Végjáték ​2. (Végjáték 2/1.) 111 csillagozás

A Holtak Szószólója
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az emlékezetes Végjáték hőse – önhibáján kívül egy egész idegen civilizáció gyilkosa – ebben a regényben a legnehezebb feladatot vállalja fel, ami harcosnak juthat. Sorsa, hogy a megsemmisített kultúra védelmezője, egy halott világ szószólója legyen. S ez csupán a kezdet….
(folytatása a Végjáték 3. kötet, A holtak szószólója címmel olvasható, angolul egy kötetben jelentek meg.)

Eredeti megjelenés éve: 1986

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Valhalla Science Fiction

>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1994
302 oldal · ISBN: 9638353236 · Fordította: Szántai Zsolt

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Andrew "Ender" Wiggin · Jane


Kedvencelte 15

Most olvassa 5

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

zamil>!
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Igaz a Valhala Páholy két részben adta ki, de ettől még egy könyv, és együtt is értékelem.
Őszintén jobban tetszett mint a Végjáték, több volt a mondani valója, és ezzel a különleges világon lévő kolóniával, tényleg egyedi lett. A „malackák” nagyon egyedire sikerültek, minden téren idegenek. A hangyokról is többet megtudunk, és megjelenik egy intelligens vírus, ami csak bonyodalmat jelent. A vallásos rész engem nem zavart, sőt élveztem, ahogy kicsit a középkori missziók hangulata is megjelent.
Ender a Holtak Szószolója szerepben sokkal szerethetőbb volt, mint „ kihasznált” gyerekként a Végjátékba.
Nagyon élveztem, kedvencnek is jelöltem. Ajánlom mindenkinek.

>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1994
302 oldal · ISBN: 9638353236 · Fordította: Szántai Zsolt
Littlewood IP>!
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Egyik kedvenc sci-fi könyvem. Szerettem a Végjátékot is, de ezt még annál is jobban.

Először is azért, mert szerintem ebben a könyvben található a legeredetibb világfelépítés evör. De komolyan. Még sose láttam olyan szavazást, hogy melyik az az ötlet sci-fi/fantasy vonalon, amitől a leghosszabban bámulsz magad elé, azt ismételgetve, hogy nahátjójég, pedig milyen informatív lenne. Nekem ez lenne a jelöltem. És nem csak úgy mellékesen, háttérinformációként van felvezetve, mert valahol csak játszódnia kell, hanem a cselekmény alapjaival egybefonva. Ilyenre érdemes történetet alapozni.

Másodszor azért, mert izgalmas. Ez nem csak sci-fi könyv, hanem detektívregény is. Egy nyomozás a történet alapja. Abból is a „szorít az idő” típusú (azt hiszem, van valami jobban hangzó neve is az ilyennek, de alulművelt vagyok a témában), amikor újabb áldozatok hullanak, ha nem halad elég gyorsan a rejtély megfejtése. Nem olyan tempóban, nyilván, mint a 24 jobban sikerült évadjainál, amikor még nem idegesített, hanem felpörgetett, ahogy kattog az óra a vágóképekben, de van feszültség. És az olvasónak sem könnyű rájönnie, mi miért történik. Biztos vannak nálam nagyobb Sherlockok is, de én végig együtt haladtam a megfejtésben a szereplőkkel, nem tudtam hamarabb összerakni náluk, hogy miért halnak a kutatók.

