92. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

Ender ​árnyéka (Árnyék 1.) 143 csillagozás

Orson Scott Card: Ender árnyéka

Üdvözlünk a Hadiskolában!

Minden gyermek életében adódnak nehéz pillanatok. Főképp ha az utcán nő fel, ahol koldulnia kell az ételért, és kivert kutyaként kell megküzdenie a hozzá hasonló, éhező kölykökkel, akik egy gerezd almáért is ölni képesek. Ha létezik bármi, amit Bean az utcán megtanult, az a túlélés. Nem ököllel és izommal, ahhoz ő túl apró. Ésszel.
Bean csodás elméje elemez és számít, ügyesen használja ki ellenfelei gyengeségeit.
Mi is lehetne ennél kívánatosabb tulajdonsága annak a tábornoknak, akinek le kell győznie az emberiséget elpusztítással fenyegető idegen fajt, a hangyokat? A Hadiskolába kerülve Bean megismerkedik és barátságot köt egy másik lehetséges jövendőbeli hadvezérrel, Ender Wigginsszel, az egyetlen lehetséges riválisával.
Ám mindkettőjüknek ugyanaz a problémája: a jövő immáron a jelen.

A legendás regény, a Végjáték, ezúttal Bean szemszögéből.

Eredeti megjelenés éve: 1999

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Alexandra, Pécs, 2013
478 oldal · ISBN: 9789633573105 · Fordította: Horváth Norbert
>!
Alexandra, Budapest, 2012
478 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632977867 · Fordította: Horváth Norbert

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Bean


Kedvencelte 24

Most olvassa 2

Várólistára tette 88

Kívánságlistára tette 43

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Orson Scott Card: Ender árnyéka

A Végjáték az a sci-fi regény, amit elsők között ajánlanék bárkinek, aki ismerkedni szeretne a műfajjal. Az ember-hangy háború kilátástalansága, a szereplők – különösen a Wiggin gyerekek – árnyalt jelleme, és az a bonyolult viszonyrendszer, amely köztük feszül, és főként az a kegyetlen következetesség, ahogy Card a főszereplőjével bánik, mind-mind olyan elemek, amelyek a zsáner egyik legemlékezetesebb regényévé tették számomra a Végjátékot.

Ezek után kimondottan ambivalens volt az első reakcióm, mikor kiderült, hogy Card megírta az Árnyék sorozatot. Egyrészt persze örültem, hogy egy új aspektusát lehet megismerni az eredeti történetnek – mert ugye voltak ott teljesen kibontatlan szálak, amelyek egy-egy bekezdésnyi szöveggel voltak elintézve – másrészt tartottam tőle, hogy tényleg csupán árnyékai lesznek ezek a könyvek az eredetinek.

Az első kötet olvasása után az ambivalensek az érzéseim, ha nem is múltak el, de sokat csillapodtak.
Örülök a könyveknek, mert Card továbbra is remekül ír: a gyerekszereplői mindegyike valódi egyéniség, és azt sem felejtette el, hogyan kell kegyetlenül bánni velük, így aztán drámai konfliktusban – elvileg – nincs hiány.
Másrészt azonban a történet – és nem csak a már ismert részei – nagyságrendekkel érdektelenebb volt számomra, mint az eredeti, mivel Bean főszereplőként – minden tragédiája ellenére – egyszerűen nem volt elég izgalmas Ender összetett jelleméhez viszonyítva.

Bean utcán töltött korai évei és a kölyökbandák közötti összecsapások eléggé kemények, és ha úgy vesszük, még életszerűek is voltak, mint ahogy később a Hadiiskolában eltöltött évek során megesett kalandok is tele voltak feszültséggel, fordulatokkal és veszéllyel, de mégis…
Beant megtenni a regény főhősének és ilyen személyiséggel felruházni… Nos, ha nem Cardról lett volna szó, és nem a Végjáték paralel regényéről, akkor minden valamire való szerkesztő addig ordibál vele, míg végül valamivel emberibbé teszi a figurát.
Persze tekinthető írói érdemnek a főszereplő ilyen megformálása, hiszen Card egy érzelmileg csökevényes, de félelmetesen intelligens szereplőt akart alkotni – s ez sikerült is neki. Bean, aki szó szerint az utcán nőtt föl, minden családi kötelék és védőburok nélkül, egy rosszul funkcionáló drótanyán felnövő csimpánzkölyök zavarodottságával reagál az emberi kapcsolatokra. Emiatt lehet ugyan sajnálni, de együtt érezni vele nehéz, különösen, ha az ember nem felejti el, hogy ő maga is talán csak a könyv végére döbben rá, hogy valami nagyon nem stimmel vele, és hiába jobb stratéga és taktikus Endernél, de belőle soha nem lesz jó parancsnok, mert túlságosan rideg és számító, bármennyire is igyekezne ezen változtatni.

