Ender ​száműzetésben (Végjáték-univerzum) 29 csillagozás

Orson Scott Card: Ender száműzetésben

VÉGJÁTÉK-SOROZAT ÚJABB RÉSZE

Orson Scott Card Végjáték-sorozata méltán a science-fiction irodalom legsikeresebb regényciklusa. Az Ender száműzetésben című kötet a Végjáték és a Holtak szószólója közti időszakban játszódik, amikor is Ender megnyeri a hangyháborút, majd elhagyja a Földet. Nem kíván bátyja – a Hegemón – bábja lenni, ezért ez félig önként vállalt száműzetés indítja el a csillagok közé. Így találkozik azzal a bolygóval, amit a Hangykirálynő készített elő számára. Card végre zseniális írói képességeivel felfedi az olvasók előtt azt az eddig nem ismert történetet, hogy miként is lett a 12 éves Andrew „Ender” Wigginből az a felnőtt, aki újra átformálja majd az ember lakta civilizációt. A könyv izgalmas átvezető a Végjáték-univerzum második része előtt, de nem szükséges ennek a sorozatnak a teljes ismerete ahhoz, hogy a könyv cselekményeit egészében élvezni tudjuk.

Eredeti mű: Orson Scott Card: Ender in Exile

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Unio Mystica, 2016
416 oldal · ISBN: 9786155546150 · Fordította: Hargittai Krisztina
>!
Unio Mystica, 2016
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155546143 · Fordította: Hargittai Krisztina

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 28


Kiemelt értékelések

>!
csartak MP
Orson Scott Card: Ender száműzetésben

Első találkozásom Orson Scott Card Végjáték-univerzumával. Egyedül a Végjáték filmet láttam, azt meg hát igazából nem tudom megítélni, mennyire részletes, illetve mennyire ragaszkodik a könyv cselekményéhez – viszont a fő szálakban nekem most elegendő volt, hogy kipótolja számomra a hézagokat.
Így „üres lappal”, az első, ami elmondhatok róla, hogy micsoda kidolgozott és képzeletben gazdag univerzum ez! Izgalmas és lebilincselő volt olvasni az egyes fejezeteket, mindegyik egy-egy kis történet. Card könnyedén száll be egyik szereplő gondolataiból a másikba, a nézőpontok változnak, de semmi zökkenőt nem lehet tapasztalni, éppen inkább közelebb kerülnek a szereplők. De ugyanolyan könnyedén lépünk tovább, ha valaki ideje „lejárt”, és más események fonalát viszi tovább.
És mindennek a középpontjában áll Ender.
Ender nap mint nap megküzd a lelkiismeretével, a múlt árnyai kísérik a Földre sem térhet vissza, és különös kapcsolatban áll a hangykirálynőkkel. Ugyanakkor ravasz, céltudatos, megingathatatlan, trükkös és előrelátó, néha egész félelmetes, ahogy alakítja a szálakat, és előfordul az is, hogy egy lapra tesz fel mindent..
A végén érdekes volt olvasni, hogy az Univerzum kicsit túl is nőtte magát, Card elmeséli mennyi olvasói, baráti segítsége van az összekapcsolódások kifejtéséhez, illetve a szálak elvarrásához.
Lenyűgöző és sokrétű ez világ, rengeteg eseménnyel, nézőponttal, így biztos fogok még olvasni belőle. Úgy hiszem, izgalmas kaland lesz, alig várom. :)

>!
Unio Mystica, 2016
416 oldal · ISBN: 9786155546150 · Fordította: Hargittai Krisztina
>!
Dominik_Blasir
Orson Scott Card: Ender száműzetésben

