Ha ​meghal a Nap 62 csillagozás

Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

Oriana Fallaci olasz írónő, riporter, az Europco munkatársa. A világ minden tájáról tudósokkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel, nagyiparosokkal, űrkutatókkal készített interjúi és Vietnamról írott könyve az utóbbi másfél évtized legjelentősebb riporterei közé emelik. Szenvedélyes, szubjektív hangvételű írásaiban a radikális baloldali értelmiség szemléletmódját képviseli.

Eredeti megjelenés éve: 1965

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lektúra könyvek Kriterion

>!
Európa, Budapest, 1984
558 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630733285 · Fordította: Karsai Lucia
>!
Kriterion, Bukarest, 1974
548 oldal · puhatáblás · Fordította: Karsai Lucia
>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1971
490 oldal · Fordította: Karsai Lucia

Enciklopédia 9


Kedvencelte 18

Most olvassa 9

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

Ez volt az első könyv, amit valamikor olvastam Oriana Fallacitól, azaz a „Ha meghal a Nap” (1971) című opusz, amely az űrhajósokról szól, s amelyet a szerző a NASA-nál, az amerikai űrhajózási központban tett látogatása nyomán írt! Azonnal beleszerettem Oriana őszinte, lényegre törő stílusába. A középpontban az amerikai űrhajózás áll, jelene és jövője, valamint annak szereplői, alakítói. Mindez megfűszerezve Oriana kemény és kétkedő személyiségével. Kötelező olvasmánynak kellene lennie! Tanulságos, hogy a ’60-as évek Amerikájában, hogyan vélekedtek az emberek a világról és, hogy mindez hogyan csapódik le benne, egy olasz újságírónőben. Tetszettek a gondolatok és kérdések, a kétkedések, s mindezek őszintesége. Oriana esetenként szinte durva nyerssége. Számom-ra példamutató, ahogy Oriana utánajár dolgoknak, következtet, ír és mindebből megalkotja a saját véleményét és azt nem fél hangosan kimondani vagy nekiszegezni másoknak. Hihetetlenül jól ráérez, hogyan tegyen fel egy kérdést és közben nem foglalkozik azzal, hogy az mennyire illetlen, vagy kellemetlen. Ennek köszönhetően viszont olyan értékes válaszokat kap, amelyek csak mélyítik a mondanivalóját és tovább gondolkodtatnak. Egészen filozófiai mélységekig viszi az űrhajózással kapcsolatos elmélkedést. Jól megrágja mindazt, amit kapott az interjúk során és beépíti önmagába, s ha mindehhez szükséges, átértékeli korábbi véleményét, és helyesbít. Van azonban a könyvnek egy személyesebb vonala is, ahol bepillantást kaphatunk Oriana múltjába, kapcsolatába édesapjával. Itt válik igazán érzékelhetővé, hogy mennyire mély nyomot hagyott az életében, lelkében és ezáltal gondolkodás-módjában a háború. Itt tudhatjuk meg saját tollából, hogy honnan indult Oriana és mi az, amit egy életen át a vállán cipel. Hihetetlenül jól vegyíti ezt a két elemet az írónő a könyvben és ettől lesz annyira olvasható és érdekes, hogy nem akarod letenni. Nem csak élményt ad, amit lejátszol a képzeletbeli moziban, hanem annál sokkal tovább hat. Elgondolkodtat és arra ösztönöz, hogy nézz a dolgok mélyére!

3 hozzászólás
Hoacin>!
Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

Amikor szembesültem vele, hogy 559 oldal vár rám az amerikai űrkorszakról, felkészültem arra, hogy újabb könyv fog heteken át üldögélni az éjjeliszekrényemen. Majd minden este olvasgatok belőle – gondoltam én. Maga a téma különösebben nem is vonzott, de hát mégis anya egyik kedvenc könyve, úgyhogy belevágtam.
1. nap. Hm, ez érdekes olvasmány. Ez nem csak az űrhajózás, hanem… az űrhajózás apropóján mindenféle gondolat a világról. De jó!
2. nap. Rendben, elviszem magammal reggel, hadd legyen mit olvasni a buszon. De hát súlyát tekintve kész kézifegyver!
3. nap. A csudába, már tizenöt könyvjelző lóg ki belőle, és még csak a könyv harmadánál vagyok. Hogy fogom mindezt az elgondolkodtató témát, poénos idézetet, feljegyzésrevaló szösszenetet kimásolni? És egy értelmes értékeléssé összefűzni…?
4. nap. Oké, viszem magammal még kádazni is, remélhetőleg nem hullik a vízbe mind a harminc könyvjelző netán a könyv :D. Nem kezdek új olvasmányba, amíg ezt el nem olvasom.
5. nap. Wikipédia cikkeket olvasgatok az űrkorszakról, mi történt? :| :D

