A ​Hegemón árnyékában (Árnyék 2.) 66 csillagozás

Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A háborúnak vége, Ender Wiggin és ragyogóan tehetséges gyermekkatonái győzedelmeskedtek. Megsemmisítették az ellenséget és megmentették az emberi fajt. Maga Ender nem tér vissza, de seregének tagjai visszautaznak a Föld különböző országaiban élő családjukhoz. A Hadiskola bezárta kapuit. Ám hiába szűnt meg a külső fenyegetés, a Föld mégis újra csatatérré változik. A hadiskolás gyermekek nemcsak hősök, hanem lehetséges fegyverek, akik hatalomhoz segíthetik azt az országot, amelyik megszerzi őket. Ender Sárkány hadtestének tagjait egytől egyig elrabolják, csak Bean menekül meg, és fordul segítségért Peterhez, Ender bátyjához.
Peter Wiggin, Ender bátyja a színfalak mögül már eddig is ügyesen mozgatta a földi politika szálait. Bean segítségével végül ő lehet a világ ura.

Az „Ender árnyéka” folytatásában Bean géniuszának a nagypolitika sakkjátszmájában kell győzedelmeskednie, csakhogy ellenfele bábként állítja a táblára egykori hadiskolás társait.

Eredeti mű: Orson Scott Card: Shadow of the Hegemon

Eredeti megjelenés éve: 2001

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Alexandra, Pécs, 2012
406 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633570142 · Fordította: Darnyik Judit

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

>!
vicomte MP
Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Szerintem Card az SFF zsáner egyik legjobb tollú írója, akinek a kisujjában van a karakteralkotás, a cselekményvezetés minden technikai fogása és szabálya, és azzal is tisztában van, hogy mikor kell és milyen áron lehet felrúgni ezeket a szabályokat.

Azonban hiába minden írástechnikai tudás, Cardot ebben a könyvében is utolérte az a végzet, ami minden írással foglalkozó ember rémálma: amikor a karakterek és a világ, amelyben mozognak, nem segíti, hanem gátolja, hogy igazán hihető cselekménnyel bíró regény szülessen.

A Végjáték sorozat alapkoncepciója: a zseniális gyerekek, akiket stratégiai és taktikai géniusszá neveltek, számomra csak az alapkötetben működött, és már az Ender árnyékában olvasása közben is voltak kétségeim, de a Hadiskola zárt közösségben még nem ütköztek ki a koncepcióban rejlő ellentmondások.
Most viszont igen.
Ráadásul Card az Árnyék sorozat előző kötetében ásott magának egy jókora vermet azzal, hogy bevonta a cselekménybe, és Bean nemezisévé tette Achilles-t, mert ebben a részben szemmel láthatóan nem bírt mit kezdeni kettejük harcával.
A két érzelmileg diszfunkcionális zseniális gyerek húzásai láttán gyakorta volt az az érzésem, mintha valami különösen gyenge, tiniknek szánt manga regényváltozatát olvasnám…
Az pedig különösen zavart, hogy a két „árnyék” karakter közötti táblás játékokat idéző taktikai csatározás mellett teljesen elsikkadt – sőt, egyenesen jelentéktelenné vált – Peter Wiggin karaktere, pedig sokkal izgalmasabb és hitelesebb lett volna, ha ez a rész az ígéretéhez híven inkább az ő Hegemónná válására koncentrál, s valóban csak ennek árnyékában kaphattunk volna képet arról, hogy miként segítették é és akadályozták őt ebben a Hadiskolából a Földre került kadétok.

Összességében minden hibája ellenére persze nem rossz könyv ez így sem, de mégis inkább a kimaradt lehetőségek miatti bosszankodás volt a jellemző érzésem a befejezését követően, és csak remélni tudom, hogy az alsorozat utolsó kötete valamit javít majd az összképen.

