Ender's ​Game (Ender's Game 1.) 93% 83 csillagozás

Szüzanyám, én ezt eddig miért nem olvastam? Jó kis klasszikus pszichologizálós sci-fi, ami az ilyen szülőegységeknek, mint én, különösen is alattomos módon pengeti a lelki húrjait a gyerektéma miatt ugyebár. Az még érdekelt volna, hogy mi történt Enderrel a könyv kezdete előtt, mármint hogy konkrétan hogyan készítették fel erre az egészre, hogy mitől rendelkezik hatévesen egy született stratégába oltott pszichológus minden képességével; ebbe akár bele is lehetne kötni, de speciel ez a regény ezen a téren kívánja meg a kétkedés felfüggesztését, én meg minden további nélkül megadtam neki, olyan sodró volt a történet és izgalmas ez a lelki folyamat.
Azt per pillanat nem tudom elképzelni, ebből hogy lett hétrészes sorozat, úgyhogy kénytelen leszek elolvasni :)
Ugye mondanom sem kell, hogy ezek után mennyire várom a filmet? Jó, biztos nem lesz ennyire király, de azért na. A könyv felénél nem bírtam tovább, és megnéztem a trailert, de szerencsére Harrison Fordot eléggé tökéletes választásnak tartom Graff szerepére, azt nem vágtam le, hogy Ben Kingsley ki lesz, a kisfiú meg egy random kisfiú, úgyhogy olyan nagyon nem zavarta meg a fejemben élő képet :)