Azt hiszem, ilyen regényeket írna Scalzi, ha jó író lenne.
De tényleg: ez a kötet kétharmadában párbeszéd (melyekben mindenki három mondattal előre gondolkodik, és mindig a legviccesebb, legütősebb, legbriliánsabb riposzttal áll elő), alig történik valami, látszólag könnyed ütemben halad előre a cselekménynek nevezett eseményfolyam; közben pedig mintha az író kifejezetten úgy alkotta volna meg az egészet, hogy minden az olvasó vágyainak megfelelően történjen, vagyis az olvasóban a lehető legnagyobb hatást elérje, a lehető legjobban meghassa, töltse el érzelemmel és társai. Card ebből a stílusból, ami kicsit olyan érzés, mintha a kisujjából rázta volna ki két nagyobb falat között, nos, még ebből is egy baromi szórakoztató, mélyen emberi és varázslatosan szép regényt alkotott. Emiatt lesz szerintem Card jó író – ellentétben az emlegetettel.
A legérdekesebb az, hogy ebben a kötetben Ender már nem a fiatalkori énje, de még nem is A holtak szószólójának bölcse – most valójában Teremtő Alvin űrbéli mása. Egy végtelenül intelligens fiatal férfi, aki szereti az embereket, de még nem egészen tudja, hogy neki pontosan mi is a feladata ebben az életnek nevezett katasztrófában, azt pedig még kevésbé tudja, hogyan is birkózzon meg vele. És amíg erre rájön, nemcsak segít a körülötte élőknek, de minket, olvasókat is csodálatos történetekkel szórakoztat.
Ügyes módszer, hogy a legtöbbször inkább csak külső szemszögből látjuk Ender hatását, így még több oldalról ismerhetjük meg a fiú személyiségét – a végére ez persze kissé a regény egységének rovására is ment, főleg a meglehetősen töredezett szerkezetnek köszönhetően, legalábbis gyakrabban inkább novellafüzérre emlékeztetett, mint valódi regényre. Nem mintha azzal baj lenne.
Nem mintha bármivel is baj lenne. Tényleg imádom olvasni Card humánus oldalát: megmutatja, hogy mennyivel szebb világban is élnénk, ha empátiával viszonyulnának az emberek egymáshoz. Közben meg láthatóan lelkesen illeszti össze az univerzumának eddig különálló pontjait (én olyan sokat nem olvastam belőle, szóval biztos jól is csinálja), élvezi, ahogy újabb és újabb momentumokkal gazdagíthatja a mítoszt, mi meg nyilván örülünk, mert szeretünk erről és így olvasni. Talán egy kicsit már túl sok volt néha ez a kötet szellemes párbeszéd és emberi erények terén, de ettől még mindig nagyon-nagyon jó.

>!
pat P
Orson Scott Card: Ender száműzetésben

Card annyira… furcsa író. Akkora amplitúdóval oszcillál a legelmélyültebb bölcsességek, zseniális ötletek és kiváló jellemrajzok, meg a legelképesztőbb blődségek és didaktikus marhaságok között, akár egy könyvön, sőt egy párbeszéden belül is, hogy lassan azt kezdem hinni, hogy ő egy egész munkacsoport. Vagy egy kvázi-intelligens weboldal eredője. :)
De annyira be tud vonni érzelmileg, meg annyira megérinti az embert sokszor, hogy nem is bosszankodom különösebben, ha értelmetlen nagyjelenetekkel és komplett fejezetekkel (Alessandra részei – mondja meg valaki, minek?) próbál kirugdalni a műélvezet ölelő karjai közül időnként.
És annyira szuper, hogy végre megjelent! Mondjuk talán jobb lett volna az Óriás árnyéka (vagy mi lesz az – mert remélhetőleg lesz, ugye? – magyarul) után olvasni, hogy így kronológiai sorrendben, ugye. De nem baj, Card-sorozatokat amúgy is mindig random sorrendben szoktam olvasni, ez még tovább emeli a bájukat. :)

4 hozzászólás
>!
Razor SP
Orson Scott Card: Ender száműzetésben

Kicsit tartottam ettől a kötettől, mert az utóbbi időben Card szemmel láthatóan a lezárás helyett inkább elment a mindenféle spin-offok irányába, amiről az embernek csak eszébe jut az a bizonyos róka meg a bőre. Tény, ez már egy közel tíz éves kötet, de anno jól megvoltam a Végjátékkal és A Holtak Szószólójával a közbülső események részletesebb ismerete nélkül is.
Szerencsére a félelmeim alaptalanok voltak, Card mesélőkéje hamar berántott és peregtek az oldalak. Ugyan olyan hű de sokat nem tettek hozzá az itt történtek az eddig ismert cselekményhez, de kicsit simábbá tették az átmenetet, ill. egyben pontot is tettek az Árnyék-sorozat egyik függő szálára. (Azért remélem a 4. részt egyszer olvashatjuk majd magyarul ott is.)

