Az Ender-saga előzménytrilógiáját megelőzi néhány baljós jel. Egyrészt ez már – nem számolva a képregényeket és egyéb kiadványokat – a tizenharmadik könyv Ender univerzumában, úgyhogy erős volt a rókabőr-gyanú. Másrészt Orson Scott Card társíróval írta, ami látszólag arra utal, hogy unja már a sorozatot. Nos, jó híreim vannak: rókabőrről szó sincs (sokadszorra csalódok pozitívan Card-ban ilyen téren), és Aaron Johnston is azért segít be, mert a Formic Wars képregényeket vele alkotta meg Card, ezért abszolút benne van a történetben.
Az Earth Unaware, ahogy a cím is mutatja, az első kontaktról szól az idegenekkel, akikről a Föld még nem tud semmit. Ehhez az írópáros megalkotott egy olyan univerzumot, ami akár saját magában, idegenek nélkül is simán szolgáltathatna elég alapanyagot bármilyen történethez. Az emberiség, ha nem is lakta be a Naprendszert, de az erőforrásait már elkezdte kiaknázni. Az aszteroidákban található nyersanyagokat bányászcsapatok termelik ki – a könnyebben elérhető belső övben a nagy cégek hajói dolgoznak, míg a független bányászcsaládok a külső övben tengődnek. Egy ilyen klánhajón él és dolgozik Victor Delgado, egy mechanikai zsenifiú. Az El Cavador szenzorai érzékelik először azt a nagy sebességgel közeledő objektumot, ami csakis mesterséges eredetű lehet.
Mindeközben egy másik szálon Lem Jukes-t, az egyik legnagyobb földi cég tulajdonosának fiát követhetjük, amint első komolyabb saját küldetését teljesíti, egy kísérleti bányászlézer tesztelésével. A cégek általában nincsenek túl jóban a szabad bányászokkal, így ezen a szálon történik is egy-két csúnya dolog, de azért nem Card-könyv lenne, ha Lem egyértelmű gonosz lenne – és úgy tippelem, hogy a személyisége át is megy még egy-két változáson, mire a trilógia végére érünk.
Egy harmadik, egyelőre nem túl nagy jelentőségű szál pedig a Földön játszódik, ahol Wit O'Toole kapitány toboroz katonákat saját speciális egységébe, ami egyfajta világrendőrségként működik: rendet raknak ott, ahol emberek szenvednek. (Igen, ez eléggé naivan hangzik, az írók el is kerülik a konkrét bevetések elmesélését.) És feltűnik egy bizonyos új-zélandi fickó is…
A regény a szokásos Card színvonalat és jellegzetességeket hozza, sok teret kap a karakterábrázolás és -fejlődés, legfőbb szereplőnk pedig egy okos gyerek. Johnston szerintem ebben a részben még annyira nem vállalt sokat, elsősorban az akciójeleneteknél éreztem a keze nyomát, azok eléggé filmszerűre sikeredtek – tekintve, hogy ő forgatókönyvíró is, ez nem túl meglepő.
Jól indul tehát ez az Ender-trilógia, mind a felépített világ, mind a karakterek, mind maga a történet kitűnő, annak ellenére, hogy a történet főbb pontjait ismerjük, mégis izgalmas és fordulatos. Ajánlott, nemcsak Ender-rajongóknak.