Harmadszor a szereplők. Fajirtó Ender olyan felnőtté vált, amilyenné egy ilyen súlyú gyerekkor után elképzelné az ember. Bölcs és magányos, akinek van egy küldetése. Elég vad merész szuicid érdekes megoldás az író részéről, hogy teljesen fordított fejlődési irányt ír le vele, mint a megszokott és sikeres formula. Mert az úgy szokott történni könyv és folytatása esetében, hogy a hős az elsőben kicsi és lokális hős, majd a továbbiakban kitárul neki a nagyvilág, ő pedig továbbfejlődik és kitölti az egészet. Endernél ez pont fordítva történik: a lehető legnagyobbal indít, megmenti a világot, és a folytatásban szűkül be a története egy kicsi és távoli bolygó keretei közé, mind térben, mind jelentőségben. Szóval ő egy olyan hős, aki a folytatásban kisstílűvé válik a nagystílűből, nem pedig fordítva, ami érthető módon sokaknál kiveri a biztosítékot. És nem csak a „világmegmentése” korlátozódik egy poros, telepesek lakta senkiföldjére, hanem a személyes története is a lehető legtávolabb kanyarodik a hősöktől elvárt forgatókönyvtől: a világszép királykisasszony helyett pont egy életbe kissé beletört özvegyasszony mellett, hat (hét?) gyerek mostohaapjaként gondolja úgy, hogy érdemes abbahagyni a folyamatos menekülést. Nekem nagyon bejött ez a sablonoktól elrugaszkodás, de ettől még nem biztos, hogy másoknak is.

Negyedszer a filozófiai háttér. Orson Scott Cardban megvan a hajlam, hogy elszálljon ezen a téren, és túlzásba vigye a dolgot, de szerintem csak a Fajirtásban éri el azt a szintet az értelmes létformák élethez való jogának boncolgatása, ami már fárasztó. Itt, a Holtak szószólójában még nagyon is élvezhető. Lassít a cselekményen, az igaz, de engem nagyon megragadott Ender egyik-másik gondolata, és az együttérzés, ami az egészet áthatja. A szószólók munkája mögött meghúzódó elképzelés pedig főleg. Már csak ennek a megismeréséért is érdemes elolvasni.

(Ez az értékelés egyúttal vonatkozik az itt külön kötetben szereplő Végjáték 3.-ra is, ami egyben a Holtak szószólója 2. is, csak hogy egyszerű legyen. Tehát ez a kettő nem csak egy sorozat két középső része, hanem egy könyv.)

Ibanez P>!
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

„Tilos a malackákat háborgatni!”

Meglepően hosszú előszóval kezdődik a kötet, amit én el is olvastam, jó volt belemerülni, hogyan is készült el ez a kötet. Egy picit nehezen indult be a sztori, vagyis nem nehezen, csak hiányzott Ender, na :-D Aztán amikor megjelent, akkor először nehezen esett le, hogy most ez hogy van, hogy most kétezer éve élt meg most él… :-D

Az új helyszín viszont jó, kellően borzongós is lehetett volna (főleg ezekkel a széttrancsírozós részekkel) a dolog, ha nem volna a „malackák” elnevezés, amiről nekem mindig kis rózsaszín kunkori farkú, kétlábon járó röfik jutottak eszembe :-D

A történet cselekménye klassz, pörög végig és érdekes is, nagyon kíváncsi lettem, hogy mi miatt kellett meghalniuk Pipoéknak. Tetszett, hogy mennyire a másik oldalra kerültünk, az első rész (pusztuljon!) felfogásával szemben most a védelmen van a hangsúly, még akkor is, amikor halálesetek történnek. A Holtak Szószólójáról egyébként (mint az igazság megmondója a halottaknál) valamiért a „Négy esküvő és egy temetés” őszinte hangulatú temetési beszéde jutott eszembe (és tényleg mennyivel jobb lenne, ha nem álszent beszédeket hallhatnánk csak, vagy ha olyan volt az az ember, nem kell beszéd és kész)… Kíváncsi vagyok a harmadik (másodikfél) részre, hogy végül a Lusitania lesz-e a hangyok új bolygója, megoldódik-e a malackák rejtélye, lesz-e háború, stb. stb. :-D