>!
Unio Mystica, 2016
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155546143 · Fordította: Hargittai Krisztina
>!
Nuwiel P
Orson Scott Card: Ender száműzetésben

Még csak egy töredékét olvastam a Végjáték univerzumában játszódó könyveknek, egész pontosan a Végjátékot és A Holtak Szószólóját, de egyáltalán nem éreztem hátrányt emiatt. A könyv az említett két kötet ötvözetének érződött: Ender ugyanúgy csatákat vív, taktikázik, terveket kovácsol és hajt végre, mint a Végjátékban, de erősen jelen van a kötetben A Holtak Szószólójának filozofikusabb vonala. Itt még inkább az a kisfiú, aki végigküzdötte a Hadiiskolát, megnyerte a Hangyháborút és most küzd annak az örökségével, aki a Graff miatt felépített magányába látszik visszahúzódni, de újra és újra kiderül, hogy ő is ember, sőt, igazán ő Az ember.

Card itt levelezésekkel vezeti fel a fejezeteket, amik zseniálisan sikerültek. Sok részletre rávilágítanak, ami magából a cselekményből közvetlenül nem derül ki, ügyesen szemlélteti, hogy a hatalmas távolságok és a fénysebességhez közeli sebességgel utazó hajók miatt még az ansible ellenére sem azonnali a kommunikáció, és nem csak fényévek, hanem évek, évtizedek választják el a két beszélgető felet.

>!
NewL P
Orson Scott Card: Ender száműzetésben

Ez a kötet megint felidézte bennem azt az érzést, amit a Végjáték (avagy az Ender's Game) könyv olvasásakor éreztem. Szerettem ezt a történetet, sok kérdésre választ ad, és nem annyira túl filozofált mint a sorozat többi darabja, amiket nem tudtam annyira szeretni, mint az első kötetet. Ajánlom.

>!
Hackett IP
Orson Scott Card: Ender száműzetésben

Card igazi és egyetlen Végjáték-hőse Ender, és úgy tűnik, a Végjáték sorozat bármelyik regénye láthatóan akkor működik igazán, ha Enderről szól.
A 2. és 3. Árnyék könyv számomra egy teljes tévedés volt egy bő lére eresztett, súlytalan nemzetközi csatározással, egy idegesítő főellenfél Achillesszel, egy súlytalan Peter Wigginnel és egy halvány Beannel. Egyszerűen nem volt abban a konfliktusban ennyi, sőt, még ennek a töredéke sem.
Hanem most már nem bánom annyira, hogy végigszenvedtem őket, mert az Ender száműzetésben utolsó negyede valahol épít ezekre az Árnyék könyvekre. Sőt, épít Az óriás árnyékábanra is, ami még meg sem jelent magyarul, és nem is olvastam, de pont nem is hiányzott. Sőt, a Hegemónból és az Árnyékbábokból is pont elég lett volna annyi, amennyire Card ebben a kötetben összefoglalta a lényegi eseményeket, következményeket.
Na, de hogy szó essen végre az Ender száműzetésbenről is. Ez egy igen jó Ender-regény, ami elegánsan megteremti a kapcsolatot a Végjáték és a Holtak szószólója között, közben pedig Card Ender lelkének mélyére ás, gyönyörűen használja ki a relativisztikus idő miatt időben eltávolodó szeretteivel való érzelmi feloldásokat, helyre rakja Peter Wiggin karakterét, és lezárja Endernek a szüleivel, valamint Graffal való évtizedes kapcsolatát is. Úgy, ahogy Cardtól vártam volna, mélyen, érzékletesen.
Emellett bemutatásra kerülnek a hangy-háború utáni kolonizálás első lépései Ender szemszögén keresztül, logikusan felépítve a későbbi regények hátterét is.
Most, hogy végeztem, nagyon erős késztetést érzek a Holtak szószólója újraolvasására, és a felnőtt Ender is sokkal érthetőbbé válik így. (Persze, vannak még történetek ezután is, amelyek Ender további utazásairól szólnak.)
Szóval, ez ismét egy meglepően jó Ender-regény, még ha a szerkezete kicsit töredékes is, és részben a Végjáték, részben az Árnyék sorozat egyes szálait is elvarrja. De a lényeg Ender, és Card még mindig nagyon mélyen érti Ender lelkivilágát.
Bővebben és összeszedettebben: http://sfmag.hu/2017/01/11/orson-scott-card-ender-szamu…

