Ormos Mária (szerk.)

Megroppan ​a világrend 2. 1 csillagozás

A nagyhatalmak úton egy új világrend felé
Ormos Mária (szerk.): Megroppan a világrend 2.

Az ​Egy emberibb világért alapítvány három konferenciát rendezett ugyanazon a címen: Megroppan a világrend.
A 2013-ban megtartott első rendezvény idején többen is felhúzták a szemöldöküket, értetlenségüknek adva kifejezést a cím olvastán. Miért is rendült volna meg a világrend, ha a közgazdászok és más elemzők egész sora állítja, hogy a 2008-ban kirobbant gazdasági válságnak vége van, vagy legalább a végéhez közeledik? A második, 2014-es konferencia idejére az értetlenség már-már eltűnt, hogy a következő és egyben az utolsó rendezvénynek az előbbiekkel azonos címe már természetesnek tűnjön. Ez, a második kötet a 2014-es és a 2015-ös konferencia előadásait tartalmazza. Pesszimisták voltak a szervezők és az előadók? Vagy inkább realisták? Az események döntötték el, hogy sajnos realisták voltak. Az alapítvány több konferenciát nem szervez, de vélhetően lesznek mások, akik feladatuknak vélik, hogy amennyire lehetséges, feltérképezzék az emberlakta világ adott állapotát. Csak… (tovább)

>!
Argumentum, Budapest, 2016
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634467670

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Ormos Mária (szerk.): Megroppan a világrend 2.

Ormos Mária (szerk.): Megroppan a világrend 2. A nagyhatalmak úton egy új világrend felé

Ez a kötet az „Egy emberibb világért” alapítvány által szervezett konferenciasorozat előadásaiból szemezget. A szervezet annak idején azért jött létre számos akadémikus részvételével, hogy kitekintést nyújtson a külvilág eseményeire a magyar érdeklődők számára. Ám tekintve, hogy nem csendőrt simogattak, de még csak nem is fociztak, ezért állami támogatásra nemigen számíthattak – úgyhogy mára le is húzták a rolót. Pfff, mire is való az, jobban megismerni a külvilágot – mondta erre az egyszeri szavazó –, addig jó, amíg nem kell összevetnünk a saját eredményeinket másokéval, mert addig hihetünk abban, hogy magától melegszik a medence, nem mások pisiltek bele. Némi bánatos csönd után nézzük a tanulmányokat.

a.) Ormos Mária előszava a szokásos általánosságok tejszínhabos kakaója. Mindegy, nyilván egy ilyen kötet elé kell egy előszó, és nem árt, ha ismertebb történész írja.
b.) Mellár Tamás a hayek-i szabad piacgazdaság válságáról értekezik – nagy tudással, és meglehetősen közérthetően. Mondjuk kicsit csal, mert mindezt elsősorban magyar relációban vizsgálja – egyrészt felvázolja a Gyurcsány-kormány kudarcos gazdaságpolitikáját, majd rátér az Orbán-kormány által erre adott válaszokra, amik eleinte simán csak elhibázottak voltak, aztán később úgy tűnt, feladták a megoldás lehetőségét, és megelégedtek azzal, hogy olyan lépéseket tegyenek, amiket sikerként lehet felmutatni, bár semmiféle távlattal nem rendelkeznek. Nagyon jó írás, sok megdöbbentő trükkre rávilágít az elmúlt 10 év gazdaságpolitikájából.
c.) Frank Tibor előadása az amerikai világrend végéről érdekes, de nem különösebben ragadott meg.
d.) Aczél Endre a Dél-Kínai-tengerről regél nekünk nagy fantáziával, de annál kevesebb visszakereshető forrással. Bár látszik a szerző előadói rutinja (talán ez a leggördülékenyebb szöveg a kötetben), de meglehetősen felületesnek éreztem. Olyan kis „jaj, de kompetens vagyok én, sálálálá, akár kisujjból is kirázok bármit”-feelingje volt.
e.) Sz. Bíró Zoltán a putyini Oroszország hangulatváltozásairól, illetve jövőbeli perspektíváiról beszél. Arra jut, hogy keleti barátaink azért emberkednek éppen most ennyire, mert maguk is érzik, 10 év múlva már jóval kevesebb esélyük lesz erre. Összeszedett, meggyőző érveket felsorakoztató szöveg.
f.) Rostoványi Zsolt az iszlám és az iszlamizmus kérdéseit vizsgálja, mindenekelőtt úgy, hogy igyekszik rendet vágni abban a definitív káoszban, ami a kérdéskört körbelengi. Ez a téma engem mostanság kifejezetten érdekel, és ez az írás ki is elégítette vágyaimat. Ha csak ennyit tudna mindenki a témáról, azzal már elégedett lennék.
g.) Kőbányai János elmélkedése Izrael állam jövőjéről talán a legfilozofikusabb, irodalmi értelemben a legszebb tétele a kötetnek. Jó, hát igen-igen pesszimista, és a személyes hangvétel miatt kicsit mintha ki is lógna a többi (szakmaibb) tanulmány közül, de azért szerettem.
h.) Z. Karvalics László rendkívül inspiratív tanulmánya az információs forradalom természetét vizsgálja. Elveti a „mindmeghalunk” jellegű bulvárfőcímeket, leszögezve, hogy a technológia önmagában értéksemleges fogalom, ráadásul ez a folyamat beilleszthető a Beniger által leírt (magyarul megjelent: Az irányítás forradalma, Gondolat 2004) kontrollstruktúra-kontrollválság-kontrollforradalom sémába. Vagyis azt kísérhetjük ma figyelemmel, hogy a nagyjából 1880-ban kialakult bürokratikus kontrollt elkezdte felváltani az információs kontroll – és mivel a szabályok és intézmények mindig gyorsabban változnak, mint a hagyományok és beidegződések, ezt konfliktusként érzékeljük. Jelzem, Karvalics feltételezni meri, hogy a nagyokosok minden pattogásától függetlenül ezt a folyamatot aligha lehet megakadályozni (legfeljebb iszonyatosan lelassítani), úgyhogy opcionálisan egyszer eljő az „izokratikus kormányzás” kora, ahol az állam feladata csak annyi lesz, hogy segítse az állampolgárt, hogy az maga rendelkezzen a rá vonatkozó dolgokban. Hisz „senki sem lehet elég jó önmagában, hogy mások kizárólagos irányítója legyen”. (Thomas L. Wayburn) Úgy legyen, ámen. Azt a kis időt meg féllábon is kibírjuk. (Bár még kisebb lenne az az idő, ha tennénk is érte valamit.)
i.) Frank Tibor (igen, megint ő) ismét elbeszélget velünk az USÁ-t fenyegető veszélyekről, és listázza annak feszítő problémáit. Korrekt, bár nem mindig közli, hogy amit ő a problémákhoz sorol, az pontosan miért is probléma.
j.) Fischer Ferenc a feltörekvő Latin-Amerika jelenét, és várható jövőjét szemlézi. Mivel a térségről keveset tudtam, hálás voltam az újszerű megközelítésért. Magáról a helyzetről én csak annyit mondanék: a kínaiak már a spájzban vannak!
k.) Rácz Margit megnézi, hogyan kezelte az eurozóna a válságot, és aztán megnézi még egyszer, az amerikai gazdasághoz viszonyítva. Nem örül. Én viszont örülök, ha másnak nem, annak, hogy nagyjából értem, amit ír, pedig közgazdaságtan – egy-másfél éve még nem volt ez így.

