Pénelopé ​a háborúban 81% 12 csillagozás

„Hallucináció! Valóság! Ugyan mi a különbség hallucináció és valóság között, ha a hallucinációtól ugyanúgy látjuk és szenvedjük a dolgokat, ahogy a valóságos eseményeket látjuk és megszenvedjük? Minden hipokrita, aki valaha szeretett valakit, s már nem szereti, azzal védekezik, hogy nem volt igazi szerelem: mintha megtagadni a halott érzést tiszteletre méltóbb volna, mint elismerni a vereséget. Szerette Richardot, ennyi az egész. És vele együtt szerette Amerikát. Szerette Amerikát. És vele együtt szerette Billt. Aztán egyszerre csak nem szereti őket többé. Egyszerre, mint amikor elmúlik a láz: de ez nem változtat azon, hogy a láz valóban létezett. ” 286-287.o.

Ezt a történetet anno Rukkolán szereztem meg. Tudni illik, úgy nagyjából 15 évvel ezelőtt fedeztem fel Oriana Fallaci nevét és munkásságát és beleszerettem.
Elképesztő egy Nőről írok most, számomra egy igazi amazon harcos.
És amit képviselt lenyűgözött.

Ez a kötet nem volt annyira kiemelkedő, mint az előző négy könyve, mégis lassan haladtam vele, lépésről lépésre értékeltem, átgondoltam mondanivalóját.
A történet nem egy gyors folyású, rövidsége ellenére mégis tömör ismeretanyagot tár az olvasó felé.
Ha összesíteni szeretném mindazt amiről szól, akkor ez egy erős társadalmi és emberi természet kritika.
Erősen érintve a nő – férfi, férfi – férfi közötti kapcsolatot, annak minden árnyalatával és mélységével együtt.
Elég mély nyomott hagyott bennem, több olyan gondolatot fogalmaztam meg ezáltal ami felett eddig elsiklottam, vagy kevesebb figyelmet szenteltem, és hozzá teszem nem egy mai darab.
Ami pedig igazán különlegessé tette, hogy egy 1965 -ben kiadott könyvet tartok a kezemben, az állapota kifogástalan és olyan csodás illata van, amit csak egy régi, erősen koros kötet tud magából árasztani. Szeretem, minden foltjával és kissé megsárgult lapjával együtt. ♥
Ajánlom és kedvenc!

Szeretem a könyveit, ez a kötet nem a legjelentősebb, nem a legkiemelkedőbb alkotása, de érdekes történet. A férfiak és a nők, a férfiak és férfiak között kapcsolatok sokszínűségéről.

Amikor (20 éves korom körül) olvastam, nagyon-nagyon megfogott. Élénken emlékszem rá: magam is egy szerelmi csalódás után voltam, amikor azt a részt olvastam, amikor Richard eltűnik (másodszor), és Gio teljesen kikészül. Úgy éreztem, „nekem íródott”, „rólam szól” az a rész, sőt, maga Richárd is hasonlított kicsit arra, aki fájdalmat okozott. A folyamatos, megállíthatatlan beszédfolyammal, a valódi beszélgetés hiányával, a bizonytalanságával, gyengeségével…
Tetszett, mert szókimondónak és különlegesnek éreztem, plusz a fenti okok miatt.

Most, újraolvasva közel sem volt akkora élmény. Zavartak a fordítási hibák, kicsit kidolgozatlannak is éreztem – miközben nagyon-nagyon jók a figurák, és a téma is.

Viszont van egy dolog, amiről nem változott a véleményem: a cím egy tökéletes mellényúlás. És mivel asszem ez az eredeti cím, olyan, mintha maga a szerző értette volna félre saját magát. Ez a könyv nem a „nők a férfiak világában” vagy az „emancipált nő” témájáról szól. Ez egy igazi, különleges, furcsa szerelmi történet, amiben szinte semmi jelentősége nincs annak, hogy Giovanna fiúsítja a nevét, hogy keményebb (próbál lenni), mint egy nő. Gio egyszerűen nem hozza azokat a kliséket, amiket egy hálivúdi film női szereplője hozni szokott – de attól még nem „kicsi férfi”, akárhányszor nevezik is annak a könyvben. Ennek a fiús dolognak egy szempontból van jelentősége, aki olvasta, tudja mire gondolok. És az nem az emancipáció. Pénelopé nem megy háborúba.