23. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

A ​Holtak Szószólója (Végjáték 2.) 116 csillagozás

Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

A hangyokkal vívott végső háború után Ender Wiggin nyomtalanul eltűnik. Ezzel egy időben egy új hang jelenik meg az emberlakta univerzumban, a Holtak Szószólója, aki mesélni kezdi a Hangyháború igaz történetét. Történetünk idején, tehát hosszú évszázadokkal később egy újabb idegen fajt ismer meg az emberiség, ám ez a kapcsolat ismét tragédiába torkollik. A Száz Világ lakói félelemmel vegyes értetlenséggel állnak az emberáldozatot követelő esemény előtt. Egyedül a Holtak Szószólója rendelkezik azzal a bátorsággal és tudással, hogy a gyilkos nyomába eredjen, kiderítse az igazságot, és végül elmesélje azt a történetet, amely a halál bekövetkeztekor az egyetlen történet, ami valóban érdemes rá, hogy elmondják…

Két kötetben (Végjáték 2. és Végjáték 3.) is megjelent.

Eredeti mű: Orson Scott Card: Speaker for the Dead

Eredeti megjelenés éve: 1986

>!
Unio Mystica, Budapest, 2014
480 oldal · ISBN: 9786158001915 · Fordította: Körmendi Ágnes
>!
Unio Mystica, Budapest, 2014
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638984753 · Fordította: Körmendi Ágnes

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Andrew "Ender" Wiggin · Valentine Wiggin · Jane


Kedvencelte 36

Most olvassa 4

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 58

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Aigi P
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

A holtak szószolója három fő szálra(és tucatnyi mellékre) bontható. Szerintem.

1. A szószóló
De mortuis nil, nisi vere.(Halottakról igazat vagy semmit.)

Azt írja Orson Scott Card a könyv előszavában, „elégedetlen voltam azzal a módszerrel, ahogy a temetéseken átértékeljük az elhunytak életét, hogy valódi életüktől teljesen eltérő történeteket kreálunk köréjük, és ezzel valójában valamennyiüket újra és újra megöljük. Nem, ez így túl erős fogalmazás. Mondjuk inkább úgy, hogy átszerkesztjük, olyan személlyé változtatjuk őket, akivel sokkal könnyebb együtt élni, mint azzal az emberrel, aki valóban élt.”
Nehezen tudnék ezzel vitatkozni. Több temetésen is voltam, ahol, ha csak a pap szövegéből indultam volna ki, azt hittem volna, rossz helyen járok. A búcsúbeszéd maximum nyomokban tartalmazott valamit az elhunytról.
A szószólóság Ender vezeklése a hangyokon öntudatán kívül elkövetett fajirtásáért és a háborúban elpusztult emberekért.
Hívják, és ő megy, hogy miután összeszedte az információkat, felfedte az összefüggéseket, elmondja az igazat a megboldogultról. És micsoda rémisztő gondolat kimondani az igazat, a végén még kiderül, hogy nem szentek vagyunk csak szánni való, szeretetre vágyó elveszettek. Nemcsak a halott életében elkövetett tetteinek mentőkörülményeit mondja el, de önvizsgálatra kényszeríti az élőket is. Vajon hány olyan dolgot teszünk, mondunk, akaratlagosan vagy véletlenül, amivel ha csak hajszálnyit is, de közelebb taszigálunk másokat a kárhozat szakadékának széléhez. Ahogy talán minket is taszigálnak rendesen.

2. Az Elsődleges Irányelv (Star Trek):
„Mivel minden népnek joga van a saját életének olyan módon való leélésére, ahogy azt normális evolúciója megengedi, ezért a Csillagflotta tagjai nem zavarhatják meg más idegen fajok kultúráját és életét. Ebbe a kategóriába tartozik a fejlettebb tudás, katonai erő, vagy technológia átadása, melyeket az adott társadalom nem képes megfelelő módon kézben tartani. A Csillagflotta tagjai nem sérthetik meg az Elsődleges Irányelvet, még akkor sem, ha a saját életüket és/vagy hajójukat kell megmenteniük, kivéve ha az Elsődleges Irányelv egy korábbi megsértése által bekövetkezett következmények felszámolásán dolgoznak. Ez az Irányelv minden, mindenki felett, és a legelső helyen áll.”

