Pénelopé ​a háborúban 12 csillagozás

Oriana Fallaci: Pénelopé a háborúban Oriana Fallaci: Pénelopé a háborúban

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A történet New York-ban játszódik, és főhőse egy olyan Pénelopé, aki nem nyugszik bele az otthon üldögélő férjére, Odüsszeuszra szövögetve váró asszony szerpkörébe, hanem ő is, mint Odüsszeusz, útra kel, hogy megismerje önmagát és szabadsága határait. Gió, bár kissé félszegen, mégis felhívja a figyelmet a férfi társadalom által kialakított sémák korlátaira, igazságtalanságaira, és harcol, hogy legyőzze azokat. Hideg fejjel megszabadul szüzességétől, lázadóként beleszeret egy gyenge és határozatlan férfiba, akiről később kiderül, hogy homoszexuális. Bátran szembenéz a szerelmi háromszöggel, melyben találja magát, Richarddal (a férfival, akit szeret) és Bill-lel (a férfival, akit Richard szeret). Végül mindkettő elől elmenekül, hogy megvívja saját háborúját.

Eredeti megjelenés éve: 1962

>!
Etűd, Budapest, 1994
320 oldal · ISBN: 9638516402 · Fordította: Karsai Lucia
>!
Magvető, Budapest, 1965
304 oldal · Fordította: Karsai Lucia
>!
Magvető, Budapest, 1965
304 oldal · Fordította: Karsai Lucia

Kedvencelte 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Oriana Fallaci: Pénelopé a háborúban

„Hallucináció! Valóság! Ugyan mi a különbség hallucináció és valóság között, ha a hallucinációtól ugyanúgy látjuk és szenvedjük a dolgokat, ahogy a valóságos eseményeket látjuk és megszenvedjük? Minden hipokrita, aki valaha szeretett valakit, s már nem szereti, azzal védekezik, hogy nem volt igazi szerelem: mintha megtagadni a halott érzést tiszteletre méltóbb volna, mint elismerni a vereséget. Szerette Richardot, ennyi az egész. És vele együtt szerette Amerikát. Szerette Amerikát. És vele együtt szerette Billt. Aztán egyszerre csak nem szereti őket többé. Egyszerre, mint amikor elmúlik a láz: de ez nem változtat azon, hogy a láz valóban létezett. ” 286-287.o.

Ezt a történetet anno Rukkolán szereztem meg. Tudni illik, úgy nagyjából 15 évvel ezelőtt fedeztem fel Oriana Fallaci nevét és munkásságát és beleszerettem.
Elképesztő egy Nőről írok most, számomra egy igazi amazon harcos.
És amit képviselt lenyűgözött.

Ez a kötet nem volt annyira kiemelkedő, mint az előző négy könyve, mégis lassan haladtam vele, lépésről lépésre értékeltem, átgondoltam mondanivalóját.
A történet nem egy gyors folyású, rövidsége ellenére mégis tömör ismeretanyagot tár az olvasó felé.
Ha összesíteni szeretném mindazt amiről szól, akkor ez egy erős társadalmi és emberi természet kritika.
Erősen érintve a nő – férfi, férfi – férfi közötti kapcsolatot, annak minden árnyalatával és mélységével együtt.
Elég mély nyomott hagyott bennem, több olyan gondolatot fogalmaztam meg ezáltal ami felett eddig elsiklottam, vagy kevesebb figyelmet szenteltem, és hozzá teszem nem egy mai darab.
Ami pedig igazán különlegessé tette, hogy egy 1965 -ben kiadott könyvet tartok a kezemben, az állapota kifogástalan és olyan csodás illata van, amit csak egy régi, erősen koros kötet tud magából árasztani. Szeretem, minden foltjával és kissé megsárgult lapjával együtt. ♥
Ajánlom és kedvenc!

olvasóbarát>!
Oriana Fallaci: Pénelopé a háborúban

Szeretem a könyveit, ez a kötet nem a legjelentősebb, nem a legkiemelkedőbb alkotása, de érdekes történet. A férfiak és a nők, a férfiak és férfiak között kapcsolatok sokszínűségéről.

betti_h>!
Oriana Fallaci: Pénelopé a háborúban

Amikor (20 éves korom körül) olvastam, nagyon-nagyon megfogott. Élénken emlékszem rá: magam is egy szerelmi csalódás után voltam, amikor azt a részt olvastam, amikor Richard eltűnik (másodszor), és Gio teljesen kikészül. Úgy éreztem, „nekem íródott”, „rólam szól” az a rész, sőt, maga Richárd is hasonlított kicsit arra, aki fájdalmat okozott. A folyamatos, megállíthatatlan beszédfolyammal, a valódi beszélgetés hiányával, a bizonytalanságával, gyengeségével…
Tetszett, mert szókimondónak és különlegesnek éreztem, plusz a fenti okok miatt.

