Vándorlegény (Teremtő Alvin 4.) 60 csillagozás

Orson Scott Card: Vándorlegény Orson Scott Card: Vándorlegény

Alvin Smith immár kész férfiként tér vissza Erélyegyházára, és igyekszik a falubelieket megtanítani a Teremtésre. Ám egyre-másra kudarcot vall, sőt szeretett öccse, Calvin is ellene fordul. Alvin elmegy szülőfalujából, hogy megtalálja azokat, akiknek segítségével felépítheti Kristályvárost, de út közben börtönbe kerül és az életéért, a szabadságáért kell küzdenie. Közben Calvin rájön arra, hogy ő is Teremtő, de neki nem Kristályváros kell, nem a tudás, a munka és a nyugalom. Hatalomra vágyik, mindenki fölött akar uralkodni, és el is indul ezen az úton… Orson Scott Card az egyetlen író, aki egymás után kétszer kapta meg a Hugo- és a Nebula-díjat. Card többek között magáénak mondhatja a World Fantasy-díjat, a Locus magazin olvasóinak díját, a Ditmar-díjat és a Mythopoeic-díjat is.

Eredeti megjelenés éve: 1995

>!
Delta Vision, Budapest, 2015
ISBN: 9789633950975 · Fordította: Horváth Norbert
>!
Delta Vision, 2015
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633950692 · Fordította: Horváth Norbert
>!
Kalandor, Dabas, 2005
438 oldal · ISBN: 9639557358 · Fordította: Horváth Norbert

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Honoré de Balzac


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

Kkatja P>!
Orson Scott Card: Vándorlegény

Ismét nagyon élveztem Card legerősebb fortélyát, ahogy egy csodás meseköntösbe bújtatva olvashatjuk bölcs eszmefuttatásait jóról-rosszról, az emberi természetről, viselkedésről, múltról, jövőről, anélkül, hogy feleslegesen szószátyár vagy érzelgős lenne, szóval ezt a részt is végigizgultam, vigyorogtam, pityeregtem, annyira átélhetően szép és igaz ez a történet.
Szerettem volna abban az Amerikában élni a Mizzipy mellett, én is erős teremtő fortéllyal bírni, Alvinék barátja lenni és részese lenni a Teremtésnek, hogy ne mindig a Pusztító győzedelmeskedjen (ahogy az indiánokat vagy a természetet pusztítja a fehérokosember).
Vagy most is lehetne sok ilyen ember, akinek ilyen erőteljes a kapcsolata a természettel, eredendően a jóra törekszik és valami közös tervről álmodik és munkálkodik, minden nehézség ellenére.
Vagy mi is ilyenek lennénk valahol mélyen…?

Ui: "Ahogy Card nyilatkozta: „Mindannyiunkat foglalkoztatnak az erkölcsi kérdések, nemesség, tisztesség, boldogság, jóság – a dolgok, melyek az életben számítanak, de tökéletes tisztaságukban csak a regényekben mutathatók be.”

És érdemes is tanulnunk az ilyesfajta remek regényekből, hogy kicsit jobb legyen ez a világ is…

>!
Delta Vision, 2015
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633950692 · Fordította: Horváth Norbert
Lisie87 P>!
Orson Scott Card: Vándorlegény

Hm-hm, legyen 4,5 csillag, mert az eleje nehezen indult be, és közben el is olvastam egy másik könyvet.
Calvin részét nem szerettem, rosszindulatú kis szemétláda. Alvint viszont még mindig, mert olyan pozitív és jó szereplő, még amikor mindenki ellene van, akkor is azt nézi, hogy másoknak jó legyen. Bizony karaktere érdekes vérfrissítés a történetnek, és nagyon örülök, hogy spoiler.
A legjobb rész, amivel gyorsan is haladtam az a tárgyalás volt, de a vége is sokat ígér. Most már csak két rész van hátra! Beszerezni, elolvasni!!