Remek felvetés. Mit teszünk ha idegen civilizációval, kultúrával találkozunk? A kerítés biztonság vagy akadály? Feladható-e az erő ami az önvédelemhez vagy éppen leigázáshoz, a kevésbé fejlett kihasználásához szükséges? Van-e erkölcsi felelőssége a fejlettebb technológiát, nagyobb tudást birtoklónak? És nem remek, hogy ezen kérdések vizsgálatához még csak nem is szükséges idegen faj mert bőven elég körbenézni a földön?

3. Az idegen

„A germán nyelvben négy meghatározás is van az idegenekre. Az első a külföldi, vagyis utlanning, olyan idegent jelöl, aki a mi világunkról, de más városból vagy országból származó ember. A második a framling. Ez a szó a egy germán kifejezés Démoszthenész által egyszerűsített formája, és olyan idegenre használjuk, aki ember, de egy másik világról származik. A harmadik szó a raman. Ez humanoid, de más fajhoz tartozó lényt jelöl. A negyedik a varelse. Ezt teljesen idegen fajokra, például olyan állatokra használjuk, amelyekkel lehetetlen kommunikálni. Ezek a lények élnek, de nem tudjuk, milyen okok miatt, milyen célból hajtanak végre bizonyos cselekedeteket. Lehet, hogy intelligensek, lehet, hogy tudatosan cselekszenek, de nem lehetünk biztosak benne.”

„A raman és a varelse közötti különbség nem a vizsgált lényben van, hanem a vizsgálódóban. Mikor egy idegen fajról kijelentjük, hogy raman, ez nem azt jelenti, hogy ők már átjutottak a morális érettség küszöbén. Ez azt jelenti, hogy mi átjutottunk rajta.”

A könyv, mint a jó sci-fi alkotások általában, a malackákon keresztül saját idegenségünket vizsgálja. Azt az idegenséget amit mindannyian érzünk egymással szemben is. És itt a legközelebbi kapcsolatainkat is érdemes felidézni. Eltagadva baráttól is ugyanazon vágyakat, érzéseket, megéléseket melyek bennünket is mozgatnak, foglalkoztatnak, és melyek egymás megértésez vezethetnének. A barátoktól indulva egyre nagyobb körökben. És a kérdéseket melyeket mindannyiunknak fel kellene tennünk egymásnak és nem azt hinni, hogy mindenkit értünk ránézésre.
Ender egyébként is a legfőbb idegen és mint ilyen mindig képes a kellő távolságtartással rendszerezni az emberek vagy éppen malackák közti viszonyokat.

A végeredmény egy elgondolkodtató antropológiai sci-fi, cseppnyi spiritualitással egy érzékeny családi drámára felfűzve, fontos kérdésekkel egyénről és közösségről. Csodálatos darab.

1 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

Immár egyértelmű számomra: Orson Scott Card sci-fi íróként is ugyanolyan zseniális, akár fantasy szerzőként. Nem mintha nem lenne tökéletesen lényegtelen, hogy hova is soroljuk.
Card mindig elsősorban az embert vizsgálja – állandó szenvedéllyel és lelkesedéssel: nem vakon, illúziók nélkül, de azért megértően és szeretettel. Mondanám, hogy már-már túlzottan idealistán, de szeretnék abban hinni, hogy több a valóság benne, mint amit a megkeseredett-morc énem sugall. És azt hiszem, ezért rajongok minden Card-kötetért (A holtak szószólója egyébként is sokkal inkább emlékeztetett a Teremtő Alvin sorozatára, mintsem a Végjátékra): mert képes úgy bemutatni a minket körülvevő világot, hogy tényleg elhiszem: jó hely. Hogy érdemes itt élni. Hogy egyáltalán: érdemes élni.
Úgyhogy számomra a regény sokkal inkább egy családregény, egy fájdalommal, haraggal és szomorúsággal sújtott család drámája, ami egészen döbbenetes érzelmi erővel jelenik meg a Szószóló érkezése után. Meg persze magának Endernek a drámája is egyben, akinek a kötet folyamán leginkább a saját érzéseivel kell megküzdenie – hogy végül mi is átéljük azt a katarzist, amit számára az események alakulása jelent.
Emellett azért nem tekintenék el attól sem, hogy A holtak szószólója bitang jó science fiction: nagyszerűen használja ki az előző részben felépített koncepcióját, az idegenek témája önmagában annyira erős, hogy szinte nem is hiányolok mást, de aztán szépen lassan, egyre inkább felsejlik a grandiózus történet, amibe Card minden ötlete szervesen belesimul, ami egy minden porcikájában élő vagy legalábbis elképzelhető univerzumot ad ki.
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy az idegenek témája mennyi aktuálpolitikai áthallásra késztetett.

