2068 8 csillagozás

Éld az életem!
Örkényi Ádám: 2068

2068, Budapest. Egy menő fiatal influenszer szemtanúja lesz, ahogy barátját, egy nemzetközi médiacég vezetőjét félholtra verik egy szórakozóhelyen. Alig egy napra rá valaki őt is megkéseli. A rendőrség egy fiatalembert gyanúsít, aki azonban megszökik az igazságszolgáltatás elől, hogy bizonyítsa saját igazát. Sikerül-e három nyugdíjasnak meggyőznie a rendőrséget Balog Kálmán ártatlanságáról, és megtalálnia a valódi bűnöst? Hogyan függ össze ez a két támadás egy ezoterikus ételdizájner öngyilkosságával, és azzal, hogy egy titokzatos e-sportoló hirtelen megőrül? Hogyan lehet egyáltalán megtudni az igazságot egy olyan világban, ahol az én és te, a férfi és nő, az élő és halott közti határok már elmosódnak? A nyomozás végigvezet minket az egész világon az uruguayi elnöki palotától egy hongkongi luxusjachton át egészen egy titokzatos ukrán magánklinikáig, és közben megismerjük a huszonegyedik század második felének Budapestjét is…

>!
Könyv Guru, Budapest, 2019
440 oldal · ISBN: 9786155803789
>!
Könyv Guru, Budapest, 2019
440 oldal · ISBN: 9786155803796

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

mohapapa IP>!
Örkényi Ádám: 2068

Örkényi Ádám: 2068 Éld az életem!

Na, nem mondom, hogy mindennapos eset, hogy írók megtalálnak, írjak a könyvükről, de azért három esetben már megtörtént, és a három elsőkönyves mellé felsorakozott egy kiadó is. Nem dicsekvésből mondom, eszemben sincsen ilyet tenni, annyira nem olvasott a blogom ( https://mohabacsi-olvas.blog.hu ). De annak, hogy leírom, oka van. Egészen pontosan az értetlenkedés. A jóleső értetlenkedés.

Pár héttel ezelőtt megkeresett egy Szűcs Tamás nevű úriember és a figyelmembe ajánlotta ezt, a balra látható könyvet, mondván, hogy a blogom alapján úgy fest neki, szeretem a hasonló témákat. Ránéztem miről van szó, és a borító kapásból nagyon tetszett, szinte máris érdekelt a regény.
– Te, Morzsám, nézted, ki ez az ember, aki írt neked?
Mert Szerelmetesfeleségtársam (SzFT) ilyen, egyből utánanéz a dolgoknak.
– Nem, kicsoda?
– Újságíró. Bár most egy utazási iroda a munkahelye. Kérj egy bruges-i* utat az értékelésedért! Jé, képzeld, dolgozott az Echo tévénél, az MTV-nél, a Lánchíd rádiónál. Ilyen média-kapcsolatokkal vajon mért téged talált meg, hogy írjál a könyvéről?
– Lehet, könyvblogban nagyhatalom lettem… Vagy csupán profi takarító volt ezeken a helyeken, jól csinálta, kézről kézre adták.
Írásban nem érződik az iróniám, de halld meg, kérlek…!

*Vagy Brugge. Nem tudom eldönteni, mindkét formával találkoztam. Az a lényeg, hogy az a belgiumi város, aminek a nevét brűzs-nek ejtik, ahol a hattyúk vannak, olyan mint egy ékszerdoboz, és nagyon szeretnénk oda eljutni!