20 hozzászólás
WerWolf>!
Orson Scott Card: Vándorlegény

Attól tartottam, hogy A kovácsinas után, ami egy gyengébb rész volt, tovább hanyatlik majd a sorozat. Szerencsére tévedtem. Bár hangulatában és stílusában egy kicsit eltér a korábbi részektől, megújult lendülettel folytatja Card a történetet.
Tartottam attól is, hogy a tárgyalótermi jelenetek miatt egy bűnügyi-jogász történetben találom magam, ahol a jogi csűr-csavarok viszik majd a hátukon az eseményeket, melyek nem kaphatnak elég súlyt egy olyan személy esetében, mint Alvin, aki Teremtőként szinte érinthetetlen. Cardnak mégis sikerült olyan közegbe helyeznie az eseményeket, hogy az olvasó, nem csak izgul a végkimenetel miatt, hanem megdöbbenve figyeli az újabb fordulatokat.
A párhuzamos történetvezetés, ahol az egyik szálon Alvin tárgyalása folyt, még a másikon Calvin vándorútja, néha megtörte a lendületet. Nem nagyon éreztem, hogy szükség van Calvin útjának a leírására, főleg úgy hogy nem kapott megfelelő teret a kibontakozásra.
Azt hinné az ember, hogy ahol ennyi fortély van jelen, ott mindenki használja a tehetségét és befolyásolni tudja az eseményeket. És ez így is van! De sikerült Cardnak úgy felépítenie ezt az alternatív világot, hogy az olvasónak minden természetesen hat, és egyetlen bevetett fortély sem tűnik ki a többi közül….
A Calvin szállal azonban nem tudok mit kezdeni…Azt tudom, hogy a folytatásokban is szerepet fog kapni, hiszen történetalakító a jelenléte, de úgy érzem, hogy csak két út áll a fiatalabb teremtő előtt. Hogy melyik utat fogja bejárni, az majd idővel kiderül.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/09/orson-scott-card-vandorlegeny/

Shanara>!
Orson Scott Card: Vándorlegény

„Ez a kötet egyszerre Alvin története és Calvin regénye. Alviné, aki megtapasztalja a teremtő hatalmának visszásságait, valamint azt, ahogy a – többnyire irigy emberekből álló – társadalom kiforgatja a cselekedeteit, ártani akar neki annak ellenére, hogy ő csak jót akar a világnak. Calviné, akit a düh és a hatalomvágy hajt, aki most tapasztalja meg a saját képességeinek határait, próbálgatja a szárnyait – ő azonban inkább magának akar jót, mint az embereknek, a tetteit leginkább önös szándékok jellemzik. (…) "Az én fortélyom nem a mesemondás”, írja a szerző a kötet első fejezetében, pedig aki idáig eljutott a sorozat olvasásában, már tudja, hogy ez nem igaz. Orson Scott Card remek mesélő és kiváló emberismerő, aki nem fél az olvasóinak megmutatni a lélek árnyékos oldalát és a szereplői cselekedetein keresztül szembesíteni őket azzal.

„Fantasztikus ez a sorozat! Nem kifejezetten mozgalmas, de a szereplők a képességeik ellenére is nagyon emberiek, esendőek, a történések felébresztik az olvasók igazságérzetét, akik egyszer csak azt veszik észre, hogy a csatáknál sokkal érdekesebbek a mindennapi dolgok, az emberek lelkének legmélyén megbújó indokok, motivációk és ezek külső megnyilvánulásai.”
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2016/04/orson-scott-card…

Erzsébet_Szászi>!
Orson Scott Card: Vándorlegény

Ebben a kötetben sokszor éreztem úgy, hogy bizonyos szereplők (pl. Alvin, Calvin, Peggy) egyszerűen túlgondolkodják a dolgokat. A történetből is hiányzott az az igazi vadnyugati hangulat, ami a korábbi (főleg az első két) részeket jellemezte. Alvin is eléggé színtelen volt, néha határozottan idegesített. Bizony Coopert érdekes új karakternek találtam.

Isley IP>!
Orson Scott Card: Vándorlegény

A Vándorlegény újfent tökéletes folytatása Teremtő Alvin történetének. A sztori ismét zseniális. A regény középpontjában álló bírósági tárgyalás rendkívül izgalmas és fordulatos volt, miközben hozzájárult remek, új karakterek bemutatásához. Gondolok itt elsősorban Bizony Cooperre. Bizony fortélya nagyon hasznosnak tűnik és ő maga is egy végtelenül becsületes, kedvelhető személy. Az egész tárgyalás; a nehézségek, melyekkel a Pusztító és a szolgálatában álló emberek miatt Alvinnak szembe kellett néznie, még inkább szemléletessé tette azt, hogy milyen hatalmas jellem Alvin. Már szinte bibliai, emberfeletti személlyé válik. Az új világ Teremtőjévé. Napóleon belső monológjában már szinte Krisztus második eljöveteléről beszél Card. Alvin rendkívül tisztán testesíti meg a keresztyén értékrendet. Már attól is jobb embernek érzi magát az emberfia, ha Alvinról olvashat.

A regény másik központi szereplője Calvin, Alvin öccse. Az ő londoni és párizsi kalandja is nagyon érdekes volt. Tetszett, hogy Card ennyire kiemelte, célt adott neki, és Bonaparte Napóleon, Európa Császára lett a tanítója. Így a következő könyvekben majd sor kerülhet a gigászi csatára az új világ két Teremtője, Alvin és Calvin között. Calvint nagyon fontossá tette Card: olyan ő, mint Káin vagy Júdás. Ki tudja hogy dönt majd? Valóban megküzd-e bátyjával? Felülkerekedik-e majd a lelkét behálózni igyekvő Pusztítón?

Remek kalandok, egy végig izgalmas tárgyalás, Calvin központi karakterré válása, sokat szerepelő Napóleon és érdekes új karakterek. Minden szempontból zseniális folytatása a szériának a Vándorlegény. Várom, hogy jöjjön a Fáklya!

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Orson Scott Card: Vándorlegény

Alvin neki áll tanítani de ahogy az lenni szokott felüti a fejét az irigység az emberi önzőség gyarlóság . Többszörösen elárulják egy kamasz lány szerelmes hazugsága de talán a legfájóbb mégis csak testvére Calvin árulása volt. Calvin-t valami félelmetes harag valami eszméletlen gyűlölet hajtja Alvin ellen ahol lehet csak bántja és le is lép és egészen Napóleonig megy hogy tanuljon tőle hogy megtanulja mi is az igazi hatalom és hogy lehet megszerezni mondjuk engem kicsit zavar, hogy Calvin ennyire elvesztette az eszét nem igazán volt elő jele , én egy kicsit untam már hogy mindenki hibás volt csak ő nem. Ha Calvin nem utálta volna, ennyire a testvérét még lehet volna egy kis szeretni való csibész, ahogy feljutott a hajóra ami Európába viszi. Közben Peggy is gondba van nem tudja mennyire is folyón bele az eseményekbe mit kellene megváltoztatni vagy mit is érez igazán Alvin iránt mondjuk ez kölcsönös mert Alvin fél hogy elveszti önmagát elveszti teremtő énét ha enged Peggy szerelmének. Hatrack Riverbe érve Alvin újabb bonyodalomba keveredik, régi mestere bepereli az aranyeke miatt. Itt lép be egy új szereplő Bizony Cooper ifjú angol ügyvéd személyében. A bírósági tárgyalás tetszett jól meg volt írva .

Marcus P>!
Orson Scott Card: Vándorlegény

A Vándorlegény az a könyv, amiben Alvin nem vándorol. Ehelyett hamarosan ismét Hatrack River-ben találja magát, ahol kovácsmestere vádjaival szemben kell védekeznie. A könyv nagy részét tulajdonképpen ez a per, ami az alternatív Amerika sajátosságainak, na és persze az egyre nagyobb számban megjelenő fortélyok miatt igazán egyedien folyik. Közben mind a városból, mind a világ más részeiből számos érdekes embert ismerünk meg, nem egyszer híres történelmi alakokat. Alvin körül kezd formálódni egy csapat, akikkel lassan nekivághat a stílszerűen hétrészes sorozat második felének.

Ami talán kicsit zavart, az Calvin személye, kicsit a semmiből előrángatott az, ahogyan gonosszá (méghozzá eléggé sablonossá) válik – nem igazán különbözik az Ender sorozatok Peter és Achiles karaktereitől.

Bár látszólag nem halad a történet előre, valójában nagyon is fontos dolgok történnek itt, de Card könyvei ilyenek: oda kell figyelni közben.

daney>!
Orson Scott Card: Vándorlegény

Éreztem én, de mennyire hogy éreztem, hogy az a pudvás arany eke mindent elront. A 3. kötet leglehangolóbb, legkiábrándítóbb része volt, mikor Alvin előadta azt a bizonyos rendkívül gyengécske, értelmetlen, szánalmas jelenetét az arany ekéről. Na most e tökéletesen felesleges, haszontalan tárgy körül forog ez a negyedik kötet – kész csoda, hogy végig bírtam olvasni (Card elképesztően nagy író, pont olyan lebilincselően tud írni a semmiről, mint George Martin).

