Az utóbbi évtizedekben a történelemmel és a történettudománnyal kapcsolatban sok súlyos probléma merült fel, melyek érintik az oktatást, a közéletet, sőt a közszellem alakulását is. A neves történész legújabb könyvében sorra veszi ezeket a problémákat, felvázolja a fő politikai áramlatok fejlődéstörténetét, hangsúlyozza a tanulás szabadságát és nélkülözhetetlenségét és feltárja a kultúra, az oktatás és a mentalitás összefüggéseit.
Van-e történelem? 5 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2012
Enciklopédia 2
Szereplők népszerűség szerint
Most olvassa 1
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 3
Kiemelt értékelések
Elég nehezen indult a kapcsolatom ezzel a könyvvel. Szinte át kellett verekednem magam az elején. Aztán a végére sokkal érdekesebb lett és rá kellett jönnöm, hogy nagyon okos és nagyon reális gondolatok vannak benne. Ugyanakkor elkeserítő például, ha a magyar oktatási rendszer jelenlegi helyzetére gondolunk… Nem a legvidámabb könyv :D
Népszerű idézetek
Miután Marx és követői az osztályharc örökkévalóságát és a soron következő forradalmi megrázkódtatást hirdették meg, egy „anarchista” , az Oroszországból Nyugatra emigrált Pjotr Kropotkin herceg, elismerve, hogy az emberiség életét kísérte a mindenkori harc, Marxszal vitázva azt tette hozzá ehhez, hogy ha nem kísérte volna egyszersmind a szolidaritás is, az emberi nem már nem is létezne.
41-42. oldal
A járásképtelen Roosevelt elhitette magáról, hogy semmi baja sincs, és kultuszt alkotott abból, hogy a rádió mellett üldögélve mesélt honfitársainak. Egyébként baráti segítséggel lábon állva is fényképeztette magát. Az amerikai elnökök között disszimulálásban csak Kennedy múlta felől, aki megtámadott testét az egészség szobraként tudta megjeleníteni.
159. oldal
Évek teltek el, mire sikerült felszámolni a barbárság korának fizikai maradványait, a lelkiek azonban makacsabbak voltak. Nemcsak az emlékek miatt, amelyeket vagy fel tudott valaki dolgozni, vagy nem, nemcsak az idegek kifeszülése miatt, amelyek nem nagyon tudtak megnyugodni, de azért sem, mert minden korábbinál súlyosabban fogalmazódott meg a kérdés: mi az ember, ha mindez megtörténhetett? Úgy tűnt, hogy mindent újra kell kezdeni, de ott volt a kétely, hogy vajon egyáltalán lehet-e. Nem az volt a kérdés, hogy vajon el lehet-e felejteni, mivel nem lehetett, hanem az, hogy meg lehet-e bocsátani. És kinek? Leginkább – talán – önmagunknak, akik ha nem is kiváltói, és nem is aktív szervezői vagy végrehajtói voltunk mindannak, ami történt, de végignéztük, részesei voltunk a pokolnak, és nem tettünk semmit, vagy keveset tettünk ellene.
48. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ferch Magda: Francia kapcsolataim ·
Összehasonlítás - Baranyi Tibor Imre: Hagyomány és magyarság ·
Összehasonlítás - Romsics Ignác: Erdély elvesztése – 1918–1947 ·
Összehasonlítás - Barcsi Tamás – Szabó Gábor (szerk.): 68 kísértése ·
Összehasonlítás - Csizmadia Ervin: A magyar demokratikus ellenzék ·
Összehasonlítás - Kozma Miklós: Az összeomlás 1918–1919-ben ·
Összehasonlítás - Gál Éva: Lejáratás és bomlasztás ·
Összehasonlítás - Zsinka László: Európa felemelkedése ·
Összehasonlítás - Berényi Mariann: A magyar törvényhozás ezer éve ·
Összehasonlítás - Az Osztrák-Magyar Monarchia 1. – A boldog békeidők ·
Összehasonlítás