Örkényi Ádám nem létezik, ilyen nevű ember nincsen, legalábbis olyan, akit Örkényi Ádámnak hívnának és írt volna egy könyvet a fenti borítóval. Szűcs Tamás létezik, aki újságíró és blogger, és azt szeretné, hogy ne keverjék a tevékenységi profiljait, ezért írta a fenti könyvet álnéven. S ezt mindenkinek elmondja, aki kérdezi, s bizony elég sokan kérdezték ezt ezzel a könyvvel kapcsolatban. (Az eredeti blogbejegyzés végén ott van néhány link, pislants majd rá bátran, ha van benned érdeklődés; szerintem érdemes, mert jók az interjúk!) Ezért minden lelkiismeret-furdalás nélkül leírom: a nemlétező Örkényi Ádám valójában Szűcs Tamás fedőneve. Ami álnevesdinek, legyen neki, de szerintem az égvilágon semmi jelentősége nincsen, ember nincsen, aki ezáltal ne Szűcs Tamást látná Örkényi Ádám mögött. Ez még akkor is így van, ha Szűcs Tamás nem szereti a saját nevét. Ő mondta.

Azt is hű, de bátran ki merem mondani, hogy a szerző nem fiatal ember. Legalábbis elsőkönyves szerzőnek nem az. Ebben semmiféle előítélet nincsen, csupán tényközlés. Robert Merle is negyvenévesen csapott a lecsóba és lám,mire jutott! Számomra SzűcsÖrkényi TamásÁdám esete azt jelenti, van remény, én ötvenhárom vagyok! :-D

Semmi köze a szerzőhöz vagy a könyvhöz, csak a legutolsó mondatomhoz van a következő történetnek.
Egy idősotthonban dolgozom: sofőrködöm. Én szállítom vizsgálatokra és vissza a lakókat.
Egyszer beszállt mellém egy joviális, de sportos, szókimondó öregúr, Pista bácsi. Jó humorú, kicsit kesernyés, de jókedvű ember volt. (Volt, mert Isten nyugosztalja szegényt.) Úgy a Keleti pályaudvar környékén kérdezte meg, Újpalotától odáig valószínűleg felmérte, hogy elmondhatja-e nekem:
– És tudja, Zolikám, mi az én legnagyobb bajom?
Ránéztem. A Szent László Kórházba tartottunk, ahol már elő volt készítve a számára három zacskó vér. Pista bácsi leukémiás volt.
– Hát, sejteni vélem! – néztem rá.
– Lóf@szt, Zolikám! – mondta nagyon komolyan. – Szarok a véremre, abba úgyis beledöglök előbb-utóbb. Hanem, tudja, nyolcvan éves vagyok. Hetvenéves koromig így állt,ni! – hajlította be könyökből és meresztette az ég felé ökölbe szorított jobb kezét. – Azóta meg sehogyan sem bírom életre kelteni, még félárbócra sem.
Magamban nagyot nyeltem a pozitív döbbenettől, elfojtottam a röhögést, és sikerült tökéletes pókerarccal néznem Pista bácsira.
– És amíg, addig használni is tudta? Volt kivel? – bátorodtam neki az őszinteségének.
– Ó! Itt? Hát persze! Akadt, csak már nem nagyon kellettek a lottyadt öregasszonyok.
Néztem a forgalmat és gondolkodtam, mit mondjak neki erre.
– Hát, tudja, én most ötvenkettő vagyok. Az amit mondott, nekem még huszonhárom jó évet ígér! Részemről köszönöm!
Pista bácsi buzgón bólogatott:
– El ne pazarolja, bizony, használja ki, használja ki Zolikám!
Pista bácsi nem a könyvírásra gondolt.

BUDAPEST 2068-BAN
A történet magyar történet. Írójában is, témája helyszínében is: Magyarországon zajlik a cselekmény, csak ötven évvel mostani korunk után. Vagyis mindent összevetve a közeljövőben. Az a Magyarország más mint a mostani. Naná! Eltelt ötven év, érthető is a változás, különösen a technológiák olyan korában, ahol sokszor pár év is nagyon sok különbséget hoz magával.