>!
Spaceman_Spiff P
Orson Scott Card: Ender száműzetésben

Van az, amikor egy író vagy filmes nem tud elszakadni kedvenc univerzumától (vagy mert szereti, vagy mert ezért fizetnek ezt keresik rajta az emberek), és egy idő után nekiáll ontani a különféle átkötő történeteket azokhoz a művekhez kapcsolódóan, amikkel megszerették az ő univerzumát. Orson Scott Card is ezt csinálja a Végjátékkal, szinte már belegabalyodott ebbe a világba. Először mindent elmondott Enderről, aztán kitalálta az Árnyék sorozatot, majd jött a Formic War és még nem tudom, mi. Ilyen ez a regény is, ami két kultkedvenc, a Végjáték és A Holtak Szószólója közt játszódik. Namost, először is, szerencsére ez nem lett rossz könyv. Card nem megy el abba az irányba, mint a Fajírtás/Az elme gyermekei duológiában, hogy ezoterikus bullshiteléssel és üres lelkizéssel tölti meg az oldalakat. Itt a szereplők értelmesen gondolkodnak, földhözragadtak. De ezzel együtt néha már túl sokat gondolkodnak. Mindenki annyira okos és fifikás. Főleg a tizenévesek. Elhiszem, hogy Ender és Valentine (meg Peter) zsenik, ez a sorozat lényege. De hogy egy olasz kiscsaj a világ végéről, meg egy sima telepes kisrác is az legyen…
De ez talán a legnagyobb problémám a könyvvel. Mert amúgy érdekes, már ha az embert érdeklik az ilyen „kitöltő” történetek. Az én bajom az, hogy engem annyira nem. Szerintem tökéletesen el lettünk volna enélkül a kötet nélkül is, annyi pluszt nem tudtunk meg… (Jó, valamennyit az Árnyék-sorozathoz kapcsolódóan, de engem Card meggyőzött itt, hogy soha ne akarjam kézbe venni azokat a köteteket, már csak azért se, mert bosszantott, mennyire isteníti Beant – szerintem egy szuperlény egy sorozatba itt Ender elég.)
Egyetlen igazán katartikus dolgot tudok kiemelni, és ebben maximális pontot adok az írónak: Ender levele a szüleinek. Jól építi a helyzetet, húzza a szerző, az ember már izgatottan várja, mi lesz, és szerencsére ezt nem rontja el semmi. Ennek a levélnek az olvasásakor eszünkbe jut Ender a Végjátékból, a Fajírtó Ender, a Holtak Szószólója, a Figuera család megmentője. Ender Wiggin vitán felül a sci-fi történelmének legemberibb és legszeretthetőbb alakja.

>!
Vackor6 P
Orson Scott Card: Ender száműzetésben

Jó volt ez, nagyon is, az unalmas perceivel együtt.
Egyértelműen Ender intelligens riposztjai vitték nálam a pálmát!
Lassú tempójú, a levelezések néhol túl hosszúra sikeredtek az én ízlésemnek, de tény, hogy Card írásai rendesen függőséget tudnak okozni. Elég nehéz visszarázódni olvasás után a „való” életbe…

>!
Sai_home
Orson Scott Card: Ender száműzetésben

OSC az egyik kedvenc íróm és a Végjáték-univerzumban játszódó könyvek között is vannak, amiket nagyon szerettem, habár maga a világ annyira nem tetszik és vannak olyan részek is, amik kicsit gyengébben sikerültek. Ezek után félve kezdtem neki az olvasásnak, régóta csak szemeztem a könyvvel, megpróbáltam jó alkalmat találni az elolvasására. Végül csak úgy nekiültem és kicsit vegyesek az érzéseim.

Először is sajnos sok spoilert tartalmaz, főleg az Árnyék-sorozatból, aminek a negyedik része még nem jelent meg itthon, azt nem is olvastam. Természetesen a Végjáték eseményeire is vannak utalások, de az nem zavaró, hiszen ez annak a folytatása.

Kérdés számomra, hogy szükség volt-e erre a könyvre, részletesebben leírja, hogy hogyan lett Enderből a Holtak Szószólója, mik történtek még vele, elvarr szálakat, amik (talán?) az Árnyék-sorozat után maradtak (mivel nem olvastam annak a végét, így kicsit mérges is vagyok emiatt). Mivel tudjuk a történet végét, így ez komoly kihívás, aminek nem is sikerült teljesen megfelelni, számomra több helyen kicsit unalmas is volt. Nem kapjuk meg a Végjáték hangulatát sem, A Holtak Szószólója filozófikusságát sem teljesen, és az Árnyék-sorozat politikia manővereit sem. Mindből van benne valamennyi, de szerintem túl sok mindennek akart megfelelni.

A negatívnak hangzó értékelésem ellenére ez egy jó könyv, így objektíven nézve adok rá 4.5 csillagot, de a történettől én mást és többet vártam.