Ender története felkavart és megérintett, míg Bean története csak intellektuális kaland volt a számomra, s mivel ő is kívülről szemléli, ami vele történik, érzelmileg nekem sem volt akkora élmény az olvasás, mint az előzmény köteté.

Lisie87>!
Orson Scott Card: Ender árnyéka

Mindig elgondolkodom, hogyan kezdjek egy normális értékelést
Nagyon tetszett! vége Komolyabbra fordítva a szót! *.* Igazi élmény volt, ugyanis a Végjátékot jó pár éve olvastam és a nagy része már megkopott az emlékeim között, így nem féltem annyira, hogy ugyanazt olvasom, vagy untatni fog. Jó, a végkifejlettel tisztában voltam, és amellett a másik sorozatát már folytattam ( Holtak szószólója). Szóval érdekes élmény volt újra a gyerek Enderrel találkozni, amikor már számomra újabb „harcokat” vívott meg spoiler . Talán emiatt és azért is, mivel nem ő a főszereplő és egy másik szempontból látjuk, elgondolkodtam, hogy miért is szerettem annyira a Végjátékban. Ugyanakkor Bean jobban a szívemhez nőtt. Sajnáltam, mert annyit kellett rövid élete során küzdenie, és csak az eszére hagyatkozhatott. A karaktere nagyon jól fejlődött, örültem, hogy egyre több érzelemre tett szert.
A stílus a már megszokott színvonalú, tetszettek a pszichológiai és lelki ábrázolások, a gyerekek karakterei, minden a helyén volt. Pörgős volt, és visszahozta a Végjáték könyv érzését, amit hiányoltam már a Holtak szószólójából.
Nagyon érdekel, hogy mi lesz Beannel, folytatás hamarosan! :) Ja igen, és sírtam a végén! :D

Morpheus>!
Orson Scott Card: Ender árnyéka

Jó volt olvasni Bean életéről. Igazság szerint el is felejtettem, hogy ki ő, olyan régen olvastam az első kötetet (pedig nem egyszer olvastam már). Az írónak nem volt egyszerű a feladata, de jól végezte a dolgát, annak ellenére, hogy aki olvasta az eredeti könyvet, annak csak az volt az újdonság, hogy ugyanazt kívülről láthatta, a plusz az, hogy mi történik jelenlegi főhősünk fején belül és körülötte.
Folyt Köv.