A főhős egy influenszer. (De utálom ezt a szót. Indokot ne kérdezz, semmi konkrét, öreg vagyok, előítéletes.) 2068-ban az influenszerek nem csak úgy véleményvezérek, hogy csupán posztolgatnak, videókat készítenek, beszélnek magukról, hanem élő egyenesben osztják meg az életüket. Két nagy cég van, aki alkalmazza az influenszereket. Aztán az egyik bekattan, vér folyik általa, de azt mondja, ő bizony nem akart ilyet, eszébe sem volt, ami történt, nem is emlékszik rá. Aztán a másik cég egyik fő ászát, az élőben a nézők miatt masztizó leányzót meg akarják öni. Vagy csak baleset? S egyre több, ilyen agyba épített hálós influenszerrel történnek furcsa dolgok. Indul a nyomozás, mert sokaknak van kétsége, mi is történik… S mivel nyomozás van, meg ez jobbára krimi, erről többet nem mondok, mert az több mint indiszkréció: bunkóság.

Ennyiből is kiderül, hogy a szerző sci-fije nem idegenek támadásával, nem disztópiával játszódik, ráadásul nem is pesszimista, nem borúlátón képzeli a jövőt, de nem is utópisztikus, hanem ha mondhatom így: realista.

MOHAPAPA NEM JÉZUSI MÓDSZERREL ÉL, MERT FÉL, HOGY A NEGATÍVUM MARAD MEG
A fenti alcím magyarázatra szorul. Duplán.
Egyfelől: lopás. ÖrkényiSzűcs alkalmaz hasonló fejezetcímeket: egy név és valami tevékenység viszonylag hosszú leírása.
Másfelől a Biblia újszövetségi részének utolsó könyvében, a Jelenések könyvé-nek a második és harmadik fejezetében olvasható hét levél, amik Jézus üzeneteit tartalmazzák hét egykori gyülekezetnek. A levelek valójában az egyház hét történelmi korszakát jelképező gyülekezetekhez szólnak, úgynevezett idői próféciák. (Moha, most állítsd le magadat!) Na, szóval ezeknek a leveleknek a felépítése egységes: Jézus előbb megdicséri, ami dicséretre méltó, tehát előbb felemel, s csak a levelek vége felé mondja el, min kellene változtatni az adott gyülekezetnek, majd mint egy személyre szabott szerencsesütit, ad egy jó tanácsot, amellyel a gyülekezet megőrizheti a hitét, és elérheti az üdvösséget. Én most nem így teszek, hanem fordítok egyet a képleten. A gyülekezeteknek írt levelek rövidek, én viszont nem leszek az. (Szendi Gábor szerint a grafománok temporális lebenyével van baj, ezért hajlamosabbak a vallásos élményekre és az íráskényszerre.) Azért fordítom meg a jézusi sorrendet, mert attól tartok, ha előbb sorolom hosszan, ami jó, és utána hosszan, amivel gondom támadt, akkor a negatívumok maradnak meg. S ezt nagyon nem szeretném.