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

Petra az ajtóban megállt és visszafordult felé: – Ender Wiggin, én viszont sem szarkasztikus, sem lekezelő nem voltam, amikor ezt mondtam neked.
– Én sem!
De a lány már nem hallotta.
– Lehet, hogy nem a megfelelő idegen fajt tanulmányozom – suttogta Ender.

2 hozzászólás
>!
NewL P

Nem kell büszkének lenned arra, ha jó vagy valamiben, ami veled született. Az pont olyan ostoba lenne, mintha arra lennél büszke, hogy két lábad van, hogy tudsz beszélni, vagy hogy képes vagy emészteni.

>!
NewL P

Annyival könnyebb lenne, ha nem ragaszkodnánk ahhoz, hogy azt tesszük, ami mindenki számára a legjobb. Bárki is mondta, hogy az erény magában hordja a jutalmát, egy nagy marha volt!

>!
NewL P

– Hyrum Graff a tökéletes bürokrata – mondta Mazer Endernek. – Gondolatban mindig tíz lépéssel jár mindenki előtt. Nem igazán számít, milyen tisztséget tölt be. Bárkit képes használni – feljebbvalóját, alárendeltjét vagy azokat az idegeneket, akikkel életében először találkozik –, hogy elérje, ami szerinte az emberi faj javát szolgálja.
– Örülök, hogy a hatalmát jóra használja.
– Nem tudom, hogy ez így van-e – mondta Mazer. – Arra használja, amit ő jónak hisz. De azt nem tudom, hogy olyan jól meg tudja-e ítélni, hogy mi is a „jó”.
– Úgy emlékszem, hogy filozófiaórán végül abban maradtunk, hogy a „jó” egy rekurzív fogalom –csakis önmagára hivatkozva lehet meghatározni. A jó azért jó, mert jobb a rossznál, de hogy miért jobb jónak lenni, mint rossznak, az attól függ, hogyan határozod meg a jót – és így tovább, és így tovább.

>!
NewL P

Ha a vágy nem homályosítaná el az elmét, akkor soha senki nem házasodna meg, nem lenne részeg és nem hízna el.

>!
NewL P

De közben a lelke legmélyén ott zakatolt a kérdés: Én is Peter lennék? Kihasználok másokat a terveim érdekében? Számít az, hogy szándékom szerint az én tervemnek olyan lesz a végkimenetele, amely a lány számára boldogsággal kecsegtet? Nem kérdeztem meg, nem adtam neki választási lehetőséget, hanem manipulálom. Úgy formálom a világát, hogy bizonyos döntéseket meghozzon, és bizonyos dolgokat megtegyen, amelyek miatt mások azt fogják tenni, amit én akarom, hogy tegyenek, és…
És mi? Mi a másik lehetőség? Hagyhatom, hogy a dolgok menjenek a maguk útján, és aztán mondhatom, hogy „Hűha, hát ez aztán jól el lett fuserálva!”. Vajon nem mindannyian manipulálunk másokat? Még amikor nyíltan felszólítjuk őket a döntéshozatalra, akkor is úgy fogalmazzuk meg a dolgot, hogy lehetőleg úgy döntsenek, ahogy mi szeretnénk, nem igaz?

>!
NewL P

– Sok mindent akarok, amit nem lenne helyes elvennem.
– Ez úgy hangzik, mintha anyukád tanította volna.
– Ha anyukám nevelt volna fel, akkor talán ő tanította volna. De így a Hadiiskolában tanultam meg, amikor úgy döntöttem, hogy annak a helynek a szabályai szerint élek. Mindennek megvannak a szabályai, még akkor is, ha azokat a szabályokat nem is foglalták írásba, és ha senki nem is hívja játéknak a dolgot. Ha azt szeretném, hogy a dolgok működjenek, akkor érdemes ismerni ezeket a szabályokat, és csak akkor megszegni őket, ha másik játékot játszom, és annak a szabályait követem.


Hasonló könyvek címkék alapján

Isaac Asimov: Második Alapítvány
Dan Simmons: Ílion
John Scalzi: Vének háborúja
James S. A. Corey: Kalibán háborúja
Joe Schreiber: Maul – Vesztegzár
John Jackson Miller: Kenobi
Christie Golden: Sötét tanítvány
James Luceno: Darth Plagueis
Jack Campbell: Rendíthetetlen
Frederik Pohl: Átjáró