Orson Scott Card Végjáték című regénye, az Ender saga első kötete eredetileg kisregény formájában jelent meg 1977-ben, majd regényként 1985-ben. A szerző 1951-ben született, mindössze 26 éves volt, amikor papírra vetette a Végjátékot. Card humán műveltségű ember volt, ahogy ezt a könyv előszavában is írja. Egyetem mellett lett egyre aktívabb a színházi életben, itt tanulta meg a történetmesélés alapjait. Card előszava gyakran eszembe jutott olvasás közben, a szerző két nagyon fontos dolgot is közöl az olvasóval.
Először is, amikor nekikezdett a regénynek, nem tudta, hogy hogyan kell jó sci-fit írni. Nem ez vezérelte. Ahogy írja, ő maga is nemrég lépett csak át a felnőtt korba, ezért gyerekek a főhősei, hiszen csak azt az életszakaszt értette meg annyira, hogy írni tudjon róla.
Emmellett arra is figyelmezteti az olvasót, hogy a könyvvel kapcsolatban várhatóan két lehetősége van. Vagy imádni fogja, vagy utálni. A regényt ugyanis számos kritika érte az évek során, a legtöbb azt kifogásolta, hogy a gyerekek nem viselkednek és nem beszélnek úgy, mint Card hősei, akik maguk is 6 és 11 év közöttiek. Szerintem aki úgy gondolja, a valóságban nincsenek Peter-ek és Stilsonok, az soha nem volt óvodás, de ez csak személyes vélemény, az értékelés során megpróbálok objektív maradni.
A regényt olvasva hamar egyértelművé válik, hogy Card betartja ígéretét, mely szerint nem akarja túlterhelni az olvasót. Arra fókuszál, hogy a lényeget tisztán és egyértelműen írja le, és az olvasó rögtön be tudja fogadni.
A történet valahol a 2100-as években játszódik, az alapvető külső konfliktus egy “bugger”-nek nevezett rovarszerű idegen életforma és a földi civilizáció közti űrháború. A regényben egyértelműen érződik a gonosz jelenléte, a külső fenyegetés, mely bármikor elsöpörheti az emberi világot, ha nem készülnek fel rá és mérnek idejében megelőző csapást. Ennek az eszköze a regény főszereplője, Ender Wiggin, a különleges taktikai és harcászati képességekkel megáldott fiú. A regény kezdetén 6 éves.
Nem egyszerű gyerek karaktert írni, viszont ebben a világban mást nem lehetett, egy felnőtt nem tudta volna végigcsinálni azt, amit Ender. Ebben is rejlik a regény belső konfliktusa. A külső, erőszakos, pusztító, majd rutinná váló csatajelenetek közé vannak beágyazva Ender belső gondolatai, monológjai, álmai és a játékokban megélt érzései. Ezek vázolják a főhősben élő kisfiú morális és erkölcsi konfliktusát az őt körülvevő világgal szemben.
Card regénye kevés leírást tartalmaz, a technológiát, az emberek múltját, a tudományos megoldásokat kevéssé részletezi – nagyon helyesen, mivel a regény nem erre fókuszál, és nincs is rá szükség. A hangsúly sokkal inkább a belső morális konfliktusokon van. Egyáltalán nem éreztem, hogy a nullo-s harctechnika nem részletezése hiányérzetet generálna bennem. A világ tartotta magát a saját szabályaihoz. A regényben jelen van a túlnépesedés kérdése, a humán és az idegen fajok közötti kommunikáció és a kolonizáció problémája, földi összeesküvés-elméletek, illetve mivel szinte végig az űrben történnek az események, nagyon gyakran eltérő gravitációs közegben mozognak a karakterek.
Ami a regény saját újítása és más világokban nincs hasonló, az két haditechnikai újítás. Card úgy hozott innovációt a sci-fi világába, hogy ahhoz nyúlt, amihez értett. A cselekményleírás, a karakterek belső ábrázolása és a harcászat. Az első technikai újítás, az MD Doctor device, egy hatalmas pusztító erejű fegyver, ami elegánsan oldja meg az emberiség létszámbeli hátrányát. A másik, az Ansible, amely lehetővé teszi a fénynél gyorsabb kommunikációt. Az Ansible koncepciója Le Guinn regényeiben is megjelenik, tehát nem ismeretlen a zsáner számára, viszont Card alkalmazásában harcászati eszközként tűnik fel,spoiler.
Card realis problémákat ragad meg regényében, ha szigorúan csak a tudományos, technikai oldalra figyelünk, a fénynél gyorsabb kommunikáció kérdése nagyon is fontos, akár már napjainkban is fontos lehet. Ezért érdemes a sci-fi regényekben is elhelyezni ezt a kérdéskört valahol. Lehetséges, vagy nem? Összehasonlításként például Simmons Hyperion világában 2900 táján sem megoldott ez a probléma, amely a regény során kezelendő nehézségeket okoz a szereplőknek.
Hogy lehetséges-e? Ha komolyabban érdekel a téma, érdemes utánajárni ->https://www.youtube.com/watch…. Illetve számos, nemrég napvilágot látott kutatás is optimista eredményekkel kecsegtet. Nemrég kapcsolták be az első kvantum számítógépet : https://fb.watch/2vavVjsYuA/, valamint felfedeztek egy olyan kozmikus szupersztrádát a Naprendszerben, amely lényegesen lerövidítené a Naprendszeren belüli utazás idejét: https://www.sciencealert.com/solar-system-arches-of-cha….
Abból is láthatjuk, hogy Card mennyire megalapozza világát tudományos szempontból is, hogy az I.F. főhadiszállása, egy nagyon is létező aszteroidán kapott helyet. Habár említettem, hogy kevéssé írja le az űrbéli technológiákat, azt azonban megemlíti, hogy a vizet újra hasznosítják. Card idejében nem volt még Nemzetközi Űrállomás, azonban a vízhasználat kérdése az űrben egy nagyon is komoly probléma. Napjainkban az ISS-en szintén újrahasznosítják a vizet, az ott alkalmazott megoldás pedig nemsokára a Földön is elterjedhet: https://fb.watch/2vasIxzQOP/
A legnagyobb kérdés, ami mellett nem tudtam elmenni, az az, hogy mi teszi Endert és a Wiggin testvéreket olyan különlegessé? Így születtek? Így készültek? Ez a saját és a szüleik genetikai anyagának köszönhető, vagy valakinek érdeke volt, hogy a három testvér kimagasló képességekkel lássa meg a napvilágot? Úgy éreztem, az a kérdés nem lett megválaszolva – hisz technológia sem létezett akkoriban rá. Egyszerűen elfogadtam, hogy Ender a világ része, kiválasztott, és olyan, amilyen.
El tudom képzelni, hogy a gyerekek ilyenek. El tudom képzelni, hogy valakinek szüksége van egy Ender Wiggin-re. El tudom képzelni, hogy a jövő katonái gyermekkoruktól kezdve, egy genetikailag is megtervezett, manipulált életet éljenek, hiszen már 2018-ban megszülettek az első gén-szerkesztett újszülöttek: https://www.eurostemcell.org/spotlight-first-gene-edite…. Mi szab ennek akadályt?
Számtalanszor eszembe jutott olvasás közben, mi lesz, ha mindez tényleg megtörténik? A regény nagyon is valóságos, reális problémákat feszeget, amikkel egy idő után igenis szembe kell nézni. Card regénye az empátia fontosságával válaszol, és Enderen keresztül arra int, maradjunk emberek.