MOHAPAPA DOHOG, DE OLYAN DOLGOK FELETT, AMIKHEZ A SZERZŐNEK TALÁN SEMMI KÖZE NINCSEN
* Itt van mindjárt a könyv címe. Mi a címe? 2068 és az alcím, hogy Éld az életem! Ezt valószínűsíti az évszám és a szöveg betűméret különbsége, az előbbi javára. A szennycímlapon egy ilyen verzió van: 2068. Éld az életem! Vagyis az évszám után pont van, és egy sorban írta, aki tördelt. Ráadásul ez nem is azzal a betűtípussal szerepel, ahogy a borítón és a belső címlapon van. Nem értem, miért nem a szöveg a főcím és az évszám az alcím, amikor az évszámnak semmi különösebb jelentőse nincsen.
* Aztán tudom én, hogy valami érthetetlen okból mára elfogadottá vált, hogy a tárgy jelét („t”) nem kell kiírni, mert a nyelvtan alkalmazkodik a beszélt nyelvhez, de nekem kivétel nélkül bántja a szemem(et), ha nincsen kint a „t”. „Idd a tejed! Kövesd a bankod! Vedd meg az autód!” Nem tudom, hogy van most, de mi még úgy tanultuk, hogy a mondatelemzésnél a megfelelő kérdés simán rámutat arra, milyen összetevőről van szó. A tárgy kérdése a mit? kérdés volt. Mit? Tejed? Mit? Bankod? Mit? Autód? Hm, hm… E könyv címében is nagyon zavar a megfogalmazás. Valahogy sokkal választékosabbnak tűnne így: Éld az életemet!
* Tényleg apróság, de míg a szerző neve a borítón nagyon feltapad a borító felső szélére, addig alant, a cím alatt indokolatlanul nagy hely maradt. Nem zavaró, csak ha jobban megnézi az ember. A borító egyébként, ahogyan írtam, jól sikerült, nagyon kifejező, megragadja a szemet és a képzeletet.
* A belső címlapon a kiadó neve és következő oldalon a kolofon szövegének betűmérete indokolatlanul kisebb mint a főszöveg betűmérete. A kolofon szövege, talán a kisebb betűméret miatt felugrott a felső margó felé, nincs arányosan elosztva.
* A fejezetcímek beosztása több esetben is nagyon sután sikerült. Nagyon esélyes, hogy a tördelő hozzá sem nyúlt, ahogy esett, úgy nyomtatódott. Például a legelső fejezet címe: Balogh Kálmánnak hányingere van. A szövegből csupán a van szó került a második sorba. Vagy: Rostás Ferit megverik, de kap pénzt. Új sorba az utolsó két szó került. Nagyon sután fest. A legrosszabb: Dr. Marsal György nyugalmazott rendőr altábornagy szolgálatba helyezi magát. Ez így fest: Dr. Marsal György / nyugalmazott rendőr / altábornagy szolgálatba / helyezi magát. Itt a tördelés már értelmezési problémákat is sugall. A dr. Marsal György nevű nyugalmazott rendőr úgy gondolja, hogy altábornagyként szolgálatba lép. Vagyis a tördelés teljesen figyelmen kívül hagyta a szöveg belső összefüggéseit.
* A tipográfia szabályai szerint a belső tükör margóméretei a felső margótól kezdve, az óramutató járásával megegyezőn növekednek, logikus módon így a kötés-margó lesz a legnagyobb, hiszen a könyv kötése, fűzés, ragasztás, ott vesz fel a legtöbbet. Ahogy nézem, a tördelő a margókkal nem pepecselt, a szöveget bevágta középre, s hadd szóljon! Nagy szerencséje volt, hogy bőven hagyott margót mindenhol, így a jobb margó indokolatlan nagysága ellenére is teljesen olvasható maradt a szöveg. Így ez elsőre nekem fel sem tűnt, csak SzFT hívta fel rá a figyelmem(et).

Tévedés ne essék: a dohogásom tárgya nagyon messze van attól, hogy dühöngés legyen. Rövid munkahelyi tesztemen (két kolléganő kezébe nyomtam a könyvet, mondják meg, milyen tipográfiai hibákat látnak első blikkre, belelapozva, és találnak-e hibát a címben? Mindkettejük értetlenül nézett rám, nem találtak semmit) simán átment a dizájn. Vagyis nincs baj, csak dohogás. Mert kár, hogy ilyen külsőségi apróságok lehúzzák picinyt ezt a nagyszerű könyvet.

MOHAPAPA TÖPRENG, MI MINDENNEL TÁMADT GONDJA A REGÉNY OLVASÁSA KÖZBEN
A szereplők száma és a neveik
A könyv negyven fejezetből áll. Minden fejezetcímen van egy név, hogy ki mit csinál. Vannak ismétlődő nevek, de nem túl sok. Nem garantáltan pontos statisztikám szerint alsó hangon, csak a fejezetcímekben harminckét szereplője van a négyszáz oldalas könyvnek! Tény, hogy van akire nem kell nagyon figyelni, mert csupán a róla szóló fejezetben bukkan fel, mint valamelyik másik szereplő virtuális kiterjesztése (vagy mi a csudának nevezzem). De ez akkor is nagyon sok. Nem egyszer, hanem sokszor gondolkodnom kellett, hogy akkor most aki éppen, az vajon kicsoda is.