>!
Chöpp P
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

Annyira megszállottsághoz közelítő érzés, ha megragad és nem ereszt egy történet! Mikor olvasod és közben azt gondolod, de jó lenne, ha nem lenne vége, ugyanakkor annyira félted a kedvenc szereplőidet, hogy előre aggaszt minden váratlan fordulat! Amikor elolvastad és azt gondolod/mondod, és közben remegsz: Ide a következőt! Na ezek a momentumok jelzik számomra, hogy abszolút nekem való a könyv. Szeretem, hogy Orson Scott Crad szereti az antropológiai sci-fit, mert én meg egyenesen imádom! Ugyanakkor érzékeltetni szeretném azt is, hogy marhára nem szeretem, ha ilyen mértékben megszállottjává tesznek valaminek/bárminek! Úgyhogy protestálok: Gyűlölöm/Imádom! Hagyjon békén és kérem a következőt! Ne csinálja ezt velem és Sose hagyja abba!

2 hozzászólás
>!
Joshua182
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

Eddig még nem találkoztam sorozattal, ahol a második rész ilyen mértékben különbözött volna az elsőtől hangulatában, jellegében és mondanivalójában. Csak a regény végére realizálódott bennem, hogy a terjengősebb Előszó igenis szükséges volt, mivel a benne foglaltak sok mindent megmagyaráznak, különösen a mű keletkezéstörténetének tekintetében. Személy szerint nagyon meglepett, hogy az első rész spoiler hogyan viszonyul ehhez a nem mindennapi történethez, ezáltal számomra mindkettő felértékelődött kicsit, különösen a Végjáték.
Az előzetes elvárásaim miatt eleinte nagyon furcsa volt olvasni, aztán fokozatosan megbarátkoztam az egyébként meglehetősen összetett karakterek felhozatalával. Az olyan szereplők, mint Novinha, és családja (Endert most szándékosan nem említem, mert magától értetődik) kiválóan példázzák az emberi lélek komplexitását, Novinhára ez több szinten is igaz, míg a gyermekei számomra egy-egy – személyes tragédiák által megnehezített – ösvényt szimbolizáltak önmagunk elfogadása és megvalósítása felé. Azzal, hogy ezt lényegében egyetlen család történetével tudja a szerző szemléltetni, véleményem szerint nem kis bravúrt hajt végre.
És ezzel még korántsem lőtte el az összes puskaporát. A malackák népével egy meglehetősen bonyolult, (kezdetben) sok elemében számunkra érthetetlen, ám bizonyos szempontból mégis az emberéhez hasonló társadalmat vázol fel, melynek megítélése az olvasóban – ha magamból indulok ki – végig hullámzó, az utálat, a szimpátia és a közömbösség különböző erősségű fokozatai között váltakozott. Annak ellenére maradnak rejtélyesek szinte végig, hogy sokkal többet megtudunk róluk, mint a hangyokról az első részben. Nem tagadom, én inkább spoiler ezeket a különös kis lényeket.
A Lusitania bolygó egyedi ökoszisztémájával, titkaival, a malackák és ez emberek interakciójával – természetesen Ender tevékenysége mellett – egy valóságos esettanulmányt kapunk a különböző fajok, kultúrák és közösségek együttélésének problematikájáról, morális és erkölcsi és gyakorlati buktatóiról, melyekből egyáltalán nem egyszerű levonni a végkövetkeztetést, garantáltan megpiszkálja az olvasó szürkeállományát.
Na és akkor ott van még Jane, ezzel pedig rátérek a negatívumokra, szerencsére ez a rész nem lesz hosszú. Az ő szerepe nekem egy kicsit „deus ex machina”-elem, nem igazán tudtam elhelyezni őt a létezés racionális keretei között, ésszerűen végiggondolva olyan szintű erőforrásokat igényel, hogy egy ilyen képességű entitás bevezetése esetén – főleg, ha komoly szerepe van a történetben – egyszerűen több háttérinót és magyarázatot várnék a szerzőtől, és punktum. Ez persze vonatkozik az ansible-technológiára és a filotikus kapcsolatokra is, ne tessék elintézni annyival, hogy „nem értjük, de azért használjuk, rábízzuk az életünket”. Egy szó, mint száz, a tudományos háttér sajnos egy az egyben hiányzik a könyvből, és helyenként bizony égetően érződik ez a hiány. Továbbá a holtak szószólójának spoiler, a koncepciója nekem kicsit esetleges, azzal együtt is, hogy értem a mozgatórugóit, és hogy miért szükséges a könyv üzeneteinek közvetítéséhez, de mégis spoiler.
Az apróbb hiányosságokat szerencsére remekül kompenzálja a könyv a mély, rétegelt mondanivalóval, az egy sorozaton belüli ennyire különböző hangulatok problémamentes összefűzésének képessége pedig üde színfolt számomra, ezek után roppant kíváncsi vagyok a harmadik részre!