>!
Joshua182 
Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Úgy látszik, a szerző sajátossága, hogy egy sorozaton belül többször is meg tud lepni, és ezt egyáltalán nem bánom.
Ez a kötet megint teljesen más, mint az előző rész, az Ender árnyéka. Az űrháború után most a Föld kerül a középpontba, pár technológiai utalást leszámítva teljesen háttérbe szorulnak a sci-fi elemek, és tulajdonképpen egy politikai thrillert kapunk a már megismert kulcsszereplőkkel és néhány új, érdekesebb karakterrel. Az események fő színtere a Kelet, elsősorban India és Thaiföld, európaiként sok történelmi és kulturális érdekesség az újdonság erejével hatott számomra. Tetszett, hogy nem kötelezően követendő példaként, mindenáron pozitív, vagy magasabb rendű kultúraként mutatja be ezeket a keleti országokat, mint néhány szerzőtársa, egyik jelenetben még az indiaiak babonás félelmeit is kifigurázza, ám egyáltalán nem sértő, vagy gúnyos stílusban.
A regény hiánypótló abból a szempontból, hogy végre ismét találkozhatunk a Végjáték óta szinte csak emlegetett Peter Wigginnel, közelebbről megismerhetjük az észjárását, hatalmi törekvéseit és módszereit. Achilles jelenlétének köszönhetően pedig egyértelműen kikerül az elsőszámú negatív karakter-skatulyából, így pedig teljesen más megvilágításba kerül a ténykedése.
A könyv központi eleme ezúttal is a háború, de ezúttal nem kizárólag harcászati stratégiára, hanem a „zöld asztalnál” meghozott döntésekre, diplomáciai helyezkedésre, politikai ambíciókra és machinációkra fókuszál. Bár a cselekmény a jövőben játszódik, rokonságot mutat napjaink aktuálpolitikájával, a megváltozott erőviszonyok ellenére is. A főhősök stratégiai és taktikai repertoárja továbbra is bámulatos, akárcsak a karakterábrázolás, időnként megdöbbentően elgondolkodtató mondatokat ad még a mellékszereplők szájába is. Peter pozitív csalódás volt, sokkal rosszabbra számítottam tőle, Bean következtetőkészségén újfent elámultam, de a kedvencem Petra figurája lett, ebben a részben végre kibontakozhat, az lázadó, meg nem alkuvó jelleme a szemtelen, de intellektuális humorával fűszerezve közel áll hozzám.
Egy csillagot levontam, mert továbbra sem tartom reálisnak, hogy komoly anyagi háttér, pusztán intellektus, taktika és rábeszélő készség segítségével, a világot irányító pozíciókba lehet férkőzni, jelenleg is minden a tőke és a haszon körül forog a Földön, és úgy gondolom, hogy ez sajnos 2-300 év múlva sem lesz másképp. Ettől függetlenül érdekes könyv volt, annak ellenére élveztem, hogy ki nem állhatom a politikát.

>!
Lisie87 P
Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Annyira más ez a sorozat, mint a másik ág, a Holtak szószólója és folytatásai. Talán azért is tetszett, mert üde változatosság. Ami ott már túl sok volt, főleg a Fajirtásban, a sok filozófia és teológia és anyámkínja, hogy mindenki csak elmélkedik, bölcselkedik, stb. :D itt kisebb mennyiségben van jelen.
Ugyanakkor érdekes mások szempontjából és indíttatásaiból megfigyelni a cselekedeteiket, még ha te teljesen másképp is viselkednél, tudnék pár példát írni, mind fő ( Carlotta és a hite) , mind mellékszereplő ( Mrs. Wiggin és a gyereknevelés) részéről.
Card karakterei színesek, jól mesél és fenntartja az érdeklődését az olvasónak, ezért meg tudja bocsátani a könyv hibáit.
Bean karaktere valahogy a szívemhez nőtt, talán most egy kicsit jobban, mint Enderé, úgyhogy mindenképpen egy Enderes kötet lesz a következő a sorozatban! :D Peter kaphatott volna több szerepet is, kíváncsi lettem volna, miután már jártunk Enderékkel a jövőben, hogy mit vitt véghez a múltban a rettegett testvérük. Bizakodom, hogy a következő részben ez megvalósul.

2 hozzászólás
>!
kvzs P
Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Kicsit felemás érzéseim vannak a regénnyel kapcsolatban. Egyrészt az uiverzumban játszódó többi kötethez képest kicsit egyszerű és túlságosan sarkosított. Mintha egy szuperhsökről szóló ifjúsági regénynek készült volna.
Másrészt a politikai/stratégiai része számomra nagyon érdekes, és izgalmas, jó lett volna még a játszmákról olvasni.
A kettő egyvelege kicsit furcsa, megspékelve azzal, hogy a címével ellentétben a Hegemónnal alig foglalkozik…
Összességében Card-tól többet vártam volna, alapvetően mégis jól szórakoztam.