fióka P>!
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Ez a fordítás, mondjátok, hogy a fordítás! kétségbeejtően rossz. Nyilvánvalóan a fordítás, mert a Végjáték teljesen rendben volt és azt olyan valaki fordította, aki a nagyon óccó ponyvánál kicsit magasabb szinten operál (nem néztem utána, de élvezhető könyv volt, szóval…). Rettenetes mondatalkotások, borzalmas tükörfordítások, fordítások? DNA, teenager? Ott van a klónolás, milyen szép szó. Én igazán nagy rajongója vagyok annak például, amikor egy sorozat esetében a különböző fordítások nem adnak mindennek különböző neveket. Ebben az esetben a Hadiskola és a Harci Iskola. Olyan nehéz a szakmai öntudatot levetkőzni s a már eddig használatban levő nevekkel operálni tovább? Bár, így utólag hálás vagyok Szántainak, amiért Endert nem akarta lefordítani, kárpótlásul a DNS-ért.
A koncepció nagyon izgalmas. Úgy a Schrödinger macskája miatt, mint egyáltalán. Testközelből – na jó, kicsit távolabbról – figyelhetni meg egy számunkra (furcsa lény az ember) értelmesnek minősülő fajt? Szerintem mindegyik faj értelmes, de ebbe most nem merülök bele. Szóval megfigyelünk és közben van okos vírus, nagyon izgalmas szaporodás, három fázisú életciklus, aminek az utolsó fázisa azért különösen érdekes számomra, mert én is mindig úgy képzeltem, hogy az lesz belőlem, ami a malackákból. A hangyok persze ismét szerepelnek, hiszen Endernek küldetése van.
A malackák roppant izgalmasak, de legfőképpen az, ahogy az önmagát folyton-állandóan kényszeresen felsőbbrendűnek érző emberiség lebőg velük szemben.
Az elején kicsit idegesítőnek találtam a hittérítést és azt is furcsállottam, hogy Card az ellenpólusként felfogható szószólókat nyilvánvalóan értelmesebbnek tartja. Mindez azért érdekes, mert Card mormon, ám mivel nem néztem utána, hogy a mormonok milyen érzelmekkel viseltetnek a katolikus egyház iránt, nem állíthatom, hogy ez enyhe vallási összecsapás lenne. Pedig valószínűleg így van. Mindenesetre annak ellenére, hogy ez engem zavar, értelemszerű, hogy egy teljesen izolált bolygó megalkotása közben elkerülhetetlenül felbukkan valaki, aki mindenáron téríteni akar.
Többet nem tudok mondani úgy, hogy az ne minősüljön cselekményleírásnak, így csupán arra tudok buzdítani, hogy olvassátok el, ha túl tudjátok tenni magatokat a gyatra fordításon, mert a téma érdekes is, fontos is.
Az értékelés mindkét könyv alá megy, lévén ez egy könyv.

2 hozzászólás
mohapapa I>!
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Aham… Ez így valóban értékelhetetlen. Mégis értékeltem. Azt, amit tudtam. Lássuk csak!

OSC az előszóban elmondja, hogy milyen hihetetlen temetési beszédeket hallott már életében: nyomokban tartalmazta az elhunytak valóságát, de ha a névük nem hangzott volna el, senki fel nem ismerte volna őket. Mert a mondás, „halottakról vagy jót vagy semmit” igazából így fest: „halottakról vagy igazat vagy semmit”. Az igazság azonban, valamiért így gondoljuk: kegyeletsértő.
OSC szerint a temetési hazugságok sértők.
Egyetértek vele.