Joshua182>!
Orson Scott Card: Ender árnyéka

Eddig még nem olvastam „parallaxist”, azaz ugyanazt a könyvet más szemszögből, és meg kell mondanom, érdekes élmény volt!
Ebben nyilván az is közrejátszott, hogy már a Végjáték is tetszett, és bevallom, most nagyon örülök, hogy arra a regényre nem adtam maximális pontszámot, ugyanis akkor most bajban lennék, mivel ez a könyv rendelkezik az elődje minden pozitív jellemzőjével, sőt, szerintem túl is tesz rajta.
Annak idején Endert koravénnek éreztem, Bean esetében ez az érzés most hatványozottan jelentkezett, szerencsére ezt némileg enyhíti azzal a szerző, hogy tudományos magyarázatot ad Bean zsenge korára és elképesztő intellektusára, így már kevésbé piszkálta a csőröm.
Bean figurája egyébként szimpatikusabb volt számomra, mint Ender a Végjátékban, tetszett, hogy nem „szuperemberként” ábrázolja Card, hanem bizony megvannak a maga komoly korlátai egyes területeken. Ami leginkább tetszett vele kapcsolatban, az a procedúra, ahogy hideg fejjel, érzelemmentesen analizálja, majd továbbgondolja az egyes információkat, és optimális módon használja fel őket a saját céljaira. Ennek a gondolkodásmódnak az (legalább részbeni) elsajátítása mindig célként fog lebegni a szemem előtt, a könyvben gyönyörűen rajzolódnak ki a mintázatok, a stratégiai játékok kedvelőinek ez bizony igazi csemege! Achilles karakterét is roppant érdekesnek találtam a visszataszító jellemvonásai ellenére is, remélhetőleg szerepet kap még valamelyik részben.
Adja magát a feltételezés, hogy a szerző csak még egy bőrt szeretett volna lehúzni a Végjátékról ezzel a könyvvel, de szerencsére egyáltalán nem ez a helyzet, sőt. Úgy gondolom, sikerült magasabb szintre emelnie a történetet. A nosztalgiafaktor mellett jó volt megismerni a korábbi szereplőket más szemszögből is, sok apróbb lyukat befoltozott a történetben ezzel Card, aki véleményem szerint jobb, komplettebb író is lett a két könyvmegírása közt eltelt 14 év alatt. Szerkezetileg és hangulatban is jobban felépítettnek érződik ez a regény, és annak ellenére, hogy természetesen ismertem a végkimenetelt, nagyon jól olvastatta magát.
A zsigereimben érzem, hogy ennél jobb könyvvel már nem fogok találkozni az „Ender-univerzumban”, úgyhogy annak ellenére, hogy azért nem tökéletes, ezúttal nem fogok szőrözni, és megadtam az öt csillagot, azaz megy a kedvencek közé!

>!
Alexandra, Budapest, 2012
478 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632977867 · Fordította: Horváth Norbert
7 hozzászólás
kvzs P>!
Orson Scott Card: Ender árnyéka

Másokhoz hasonlóan én is féltem a könyvtől. Hogy nem fog felnőni az eredetihez, vagy hogy túlságosan másolja azt. Igazam is lett, meg nem is.
Az „először olvasom és mellbe vág a történet” élményt természetesen már nem tudta megadni, és az események jó része is ismert volt. Viszont az, ahogy láttuk őket, teljesen új.
Bean nem egy könnyen szerethető karakter. Talán mert ő sem tud szeretni, nem volt esélye megtanulni a kötődést. Kőkemény, rideg intellektus jellemzi, egyetlen célja pedig a túlélés. Bámulatos volt azonban figyelni, ahogy erre a tiszta logikára és intelligenciára lassan felépül az ember, a személyiség. Hogy a magányos farkas megtanulja, hogy neki is szüksége van másokra.
A Végjáték önmagában is zseniális történet. A következő részei megmutatják, hogy egy gyerekként megtört és kihasznált ember miként vezekli végig az életét. Az Ender árnyéka viszont megmutatja, hogy hogyan használt ki a rendszer mindent és mindenkit, és hogyan törte meg Ender társait is, és egy csodálatos új árnyalatot ad valaminek, amit már ismertnek hittünk.

Nita_Könyvgalaxis>!
Orson Scott Card: Ender árnyéka

Kis ember is vethet nagy árnyékot.

A könyvek többségében csak azt látjuk, amit a főszereplőnk is lát, azt érezzük, amit ő érez. Ha jó íróról van szó, a mellékszereplők is jól ki vannak dolgozva, de mégsem tudjuk annyira mélyen megismerni őket. Card gondolt egyet, és megmutatja, hogy a Végjáték nem csak Enderről szól.

Nem lehetek elég hálás Orson Scott Cardnak, hogy megismertette velünk Bean történetét, aki sokkal jobban a szívemhez nőtt, mint Ender. Az ő sorsát is izgalmas volt végigkövetni, ha nem izgalmasabb, mint Enderét.

Azt hittem, a Végjáték kegyetlenségét már nem lehet fokozni, de az író mégis képes volt rá. Mindemellett még mélyebbre leás a gyermeki lélekbe, és olyan témákban is válaszokat keres, mint a génmanipuláció, a vallás, a politikai és háborús játszmák.