Vívódtam olvasás közben, hogy szeretem-e a regényt, de végül arra jutottam, méltán ez minden idők egyik legjobb katonai sci-fi-je. Arra jutottam, hogy szerettem.

Köszönöm, hogy elolvastad! 904 szó, ~5 perc. Búcsúzóul egy megosztanék egy szép animációt az Eros mozgásáról-> https://www.planetary.org/space-images/eros-rotation-animation. Gyönyörű, igaz?

ENG: https://www.goodreads.com/review/show/3347162012

A sci-fi alapvetően kívül esik a komfortzónámon, bár már tágítottam a határaimat ez irányban. Erre a könyvre a Moly hívta fel a figyelmemet.
A legnagyobb erősségének azt tartom, hogy sokkal több van benne, mint izgalmas sztori. Pedig már önmagában a cselekmény, az állandó feszültség miatt is letehetetlen. Nagyon komoly filozófiai, pszichológiai, társadalmi kérdéseket vet föl, úgymint a választás szabadsága, a gyermekkor és a felnőtté válás, testvérkapcsolatok, család, nevelés-oktatás, bizalom, rivalizálás, az én és a világ (egyén és társadalom) viszonya, másnak lenni, miért van háború, léteznek-e értelmes lények a világűrben, és mi a szándékuk stb. Még a munkahelyemen is sok helyzetben eszembe jutott. Például Endernek meg kell tanulnia vezetővé válni, másokat motiválni, irányítani, tanítani, stratégiát alkotni és rávezetni másokat, hogy megvalósítsák azt. Mindeközben (szó szerint) fel kell nőnie a feladathoz. Iszonyatos nyomás van rajta.
Sok motívum ismerős volt nekem a Harry Potterből (például a különböző házak pontversenye, Dumbledore, még a kviddics is) és Az éhezők viadalából, pedig azok jóval később íródtak. Természetesen mindenféle felnőtté válási alapmű is eszembe jutott, pl. A legyek ura, Iskola a határon, Törless iskolaévei (bár utóbbira szinte egyáltalán nem emlékszem, csak arra, hogy valami kínzás volt benne), meg a Gattaca, a Mátrix és az A. I.: Mesterséges intelligencia című filmek.
Amiért Ender egy nagyon szerethető figura, az az, ahogyan gondolkodik. Amikor egy problémával kerül szembe, azt több szemszögből is megvizsgálja. Megfigyel, és következtetéseket von le. Sőt ennél tovább megy, előre felkészül különböző kitalált helyzetekre, ezért váratlan szituációban is gyorsan tud alkalmazkodni és újra tervezni. De nem is erre gondoltam, amikor a szerethetőséget említettem. Hanem hogy egy nagyon kemény, gyilkos világban érző ember marad, olyan, aki folyamatos önvizsgálatot tart, retteg attól, hogy gyilkossá válik. Közben odafigyel másokra is, megérti, hogyan működnek, és képes meglátni az ellenségben a jót.
A főszereplő mellett nagyon érdekes a két testvér figurája, emellett beleláthatunk a parancsnokok közt zajló párbeszédekbe is, amelyekről Ender nem tud. Ezek a hiperintelligens gyerekek rájönnek, hogy a felnőttek nem mindentudók, sokszor gyengék, éretlenek, tanácstalanok, manipulálhatók. Az is kiderül, hogy nem várható tőlük segítség. Minden helyzet egy teszt, egy kihívás, amit egyedül kell megoldani, a tanítómester az ellenség, az ellenség a tanítómester, és hiába mondod, hogy de hát te csak egy gyerek vagy.
Mindezen belső konfliktusokon túl a könyv fontos és hátborzongató, egyszersmind aktuális olvasata, hogy az itt ábrázolt világ még valóra válhat. Persze nem tökéletesen ebben a formában, de valóra válhat a hatalmak átrendeződése (itt mondjuk érthető okokból az orosz–amerikai bipolaritás érvényesült), valóra válhat a születésszabályozás és a génmanipuláció (erről meg a Gattaca jutott eszembe), az űrutazás, egy újabb világháború; és van, ami már napjainkban is érezhető, ti. az információ, azon belül az internet hatalma.

