A gróf a vízbe fúl… 1 csillagozás

és egyéb zenei történetek

Hogyan lesz Sarastro főpapból buja dáma? Hol van Faust bibéje? Miért üvölt a halálmadár, ami egyébként búbosbanka? Mi a „bék”, „szerelm”, „korány” és mi ellen nincsen óvszer? – Mindezt megtalálhatja a nyájas olvasó Ormay Imre új kötetének címadó szakaszában. A „Megbukott zenekritikák” szerzője ezúttal a régi magyar operafordítások csodabogarait szedte össze, s ez a bogárgyűjtemény is méltó a megörökítésre, akárcsak a bukott kritikusok aranymondásai.
A kötet további fejezeteiben a szerző a régmúlt és a közelmúlt nevezetes operaszínpadi és egyéb zenei humorát szedte csokorba. A történetek a humor mellett az érzelmeket is felkeltik, egy-egy „story” a zenei világ megható eseteit is az olvasó elé tárja. A zárórész pedig ezt a címet viselhetné: „Egy amatőr hegedűs emlékei”. Ebben a sokoldalú szerző saját életútjának zenei vonatkozású emlékeit írja meg, s ezekben a visszaemlékezésekben századunk pesti zeneéletének nem egy rejtett oldalára, „kulisszamögötti” jellegzetességére esik fény.

komolyzene magyar nyelvű színház zene

Zeneműkiadó, Budapest, 1971

228 oldal · keménytáblás · Illusztrálta: Bozóky Mária

Fülszövegek 1Borítók 1 Új kiadás Új borító Új fülszöveg Új címke

Enciklopédia 3

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1

Kiemelt értékelések

latinta

2016. december 31., 22:11

Ormay Imre: A gróf a vízbe fúl… és egyéb zenei történetek

Tudom, nem szép dolog úgy értékelést írni, hogy a könyv felét legalább fél évvel korábban olvastam. De azért mégis megteszem.
    A négy nagy részből (tételből, mint a klasszikus szimfóniák esetében) álló, kisebb történetek (dallamok, motívumok) nyelve a mai olvasók számára talán kissé ódonnak tűnhet, különösen a tizenkilencedik századi megmagyarult operákból való idézeteké.(Hozzáteszem, a szerző számára is már megmosolyogtató példaként szolgáltak ezek a nyelvújítás korát időben alig egy-két évtizeddel meghaladó nyelvtörő, -gyötrő szövegezések.) off
    A második tétel (ZENESZERZŐK, ÉNEKESEK, BONYODALMAK) darabjai a hétköznapiságot is fellibbentik a színfalak mögött.
    Az INTERMEZZO, a harmadik rész három nagy zeneszerző édesanyjának állít emléket.
    A záró tétel, itt KÁDENCIA (Emlékek) címmel a könyv szerzőjének személyesebb, közvetlenebb élményeiről (is) ad számot.

Érdemes volt megismerkednem egy zeneismerő-zeneértő, vérbeli muzsikus nézőpontjával.

Új hozzászólás

Népszerű idézetek

latinta

2016. december 29., 16:03

    A tartós életű operettmuzsika egyik legnagyobb mestere – Offenbach és Strauss mellett – Lehár Ferenc volt. Nem szűkkeblű hazai megítélés mondatja ezt: nemzetközi viszonylatban is ez a vélemény róla. Ugyanez a nemzetközi színházi világ „bécsi” komponistaként könyveli el Lehárt, azon az alapon, hogy a bécsi keringőmuzsika második koronázatlan királya (az első az ifjabb Johann Strauss volt) nem is lehet más, csak a nagy múltú osztrák főváros szülöttje. Holott Lehár Ferenc magyar ember volt.
    Komáromban született, ugyanott, ahol Jókai Mór, és nemcsak azért tekinthető magyarnak, mert zenéjében mindvégig érezhető volt eredete, hanem a többi között azért is, mert holtáig megtartotta magyar állampolgárságát és hibátlanul, tisztán beszélt magyarul (nem azzal az affektált lejtéssel, mint manapság egyik-másik „idegenbe szakadt hazánkfia"). Anyanyelve volt.
    Nagy hiba volna persze, ha Lehárt valamiféle vérség szerinti ősmagyar-ivadéknak akarnánk kikiáltani. Az Osztrák-Magyar Monarchia jellegzetes szülötte volt. A Monarchiában sokféle nép keveredett s ennek nemcsak hátrányai, hanem előnyei is voltak. Természeti törvény, hogy a vegyes származású emberek között több a tehetség, mint az egymáshoz közelebb álló vérségűek ivadékai között. A „haeterosis”-t, amely teljes ellentétét jelenti a különféle „fajelméleteknek”, a tapasztalat számtalan alkalommal igazolta.

154-155. oldal, II. ZENESZERZŐK, ÉNEKESEK, BONYODALMAK - Lehár

Ormay Imre: A gróf a vízbe fúl… és egyéb zenei történetek

Kapcsolódó szócikkek: ifjabb Johann Strauss · Jókai Mór

Új hozzászólás

latinta

2016. május 22., 21:47

A Hollandi nagy áriáját kétségbeesett felkiáltások szakítják meg:

„Végromlás, szód mikor riad,
Min romba dől az egyetem?"

A fordító itt nem a felsőoktatási intézmények ellen akar lázítani, hanem azt fejezi ki, hogy a boldogtalan hajós a világ (vagyis a világegyetem) végét kívánja. A „világegyetem” szó azonban nem fért el a hangjegyekben.

63. oldal, I. A GRÓF A VÍZBE FÚL... - Romba dől az egyetem