Most, újraolvasva közel sem volt akkora élmény. Zavartak a fordítási hibák, kicsit kidolgozatlannak is éreztem – miközben nagyon-nagyon jók a figurák, és a téma is.

Viszont van egy dolog, amiről nem változott a véleményem: a cím egy tökéletes mellényúlás. És mivel asszem ez az eredeti cím, olyan, mintha maga a szerző értette volna félre saját magát. Ez a könyv nem a „nők a férfiak világában” vagy az „emancipált nő” témájáról szól. Ez egy igazi, különleges, furcsa szerelmi történet, amiben szinte semmi jelentősége nincs annak, hogy Giovanna fiúsítja a nevét, hogy keményebb (próbál lenni), mint egy nő. Gio egyszerűen nem hozza azokat a kliséket, amiket egy hálivúdi film női szereplője hozni szokott – de attól még nem „kicsi férfi”, akárhányszor nevezik is annak a könyvben. Ennek a fiús dolognak egy szempontból van jelentősége, aki olvasta, tudja mire gondolok. És az nem az emancipáció. Pénelopé nem megy háborúba.


Népszerű idézetek

betarix >!

Egyedül vagyunk, egyedül, s ha megsebezzük magunkat, kár segítségre várni, mert nincs szülő, szerető vagy testvér, aki ránk vesztegethetné az idejét: egy ideig, többé-kevésbé rövid ideig, még csak fölénk hajolnak, esetleg be is pólyálnak, inni adnak, de aztán kérlelhetetlenül tovább haladnak az úton, ahol viszont majd ők kapnak sebeket.

betarix >!

A pénz a mi istenünk, hitünk, legfőbb vallásunk. Nézze meg a bankokat Amerikában: magasak, ünnepélyesek. Nem olyanok, mint a katedrálisok? Valóban azok: a mi katedrálisaink? Figyelje meg a Wall Street hivatalnokokat: feketék, merevek. Nem olyanok, mint a papok? Ők a mi papjaink.

betarix >!

Mi gyógyíthatatlan ragály vagyunk, Gió, és nincs más orvosság ahhoz, hogy túl lehessen élni minket, mintsem az, amit mi magunk találtunk fel: elnyomni a gyengéket, hogy megmentsük az erőseket, kiirtani a többieket, hogy mi élhessünk. Köztünk nincs hely a szeretet, a könyörület számára. Vagy én, vagy te: ez a törvény uralkodik nálunk.

betarix >!

Ki tudja, miért szeretjük mindig azt, aki nem érdemli: mintha ez lenne az egyetlen módja, hogy helyreállítsuk a világ felbillent mérlegét. Ez a mazochizmus legősibb formája, azt szeretni, aki nem képes viszonozni. Egyben a legostobább dolog is.

blackett>!

Nem tetszett magának. Abból a lányból, ott a tükörben egyedül a haja tetszett, mert szőke volt, s ez a szőkeség segített elfelejteni, hogy egy olyan országban született, ahol a nőknek fekete a hajuk, akár az anyja, és sokat sírnak, akár az anyja. Egyszer, amikor kislány volt, látta sírni az anyját. Inget vasalt, és sírt, és a könnyei a vasalóra peregtek, sisteregve gőzölögtek a forróságban; a vasalón apró, homályos foltok jelentek meg, mintha csak vízcseppek lettek volna, nem könnyek. De aztán a foltocskák is elpárologtak, mintha fájdalmuk sosem létezett volna, s akkor megfogadta önmagának, hogy sosem fog inget vasalni, és sohasem fog sírni.

8-9. oldal

betarix >!

Az embrió sem mondhatja meg a véleményét az anyaölben. Lehet, hogy hosszú lábat szeretne, és rövid lesz nekik, kék szemet akar, és fekete szemmel születik. A legszörnyűbb az, hogy nem kér senki engedélyt tőle, hogy a világra hozhassa. Világra hoznak és kész: aztán még azt is követelik, hogy hálás légy érte, mert „az élet Isten ajándéka”.


Hasonló könyvek címkék alapján

Naomi Alderman: Engedetlenség
Naomi Alderman: A rabbi meg a lánya
Garrard Conley: Eltörölt fiú
Craig Thompson: Blankets – Takarók
Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje
Christina Lauren: Autoboyography – Egy fiús könyv
James Baldwin: Ha a néger utca beszélni tudna / Giovanni szobája
Luís Miguel Rocha: Az utolsó pápa
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése