Vándorlegény (Teremtő Alvin 4.) 86% 63 csillagozás

Eddig ez bizonyult a leggyengébb kötetnek, a nagy része szörnyen unalmas, kicsinyes és idegesítő, mondvacsinált problémákra elpazarolva egy egész könyv. Ez igen! (Nem.) Azért voltak benne felvillanások, de korántsem annyi, hogy ne akarjam időnként a sarokba vágni. Csak bízni tudok abban, hogy vége a tötymörgésnek, és történik valami értelmes is…

Hm-hm, legyen 4,5 csillag, mert az eleje nehezen indult be, és közben el is olvastam egy másik könyvet.
Calvin részét nem szerettem, rosszindulatú kis szemétláda. Alvint viszont még mindig, mert olyan pozitív és jó szereplő, még amikor mindenki ellene van, akkor is azt nézi, hogy másoknak jó legyen. Bizony karaktere érdekes vérfrissítés a történetnek, és nagyon örülök, hogy spoiler.
A legjobb rész, amivel gyorsan is haladtam az a tárgyalás volt, de a vége is sokat ígér. Most már csak két rész van hátra! Beszerezni, elolvasni!!

Ismét nagyon élveztem Card legerősebb fortélyát, ahogy egy csodás meseköntösbe bújtatva olvashatjuk bölcs eszmefuttatásait jóról-rosszról, az emberi természetről, viselkedésről, múltról, jövőről, anélkül, hogy feleslegesen szószátyár vagy érzelgős lenne, szóval ezt a részt is végigizgultam, vigyorogtam, pityeregtem, annyira átélhetően szép és igaz ez a történet.
Szerettem volna abban az Amerikában élni a Mizzipy mellett, én is erős teremtő fortéllyal bírni, Alvinék barátja lenni és részese lenni a Teremtésnek, hogy ne mindig a Pusztító győzedelmeskedjen (ahogy az indiánokat vagy a természetet pusztítja a fehérokosember).
Vagy most is lehetne sok ilyen ember, akinek ilyen erőteljes a kapcsolata a természettel, eredendően a jóra törekszik és valami közös tervről álmodik és munkálkodik, minden nehézség ellenére.
Vagy mi is ilyenek lennénk valahol mélyen…?

Ui: "Ahogy Card nyilatkozta: „Mindannyiunkat foglalkoztatnak az erkölcsi kérdések, nemesség, tisztesség, boldogság, jóság – a dolgok, melyek az életben számítanak, de tökéletes tisztaságukban csak a regényekben mutathatók be.”

És érdemes is tanulnunk az ilyesfajta remek regényekből, hogy kicsit jobb legyen ez a világ is…

Attól tartottam, hogy A kovácsinas után, ami egy gyengébb rész volt, tovább hanyatlik majd a sorozat. Szerencsére tévedtem. Bár hangulatában és stílusában egy kicsit eltér a korábbi részektől, megújult lendülettel folytatja Card a történetet.
Tartottam attól is, hogy a tárgyalótermi jelenetek miatt egy bűnügyi-jogász történetben találom magam, ahol a jogi csűr-csavarok viszik majd a hátukon az eseményeket, melyek nem kaphatnak elég súlyt egy olyan személy esetében, mint Alvin, aki Teremtőként szinte érinthetetlen. Cardnak mégis sikerült olyan közegbe helyeznie az eseményeket, hogy az olvasó, nem csak izgul a végkimenetel miatt, hanem megdöbbenve figyeli az újabb fordulatokat.
A párhuzamos történetvezetés, ahol az egyik szálon Alvin tárgyalása folyt, még a másikon Calvin vándorútja, néha megtörte a lendületet. Nem nagyon éreztem, hogy szükség van Calvin útjának a leírására, főleg úgy hogy nem kapott megfelelő teret a kibontakozásra.
Azt hinné az ember, hogy ahol ennyi fortély van jelen, ott mindenki használja a tehetségét és befolyásolni tudja az eseményeket. És ez így is van! De sikerült Cardnak úgy felépítenie ezt az alternatív világot, hogy az olvasónak minden természetesen hat, és egyetlen bevetett fortély sem tűnik ki a többi közül….
A Calvin szállal azonban nem tudok mit kezdeni…Azt tudom, hogy a folytatásokban is szerepet fog kapni, hiszen történetalakító a jelenléte, de úgy érzem, hogy csak két út áll a fiatalabb teremtő előtt. Hogy melyik utat fogja bejárni, az majd idővel kiderül.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/09/orson-scott-card-vandorlegeny/

"Ez a kötet egyszerre Alvin története és Calvin regénye. Alviné, aki megtapasztalja a teremtő hatalmának visszásságait, valamint azt, ahogy a – többnyire irigy emberekből álló – társadalom kiforgatja a cselekedeteit, ártani akar neki annak ellenére, hogy ő csak jót akar a világnak. Calviné, akit a düh és a hatalomvágy hajt, aki most tapasztalja meg a saját képességeinek határait, próbálgatja a szárnyait – ő azonban inkább magának akar jót, mint az embereknek, a tetteit leginkább önös szándékok jellemzik. (…) „Az én fortélyom nem a mesemondás”, írja a szerző a kötet első fejezetében, pedig aki idáig eljutott a sorozat olvasásában, már tudja, hogy ez nem igaz. Orson Scott Card remek mesélő és kiváló emberismerő, aki nem fél az olvasóinak megmutatni a lélek árnyékos oldalát és a szereplői cselekedetein keresztül szembesíteni őket azzal.

