Babik ​/ Egy négykezes regény tanulságos története 7 csillagozás

„Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít.” (részlet a Babikból)

Meg kell mondjam, nagyon örülök annak a ténynek, hogy a Helikon felkarolta egyik kedvenc szerzőm életművét, ám az örömbe egy cseppnyi üröm is vegyül, hiszen a tervezett kötetek sorát látva nem lesz annyira teljes a kiadás, mint annak idején az úgymond „klasszikus” (Szépirodalmi-féle) sorozatban, vagy akár a palatinusosban, de ezt félre is teszem és reménykedem, hogy az ismertebb és gyakrabban emlegetett címek mellett az ún. deep cutok is előkerülnek majd.

Arra én nem tudok választ adni, miért került egy helyre, egy kötetbe ez a két rövidebb lélegzetű mű, mindenesetre megpróbálok. Nem vagyok irodalmár, az viszont biztos, hogy a szakértők minden létező végtagjukat megnyalnák mind a Babik, mind a Négykezes regény olvasását követően. Röviden talán úgy intézhetném el a dolgot, hogy nehéz ügy mindkét szöveg, de mindkettő más okból.

A Babik első húsz oldala hogy, hogy nem Bacsó Péter örök érvényű filmklasszikusát, A tanút juttatja az ember eszébe (talán nem véletlenül, tessék csak rápillantani a fülszövegre), meg merem kockáztatni azt is, hogy a rendezőnek később eszébe jutott ez a fantasztikus kisregény, mikor Pelikán József történetén dolgozott… Néhány óra alatt, szinte egy levegővel elolvasható, elejétől végéig szórakoztató, száz százalékos, színtiszta Örkény. Talán most, hogy újfent kiadásra került, még többen megismerik majd és időbvel a Tótékkal egyenrangúvá válik. Szerintem még túl is szárnyalja bizonyos pontokon. Nagy kár, hogy töredékben maradt és nem folytatta az írását, ki tudja, mi lett volna még ebből a képtelen történetből!

A Négykezes regény a szerző halála előtt összegereblyézett, mégis teljes értékű mű, alcíme szerint hódolat Déry Tibornak. (Megjegyzem, utóbbi szerző neve is teljes mértékben méltó lenne a címben való elhelyezésre, elvégre tényleg egy négykezesről van szó, sőt: nem csak hogy Déry, de még a felesége is beleír a kisregénybe!) Az ötvenes években keletkezett, a Babikhoz hasonlóan töredékben maradt aranykagylós történet önmagában is megéri azt a bizonyos misét, de a szerzői kommentárokkal kiegészítve egyenesen hasfájásig nevetős humorparádé. Örkény hozza a megszokott formáját, Déryről is kiderül, hogy szellemes – elképesztően jó kis darab, ennek is kijárna a nagyobb figyelem.

Újfent le kell írnom, mennyire hálás vagyok, hogy a Helikonnak hála jobban megismerkedhetem Örkény életművével. Az Egyperceseket gimnázium óta szerettem, de most újfent tapasztalhattam, mekkora írónk volt Örkény István.

A kötet, amely szépen illik a szerzői sorozatba – vagyis ugyanolyan igényes, letisztult és méretben, külcsínben is passzol a polcon az előzőek mellé – két történetet tartalmaz. Bár nem értem, miért ez a kettő került össze, mindegyiknek megvannak a maga értékei.

Az Egy négykezes regény modernségét tudtam értékelni. Összemosódik benne a fikció és a valóság. Mennyi a történet igazsága, mennyire a jelent írták meg? Témává emeli az írási folyamatot is, és sok utalással van tele, amely a szerzők életét idézi. Szegény Niki folyamatos emlegetése…
Igazság szerint a története szinte semmi, de egy kedélyes irodalmi kísérletről van szó, ami ugyan nem sikerül, de volt egy ilyen eredménye és egy más arcát mutatja a két szerzőnek. A sorok között van benne komolyabb téma is, de nem az a kötet, amelybe bele kellene merülni. Számomra az volt érdekes benne, hogy az életrajzi elemeket vadászgattam és feleltem meg a valóságnak, és a nyelvezet. Baráti, kedélyes, írói játék.

A Babik viszont zseniális a maga nemében, és amennyi fenntartásom volt a másik történettel, ezt annyira tudtam szeretni.
Egy abszurd, egyszerre sírós és nevetős történet. Görbe tükör a szocializmusnak és annak tipikus alakjainak. Olyan éles, olyan sokatmondó, hogy miközben szórakoztat, a sorok között ott van a rendszer teljes kritikája.
spoiler
Az agyament jelenetek követik egymást és a maguk logikája szerint az a normális, ami azokban történik. Az a rendszer, amiben az őrület a normális, maga is őrült. Végig azt látjuk, mennyire abszurd ez a világ. Nekem egyszerre humoros volt, de el is borzasztott. Mert ezt a benne levők komolyan veszik. Nem csak egy poén spoiler De több ilyet lehet belőle hozni, a logika és az ész megcsúfolása, ami végig megy benne.

A szereplőkben ugyanezt a kettősséget érzem. Sarkítottak, mindenki kiemel valamit a korszakból és görbe tükör. De ettől még eleven és működő figurák, hitelesek az eltúlzott jellemükkel együtt is.

Örkény stílusa is olvastatja. Vitt a szöveg is és Örkény nem véletlenül remek novellista. Remek beszúrásai vannak, és egy-egy jelenete szinte külön életet él. Mint a halászat szocialista módszerrel.

Vagyis, a Babik sokat mond a korról, az emberekről. Az agyam is mozgatja, de szórakoztat is. Nagyon szerettem. A négykezes irodalmi kísérletként érdekes volt, de az nem tett rám nagyobb benyomást.

Örkény a tinédzserkorom egyik legmeghatározóbb irodalmi alakja, és erre a mai napig nagyon büszke vagyok. Az ő írásaihoz kell egy bizonyos hangulat és „ráállás”, hiszen az abszurd, groteszk (nevezzük bárhogy is) műfaj első, sokszor második blikkre sem feltétlenül könnyen befogadható műfaj. Mégis, ha készek vagyunk befogadni, hiszem, hogy olyan jókat képes mosolyogni az olvasó egy-egy soron, ahogy én tettem – bár az én esetemben valószínűleg az elfogultság is elég jelentős tényező.

Akárhogy is, Örkény zsenialitása megkérdőjelezhetetlen. A Babik aktualitása és utózöngéje a megírás után ma is hordoz a mai világban is jelen lévő tényezőket, azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk.

A négykezes pedig csodálatos emlékállítás Dérynek. Egy mélyen gyökerező barátságról, két íróról, akik annyira mások, mégis egyformák. Szívmelengető volt olvasni ezt a kisregényt, nagyon, nagyon sok idézetet tudtam volna kiírni belőle, de a történet sodrása jobban izgatott, semmint hogy percenként megálljak jegyzetelni – és azt hiszem, ez sokat elárul.

Örkény örök kedvencem marad.