Sodródás 6 csillagozás

Bevallom nem számítottam rá, hogy szűk kétszáz oldalba ennyi minden belefér.
Ebben a kortárs magyar sci-fiben annyi ötlet- és gondolat-anyag van összesűrítve, mint egy fekete lyukban. Ha elkezded olvasni, gyorsan beránt az eseményhorizont alá, ahonnan már nincs visszatérés.
Kapunk egy rakat technológiai elképzelést burokba átemelt emberi tudatról, nanotechnológiáról, Jupiter-holdak kolonizálásáról, mesterséges intelligenciáról, phuu…tényleg, felsorolni is nehéz.
Megjelennek emberi sorsok, szerelmek, féltékenység, kábítószer-problémák, társadalomrajz, már-már szappanoperai családi drámák.
Olvashatunk súlyos erkölcsi dilemmákról, gonosz vágyakról, megbánásról.
Sorra jönnek kulturális utalások filmekre, zenékre, nem tudom, szándékos volt-e, de nekem egy-egy jelenet még az Alien-filmeket, és a Halló, halló sorozatot is megidézte, komolyan mondom.
A szerző ezt a hatalmas ismeret- és ötletanyagot tisztes munkával formálja koherens egységgé, a címmel ellentétben így a műve nem válik csapongó sodródássá, a szálakat biztos kézben tartja. Mégis, a terjedelmi korláthoz mérten a sok nézőpont váltogatása, az idősíkok közötti ugrálás és a tengernyi újdonság befogadása engem néha kizökkentett az olvasás ritmusából, ez az egyetlen kritikai észrevételem.
A kötet kézreáll, a borító színvilága, a papír, a tördelés, a korrektúra mind szép munka.
Igényes első kötet minden tekintetben.
Bátran sodródjatok vele, garantáltan magával ragad.

A Sodródás egy rendkívül érdekfeszítő és kreatív sci-fi, amiben a cselekmény mellett talán még kiemelkedőbb szerepet kap a mondanivaló. Orosz Krisztián regényét szinte egy lélegzetvétellel olvastam el, annyira elvitt magával.

Christian Smith az űrben lebegve tér magához, s hamar konstatálja, hogyha eddig még nem halt volna meg, akkor igen nagy esélye van arra, hogy hamarosan véget ér az élete, hiszen űrhajója a szeme előtt kering a végtelen sötétségben darabokra hullva. Mindezt igen gyönyörű és választékos megfogalmazással adja tudtunkra, így már az első oldalakkal sikerült is lenyűgöznie. Innentől kezdve természetesen a túlélés a cél: útra indul, hogy megtalálja a legénységének maradék három tagját, s igyekezete közben azzal szembesül, hogy barátai nem teljesen azok az emberek, akiknek eddig hitte őket. Emellett még az a sürgető kis probléma is figyelmet követel magának, hogy bizonyos hatalmak egyetlen célkitűzése a mai értelemben ismert ember eltörlése, megszüntetve a faj minden élő tagját. Így hát bátor főszereplőnket elkísérhetjük ezen a kalandos űrutazáson, ahol egyetlen, de tényleg egyetlen másodpercre sem pihenhetünk.

A szereplők összetett személyiségek, mindegyikük valamilyen szempontból kemény múlttal rendelkezik, amit a kellő helyen és időben meg is ismertet velünk az író. S nemcsak a karakterek, de maga a történet is remekül kidolgozott és stabil háttérrel bír, megkapjuk ugyanis a válaszokat arra vonatkozóan is, hogyan jutott el az emberiség a könyvben megjelenő tudományos felfedezésekhez, hol gubancolódott a történelem fonala, s hogy milyen politikai állapotok uralkodnak a Föld nevű bolygón – és az űrben is.

Mindennek a lényege a rengeteg elmélkedés és kérdés: vajon van-e joga az embernek az élethez; mi dönti el, hogy az érem jó vagy rossz oldalára kerül-e; megérdemli-e a faj az újabb és újabb esélyt, s hogy ki dönthet a sorsa felett; vagy egyáltalán mi is az, amit embernek tekintünk? Egy lélekkel nem rendelkező gép, ami valahogyan mégis érzelmi életet él és küzd a céljaiért, már nevezhető joggal rendelkező entitásnak? Ki az, aki megítéli cselekedeteink jóságát: mi magunk, Isten, vagy egy harmadik fél? Sorsunk vajon előre elrendeltetett, vagy inkább a velünk történt események formálnak minket és döntéseinket? Nem vagyok az a könyvekben firkálgatós, aláhúzogatós típusú olvasó, de most muszáj volt előásnom a cetlijeimet, hogy haladás közben megjelöljem, hova kell még visszatérnem később, mert annyira mély és igényesen megformált gondolatmenetekkel találkoztam.

Nem csak azon olvasók számára ajánlom a Sodródást, akik alapvetően is kedvelik a sci-fit, hanem azoknak is, akik szeretnek a fent felsorolt kérdéseken elmélkedni, s nem bánják, ha közben kiadós izgalomban is részesülhetnek.

Köszönöm a recenziós példányt az írónak!

Blogbejegyzés: link

A Marsbook Kiadó egyik célja, hogy a hazai, általuk tehetségesnek gondolt írók műveit minél szélesebb körű közönségnek tudják bemutatni. Ennek jegyében idén náluk jelent meg Orosz Krisztián első regénye, a Sodródás. A trilógiának szánt sci-fi első kötetében négy főszereplő életútján át ismerkedhetünk meg a nem is oly távoli jövővel, ahol az emberiség már a Marson is megvetette a lábát, és épp a Jupiter egyik holdját készül kolonizálni. A kötetben helyet kapnak érdekes találmányok és felfedezések, etikai és morális kérdések, valamint egy kacskaringós szerelmi szál is. Mennyire férnek meg ezek egymás mellett?