Decemberben halt meg a legjobb barátom. Aki csak ismerte, szerette. Nem volt túliskolázott, szétművelt, aranyszájú ember. Egy lúzer nímand volt. Imádnivaló változatban. Csak túl sokat ivott. Túlontúl sokat. Nem könnyítette a helyzetét, hogy komoly magánéleti problémái is lettek az utolsó évében. Akkor még többet ivott.
Amikor még élt, féltréfából, nagyon komoly azt kérte tőlem, ha meghalna, én mondjam a temetésén a beszédet. Átkos súly.
Nagyon szerettem őt, megírtam, felolvastam (elmondani nem tudtam volna) a beszédet. Ostobán hangzik, de nagy sikere volt. A temetés után ketten mondták, hogy akkor majd az övékét is… Na nem! Egy óbudai kiskocsma csaposa azóta testvéri csókkal köszön nekem, kijön a pult mögül, ha betérek hozzá. Többen majdnem némán csak átöleltek: – B@szd meg, Moha, ez nagyon ott volt! A rohadt életbe!

Nem tettem mást, csak elmondtam, hogyan, milyennek láttam a barátomat. Azt is, hogy önmagába halt bele. Azt is, hogy a maga módján, bármilyen hülye volt, imádnivaló ember volt. Azt is, hogy bár sokan elküldték a francba az őszintesége miatt, mégis szerették. Azt is, hogy arcba is le lehetett barmozni, mert bár anyázott egy vaskosat, de utána elgondolkodott. Volt, hogy a barmozás érveire változtatott is.

Nem mondtam róla semmi különöset, csak őszintét, csak azt, hogy szerettem, szerettük, s azok között, akik velünk szerették, nincs, aki ne haragudott volna rá szívből, s nincs, aki ne szerette volna szívből.

Elsősorban ez jutott eszembe OSC könyvéről. Úgy fest, a jövőben sem lesz őszintébb a világ, ha Szószóló kell majd a halottakhoz. Szomorú.

A második rész nincsen meg. Ez az első, így ebben a brutálcsonkolt formában semmilyen. Erről, többen írtátok a kiadó tehet, nem az író. S utálom ezért a kiadót, mert a második kötet beszerezhetetlen, úgy fest, meg kell vennem az úkonnan kiadott teljes művet.

Haarkon>!
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Mivel a tavalyi év egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye volt számomra a Végjáték első része, ezért meglehetősen nagy elvárásokkal vettem kezembe a második kötetet. Nem azt kaptam amire számítottam, de Card zsenijében ezúttal sem kellett csalódnom.

Egyre inkább úgy érzem hogy a szerző számára a sci-fi és a fantasy stílus csak a szükséges keret, melyek közt fogyasztható formában tudja kibontani az őt érdeklő témákat. A szerzőnél ugyanis rendszerint az ember és az emberi lélek áll a történetek középpontjában. Ennek mükődését, sötét mélységeit és tündöklő csúcsait járja körül újra meg újra, de teszi mindezt olyan hozzáértéssel és empátiával ami a sokadik regénye után is képes ámulatba ejteni.

Különös alkotás a Holtak szószólója, azt meg kell hagyni. El sem tudtam képzelni hogyan szándékszik Card összekapcsolni az első és a második kötet idősávja között tátongó több évezredes távolságot. Ezt végül egy huszárvágással megoldotta a szerző, ami furcsának ugyan furcsa volt de következetlenséggel nem lehetett vádolni. Ezután a történet a maga lassú tempójában csordogál, gyakorlatilag érdemi cselekmény nélkül, az egyetlen izgalmat a megjegyezhetetlenül hosszú portugál nevű szereplők szolgáltatták, akik egy barzil szappanoperát megszégyenítő módon élik mindennapjaikat a Lusitania nevű bolygón.

Önmagam számára is megmagyarázhatatlan okból azonban mégsem hagytam abba az olvasást, volt valami ami megragadott a történetben. Talán a néhány mondatban megszellőztetett rejtély, mely végigkíséri több generáció életét? Vagy az emberek motivációit, szenvedéseit, lelki világát boncolgató passzusok? Talán csak néha kell egy ilyen lassabb, inkább a tudatalatti szintjén operáló mű a sok adrenalinbomba közt. A választ még nem tudom, de talán meglelem a harmadik kötetben. És ha mégsem? Nem kell hogy mindig mindennek értelme legyen, néha elég pusztán az olvasás öröméért kézbe venni egy-egy könyvet.

