Lovagkirály 2 csillagozás

Orosz T. Csaba: Lovagkirály

Egy igazi lovag. Talán Európa és korának is egyetlen igaz lovagja.
A magyarországi magántulajdon szentségének megteremtője; egy vitéz harcos, akit még az ellenfelei is elismertek. Bár nem keresztes, de azon elvek szerint élő hatalmas királyunk, nagy elődjének, Istvánnak méltó utódja. Az egyetlen, akit a hálás utókor a lovagi tettei miatt emelt a szentek sorába. A lengyel anyától és magyar apától származó ember, aki a magyar vitéz mintája maradt mára is.
I. László királyunk, akit Szent Lászlóként tart nyilván a magyar történetírás.
Ez a regény Orosz T Csaba egyedülálló kötete a magyar történelmet átölelő könyvei sorában.

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Magánkiadás, Debrecen, 2020
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158116985

Enciklopédia 8


Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

SignoraSchneider IP>!
Orosz T. Csaba: Lovagkirály

off

Csaba jelentősen hozzátett ahhoz, hogy szeressem a történelmi zsánert, ráadásul módszeresen kedvelteti meg velem az eddig nem ismert kor(szak)okat. Bevallom, szinte semmit nem tudtam eddig a magyarok 11-12. századáról a tankönyvszagú ismereten túl, ami kevés volt a kedveléshez, nagyon kevés. És akkor jött Csaba, és elhozta nekem ezt a világot – vagy inkább mondom azt, engem vitt el oda. spoiler Sosem gondoltam volna, hogy valaha is emberközelbe kerül I. (Szent) László királyunk és családja, udvartartása, szövetségesei. De megtörtént, és számomra ez mindörökre egy csodálatos találkozás marad. Fantasztikus, amilyen élettel, szeretettel tölti meg Csaba ezt, a csak kódexekből ismert világot, mindezt nagy odafigyeléssel és alázattal, ezáltal hitelesen, rettentő sok utánajárással teszi. (Bennfentesként tudom. Pont emiatt annyira nehéz dolga van, hiszen ebből az időből szinte alig maradt fent személyes adat, így piszkosul nehéz rekonstruálni a mindennapi életet. De Csabának sikerült.) Szóval nem tudok ennél okosabbakat írni, minthogy elolvastam, és kérek még! Még több Orosz T Csaba-könyvet! <3

4 hozzászólás
Stephanie_Ford_és_Városi_Emese IP>!
Orosz T. Csaba: Lovagkirály

Egy újabb történelmi mese, amit jó szívvel ajánlok az olvasók kezébe. A regényke hozza a korábbi Orosz T. kötetek színvonalát – de itt senki ne epikus nagyregényre gondoljon. Ez egy kedvcsináló mese rengeteg kalanddal, szerelemmel, ármánnyal, de történelmi hűséggel. Akár egy gyerek kedvenc meséje is lehet, ugyanakkor tartogat meglepetést a felnőttek számára is. Eddig a szerkesztő véleménye spoiler.

Ez pedig az egyszerű olvasóé: Ki merem jelenteni, utálom a történelmi témájú könyveket, de Orosz T. Csaba meséit szeretem. Nincsenek túlragozva, megvolt egy csata, megyünk tovább. Ott egy szépjány, naná, hogy megismerjük közelebbről. Uralkodók jönnek-mennek, mind emberek a maguk szerethetőségében, vagy gyarlóságában. Ez a László is, akiről korábban annyit tudtam, hogy magyar király volt, egészen emberi lett a szememben. Aztán ott van Zotyóka, akiből később dicső Zoltán lovag lesz, vagy Zmirzik, és lehetne sorolni a kedvenceimet.
Az olvasó és a szerkesztő egymást váltotta bennem az olvasás során, ezért aztán elég hosszúra nyúlt, de ez az a történet, amit szeretnék még egyszer elolvasni, hogy minden sorát élvezhessem.


Népszerű idézetek

SignoraSchneider IP>!

A hűség egy olyan emberi tulajdonság, ami soha nem látszik, ha van; de ha nincs, az mindig a legrosszabbkor derül ki.

Kapcsolódó szócikkek: hűség
SignoraSchneider IP>!

Vitézséget bármely katonánktól tanulhatsz, de tudományt csak a könyvekből.

Kapcsolódó szócikkek: könyv · tudomány · vitézség
Stephanie_Ford_és_Városi_Emese IP>!

…kilépett a sátrából Tárkos, a somogyi nagyúr, Doboka fia, aki szép nagydarab barommá serdült az évek során.

3 hozzászólás
SignoraSchneider IP>!

Egy katona mindig katona marad. A hűség teszi a vitézt magyarrá!

Kapcsolódó szócikkek: hűség · katona · magyarok, magyarság
SignoraSchneider IP>!

Ami szenvedést okoz, még ha úgy is hiszed, segít majd a mennybe jutnod, de közben gyötör; az nem lehet szent és az Úrnak tetsző.

SignoraSchneider IP>!

A vár jéghideg nagytermében egy kisfiú állt a díszes bölcső mellett.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Mörk Leonóra: Asszonyom, édes úrnőm
Dallos Sándor: Aranyecset
Gárdos Péter: Hajnali láz
Jeanne Kalogridis: Medici Katalin, a démoni királyné
Marina Fiorato: Siena lánya
Fábián Janka: Cholera-napló
Sidney Lawrence: A báróné vétke
Diane Chamberlain: Ellopott házasság
Lucinda Riley: A meredély szélén
Heather Morris: Az auschwitzi tetováló