A fejezeteket a szerző saját idézetei, gondolatai nyitják, melyek igyekeznek az adott részt felvezetni vagy arra reflektálni. Nekem tetszett ez a megoldás, már ezeken keresztül is megtapasztalhatja az olvasó, hogy Krisztián mély érzelemvilággal és gazdag szókinccsel dolgozik. Egyből az események közepébe csöppenünk: a történet fonalát ott vesszük fel, amikor az Európa 2084 expedíciós hajója felrobbant, és az egyetlennek hitt túlelő, dr. Christian Smith magához tér gépburkában. Innentől kezdve megfelelő tempóban, viszonylag részletesen tárul fel előttünk, hogyan is jutottunk el az előbb említett eseményig, miközben a Földön uralkodó állapotokba is betekintést nyerünk. Feltűnhet az olvasónak, hogy szerzőnk nem egy gyümölcsöző jövőt lát maga előtt: elhúzódó III. világháború (meglepő szövetségekbe tömörülve), járványok, savas eső és hatalmas nélkülözés jellemzik anyabolygónkat. Viszonylag hamar fény derül a gonosz kilétére is. Egy nagy, ám épp pénzügyi gondokkal küzdő cég, az Arcane Corp. gondolja úgy, hogy itt az ideje az emberiség eltörlésének/újragondolásának. A történéseket a szereplők visszaemlékezései által jobban megismerhetjük, azonban ez számomra kissé aránytalanná tette a művet. Nagyrészt azért volt zavaró, mert nem adott pluszt se a cselekményhez, se a szereplőkhöz, bizonyos esetekben csak egy ismétlődő önmarcangolás kerekedett ki belőle. Egyébként ne lepődjünk meg, itt mindenkinek lesz valami olyan dolog a múltjában, ami miatt lamentálni fog. Emiatt enyhe diszkomfort érzésünk támadhat, de ez ne gátoljon meg minket abban, hogy eljussunk a végkifejletig.

Úgy látszik a szereplők megalkotása kisebb akadályt okoz a kezdő szerzőknek, ebben a kötetben is tetten érhető ez a gond. Ott van példának okáért Christian és a főgonosz, dr. Schwartz. Túlságosan hasonlítanak egymásra, nem meglepő módon még az általuk hőn szeretett nő személye is ugyanaz. Ha már itt vagyunk, lássuk a szerelmi szálat. Még talán pont abban a tartományban mozog, aminél elviselhetőnek nevezném, de túlságosan nyakatekert. Ha jobban belegondolok, ez bizonyos olvasóknak biztosan tetszeni fog, én viszont helyenként grimaszolva fogadtam a „háromszögről" kiderülő dolgokat. Visszatérve a többiekre: nem tudtam úgy igazán egyik szereplőt sem megkedvelni, vagy éppenséggel meggyűlölni. Lehet az én ingerküszöböm magas, kíváncsi leszek, hogy mások miként vélekednek majd róluk. Számomra ezt a hibát remekül ellensúlyozza a történet során bemutatott felfedezések, tárgyak jelenléte, valamint az ezek kapcsán felmerülő kérdések. A különféle gépburkok ötlete a tudatátvitellel nagyon tetszett, egyből egyik kedvelt témám, a transzhumanizmus jutott róla eszembe. A jövőben fontos és hosszas vitákat generáló kérdés lehet, hogy az így létrejött „lénynek" milyen jogok járnak pontosan, egyáltalán járnak-e neki. A programozható fekete lyuk se tűnik annyira lehetetlen dolognak, megoldást nyújthat a jelenleg leküzdhetetlennek ismert távolságok legyőzésében.

A Sodródáson érezni, hogy első regény, illetve azt, hogy egy trilógia kezdete, mégis úgy gondolom, egészen jó lett. A szerzőben megvan a potenciál, amennyiben nem hagyja ezt elveszni, szerintem még okozhat kellemes perceket a sci-fi kedvelőinek. Az általam említett hibákat gond nélkül lehet javítani a jövőben, kíváncsian várom, hogy miként folytatódik majd a történet. Bátorító négy üst az ötből! :)

Blogbejegyzés, ahol egy miniinterjút is olvashattok a szerzővel:
link

„Nem létezik annál könnyfakasztóbb, mint amikor egy család tagjai már életükben halottak egymás számára.”

Ahogy elkezdtem belemerülni az olvasásba, már rögtön szembeötlő volt, hogy Krisztián mekkora átéléssel fogalmaz, és milyen választékos a szóhasználata. De mindezek mellett azt is szeretném megemlíteni, hogy milyen olvasmányos, és összetett történetet tárt az olvasók elé.

A kezdeti „gyerekbetegségek” felfedezhetőek a könyvben, de ezt leszámítva egy nagyon szépen megírt, izgalmas történetet kapott az olvasó. Mesterséges intelligencia, klónozás, tudatátvitel, gépburkok, mind mind olyan téma, ami felkelti a sci-fi rajongóinak az érdeklődését. Mindezek mellett a romantika is helyet kapott a történetben, kellő mennyiségű drámával megfűszerezve.

A téma kedvelőinek ajánlom ezt a kötetet.

Hosszabb ajánló a blogon:
https://fairypowderbooks.blog.hu/2023/06/13/orosz_krisz…