Összességében nagyon jó kis kötet, sokszínű, izgalmas ízelítő egy óriási témacsokorról. Ízelítő, mondom, mert épeszű ember nem gondolhatja, hogy egy válogatás-tanulmánykötet a megfelelő eszköz arra, hogy alapos geopolitikai ismereteket szerezzen. Jó, hát egy korrektort bőven elviselt volna, és a tipográfiát se nevezném olyan hej-de-gyönyörűnek, de mint említettem, az „Egy emberibb világért” alapítvány egy komoly, hasznos kezdeményezés volt – és mint ilyen, nem számíthatott nagy összegekre állam bácsitól, hogy csillivilli, aranyszegélyes-gyémántberakásos, narválbőrbe kötött könyveket állíthasson elő. Aminek mondjuk a narválok joggal örülnek.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Határozott különbséget kell tenni iszlám és iszlamizmus között, hiszen míg előbbi egyike a monoteista világvallásoknak (egyúttal az egyik legnagyobb civilizáció), utóbbi politikai ideológia, aktivista mozgalom, amely politikai-ideológiai célok megvalósítása érdekében felhasználja a vallást, annak bizonyos elemeit, sajátos értelmezését. Az iszlamizmus az iszlám egyének, csoportok vagy szervezetek általi instrumentalizációjának egy formája politikai célok megvalósítása érdekében.

80. oldal, Rostoványi Zsolt: Iszlamista offenzíva?

Ormos Mária (szerk.): Megroppan a világrend 2. A nagyhatalmak úton egy új világrend felé

>!
Kuszma P

Elvetvén az iszlamista diskurzusban gyakran tapasztalható felfogást, amely egyenlőségjelet tesz az iszlám és a saría közé – a saría egészét isteni eredetűnek, következésképpen megváltoztathatatlannak tartván – a modernisták szerint a saría az emberi intellektus terméke, amely adott kor adott viszonyait tükrözi, integrálva a helyi gyakoratokat, szokásokat, ráadásul bizonyos aspektusai nem felelnek meg a Korán és a Szunna rendelkezéseinek. A saría nagy része tehát „kulturális rárakódás”, ami az adott kor adott kultúrájának szokásjogaként vált az iszlám részévé, következésképpen „lebontható”, illetve megváltoztatható.
A kérdésnek különös jelentősége van Európában, az európai muszlim kisebbségek körében, akik az iszlám vallást egészen más kulturális környezetben, kisebbségként kell, hogy megéljék. Amennyiben végrehajtható az iszlám „dekulturalizálása”, vagyis az iszlám „magra” ráépült kulturális „rárakódások” lebonthatók, marad a „puszta” vallás, amely nem kötődik egy konkrét kultúrához, következésképpen bármilyen kulturális környezetben – akár kisebbségként is – teljes értékű muszlim élet élhető.

108-109. oldal, Rostoványi Zsolt: Iszlamista offenzíva?

Ormos Mária (szerk.): Megroppan a világrend 2. A nagyhatalmak úton egy új világrend felé


Hasonló könyvek címkék alapján

Kovács Olivér: Stabilitás és dinamizmus
Tudós bagoly avagy Válogatás a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójában bemutatott díjnyertes dolgozatokból
Zsolnai László: Mit ér az ökonómia, ha magyar?
Pataki Béla: A technológia menedzselése
Káldos Péter: Szellemivagyon-értékelés a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában
Kotnyek Béla – Tóth Gyula: Kisvállalkozások számvitele és ügyvitele
James G. March: Bevezetés a döntéshozatalba
Vándorné Murvai Márta – Zerkowitz Judit – Kertész Tibor: Felsőfokú angol társalgási és külkereskedelmi nyelvkönyv
Mátyás Antal: A polgári közgazdaságtan története az 1870-es évektől napjainkig
Henczi Lajos (szerk.): Munkaerőpiaci ismeretek