Ez a Fallaci hölgy tud írni. A holdraszállás és a jövő témája mellett legalább annyira érinti az emberi viselkedést, a könyv magába szippant. Beszélgetünk Ray Bradburyvel, az űrhajósokkal, és majdnem mindenkivel, aki érintett a témában. Megannyi nézőpont, megannyi magatartásforma. Van, aki csak a jövőt látja, és van, aki a múltban él. Van, aki egy öreg tölgyfát megvásárol az erdőben, hogy ki ne vágják, és van, aki minden várost, minden régit porig rombolna, és ezt véli fejlődésnek. De olyan is akad, aki eközben kuncogva elcseni a Hold sajtállományát. Csak az a kérdés, meghagyjunk-e egy negyedet belőle, mert az olyan jól mutat az égen, vagy ne lacafacázzunk, és vigyük el az egészet? :)
Furcsa volt az űrkorszakról olvasni. 1965-ben annyira meg voltak győződve róla, hogy az ezredfordulóra már repülő autókban fogunk furikázni, a Marsot rég megjártuk, a Hold szinte megunt terület lett, hogy az az egész 1965-ös amerikai hangulat sokkal futurisztikusabbnak tűnik, mint a jelenlegi állapot. Szállodák a víz alatt? Temetés helyett hibernálás? Kolóniák a Holdon? Ugyan, kérem.
De ez a könyv tényleg több ennél. Kilóg belőle a temérdek, olvasás előrehaladtával egyre elaggottabb jellegű könyvjelző (borítékdarabok, pár állatos kép, préselt levelek, zsebkendőfecni, letépett teafilter, macskabajusz), és egyszerűen nem tudom jól összefoglalni.

Talán így: gondolatok az emberről. Amikor ott ül veled szemben az, aki egykor lebombázta az otthonod. Pont azt a hidat pont akkor, amikor te ott megsebesültél. És a barátod lesz. Amikor a speciális űrételt apukád majszolja el a vadászkunyhójában. Az egyik űrhajós eladná neked a teheneit és lovait, ketten pedig a fivéreid lesznek, úgy megszereted őket. Nehéz szakma ez, a világ sztárként kezel, ugyanakkor felőröl testileg-lelkileg. Pszichológiai vizsgálatok, kínzásnak beillő tesztek. „Vésse jól az eszébe, az asztronauták gladiátorok; az űrkorszak gladiátorai. A gladiátorokat pedig a halálba küldik.” Algacsomók a Vénuszra, intelligens gépek a Földre, szendvicsbárok a Holdra. „A tudomány csak játékszer, amellyel felnőttnek öltözött gyerekek felesleges játékaikat játsszák”? Ha meghal a Nap, vár minket az Alfa Centauri. És ha meg is hal a Nap, „egyszer még találkozunk, hogy mikor, nem tudhatom. Jön idő, hogy majd találkozunk egy tündöklő, szép nyári napon

Érdekes. Elgondolkodtató. Öt csillag. Természetesen. :)

„Egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy jó dolog üzeneteket sürgetni vagy azokra válaszolni. Mi vagyunk galaktikánk legfiatalabb bolygója, és történelmünknek épp egy rövid pillanata idejére nyertük még csak el a civilizációt. Hallgassunk, az isten szerelmére! Ha a földinél fejlettebb civilizációt fedezünk fel, a rezervátumokba mi kerülünk, mert engem senki nem szabadít meg attól a gyanútól, hogy a világűr indiánjai mi vagyunk.”