>!
pat P
Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Ez egy meglehetősen elfogult, kifejezetten protekciós négy csillag, Card összes korábbi érdemének elismerésével.
A legnagyobb bajom az volt vele, hogy pont a regényfolyam legszerencsétlenebb vonalát viszi tovább és bontja ki – a szuperképességes, mindenkinél okosabb és nagyobb hatalomra szert tevő gyerekek vonalát. Annyira irreális, hogy az egész történetet képtelen voltam komolyan venni. Olvasás közben kuncogtam magamban, hogy ez bizonyára úgy jött létre, hogy a kis tízéves Orson lefekvés előtt elképzelte, hogy mi lenne ha…. Jól elálmodozott ezen évekig*, aztán úgy maradt, és nagy korában jól megírta. Aztán persze belebonyolódott. A Bean vonalat legalább próbálja magyarázni, meg legalább szóvá teszi, hogy ez tényleg furcsa és nem csak nekünk (hanem a könyvbeli felnőtteknek is), na jó.
Szóval ezen tettem túl magam a legnehezebben. Mindemellett kicsit kidolgozatlan benyomást kelt, logikai bakik is előfordulnak, a filozófiai-teológiai fejtegetések szerintem kissé suták és erőltetettek, de annyi baj legyen, olvashassuk csak minél több könyvét, az a lényeg.

Mert Ender világáról olvasni jó. Mert a Végjátékért és főleg a Holtak Szószólójáért én mindent megbocsátok, bárkinek.

*Van ilyen, én tízévesen szerintem Old Shatterhand csaja voltam esténként, és a grizlimedvét is megöltem egy szál késsel. De kinőttem, hálisten.

22 hozzászólás
>!
NewL P
Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Az előző kötet csak elmesélte a Végjáték történetét Bean szemszögéből, és inkább rá összpontosított nem Enderre. Így nem is tetszett annyira. Ez a kötet már tovább gondolja azokat az eseményeket, amiket a Végjáték végén előre lehet sejteni. Itt is Bean a központi szereplő, de nagy részt szentel az író Peter -nek is (kicsit változott a véleményem róla, itt nemcsak egy olyan szereplő ami azért szükséges, hogy megmagyarázza Endert), valamint nagyon jól leírja a politikai játszmákat is. Kifejezetten jól megírt történet.

>!
Isley P
Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Nem metafizikai mint a Végjáték folytatásai, és nem is a Hadiskolában játszódik, ez világpolitikai játszma, felvonultatva a Hadiskola zsenijeit, és a nagy Locke-ot, és az ősellenséget. Valójában, értem az érveket, amelyek miatt ezen regény értékelése elmarad a korábbi könyveitől, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne az elejétől a végéig zseniális regény a Hegemón. Én személy szerint alig vártam már a Bean-kvartett második darabját, ahol végre Bean mellett főszereplővé lépett elő a Végjáték folytatások leghatalmasabb legendája, a Nagy Hegemón Peter Wiggin. Ender bátyja végre előlépett a színfalak mögül, és vele és más karakterekkel ismét bemutatta Card, hogy nagyon hatásosan tudja a szereplők jellemét, legyenek azok akár régebbiek is, úgy árnyalni és új vonásokkal kiegészíteni, hogy az összképet tekintve azok bizony a szereplők attribútumait, azaz immanens részeit képezik. Semmi karakteridegen dolog, amellett, hogy több meglepetést is tartalmaz.
Maga a történet Peter Hegemónná válásáig mutatja be a Hangyok elleni háború utáni Föld történéseit, középpontba állítva a Hadiskola zsenijeinek egy figyelemre méltóan csavaros, és élvezetes játszmáját.

>!
Nita_Könyvgalaxis
Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Vallomással tartozom: nem igazán érdekel a politika. Regényekben sem szeretek olvasni róla, mert egyszerűen untat.