Arról nem beszélve, hogy például Winkler Szonita és Vámos Szundar nevét állandóan összekevertem. Nem a Winklert a Vámossal. Meg egyébként Szundar keresztneve nem is jutott eszembe, és amikor elővettem a könyvet, hogy megnézzem, akkor tudatosult, hogy egy másik szereplő vezetéknevét írtam le az övé helyett! Fokozzam még? Vagyis, fogalmam nem volt a nevéről, négyszázhúsz oldal után. Ez, tudom, rám nézve is gáz, ám magamra nézvést tudok arról, hogy személyi igazolványom nekem nem azért van, hogy igazoljam magamat, hanem azért, hogy legalább a saját nevemet ne felejtsem el. De egy szó mint sok, túl sok a könyvben a szereplő. Ráadásul nem is volt olyan érzésem, hogy a cselekmény miatt feltétlenül szükséges ennyi.
A távolságtartás
Vagy nem is tudom, hogy írjam, mi a jó szó a távolságtartás helyett. Arra gondolok, hogy minden szereplővel mindvégig megmarad a három lépés táv. Nem csupán bennem, az olvasóban, hanem érezhetőn a szerző és a szereplők között is. Valahogy nem éreztem, hogy ÖrkényiSzűcs bármelyik szereplőjét szeretné. A történet szereplői csak eszközöknek tűntek a történet kibontására, és nem róluk szólt a mese. Nem tudom, érted-e, mire gondolok? Nem a szereplők jelleme miatt voltam képtelen közel kerülni bárkihez, hanem az író nem hagyta, hogy bárki is közel kerüljön hozzám. Emiatt viszont kívül rekedtem a történeten.

A moly.hu-n rendszeresedett egy kifejezés, amikor valaki nagyon beleélte magát egy cselekménybe, az értékelésében szinte kivétel nélkül így kiált fel: „Beszippantott a történet!” Fene a gusztusom, de nekem erről mindig két dolog jut eszembe: az orális szex és a lakásban található bármilyen lefolyó, fürdő, vécé, mosogató, aminek a vége a barnás trutyi.
De itt és most tehát azt kell írnom: a 2068 története nem szippantott be, mindvégig kívül maradtam, a sok szereplő és a szereplőktől való három lépés miatt.

A cselekményről
Egyfelől átvágás lenne azt állítani, hogy a könyv lassan hömpölygő, cselekménymentes. Másfelől ugyanígy átvágás lenne azt állítani, hogy a cselekmény pörög, nem győzzük kapkodni a fejünket a rengeteg, mozgalmas történés olvastán. Rengeteg a mozgás, a nyüzsi, valahogy mégis alig történik valami.

Tudom, ellentmondásos, amit most írtam. Talán abban rejlik az ellentmondás, hogy a rengeteg szereplőt be kell mutatni, azért mennek ide-oda, tesznek-vesznek, s azért ezzel fogynak az oldalak rendesen. Ám a fő cselekményszálról ennek ellenére csak úgy századik-százhuszadik oldal körül derül ki, hogy van, létezik és merre is tart. (Mindjárt elmondom, a könyv erényei között, hogy rég jól bevált rutinom ellenére miért nem tettem félre mégsem a könyvet.) De végig olvasva a kötet, egy kicsit itt ül az ördög a vállamon, és súgva azt fanyalogja a fülembe, hogy minden erénye mellett hol van ebből a négyszázhúsz oldalból a cselekmény, az esemény, a történés, miközben annyi minden történik, megesik a szereplőkkel.