"- Miért kell elkerülni a rossz társaságot?
– Hát ki kerüli el?
– Hogy mondta?
– Mondom: ki kerüli el?
– Maga jár rossz társaságba, úgy érti?
– Természetesen. Az a legérdekesebb.
Utánanézett a könyvben, undorral csóválta a fejét. A könyvben ez állt: „A rossz társaságot azért kell elkerülni, mert különben mi is rosszá válunk.”
– Miért kell a gyermekeket a gyermekvédelmi törvényekkel védelmezni?
– Hogy ne legyen belőlük űrhajós! – tréfáltam. És ezzel mindennek vége lett. A doktor becsukta a könyvet, jéghidegen kijelentette, hogy ez a vizsga rendkívül rosszul sikerült"

6 hozzászólás
kiscsillag0310>!
Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

Megfogalmaztam, mitől lesz nálam kedvenc egy könyv: ha közben és/vagy utána szeretném szorosan megölelni az írót, a szereplőket. Képzeletben milliószor magamhoz szorítottam már Radnótit Fannistul, G. C. Levine-t, F. H. Burnettet, Szabó Magdát meg Exupéryt, Oriana Fallaci egészen tegnap estig kimaradt a sorból. Meg Ray Bradbury és az űrhajósok, Pete, Theodor, Deke meg a többiek. De jobb későn, mint soha… Egyszerűen zseniális ez a könyv, csak szeretni lehet. Sosem gondoltam volna, hogy lehet ennyire emberien írni az űrkorszakról. Minden szavát imádtam, és ki fogom idézni a felét. Köszönöm, Oriano!

1 hozzászólás
dtk8 P>!
Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

Nem szimpatikus ez a nő. Terjeng, ömleng, rajong, lehúz.
A stílusa modoros. (Ó apám, ó, mondd, miért van ez így, ó mondd, apám – kb. mintha Adamis Anna dalszövegeket idézne, de prózában ez elég idegesítő.)
Egy újságíró által írt könyvről azt gondoltam, hogy leginkább a témára fókuszál, de ez felerészben az íróról, felerészben az űrkutatásról szól. Mindenkit megítél, és nem értem, hogy ő honnan tudott olyan erkölcsi magaslatokba emelkedni, hogy ezt megteheti. Objektivitással nem lehet vádolni.
A könyv első része izgalmasabb, ott hosszabb interjúk is szerepelnek a Mercury Seven űrhajósaival, és nagyon érdekes azt olvasni, hogy 1964-ben mit gondoltak a jövőről, mi számított modernnek és hiperszupernek. A második könyv úgy, ahogy van, hanyagolható. A turtle (az írónő szerint jófejek bandája), a sajthold és az űrbéli drive-in azért nem akkora poén, hogy erről oldalakon át folyjon a párbeszéd, és újra és újra visszatérjünk rá.

Jaina>!
Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

Szeretem Orianában, hogy az első sornál kézen fog és végigvezet az űrkutatás hőskorán. Néhol csapongott, néhol erősen túlírt a könyv, de ez egy pillanatig sem zavart. Érdekes volt arról olvasni, hogy a ’60-as években hogyan látták a jövőt, milyen technológiai újításokat képzeltek el akkor. Mindeközben nagyon örültem, hogy nem egy száraz, tudományos blablán kellett keresztülvergődnöm magam, hanem testközelből megismerhettem azokat az embereket, akiktől ez a korszak kultikussá vált. Közben a korábbi Oriana Fallaci olvasmányaim során bevált rutinhoz tartva magam állandóan megnyitva kellett hagynom a google-t és a wikipédiát

Vyanna>!
Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

Soha, de soha nem érdekelt az űrkutatás, komolyan. De ez a könyv letehetetlennek bizonyult, és még csak azt sem tudom megmondani, miért…