Mert miről is van itt szó (spoilermentesen)? Hőseink az elején mászkálnak fel-alá, mint a mérgezett egerek, mígnem kikötnek ott, ahol valójában semmi konkrét dolguk nincs (bár máshol sem lenne igazán). Aztán a futkosásnak véget vet pár hét dutyi, de ez se olyan igazi… Aztán jön a regény messze legkiemelkedőbb része, a tárgyalás – ami kizárólag a bíró szarkazmusának köszönhető, hálás vagyok ezekért az üdítő percekért.

A kedves kis Peggy, immáron mint a saját köldökét néző, semminek sem örülő orákulum, végképp egy kiábrándító, idegesítő tyúkká züllött, miközben Alvinka az arany ekéjét sétáltatja…
Ja, nem említettem a legkisebb fiú, Calvin sztoriját? Hát persze, annyira de annyira jelentéktelen… Egyet mégis: akkor jártam a legközelebb a könyv becsapásához, amikor leboncsizta Bonaparte Napóleont… pfff

Itt tartunk most, a negyedik kötet után. Tény, hogy más könyvet már fele ennyi disznóságért rég félbehagytam volna. Talán OSC is Teremtő valahol, hogy ilyen gyatra anyagból is képes valami olyat összehozni, ami olvastatja magát. Eddig az egyik kedvenc sorozatom volt, most azonban nem érzek semmi késztetést a folytatásra, félek, a maradék illúziót is lerombolná…

anubys P>!
Orson Scott Card: Vándorlegény

Sajnos ez most számomra sokkal gyengébb volt, mint a korábbi kötetek. Egyrészt túl sok szereplő lett alapos indok nélkül szemétláda, másrészt ez a tárgyalói dráma olyan hatást keltett, mintha Card azt mondta volna, hogy „na, még ebben a műfajban sem alkottam, ideje írni egy ilyet is”. Éppen emiatt hiába kiváló író egyébként, ez most elment mellettem.
Bízom benne, hogy a negyedik kötetre helyreáll a színvonal.


Népszerű idézetek

Shanara>!

Hosszú távon a hazugság csomókba gabalyodik saját magával, és idővel az emberek meglátják az igazi arcát.

237. oldal (Delta Vison, 2015.)

ppayter>!

No de, elkalandoztam a témától, amihez egészen a fejezet elejéig vissza kellett lapoznom, hogy felidézzem, mi a fenéről is volt szó (már hallom is az érzékeny szívű prűdöket, amint azt mondják: „Hát nincs benne semmi tisztesség, hogy káromkodásokat vet papírra?”, amire azt mondhatom, hogy: „Ha káromkodok, az nem árt senkinek, és csak színesebb lesz tőle a beszédem”, márpedig Isten a megmondhatója, színekre aztán szükségem van, miként arról is biztosíthatlak, hogy a legjobbaktól tanultam szitkozódni, és tudom, hogyan legyen még ennél is színesebb a mondandóm, de már így is visszafogtam magam, nehogy bárki gutaütést kapjon e szavakat olvasván. Nem szeretném azzal tölteni a fél életemet, hogy olyanok temetésére járok, akik az én könyvemen kaptak szívrohamot, úgyhogy ahelyett, hogy azzal nógatnál, hogy miféle csúf szavak buggyannak papírra, inkább dicsérhetnél azokért, melyeket nagy kegyesen nem írok le. Végül is minden azon múlik, hogyan áll hozzá az ember, és ha van időd a nyelvezetem miatt rimánkodni, akkor nincs elég dolgod, akkor pedig örömmel bemutatlak olyan embereknek, akiknek elkél a segítség valami hasznosabb foglalatossághoz), szóval visszanéztem a fejezet elejére megint, hogy lássam, mi a fenéről beszéltem idáig, éppen arról volt szó, hogy mikor összegyűjtöttem ezeket a történeteket […]

14. oldal, 1. fejezet - Azt hittem, végeztem

1 hozzászólás
Kkatja P>!