Így A Hegemón árnyéka sem lett éppen a kedvenc Card regényem. Bár nagyon is érdekelt, mi lesz a katonai iskola növendékeinek sorsa a Földön, a különböző politikai játszmák, amelyekbe belekeveredtek, már sokkal kevésbé. Voltak részek, amelyeket szívesen átlapoztam volna, és voltak olyanok, amelyekről többet olvastam volna. Jobban örültem volna, ha Card arról ír inkább, hogyan képesek ezek a lelkileg már felnőtt gyerekek visszailleszkedni egy a társadalomba, a családjukba.

Igazán kíváncsi lennék, hogy mit tartogat ezek után a folytatás. Remélem egyszer magyarul is kezünkbe foghatjuk majd…

6 hozzászólás
>!
Profundus_Librum
Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Card a tőle már megszokottnak mondható mély emberismerettel mutatja be a gyerekek nehézségeit. A könyv jelentős részét kitevő intellektuális párbeszédek, önmarcangolások és teológiai eszmefuttatások sem lógnak ki az események gyorsan pörgő láncolatából. Card mesteri kézzel adagolja a súlyos mondanivalót és az élete során felszedett életbölcsességeit szereplői szájába.
Mivel ebben a részben a hangsúly mégis konkrétan a különféle nemzetiségű hadseregek harcászati és logisztikai hadmozdulatain van, ezért külön örülhettem, mert kiderült, hogy a háborús, militáns sci-fik történetvezetése is Card kisujjában van. A Végjátékban és az Árnyék sorozat első részében ugyanis hiába szólt minden a hangyok elleni invázióról, konkrét akció nem nagyon volt bennük. Most viszont egy alternatív jövő nagyon is lehetséges jövőképében találhatja magát az olvasó, és a hatalmi csatározások – a politikai kudarcok után – a hadszíntereken folytatódnak. Külön tetszett az, hogy Card könyvében NEM az USA lesz az az erő, ami megpróbál Bean segítségével szembeszállni azzal a szuperhatalommal – és szociopata bábmesterével –, akinek célja a teljes Föld egy nemzet általi irányítása. Ezeket a részeket jobban élveztem, mint a sorozat első részét akár.

Bővebben:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2012/12/orson-scott-…

>!
Valentine_Wiggin
Orson Scott Card: A Hegemón árnyékában

Kezdeném azzal, hogy imádtam. Mint minden O.S. Card regényt, ami eddig a kezembe került. Képtelen voltam letenni, faltam a sorait, bár volt némi bűntudatom, mivel az épp most olvasott Marsit (ami szintén letehetetlen, nem ellene szól) otthon felejtettem, és így álltam neki ennek a könyvnek. Izgultam Beanért és Petráért, bár sajnos elég sok spoilert kaptam az Ender In Exile-ból. Még Petert is úgy-ahogy kezdem megkedvelni, pedig vele mindig voltak problémáim, jó volt belelátni a hazatérő hadiskolások életébe, érzéseibe nehézségeibe, sajnáltam őket, és közben végig éreztem, hogy a Végjáték világában vagyok… és ez nekem, mint rajongónak mindennél fontosabb.
Szubjektív vélemény viszont, hogy Ender hiányzott. Minden szereplőnek, de legjobban nekem, az olvasónak, mivel (ahogy ezt több véleményben is kihangsúlyoztam) megváltoztathatatlan, örök kedvencem, és volt valami üresség ebben a regényben nélküle. Hiába vitték el a hátukon az új karakterek, hiába volt csak statiszta már az Ender Árnyékában is, én már a neve említésére gyorsabban kezdtem olvasni, és örültem minden visszautalgatós bekezdésnek.
Remélem, minél hamarabb kézre tudom keríteni az Árnyékbábokat, és ha a fordító nem kapkodja magát, angolul olvasom el az Óriás Árnyékát… kíváncsian várom Bean történetének folytatását.