Gáborr_Nagy>!
Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

Gyermekkorom egybeesett az Interkozmosz programmal, Mézga Aladár űrkalandjaival, a Planetárium aranykorával valamint az Omega Időrabló-Gammapolis-Csillagok útján lemezeivel. Volt miről-kikről olvasnunk és beszélnünk, személyes ismerőseink voltak szinte az űrhajósok. Én személy szerint rengeteget olvastam róluk.
Ezt a könyvet nem ismertem akkor, de biztosan imádtam volna. Most viszont sok problémám volt vele.
Nem arról ír a szerző, ami engem érdekelne. Rengetegszer eltér, mellébeszél, az oldalakat szaporítja. Számomra kb. 1/5-e volt mindössze az érdekes rész. De a hosszú vitája a hotelportással, a háborús emlékei vagy képzelt párbeszédei az apucijával-mit érdekeltek ezek engem, és egyáltalán, hogy jönnek ide? Ne ő legyen a főszereplő, hanem a választott témája, az űrkutatás!
Sajnos annyira nincs képben az írónő a technikai háttérről, hogy fel sem merül benne, kérdezzen, ha nem ért valamit. Helyettem is kérdezzen, meg mindenki helyett, aki nem volt olyan szerencsés helyzetben, mint ő.
Nagyon rossz megközelítései vannak,sőt veszélyesek és primitívek ( Mi értelme kutatni a Holdat, ha nem tudják meggyógyítani anyukám szívbaját?)
Nem szerettem, ahogy bratyizik az űrhajósokkal, és Jim meg Pete meg ilyen neveken emlegeti őket, mindig utána kellett néznem, ki a bánatot is említ. És az idióta témái, hogy az űrhajósokkal arról a jópofaságról beszélget, hogy a Hold sajtból van, és lopják el, meg drive-int nyissanak a Marson-ne már, ez nagyon erőltetett és hiteltelen!
Szegény Theodorból meg mekkora nyál fejezetet csinált! Esküszöm, nem néztem utána, hogy meg fog halni, de a rajongás meg fivér megszólítás után annyira lehetett sejteni, hogy ez lesz. ( klasszikus hollywoodi spoiler: az a katona, aki bevetés előtt megnézi a felesége képét, meg fog halni)
A legjobb részek a beszélgetések voltak az űrhajósokkal és Bradburyvel. A technika leírása, a korszak Amerikájának bemutatása nagyon felszínes, de nyomokban azért érdekes, az összes többi kitérő (kb. a könyv fele) nálam kuka.
Nagyon hiányoltam a magyar kiadás végéről egy időrendi áttekintést, hiszen a megjelenés évében a szereplők közül már többen is életüket vesztették, pl. a sokszor szereplő Gus Grissom is, vagy a szintén kulcsalak Deke-nek addigra már sikerült magát felcseleskednie az űrbe egy szívműtét után. Hogy a megvalósult holdraszállásokat ne is említsem.
És egy érdekesség: a harmadik holdraszálló ember, Pete Conrad (a hiányos fogú) a Holdról az első mondatát a szerzőnek küldi (merthogy fogadtak, hogy nem meri megtenni-ez pl. nincs is bent a könyvben!)

1 hozzászólás
PetroniusGourmand>!
Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

Briliánsan megmutatja hogyan lehet egy műszaki-technikai-tudományos témát emberközelivé, liraivá tenni. És nem válik szentimentálissá, nem hamisak a hősei. Igaziból megmutatja milyenek ezek az emberek. A bulvársajtó szirupos-vájkálós stilusú írásaiból nem tudunk meg róluk semmit, Oriana Fallaci úgy tudja megmutatni őket,hogy barátokká (szinte) válnak.

(ps: szégyen h nívósnak mondott újságíróiskola padjait koptattam 1 évig, és Fallaciról 3 percig esett szó)