1 hozzászólás
alaurent P>!
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

A második kötetben a regény stílusa nagyot fordul. Az elsőben egy nagyon érdekes, fordulatos harci játékról, és egy „tisztiiskola” életéről kapunk képet, és csak a végén tudjuk meg a csattanóját. Az utolsó fejezete vezet át ide, amelyben az ember és az egyén felelősségéről, felsőbbrendűségi tudatáról esik szó.
Ez a sokkal kevésbé kalandos, és sok eszmefuttatással tarkított hang folytatódik a két második kötetben. Ender is sokat változott, idősebb, sőt, megfáradtabb lett, aktivitását elvesztette, kezdeményező-készségét a minimálisra csökkentette. Ami mégis izgalmassá teszi a történetet, az az idegen fajokkal való találkozás, a másféle tudat, erkölcs és viselkedés megismerésének szándéka. Érdekes, hogy az ember mindig rosszul jön ki ezekből a találkozásokból, ritka az a regény, amelyben felsőbbrendűségi érzése ne okozna súlyos galibákat (és az sem túl hihető). Az emberközpontú megítélés itt is komoly problémákat okoz, és előre vetíti későbbi konfliktusok árnyékát is (fel a harmadik kötetre!).
A szelídebben folyó cselekmény ellenére a felvetett problémák és a kialakuló helyzetek érdekessé teszik a regényt, és gondolkodásra késztet.
(A másik félkötet alá is beteszem az értékelést.)

Timberwolfes>!
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Kicsit aggódtam hogy lehet folytatni a Végjátékot. Az emberek elpusztítják az eddig egyetlen ismert intelligens fajt. Az először ünnepelt Ender-t, kikiáltják Fajírtónak. Visszavonul és Hangyokért mint a Holtakért Szólt először és ezzel megalkotott egy új tisztséget. Ha valaki meghal és az emlékének és hagyatékának tisztelegni akarnak akkor hívja a Holtak szószólóját.
Az emberiség most egy újabb mérföldkő előtt áll. Az egyik gyarmatukon felfedeznek egy újabb intelligens fajt akiket a külsejük miatt egyszerűen csak Malackáknak hívnak.
Nem szeretem a hosszú előszavakat és bevezetőket de itt bőven kapunk belőle és ebben el is magyarázza Card hogy hogyan is jutott el ehhez a történethez.
A Malackákat megfigyelik és tanulmányozzák, de a Hangyok példáját elkerülvén szigorúan szabályozzák annak módját. Titkon félnek hogy ismét egy olyan fajjal kerülnek szembe akik képesek kiirtani az emberiséget.
Ender tesójával él egy gyarmaton. Senki nem tudja ők kicsodák. Ender és Demoszthenész is visszavonult. Valentine úgy látszik képes gyökeret ereszteni, Endert viszont hajtja a bűntudat és a Méhkirálynő…
A Malackák viszont időközben gyilkossá válnak és senki nem tudja az okát hogy miért, vagyis egy ember tudja és ő Szószólót hív az elhunythoz és ezzel kezdődik minden.
Ender elszakad attól akit a legjobban szeret és újra Szószólóvá kell válnia, miközben mindenki csak úgy ismeri őt hogy ő a Fajirtó.

Kkatja P>!
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Tényleg más volt, mint a Végjáték, nyugodtabb, lassabb, mélyebb… és félbevágottabb!! Valaki dobjon meg a folytatásával, de iziben!! :D Kölcsönbe? Please!!! :)

2 hozzászólás
Aliko P>!
Orson Scott Card: Végjáték 2.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Mivel folyamatában olvastam a két részt, illetve ez valójában egy könyv, így a Holtak szószólója 2-esnél vagyis a Végjáték 3-asnál helyezem el a „szóbeli” hosszabb értékelésemet. Viszont külön is raktam rá egy 5 csillagot, bár összefüggéseibe tálalva vettem a köteteket. Önmagában szerintem ennél kevesebbet adnék rá…. Minden olvasónak javaslom vagy az új, egyesített kötet olvasását, vagy ha a régebbi kiadás felé fordul, akkor az egymás utánit, hisz így ad kerek egészet a történet!