„Fantasztikus ez a sorozat! Nem kifejezetten mozgalmas, de a szereplők a képességeik ellenére is nagyon emberiek, esendőek, a történések felébresztik az olvasók igazságérzetét, akik egyszer csak azt veszik észre, hogy a csatáknál sokkal érdekesebbek a mindennapi dolgok, az emberek lelkének legmélyén megbújó indokok, motivációk és ezek külső megnyilvánulásai.”
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2016/04/orson-scott-card…

Ebben a kötetben sokszor éreztem úgy, hogy bizonyos szereplők (pl. Alvin, Calvin, Peggy) egyszerűen túlgondolkodják a dolgokat. A történetből is hiányzott az az igazi vadnyugati hangulat, ami a korábbi (főleg az első két) részeket jellemezte. Alvin is eléggé színtelen volt, néha határozottan idegesített. Bizony Coopert érdekes új karakternek találtam.

A Vándorlegény újfent tökéletes folytatása Teremtő Alvin történetének. A sztori ismét zseniális. A regény középpontjában álló bírósági tárgyalás rendkívül izgalmas és fordulatos volt, miközben hozzájárult remek, új karakterek bemutatásához. Gondolok itt elsősorban Bizony Cooperre. Bizony fortélya nagyon hasznosnak tűnik és ő maga is egy végtelenül becsületes, kedvelhető személy. Az egész tárgyalás; a nehézségek, melyekkel a Pusztító és a szolgálatában álló emberek miatt Alvinnak szembe kellett néznie, még inkább szemléletessé tette azt, hogy milyen hatalmas jellem Alvin. Már szinte bibliai, emberfeletti személlyé válik. Az új világ Teremtőjévé. Napóleon belső monológjában már szinte Krisztus második eljöveteléről beszél Card. Alvin rendkívül tisztán testesíti meg a keresztyén értékrendet. Már attól is jobb embernek érzi magát az emberfia, ha Alvinról olvashat.

A regény másik központi szereplője Calvin, Alvin öccse. Az ő londoni és párizsi kalandja is nagyon érdekes volt. Tetszett, hogy Card ennyire kiemelte, célt adott neki, és Bonaparte Napóleon, Európa Császára lett a tanítója. Így a következő könyvekben majd sor kerülhet a gigászi csatára az új világ két Teremtője, Alvin és Calvin között. Calvint nagyon fontossá tette Card: olyan ő, mint Káin vagy Júdás. Ki tudja hogy dönt majd? Valóban megküzd-e bátyjával? Felülkerekedik-e majd a lelkét behálózni igyekvő Pusztítón?

Remek kalandok, egy végig izgalmas tárgyalás, Calvin központi karakterré válása, sokat szerepelő Napóleon és érdekes új karakterek. Minden szempontból zseniális folytatása a szériának a Vándorlegény. Várom, hogy jöjjön a Fáklya!

Alvin neki áll tanítani de ahogy az lenni szokott felüti a fejét az irigység az emberi önzőség gyarlóság . Többszörösen elárulják egy kamasz lány szerelmes hazugsága de talán a legfájóbb mégis csak testvére Calvin árulása volt. Calvin-t valami félelmetes harag valami eszméletlen gyűlölet hajtja Alvin ellen ahol lehet csak bántja és le is lép és egészen Napóleonig megy hogy tanuljon tőle hogy megtanulja mi is az igazi hatalom és hogy lehet megszerezni mondjuk engem kicsit zavar, hogy Calvin ennyire elvesztette az eszét nem igazán volt elő jele , én egy kicsit untam már hogy mindenki hibás volt csak ő nem. Ha Calvin nem utálta volna, ennyire a testvérét még lehet volna egy kis szeretni való csibész, ahogy feljutott a hajóra ami Európába viszi. Közben Peggy is gondba van nem tudja mennyire is folyón bele az eseményekbe mit kellene megváltoztatni vagy mit is érez igazán Alvin iránt mondjuk ez kölcsönös mert Alvin fél hogy elveszti önmagát elveszti teremtő énét ha enged Peggy szerelmének. Hatrack Riverbe érve Alvin újabb bonyodalomba keveredik, régi mestere bepereli az aranyeke miatt. Itt lép be egy új szereplő Bizony Cooper ifjú angol ügyvéd személyében. A bírósági tárgyalás tetszett jól meg volt írva .

A Vándorlegény az a könyv, amiben Alvin nem vándorol. Ehelyett hamarosan ismét Hatrack River-ben találja magát, ahol kovácsmestere vádjaival szemben kell védekeznie. A könyv nagy részét tulajdonképpen ez a per, ami az alternatív Amerika sajátosságainak, na és persze az egyre nagyobb számban megjelenő fortélyok miatt igazán egyedien folyik. Közben mind a városból, mind a világ más részeiből számos érdekes embert ismerünk meg, nem egyszer híres történelmi alakokat. Alvin körül kezd formálódni egy csapat, akikkel lassan nekivághat a stílszerűen hétrészes sorozat második felének.

Ami talán kicsit zavart, az Calvin személye, kicsit a semmiből előrángatott az, ahogyan gonosszá (méghozzá eléggé sablonossá) válik – nem igazán különbözik az Ender sorozatok Peter és Achiles karaktereitől.

Bár látszólag nem halad a történet előre, valójában nagyon is fontos dolgok történnek itt, de Card könyvei ilyenek: oda kell figyelni közben.

Sajnos ez most számomra sokkal gyengébb volt, mint a korábbi kötetek. Egyrészt túl sok szereplő lett alapos indok nélkül szemétláda, másrészt ez a tárgyalói dráma olyan hatást keltett, mintha Card azt mondta volna, hogy „na, még ebben a műfajban sem alkottam, ideje írni egy ilyet is”. Éppen emiatt hiába kiváló író egyébként, ez most elment mellettem.
Bízom benne, hogy a negyedik kötetre helyreáll a színvonal.