>!
Unio Mystica, Budapest, 2014
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638984753 · Fordította: Körmendi Ágnes
>!
Morpheus
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

Újraolvasás teljesítve. :) Még így is, hogy már egyszer olvastam, jó volt, mert bizony sok epizód kiesett már, van ami persze beugrott, de van ami nem. Érzelmileg megérintett. Sajnos a mondanivalója nagyon is aktuális. Bár egy faj vagyunk, emberek, mégis különféle paradigmák uralkodnak rajtunk, legyen az vallás, erkölcs, hit, politikai nézet… És mindenki, aki nem azon, vagy azokon a paradigmákon belül létezik, az idegen és ellenség. Persze a másik oldal sem különb. Vagy rosszabb. És tényleg, mi lenne, ha egy értelmes fajjal találkoznánk? Ha a fentiekben hasonlítanánk egymásra, akkor biztosan igyekeznénk egymást kiirtani… Mikor lesz már ennek vége? Soha?

>!
ponty
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

Azt olvastam az előszóban, hogy a Végjáték eredetileg novella volt, és mikor a Holtak szószólója című regényt akarta írni Card, a szerkesztője javaslatára előbb mégis az előbbit dolgozta át regénnyé, csak aztán jöhetett ennek a történetnek a kifejtése. Hát ez így nekem kábé elegendő magyarázat az előzmény sikerkönyv vázlatos egyszerűségére (ami meg részben magyarázat a nagyon sikerkönyv státuszra). A Holtak szószólója az első 40 oldalon több mélységet tartalmaz, mint az egész Végjáték, és ebben már az előszó is benne van. Szerencsére Card a továbbiakban is elemében van, így végig élvezni tudtam a könyvet, ráadásul volt súlya is annak, amit olvastam. Egyedül a legvége volt az én ízlésemnek picit túlontúl optimista, de ez már az én bajom, nem a szerző vagy a regény hibája.
Abszolút ajánlott könyv ez, ami igazolja a hírnevét.

17 hozzászólás
>!
Nuwiel
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

A klasszikusok pótlásával, különösen sorozatok egymást követő részeinek rövid időn belüli olvasásával egy baj van, hogy nehéz az értékelésben olyat írni, amit egy korábbiban még nem mondott el az ember. Legfőképp Cardnál nehéz szavakat találni egy-egy művére, mert mind-mind zseniális, egymáshoz mérve is nehéz sorrendet felállítani köztük, hogy melyik tetszett vagy hatott rám jobban, nemhogy másokhoz képest.

