebb színdarabjaként. Nem tudom, miért gondoltam, hogy nem is olyan jó. Talán mert gyakran előfordul velem, hogy zenei előadóknak – ami persze hogy jön ide? – nem a leghíresebb dalaik tetszenek, hanem valamelyik lemez elfeledett B oldalas dala lesz a kedvencem, és sokszor magát az előadót is meglepi, hogy valaha ilyet írt, emiatt aztán koncerten sosem lehet hallani. (Annyi köze azért van a Bunburynek a zenéhez, hogy a spanyol Héroes del Silencio együttes énekese Bunburynek vagy Enrique Bunburynek nevezteti magát, amit a spanyolok elég bugyután ejtenek ki.) Talán azért gyanakodtam, mert egyszer megtaláltam a neten a Rupert Everett, Colin Firth, Reese Witherspoon, Frances O'Connor, Judi Dench főszereplésével készült filmnek ugyan csupán egyes jeleneteit spanyol szinkornnal, és az a tény, hogy értem a spanyol szöveget sokkal jobban tetszett, mint maguk a jelenetek. Vagy esetleg azért gyanakodtam, mert George Bernard Shaw, aki ott ült a dráma premierjén a színházban Londonban, azt írta róla, hogy nem a legjobb Oscar Wilde-darab, a karakterek nem erősek, viszont remek színpadi megoldások vannak benne, amelyeket bizonyosan el fog lopni. (Vajon megtette?) Nem tudom, Shaw mire gondolt, de olvasás közben próbáltam megfejteni. Talán a párbeszéd közben leereszkedő függönyre. Talán a színészek alakítása nagyon jól megfelelt az instrukcióknak. (Megfigyeltem, hogy Wilde elég sok instrukciót ad a színészeknek, mindenről pontos elképzelése lehetett.) Mindenesetre a darab jobban tetszett, mint ahogy azt elképzeltem, elég szórakoztatónak találtam, magam elé képzeltem a színpadot, ahol játszódik, és tényleg voltak benne tréfás jelenetek. Viszont továbbra is falra mászom a névmagyarításoktól (a Szilárd most kivétel, és mekkora szerencse, hogy magyarul is van Szilárd, különben nem tudom, Mikes Lajos mit művelt volna a Jani, a Czeczil és a „német leczke” cz-vel való leírása után), és itt meg még rövidítették is őket, csak hogy jó legyen. A Janit nem tudom megbocsátani, főleg, hogy rövidítésnek tekintették, és pontot tettek utána.

Klasszikus komédia szerepcserével, félreértésekkel, első látásra szerelemmel, leánykéréssel, és rengeteg elmés odamondogatással. Remekül szórakoztam rajta, színházban is biztosan fantasztikus lehet!
Egyedül azt nem értettem, hogy hogy került bele a Győző név, aztán utánanéztem és megtudtam, hogy az Ernest – earnest szójátékot próbálták itt magyarul visszaadni. Egy másik fordításban pedig a Szilárd nevet használják (ez mondjuk szerintem sokkal találóbb).

Szilárdan mondhatom, hogy még életemben nem olvastam ennyi szilárdságot. :D :D :D

Viccet félretéve imádtam! Ez egy nagyon szórakoztató, humorban és fordulatokban gazdag történet. A karakterek is egytől egyig szerethetőek.
Kellemesen kikapcsolt arra a kis időre, amíg olvastam. Csak ajánlani tudom. :-)

„ A muffint mindig egészen nyugodtan kellene enni. Ez az egyetlen elfogadható módja a muffin-evésnek. ”

Imádom az ilyen darabokat, szeretem ezt a fajta kavarást! :D Oscar Wilde-ot is egyre jobban. A műből készült film Colin Firth féle verzióját kb két éve láttam, az egyik unokatesóm hívta fel rá a figyelmem. Aztán tegnap az egyik molytársam olvasta és arra gondoltam milyen jó lenne elolvasni. Szerencsére a MEK-en keresztül elérhető így kellemesen tölthettem a délutánt.
Ajánlom mindenkinek, aki felhőtlen szórakozásra vágyik!

„Muffint ettek. Ez a bűnbánat jele. ”

Mondtam már, hogy Oscar Wilde zseni? Nem baj, leírom mégegyszer: Oscar Wilde zseni.
Imádom ezt a drámát, a humorát, a szellemességét. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Örök kedvenc.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól fogok szórakozni ezen a történeten. Szívesen megnézném színházban is.