Olvassátok a Végjáték könyveket, okuljatok belőle, és imádkozzatok, hogy soha ne váljon valóra az itt ábrázolt jövőkép.

1 hozzászólás
pat P>!
Orson Scott Card: Ender árnyéka

Elég kifejezett aggodalmakkal kezdtem neki ennek a könyvnek, mert hiszen ezt számos módon el lehetett volna rontani. Ha nagyon olyan, mint a Végjáték. Ha nagyon különbözik tőle. Ha erőltetetten ugyanolyan a stílus. Ha nagyon sokat változott időközben. Ha érdektelen a történet, mert hiszen már ismerem. Ha túlságosan igyekszik újdonságokat vinni bele. És végül, attól is féltem, hogy túlságosan tele van vallásozva, mert ez ugye Card újabb műveivel előfordulhat.
De rendben volt, teljesen. Korrekt profizmussal megírt, és meglepően gyorsan-könnyedén olvasható könyv, annak ellenére, hogy legalább kétharmad részben belső monológ. És néha nem csak az úticél izgalmas, hanem az odavezető út is. Meg az utat végigjárók személye. Még azzal együtt is, hogy a főszereplő (főleg az elején) egy bizarrul ijesztő, embertelen, valószerűtlen pszichopata. Valamennyit segített, hogy erre volt némi magyarázat, aztán meg változott is Bean egy keveset a végére.
És még egy trükk: akit a szereplők irreálisan alacsony életkora zavar, számoljon marsi években. Nekem bevált.

5 hozzászólás
Isley I>!
Orson Scott Card: Ender árnyéka

Merész húzás volt megírni, ahogy Card fogalmaz, a Végjáték parallaxisát. Csak úgy lehetett jó regény, ha képes valami újat mondani; az új nézőpontkaraktert, Beant, Ender, az igazi főszereplő ismerete mellett is érdekessé tenni; azzal együtt, hogy következetes marad, nem mond ellent a Végjáték történetének és nem csinál Beanből még nagyobb hőst Endernél, relativizálva ezzel Ender érdemeit. Látható tehát, hogy rengeteg buktatója volt ennek a „merőleges” folytatásnak, a kudarc szinte borítékolható volt. Másképp fogalmazva, Cardnak legalább szimbolikusan véve hasonló géniusszá kellett válnia, mint karaktereinek, hogy ezt jól megoldja.
Bean, a Végjáték regény fontos szereplőjének története ennek megfelelően nagyon mélyenszántóra sikeredett, s valóban egy rejtélyes történet az övé: nagyon keveseknek volt fogalma arról, hogy milyen következtetésekre jutott ő a legkisebb információmorzsákból is. Tetszett, hogy Card a regény elejét Bean gyermekkorának szentelte, s így egy maradéktalanul új történetet ismerhettünk meg, hiszen ez nem került bemutatásra anno. Az is szerencsés döntés volt, hogy a Hadiskolában elég sokat kellett várni Ender és Bean találkozására: sok oldalt áldozott Bean Hadiskolában töltött kezdeti időszakának bemutatására az író, és így, hogy ugyanarra helyezte a fókuszt, mint a Végjátékban, tehát Bean is megkapta a saját történetének bemutatását, így rengeteg új dolgot kaptunk, amellett, hogy semmit sem kellett megváltoztatnia Cardnak.
A regény közepétől kezdődően pedig megérett az idő arra, hogy az addigi elszórt gondolatokat összerántsa Card, és úgymond explicitté tegye, hogy miben kitűnő, sőt a legjobb Bean, úgy, hogy hangsúlyozta azt is, hogy Ender miben marad meg így is a legjobbnak. Egészen a legvégéig nyitott volt a kérdés, ki lesz a főparancsnok, védhető érvelési álláspontok szóltak Bean mellett is. Jó volt, hogy legalább elvi értelemben nem volt lefutott kérdés az, hogy kinek kell majd a flotta parancsnokává válnia.
Így azt tudom mondani, hogy alapból nem vagyok rajongója egy történet újraelmesélésének, még akkor is, ha van létjogosultsága. De Cardnak sikerült az értékelésem legelején felvetett dolgokat maradéktalanul teljesítenie ezzel a regényével, úgy, hogy kellemes olvasmány volt ez. S egyben izgalmas felvezetése a Föld, a Végjáték folytatásaiból a maga teljességében meg nem ismert jövőjének.