Tekintve, hogy az előszóban maga Card is elmondja, hogy először igazából ezt a könyvet akarta megírni, nem a Végjátékot, majd miközben ennek a megírásával küszködött, és sehogy sem haladt, megírta a Fhérgeket, ha író lennék, úgy sárgulnék az irigységtől, hogy ihaj. Tizedennyi tehetséggel megáldva is jó könyveket lehetne írni, pedig itt aztán csúcsra van járatva minden, ami csak szóba jöhet az emberiség űrbéli kirajzása kapcsán, az évtizedekig tartó űrutazástól az idegen civilizációkkal való kapcsolat kezeléséig. Muszáj vagyok egy kis kényszerszünetet tartani, nehogy a végén Card-túladagolásom legyen.

>!
Unio Mystica, Budapest, 2014
480 oldal · ISBN: 9786158001915 · Fordította: Körmendi Ágnes
>!
Lisie87 P
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

Másnak éreztem, mint a Végjátékot. Bár lehet azért, mert azt már régen olvastam.
Az elején kicsit furcsa volt, mert másra számítottam, nehezen szoktunk össze, de a végére összecsiszolódtunk. Összességében nézve nagyon tetszett és megérintett a könyv.
Nagyon finoman és sokszínűen ábrázolja az író az emberi jellemeket, érzelmeket és cselekedeteket. Emellett érdekesen építi fel az idegenek malackák világát, az eltérő gondolkodásukat, biológiájukat.
Mivel nem vagyok a szavak embere, főleg írásban… Ezért csak azt tudom mondani, hogy „olvassátok!” :)

>!
girion
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

Nehéz lenne megmondani hogy melyik a jobb, a Végjáték vagy a Holtak szószólója. A legjobb egyébként külön kezelni őket, az azonos szereplők ellenére is. A Végjáték folytatásai úgyis az Árnyék sorozatban keresendők. Itt egy teljesen új trilógiát nyit meg. És nem is akármilyen trilógiát.

Lusitania bolygója és telepesei messze nem a gyengébb sci-fik tucat megoldásai. Karakteresek, élő és lélegző atmoszférát teremtenek. Közben pedig elgondolkodtató kérdéseket jár körbe. Az egymás mellett élésről, az elfogadásról, a megértésről, az értelmes fajok kapcsolatáról. Az emberek és malackák, sőt a hangyok és később a descolada egymásra hatása példaértékű. Kár hogy a későbbi kötetekben kicsit elszalad a történettel a ló.

Egyébként ha valakinek rossz véleménye lenne Cardról, az alapján amiket a való életben tesz vagy kijelent, annak érdemes lenne elolvasni azt is amit ír.

Ui.: Valaki megmondaná hogy mit keres a borítón a Clive Owen?

4 hozzászólás
>!
risingsun
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója

Andrew Wiggin az emberiség megmentője! Andrew Wiggin az emberiség szégyene, a Fajirtó! Andrew Wiggin a Holtak Szószólója!
Ender életútjának ezen állomásain halad végig a történet, mely csak látszólag nagy léptekben halad, valójában azonban a sorozat előző kötetéhez (Végjáték) képest eltelt 3000 éves ugrást leszámítva igen komótosan és lassan csordogál. Ami egyáltalán nem olyan nagy baj, sőt!

Card az előszóban (melyet én inkább utószóként olvastam volna szívesebben, mivel elég spoileresre sikeredett) szépen megágyaz a történetnek, hamar hangulatba hozza az olvasót. Így nem lepődünk meg azon (s ezért talán mégis csak hasznos volt, mint előszó), hogy tulajdonképpen egy hányattatott család és annak tagjainak egyéni történetei kerülnek a történet (és tulajdonképpen a szoros egységet alkotó folytatás kötetek a Fajirtás és az Elme gyermekei) középpontjába. Nem csoda hát, hogy Card olyan sok időt fordított a család összes tagjának alapos megformálására, egyéni céljaink világos és pontos bemutatására, a karakterek fejlődésívének megtervezésére. A hangsúly tehát Novinha és családjára, valamint a hozzájuk valamilyen módon kapcsolódókra tevődik át, s ezzel rengeteg történeti szál indul meg, ágazik szét és fonódik össze. Ebbe kapcsolódik be Ender s a Wiggin család, hogy az összekuszálódott szálakat szétbogozza vagy éppen hogy még jobban szétzilálja.
De hol van ebben a sci-fi? Card finoman, nem tolakodóan, mégis igen jelentőségteljesen ad hátteret, környezetet a cselekménynek. Endernek köszönhetően az emberiség kirajzott a Földről és számtalan bolygót népesített be a Végjáték óta eltelt időben. Szintén Endernek köszönhetően az emberiség retteg egy újabb fajirtástól, ezért igyekeznek kordában tartani, szabályozni az időközben felfedezett új értelmes fajjal (malackák) való kapcsolatfelvételt, kommunikációt. Az emberi tényezővel a legnagyobb körültekintés mellett sem lehet számolni, s így a szigorú szabályok megszegése több szempontból is igen komoly (a sorozat további kötetein is átívelő) következményeket von maga után.