Ennek leginkább az az oka, hogy leginkább a cselekmény íve hiányzik a történetből. Az ív hiánya betudható annak is, ahogy írtam, igazából nem aggódunk a szereplőkért, mert nincsen egyikük sem kiemelve. Azt, hogy egyikük egy merénylet kapcsán kiesik, voltaképpen nem átéljük, hanem elmesélik nekünk. Szóval, igen, a talán a legjobb szó a tempó hiánya, és a rengeteg, számomra jó néhány indokolatlan szereplő ellenére a történet elmozaikosodása. (Ez de szép szó lett!) Ezáltal a cselekmény dramaturgiája szenved károkat. S valószínűleg ezért nem üt akkorát az egyébként nagyon jól sikerült végső konfliktus roppant ötletes, meghökkentő lefolyása, és a nyomozás megoldása sem, de ami ennek ellenére nagyon masszívan odateszi és megmutatja a szerző igen-igen értékelhető erényeit.

MOHAPAPA SORRA VESZI A KÖNYV ERÉNYEIT, HOGY AZ MARADJON MEG AZ OLVASÓBAN
De ezt már nem itt teszi meg, hanem a képekkel bőven tarkított blogbejegyzésben, amit tehát mind Mohapapa szövege, mind a képek, mind az ezen értékelés elején említett linkek miatt érdemes megtekinteni!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/03/21/orkenyi_adam…

6 hozzászólás
Grezoo>!
Örkényi Ádám: 2068

Örkényi Ádám: 2068 Éld az életem!

A 2068 – tipikusan magyar hangulatú, szókimondó klasszikus krimi, cyber köntösben.

Nem szeretnék elmenni a befolyásolás irányába, hogy tetszik, vagy nem tetszik.
És általában nem is a könyv szerkezete az, ami meg szokott fogni.
De nem tudok elmenni amellett a tény mellett, amibe szerelmes lettem az olvasása közben, ami dinamikát adott az egész történetnek, valami egészen különleges;
mégpedig a fejezetek elnevezése. Humoros, lényegre törő, és valahogy egészen sokat ad hozzá a történethez, élményhez, amit ez a könyv jelent.
Szerintem ez is egy különlegessége.

A történet valahol a krimi, és a sci-fi közt lebeg, egy érdekes „Magyar Eperjes-dark” atmoszférában. De nemzetközi színtéren.
Olvasás közben az ember elképzel egy – egy jelenetet, és én inkább „filmes” vagyok. manapság kevesebbet olvasunk klasszikust..
Ezért inkább az elképzelt képi világát írnám le.
Talán a Budapest Noir, egyszerű krimi világa, amit elképzeltem ennek a történetnek. Klasszikus light. Nem az a mai akciódús, „Fast & furious”, mégis van benne cselekmény.
A Cyber barokk mellett, drónok, és új drogok jelennek meg, melyek biztosítják a jövő érzetét az amúgy macskaköves Budapesten.
A darabolós, sikoltós, kedélyborzolós krimi, vagy Sherlok virtuozitása helyett, inkább egy laza, szókimondó, néha mezítelen Vergilius mutatja be hősünket, hőseinket pátosz nélkül, és vezet végig a jövőbeni alvilágon.
Néha egy – egy Mucsi Zoltán féle szókimondó beszólással adja tudtunkra, hogy ez a valóság, és a beszélt nyelv, emberi kapcsolataink nem változnak a jövőben sem.
A szexet keveslem, a hétköznapokban is, de a műben főleg. Ezeknek a jövőképeknek a fő kérdése, általában, hogy ; – „és hogyan lesz a zerotika? A jövőben.”
Vagy ez is egy szimbólum, hogy a jövőben tárgyilagossá, említésre sem méltóvá válik a szex.
A jeleneteket néhol a Sin City éles piros színeivel, karakteres szereplőivel, gyorsan váltakozó képsoraival, szövevényes kapcsolatokkal a karakterek között tudom elképzelni.
Már-már „művészfilm” kategória, ok-elemzést igénylő szimbólumokkal. Legyen az helyszín, szereplő neve, vagy épp csak egy jól megválasztott szó.