Népszerű idézetek

>!
Cheril

Milyen nevetséges mégis azt képzelni, hogy egy emberi lény valaha is megismerhet egy másikat! Hozzá lehet szokni egymáshoz, lehet egy nyelven beszélni, de sohasem tudhatjuk, hogy a másik miért mondta vagy tette azt, amit, mert még ők sem ismerik magukat. Senki nem ért meg senkit.
Valahogy mégis együtt tudunk élni, többnyire békében, és elég nagy sikerrel elérjük, amit akarunk. Az emberek megházasodnak, és sok házasság működik is, azután gyerekeket nemzenek, és a legtöbb felnő, és rendes ember válik belőle, és iskolákat, vállalkozásokat, gyárakat és gazdaságokat üzemeltetnek, viszonylag elfogadható eredménnyel – mindezt anélkül, hogy fogalmuk lenne arról, mi játszódik le mások fejében.
Ezt csinálják az emberek: átvergődnek valahogy az életen.
És ez volt az, amit Bean a legjobban utált az emberi létben.

61. oldal

>!
NewL P

A hely úgy nézett ki, mint egy lebuj. Illetve igyekezett úgy kinézni, mint egy korábbi korszakból származó lebuj. Csak éppen tényleg lerobbant és gondozatlan volt, így inkább azt mondhatnánk, hogy olyan lebuj volt, amely próbált olyan benyomást kelteni, mintha csinos étterem lenne, és csak szándékosan próbálná lebuj látszatát kelteni. Bean úgy döntött, túl bonyolult és ironikus az okfejtése, és eszébe jutott, amit az apja mondott a krétai házukhoz közeli étteremről: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden ebéddel!

118. oldal

>!
Joshua182 

A homo sapiens nevű teremtmény fennmaradását mindig is leginkább önmaga veszélyeztette. Eltekintve persze egy esetleges kozmikus katasztrófától, ami a Föld teljes pusztulását eredményezte volna.

64. oldal

>!
Joshua182 

– Az országát olyan emberek vezetik, akik nem tudják, mi a becsület – mondta Bean. – Mégis hatalmon maradnak az olyan emberek becsületessége miatt, mint ön. Akkor valójában ki is a hazaáruló?

377. oldal

>!
Joshua182 

Talán jobban írnék, ha nyomorúságosabb lenne az életem, de nincs kedvem ezzel kísérletezni.

406. oldal, Utószó

>!
NewL P

Egy kerékpáros haladt el mellette. Bean figyelte, amint az egész teste ingadozik, mozog és remeg a macskakövön. Ez az emberi élet, gondolta. Annyira ingatag, hogy soha nem látunk semmit egyenesen.

68. oldal

>!
bonnie9 +P

Néha meg kell etetni a tigrist, mielőtt elnyel minket keresztbe.

Árulás

>!
NewL P

Ebben igazi hatalom rejlett. A Nagy Frigyes nevéhez fűződő szállóige, miszerint a katonáknak jobban kell félniük a parancsnokaiktól, mint az ellenségtől, badarság. A katonáknak hinniük kell abban, hogy a parancsnokok tisztelik őket, és ezt többre kell értékelniük, mint az életüket. Továbbá tudniuk kell, hogy a parancsnokok tisztelete megalapozott – hogy tényleg olyan jó katonák, mint a fölötteseik gondolják.

188. oldal

>!
Kkatja P

     – Mindenből erkölcsi kérdést kell csinálni?
     – Aquinói Szent Tamásból és Tillichből írtam a disszertációmat – bólogatott Carlotta nővér.
– Minden kérdés filozófikus.
     – Ami azt jelenti, hogy minden válasz értelmetlen.
     – Pedig még nem is jársz doktori képzésre.

153. oldal

>!
Joshua182 

– De nem ismerek senkit, akinek a fejében ne lenne két különböző lista a dogmákról. Az egyiken azok vannak, amelyekről úgy hiszik, hogy hisznek benne, a másikon azok, amelyeket az életük mindennapjaiban követni próbálnak. Én egy olyan ritka madár vagyok, aki tudja a különbséget a kettő között.

85. oldal


A sorozat következő kötete

Árnyék sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Marissa Meyer: Scarlet
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Ransom Riggs: Lelkek könyvtára
Alexandra Bracken: Sötét játszmák
Melissa Landers: Elválasztva
James Patterson: Világmegmentés és más extrém sportok
Patrick Ness: Kés a Zajban
Amy Ewing: Az Ékkő
Rob Reger – Jessica Gruner: Emily the Strange – Különös különcségek
Neil Gaiman – Michael Reaves – Mallory Reaves: Ezüst Álom