Népszerű idézetek

Valentine_Wiggin>!

Lelassult a szívverésed […] Most két percen belül vagy meghalsz, vagy elájulsz, vagy ontani kezded a könnyeket.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Kapcsolódó szócikkek: Andrew "Ender" Wiggin · Jane
alaurent P>!

Amikor megértjük a vágyait, egyetlen emberi lényt sem találunk értéktelennek.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

hjanio P>!

A germán nyelvben négy meghatározás is van az idegenekre. Az első a külföldi, vagyis utlanning, olyan idegent jelöl, aki a mi világunkról, de más városból vagy országból származó ember. A második a framling. Ez a szó a egy germán kifejezés Démoszthenész által egyszerűsített formája, és olyan idegenre használjuk, aki ember, de egy másik világról származik. A harmadik szó a raman. Ez humanoid, de más fajhoz tartozó lényt jelöl. A negyedik a varelse. Ezt teljesen idegen fajokra, például olyan állatokra használjuk, amelyekkel lehetetlen kommunikálni. Ezek a lények élnek, de nem tudjuk, milyen okok miatt, milyen célból hajtanak végre bizonyos cselekedeteket. Lehet, hogy intelligensek, lehet, hogy tudatosan cselekszenek, de nem lehetünk biztosak benne.

93. oldal

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

>!

Minden embert az határoz meg, hogy milyen közösséghez tartozik, és milyenhez nem. Én ez és ez vagyok, de semmiképpen nem az és az.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

alaurent P>!

…átszerkesztjük, olyan személlyé változtatjuk őket, akivel sokkal könnyebb együtt élni, mint azzal az emberrel, aki valóban élt.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

alaurent P>!

Ender már az első találkozásuk alkalmával megmondta San Angelonak, hogy egyáltalán nem alázatosságnak, sokkal inkább önhittségnek tartja, hogy a kolostor és az iskola vezetőit nemes egyszerűséggel „Keresztény úrnak” és „Keresztény asszonynak” nevezik, és ezzel kisajátítják maguknak azt a címet, ami Krisztus valamennyi követőjét egyaránt megilletné.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

>!

A „holtak szószólója” fogalom a halállal és a temetésekkel kapcsolatos élményeimből származik. Ezt máshol már hosszabban is kifejtettem; most legyen elég annyi, hogy elégedetlen voltam azzal a módszerrel, ahogy a temetéseken átértékeljük az elhunytak életét, hogy valódi életüktől teljesen eltérő történeteket kreálunk köréjük, és ezzel valójában valamennyiüket újra és újra megöljük. Nem, ez így túl erős fogalmazás. Mondjuk inkább úgy, hogy átszerkesztjük, olyan személlyé változtatjuk őket, akivel sokkal könnyebb együtt élni, mint azzal az emberrel, aki valóban élt.

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Valentine_Wiggin>!

A csillagközi utak végén mindig morózussá válsz, és az univerzum pusztulásán spekulálsz. Te így reagálsz a sebességváltozásra.

122. oldal

Orson Scott Card: Végjáték 2. A Holtak Szószólója

Kapcsolódó szócikkek: Andrew "Ender" Wiggin · Jane

A sorozat következő kötete

Végjáték sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Martha Wells: Kritikus rendszerhiba
Ann Leckie: Mellékes igazság
Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Frederik Pohl: Az átjáró
Frank Herbert: Frank Herbert teljes science fiction univerzuma 1.
Connie Willis: Ítélet könyve
Dan Simmons: Hyperion
Marie Lu: Champion – Bajnok
Justin Cronin: A tükrök városa