1 hozzászólás
Sicc>!
Orson Scott Card: Ender árnyéka

Uh…..ez, ez, ez totál beszippantott! Hiába ismertem a történetet, Bean szemszögéből teljesen máshová estek a súlypontok, más gondolkodás, szemléletmód. A szereplőket is más aspektusból írja le, egy csomó új információt ad a Végjátékhoz. Hihetetlenül bejött!
Szerettem az intelligenciáját, ahogyan a testvérek „megérezték” a kötődést, ahogy Bean kötődött Enderhez, a gondolatmeneteit, ahogy mindig összerakta a képet…
Új kedvencet avattam, na!:)

Erzsébet_Szászi>!
Orson Scott Card: Ender árnyéka

Card nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a regénnyel. De sikerült elérnie amit akart. Annak ellenére, hogy a Végjátékban történteket írja le, egy másodpercre sem vált unalmassá. Igazán érdekes volt Bean jellemének csiszolódása egészen az utolsó pillanatig. Zseniálisan játszott ezzel az író, ezzel párhuzamosan pedig az én hozzáállásom is folyamatosan változott a főszereplővel kapcsolatban. Jó volt kívülről látni Endert, az ő egyébként is összetett személyisége még finomabb árnyalatokkal gazdagodott Beam szemszögéből.


Népszerű idézetek

Nita_Könyvgalaxis>!

– Félek valamitől, Poke.
– Mitől?
– Nem tudom.
– Nem tudod, mitől félsz?
– Attól lesz félelmetes.

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bean
5 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!

– Véleményem szerint az öngyilkosság nem halálvágy.
– Hanem micsoda?
– Az egyetlen mód, amivel egy erőtlen ember rávehet másokat, fordítsák el fejüket a szégyenétől. Nem halálra vágynak, hanem kilépni a világból.

296. oldal

1 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!

Ó, mily gubancos hálót szövünk, midőn először hazudunk.

418. oldal

Andrée>!

– Csak mondja el, milyen titkot nem szabad tudnom, és én elmondom, hogy rájöttem-e már.

433. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bean
mohapapa I>!

– A tesztek alapján túl ostoba vagy ahhoz is, hogy levegőt vegyél és gyalogolj egyszerre!

56. oldal

Cheril>!

Vadászni a hibákra valóban bűnös időpazarlás, de észrevenni őket létfontosságú. Ha az ember nem tud különbséget tenni hasznos és téves információ között, akkor egyáltalán nem tanul, csak hamis meggyőződésre cseréli a tudatlanságot, amit nem tekinthetünk előrelépésnek.

93. oldal

bonnie9 P>!

Csak azt tudjuk róla, hogy túlélte Rotterdam utcáit. Amit hallottam, az alapján pokoli egy hely. Azok a gyerekek fenevadak. A Legyek ura ehhez képest kész Pollyanna.

171. oldal, Hamadik rész - A tudós, 9. fejezet - A bölcsesség kertje

Kapcsolódó szócikkek: Rotterdam
3 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!

– Bárcsak felismernék ezek az emberek, hogy mindenki meztelen! Mindenki rejtőzni akar. De az élet mégis szép. Hagyni kell, hadd sodorjon az ár.

296. oldal

Nita_Könyvgalaxis>!

Én is meg fogok halni a hibáid miatt?
Nem. A saját hibáim fognak végezni velem.

54. oldal

RandomSky>!

Mindenki tudta, hogy Rotterdam csak annyival jobb a Pokolnál, hogy itt nem örök a kárhozat.

14. oldal

1 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Árnyék sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Amie Kaufman – Jay Kristoff: Aurora Rising – Aurora felemelkedése
Melissa Landers: Elválasztva
Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája
Alan Dean Foster: Az utolsó csillagharcos
Robert A. Heinlein: Őrjárat a világűrben
Pierce Brown: Hajnalcsillag
James Dashner: Az útvesztő
Claudia Gray: Elveszett csillagok
Joe Schreiber: A mandalóri – 1. évad
Isaac Asimov: Az Űrvándor / Az aszteroidák kalózai