Örkény István életműkiadásának pótköteteként 1989-ben a Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg a Búcsú. Ebben nagyrészt olyan fiatalkori írások szerepeltek, amelyek a borító ismertetője szerint: „mindmáig ismeretlenek voltak még a legszűkebb baráti kör és a legfelkészültebb Örkény-kutatók előtt is. Örkény István saját maga teremtette és terjesztette a legendát, hogy ő a háború előtti és a háború alatti években nagyon keveset írt, és abból a kevésből is elenyésző mennyiségben születtek jó minőségű szövegek. Most – e kötetet olvasva – úgy érezzük, hogy az író messzemenően igazságtalan és szigorú volt fiatalkorának teremtményeivel szemben, mert ezek a novellák sokkal többek, mint ifjúkori zsengék.” Ezeknek a szövegeknek nagy része kéziratban maradt fenn sokszor keletkezésük időpontját is csak hozzávetőlegesen lehetett megállapítani – egy másik része pedig 1948 előtti, ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen lapokban olvasható.
Elsárgult kéziratok 7 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2005
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Örkény István művei Palatinus
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 3

Kiemelt értékelések


Örkény István: Elsárgult kéziratok Írások a hagyatékból
Jelmezbálban meztelen vendég
Szép és jó dolog a hagyatékkezelés, főleg ha az özvegy csinálja és ilyen lelkiismeretesen, de van, ami jobb, ha a fiókban marad. Nem mondom, hogy felesleges, vagy gáz – Örkény egyetlen megmozdulására nem tudnám ráaggatni a negatív jelzőket, még az ötvenes évekbeli termelési regényeire sem – de egyes darabokat bőven elég lett volna törzskötetek (pl. egyperces novellák, rendes novellák) függelékeként odabiggyeszteni és kész. A többi meg simán belefért volna anno az amúgy is soványka Búcsú című kötetbe, így ez a válogatás inkább a jelmezbálban meztelen vendég benyomását kelti, úgyhogy valószínűleg nem fogok epekedni azért, hogy patinás Örkény-kollekcióm darabjává tegyem.
Népszerű idézetek




Lehet, hogy sosem bírok a közelébe férkőzni, soha; az emberek, ha szembekerülnek egymással, lesütik a szemüket, és kapkodva beszélnek közömbös és unott dolgokról, hazudnak csak azért, nehogy a „lényeg" kerüljön szóba, az a kínos és szemérmes valóság, amit egy életen át eltitkolunk.
7. oldal, GYŰLÖLET
Örkény István: Elsárgult kéziratok Írások a hagyatékból
Hasonló könyvek címkék alapján
- Székely János: A nyugati hadtest 95% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Mai csodák 96% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes novellái I-II. 96% ·
Összehasonlítás - Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját 94% ·
Összehasonlítás - Győrffy Ákos: Akutagava noteszéből 96% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Messze van odáig! 97% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Alakok 93% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Kínai kancsó 93% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai 92% ·
Összehasonlítás - Nógrádi Gábor: Galambnagymama 93% ·
Összehasonlítás