A karakterek nem túl bonyolultak. Azt éreztem, inkább a cselekmények, és a körülmények a lényegesek, érdekesek a történetben.
A jövőkép vizuális élménye az Éhezők viadala c. film nekem. Cyber barokk környezetben médiasztárokkal. A fejlettség a szépség felé hajlik a jövőben, persze csak, ahol pénz is van.
Se az emberek, neveik nem modernek, utópisztikusak, sem a helyek. Mind régiek. Pl. Rubint Rella tart fitnesz órát.
A cyber barokk pillanatképekkel, nyomozós fonalakkal teli, parafa táblába, néha a szerző belever egy – egy „realitás – szimbólum” szöget.
Még nem jöttem rá miért. Emlékeztet arra, hogy milyen világ a mostani?
A jövő mintegy kibontakozása a Magyar valóságnak, kissé párhuzamos a dimenzió, nem direkt ok okozati, vagy elképzelt fikció a jövő, inkább alternatív hatású -a meg- megjelenő valóság miatt.
Láttam a szerző által elképzelt celeb világot, és végig kísértem egy ilyen lányka életét. Megismertem a családját, ismerőseit, és barátait, környezetét.
Részt vettem egy olyan nyomozásban, ami egyre szélesebb körben zajlott, a szálak mindig tovább – tovább, egyre távolabb mutattak.
A történet – jövő súlyozása, a valóságshow, a jövőben youtube (mai viszonylatban Chaturbate) sztár, és környezete körül mozog. Az ehhez kapcsolódó szervezetek, és a mögöttes – működtető szálakat feszegeti.
Az Igazi klasszikus társadalmi drámát, és tanulságot nem leltem meg benne, mint pl a már említett éhezők viadalában. ami feltette a kérdést, hogy; – ilyen legyen a jövő? Mi lesz, ha a valóságshow jelenség eszkalálódik?
Mi lesz, ha a társadalmi osztályok még jobban eltávolódnak?
Nem találtam benne Verne tudományos fantasztikumát, vagy Asimov zsenialitását, a jövő kozmikus kivetülését… a cyberpunk feelinget. Nem volt háború, újrakezdés… Meglepően egyértelmű képet ad.
Maradtak a szürke budapesti utcák, Roma barokk beütéssel, ahol a kultúra szigetén a tehetősebb jövőben…a poros földút mellett lévő kerítésen, színes porcelán Szűz Mária integet.
De a betegeket már drónok viszik el.

Orsit55>!
Örkényi Ádám: 2068

Örkényi Ádám: 2068 Éld az életem!

Nem ismerem alaposan a scifi irodalmat. Amelyeket olvastam, láttam, azokkal sokszor az a bajom, hogy egy apokalipszis utáni újrakezdésről szólnak. Kicsit mindegyik Robinson Crusoe. Ezzel szemben az Éld az életem szimplán elképzeli, milyen lehet az életünk 2068-ban a mai állás alapján. A helyzet nem apokaliptikus, de nem is rózsás. Nekem ezért tetszett ez a könyv, mert apróságokon keresztül jósol nagyon is elképzelhető dolgokat. Emellett többször van benne mély filozófiai gondolatmenet, ami a krimi mellett egy másik síkon is izgalmassá teszi a történetet.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kondor Vilmos: Második Magyar Köztársaság
Szemán Zoltán: Holdharmat
Blake Crouch: Hamis emlékek
Robin O'Wrightly: Rigók & Mundik 2in1
Cathrin Smith: Eredet
Gaál Viktor: Battleground Zero
J. D. Robb: Halálos bosszú
Guillaume Musso: Holnap
Ekker Éva: Vad virágok
Stephen King: A búra alatt