– Sajnálom, de ennél többet nem tudtam meg a tervükről – folytatta Finkl. – Persze nem is vagyunk puszipajtások, vagy ilyesmi… valószínűséggel ugyanolyan örömmel döfnének hátba vagy pisálnák le a csizmámat, attól függően, hogy kés vagy a … micsodájuk… van a kezükben. – Megint Peggyre nézett és elvörösödött.
    Elpirult! Viharvert, bozontos, hegekkel csúfított arcára olyan pír ült ki, mintha iskolában volna, és a tanárnő éppen most szidná le.
    Mielőtt a pír elhalványult volna, Alvin Fink karjára tette a kezét, és lehúzta maga mellé a földre, aztán egyik kezét a vállára tette.
– Te meg én Mike, nem tarthatjuk észben, hogy mikor kell szépen beszélni mások előtt, és mikor egyszerűen. De segítek neked, ha te is segítesz nekem.
    Ezzel az egyszerű gesztussal Alvin újra a helyére rakta Mike Finket.
Volt valami egyszerű őszinteség Alvin beszédében, hogy amikor az ember tudta, hogy csak azért beszél így, hogy jobban érezze magát a másik, amaz mégsem bánta. Az ember tudta, hogy törődik vele, és azt akarja, hogy jól érezze magát, és ettől máris tényleg jobban érezte magát.

299-300. oldal

Shanara>!

A jelképes beszédnek az a kellemetlen tulajdonsága, hogy a legtöbb igazságot tartalmazza a legkevesebb szóban.

46. oldal (Delta Vison, 2015.)

Shanara>!

– Az emberek akkor szokták azt mondani, hogy „talán”, ha hazudnak. Vagy nem hiszik el, amit mondanak, vagy elhiszik, csak nem akarják beismerni.
– Bölcs kis legényke vagy te.
– Az igazi hazudósok pedig rögtön másról kezdenek el beszélni, amint szóba kerül az igazság.

52. oldal (Delta Vision, 2015.)

Kkatja P>!

– Miért kellene jó benyomást tennem rád, Honoré?
– Mert egy napon megírlak egy történetemben, barátom. Ne feledd, hogy enyém a végső hatalom. Eldöntheted, mit csinálsz az életeddel, egy bizonyos pontig. Én azt fogom eldönteni, mit gondoljanak rólad mások, és nemcsak most, hanem sokkal a halálod után is.
– Feltéve, hogy olvasni fogja még bárki a regényeidet – mondta Calvin.
– Nem érted, tökfej. Akár olvassák a regényeimet, akár nem, az életedről alkotott ítéletem megmarad. Ezek a dolgok önálló életet kezdenek élni. Senki sem emlékszik az eredeti forrásra, és nem is érdekli őket.
– Az emberek tehát csak arra emlékeznek majd, amit rólam mondasz… de rád egyáltalán nem emlékeznek majd.
    Honoré kuncogott.
– Ezt nem tudhatom, Calvin. Szándékomban áll emlékezetes maradni. De vajon érdekel, hogy emlékeznek-e rám? Azt hiszem, nem. Saját anyám szeretete nélkül éltem; miért vágynék idegenek szeretetére, akik még meg sem születtek?
– Nem az számít, emlékeznek-e rád – mondta erre Calvin. – Hanem az, hogy megváltoztatod-e a világot.

416-417. oldal Utazások

Kapcsolódó szócikkek: Honoré de Balzac
Shanara>!

A legtöbb tudós, akárcsak a legtöbb filozófus és teológus, az elfogadott vélemények fogja volt. Árral szemben úszni meghaladta a képességeiket, így az igazság szétszórtan, megrekedten, egymástól távolra sodródott darabokban létezett.

138. oldal (Delta Vision, 2015.)

Shanara>!

Nem tudom, miért van az, hogy azok az emberek, akiknek megvan mindenük ahhoz, hogy boldogok legyenek, miért nem fogják magukat, és örülnek annak, amijük van.

17. oldal (Delta Vision, 2015.)

ppayter>!

Azt hittem, végeztem Alvin Smith történetének megírásával.

(első mondat)

Shanara>!

A hazug ember hazugságot lát még ott is, ahol nincsen […] Ahogyan a képmutató is képmutatót lát még a rendes emberekben is.

28. oldal (Delta Vision, 2015.)


A sorozat következő kötete

Teremtő Alvin sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Naomi Novik: Őfelsége sárkánya
George R. R. Martin: Kardok vihara
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt
Ursula K. Le Guin: Tehanu
China Miéville: Armada I-II.
Robert Silverberg: Lord Valentine kastélya
Katherine Addison: A koboldcsászár
Neil Gaiman: Óceán az út végén
J. R. R. Tolkien: A szilmarilok