Roppant alaposan kitalált és felépített világban, nagy műgonddal megformált karakterekben gondolkodik Card és nagy is jól áll neki. Épp ezért megbocsátottam neki a néha feleslegesen túlnyújtott vagy túlságosan elaprózódó történetért, mert cserébe a nagyon is élő és elképzelhető jövőképet tár elénk. Nem hibátlan, mégis remek folytatás (sorozat)!

>!
Unio Mystica, Budapest, 2014
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638984753 · Fordította: Körmendi Ágnes

Népszerű idézetek

>!
Lisie87 P

– Hit, remény, szeretet, ez a három legfontosabb dolog a világon; a szeretet talán a legeslegfontosabb mind közül.

52. oldal

>!
Chrissie

A tudatlanság és a hazugság senkit sem menthet meg. Csak a tudás segít.

259. oldal - 12. Fájlok

Kapcsolódó szócikkek: Andrew "Ender" Wiggin · tudás
>!
Chrissie

– Remélem, tudja, mit csinál, Szószóló! – mormolta Ouanda.
– Improvizálok – válaszolta Ender. – Szerinted hogy megy?

401. oldal - 17. Az asszonyok

Kapcsolódó szócikkek: Andrew "Ender" Wiggin
>!
Chrissie

– Az emberi elme útjai torzak és perverzek – jegyezte meg Jane. – Pinokkió tiszta hülye volt, hogy igazi kisfiú akart lenni. Sokkal jobban járt a maga fafejével!

195. oldal - 9. Örökölt kór

Kapcsolódó szócikkek: Jane
>!
Joshua182

Az ördög is tud a Szentírásból idézni, ha célszerűnek látja.

383. oldal

>!
Chrissie

– Nincs ebben semmi szégyen. Akkor még gyermekek voltatok, és a gyermekek olykor nem tudják, milyen kegyetlenek.

335. oldal - 15. A beszéd

>!
Chöpp

Most először mintha megsejtett volna egy szikrányit a szólás hatalmából. Nem a gyónás volt a lényege, nem a vezeklés, a feloldozás, amit a papok kínáltak. Valami egészen másról volt itt szó. Arról, hogy elmesélte, ki volt, és közben rájött arra, hogy már nem az az ember. Hogy hibát követett el, és a hiba megváltoztatta, és most már nem követné el ugyanazt még egyszer, mert valaki más lett, valaki, aki kevésbé félős, valaki, aki együttérzőbb.

277. oldal

>!
Chöpp

Amikor elhisszük, hogy csak porból vagyunk, mégis felfedezhetjük magunkban az Istent.

447. oldal

>!
Chöpp

    – Egy szép nap még olyasvalakit fogok szeretni, aki nem várja el tőlem, hogy megismételjem Herkules tetteit a kedvéért.
    – Úgyis kezdted már unni az itteni életed, Ender!
    – Igen. De most már középkorú vagyok. Szeretek unatkozni.

108. oldal

>!
Gigger

Ez a legbájosabb az emberekben. Olyan biztosak vagytok benne, hogy az alacsonyabb rendű lények belepusztulnak az irigységbe, amiért nem voltak olyan szerencsések, hogy homo sapiensnek szülessenek !


A sorozat következő kötete

Végjáték sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
George R. R. Martin: Kardok vihara
Mark Lawrence: A Széthullott Birodalom
George R. R. Martin: Álomdalok
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Leslye Walton: Ava Lavender különös és szépséges bánata
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
Victor Milán: Dinoszauruszurak
Robert Jackson Bennett: Csodák városa
David Gemmell: Legenda