Kifejezetten erdekes volt es helyenkent megrazo vegigkovetni ahogy egy kisfiubol katonat kepeznek ki…. Nagyon teteszett hogy egyszerre mutatta be a kikepzok gondolatait, meglatasait neha bizonytalansagukat es a kisfiu, Ender gondolatait; felelmeit, erzeseit….
Tegnap a filmet is megneztem, es bar sajnos sok reszt kihagytak, atugrottak ennek ellenere nagyon tetszett ahogy az egeszet bemutattak,. Nagyon latvanyos volt….

Kiválasztottnak lenni nem könnyű, főleg nem gyerekként. De a Végjátéknál kevés történet mutatja be jobban, micsoda teher is ez. A történet látszólag annak a sci-fi felfogásnak a klasszikus darabja, amely szerint az idegen lényeket nem lehet megérteni, de végül Card egy remek húzással a feje tetejére állítja az egészet.

Egyik kedvenc sci-fi sorozatom. Orson Scott Card minden könyve zseniális és letehetetlen, de az Ender's Game még ezek között is kiemelkedően magas helyen van.
Egy alig 300 oldalas kis könyv, amiben nem a terjengős leírások a jellemzőek, hanem a rövid és tömör, de annál inkább meglepő igazságok és tények kimondása és leleplezése. Ender és felnőttek szemszögéből is sok igazságot ismerhetünk meg az emberi világ működéséről és felépítéséről az emberi lélekről nem is beszélve.
Rövid és tömör könyv annyi mondanivalóval ami egy értékelésbe nem fér bele, de csak ajánlani tudom minden korosztálynak!

Igazi mestermű. Rég volt már olyan könyv ami megzavarta az alvásciklusomat, ennek sikerült. Sci-fi rajongóknak is kihagyhatatlan, de egyébként kötelező olvasmány mindenkinek!

Igazán jó regény. Sodró, lendületes történet, plasztikus leírások, és nagyon jó lélektani ábrázolás. A majdnem vége valami észvesztően jó, az igazi vége pedig enyhíti a harmadik háború következményét, és talán megnyugvást és békességet hoz a két szembenálló faj számára. Mivel nem hard sci-fi, a technika – egy-két kisebb módosítással – még ma is megállja a helyét. A battle room pedig nagyon felizgatta a fantáziám.

Alapvetően ismét gondban vagyok az értékeléssel, mivel angolul olvastam a könyvet, és hiába értettem szinte mindent, hiába szótározgattam lelkesen, azért mégis más, mint magyarul. Már csak azért is, mert a szótárazgatás megtöri a lendületet. A másik, ami miatt nehézkes volt, az a harcok leírása. Még magyar olvasás mellett is gyakran nehéz vizualizálnom, ki mikor mit csinált, angolul pedig még nehezebb. Ezért az elején nem is voltam túl lelkes, végig lassan haladtam. Aztán megtörtént a nagy pofon, illetve a végén a második, és ettől jobb lett az egész.
Viszont nagyon utálom, ha egy gyereket bántanak. Mindegy, hogy fizikailag vagy lelkileg. spoiler

Végig imádtam, ilyen hosszúságban még pont nem volt sok a kihívás/megoldás jellegű események sora. Ender maga zseniális (tényleg), és tetszett az az írói megoldás is, hogy a fejezetek nagy részében Ender saját belső, több szempontból is beszűkült nézőpontján keresztól szemlélhetjük a világot – pontosabban Ender nagyon kicsi világát, ami annál nagyobb hatással van az igazi, „nagy” világra. (Érdekes egyébként, hogy több kritikus is ezt hibának rója fel, holott szerintem ez nyilvánvalóan direkt írói húzás.)
Negatívum? Talán az, ami az egész Ender kvartettnél hiba: a nagyon beleerőltetett folytatás-felvezetés. Bár ez itt még nagyjából megbocsátható, mivel ugye az eredeti novella lett kibővítve úgy, hogy a Speaker for the Dead története és karakterei ne a levegőben lógjanak.