Kincses_Nóra I>!
Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

Rajongok az űrutazásért, főleg az aranykoráért, pont ezt az időszakot foglalja magába a könyv. Mintha nekem írták volna, de sajnos nem. És erről Ms. Fallaci tehet. Először is ez a könyv inkább róla szól, mint az űrhajósokról és a NASAról, annyi elkalandozás van benne, hogy a tényleges érdemi rész kb. a könyv 1/3-át teszi ki. Ezek pedig az űrhajós interjúk és az ott töltött napok. Kit érdekel, hogy milyen volt a szobája a Motelben. Tényleg rá kellett szánni 5 oldalt? Némelyik interjúnál így is fogtam a fejem, újságíró létére olyan kérdéseket tesz fel, hogy röhej. „Miért lett űrhajós” Tényleg??? Mintha egy színésztől azt kérdezné, „hogy tud ennyi szöveget megtanulni”. Ráadásul egészen felhúzott a tény, hogy mikor 8 űrhajós interjúztat, rájuk un. Most ez komoly? Csak mert mindegyik katonás volt. Jééézusom. Tegyen föl jobb kérdéseket, ne ugyanazt! Ezek az emberek nem játszani mentek oda, hanem munkát végezni. Milyen alapon ítéli el azokat a férfiakat, akik azt mondják ez csapat munka, nem hősies, hogy koncentrálniuk kell, csak mert ő, mint egy gyerek viselkedik? Komolyan azt hiszi jobb egy Armstrongnal, egy Chaffee-nél, csak mert ő elmenne a Holdra úgy is ha nem lenne visszaút? Kinek hazudunk, most komolyan. Még a centrifugába se tudott beszállni, mit állít magáról baromságokat. Hogy várhatná el a katonai űrhajósoktól, hogy ne a visszaúton gondolkodjanak? Lovell-t minden szó nélkül arisztokratikus beképzelt fickónak nevezi. Lovellt!? Aki az Apollo 13-ban olyan hideg fejjel gondolkodott a legnagyobb katasztrófa közepén, hogy a röppálya módosítási adatokat gyorsabban kiszámolta, mint a NASA-ban ülők? Ha nem lett volna olyan amilyen, sose jutnak vissza. Ez a nő komolyan azt hiszi Armstrong szíve nem szorult össze mikor a Holdra lépett, csak mert úgy áll a munkájához, mint egy munka. Borzasztóan ellenszenves és önhitt a szerzőnő, főleg mikor előadja magát Freeman halála után, azt hiszi ő jobban gyászol csak mert az űrhajósok nem mondják el neki? Az ilyen emberek mindig is idegesítettek. Szerencsére ott helyre is tette Conrad. Az űrhajósok miatt olvastam végig, de ilyen patetikus írást borzasztóan nehéz volt.
Ha az űrutazás ezen koráról akar valaki megtudni többet, ne ezt olvassa.
Az űrhajós interjúkon kívül annyi tetszett benne, amit a 60-as években elgondoltak az űrutazás jövőjéről.1990-re a Marson. Az összes ilyen rész borzasztóan érdekes volt, mikor nem a szerzőnő beszélt, hanem más erről az akkor távlati, most pedig soha nem meg történt jövőről. Ezért egy csillag az űrhajósokért még ennyi. Több nem fér bele.


Népszerű idézetek

Inimma >!

Ha egy plasztikdarab alkalmas arra, hogy jó esőkabátot készítsenek belőle, és a lányom nem kap tüdőgyulladást, az nekem már elég ahhoz, hogy elfogadjam a plasztik létezését. Elég, ha a telefon alkalmas arra, hogy a tűzoltókat hívjam, már el is fogadom a telefont. Ha a tévé jó filmet közvetít, elfogadom a tévét. Ha egy mikrofon alkalmas rá, hogy rögzítse azt, amit mondok, mikor az agyam éppen működik, már elfogadom a mikrofont. Hogy a mikrofonba fasiszták is beszélnek? Nyugalom! A tévében ostoba alakok is szerepelnek? Nem baj. Telefonon hülyék is hívnak, és akkor dühöngök, és összetöröm a készüléket? Az sem baj. A plasztikkal a rét füvét helyettesítik? Nem baj. Tudom, hogy Los Angelesben a kipufogók füstje miatt szürke a nap. Tudom, hogy az autó az impotensek eszköze arra, hogy férfiasabbnak érezzék magukat. De ha ezer hülye között akad egyetlen ember, aki azt mondja: nem attól leszek férfias, ha kétszáz kilométeres sebességgel hajtok óránként, nem kell egész nap férfiasnak látszanom, elég, ha egyszer vagyok férfias a nap huszonnégy órájában, és gyalog járok, nos ebben az esetben én felkiáltok, hogy csodálatos az ember, és azért csodálatos, mert megteremtette a gépeket. Nem félek a gépektől: a gépek által válik halhatatlanná a halandó ember. A lemezek közvetítik hozzánk a zenét. A linotype-gépek nyomják a könyveinket. A mágneses szalagok rögzítik a gondolatainkat. Az ember drámája az, hogy nem csak ő maga hal meg, hanem az agya is megöregszik és meghal: és vele mindaz az adomány, amit számunkra tartogatott. De az általa épített gépek megtartják, megállítják az agyát, mielőtt meghalna, kulcsra zárják a gondolatot abban a pillanatban, amikor szavakat öltött, kristályosan rögzítik és érintetlenül visszaadják, így az adomány, amit az ember számunkra tartogatott, nem vész el vele együtt. Ó, ha Krisztusnak magnetofonja lett volna! Bizonyíték lenne a kezemben, amit a hamis keresztények arcába vághatnék, hogy Krisztusé volt az igazság, nem az övék. Ó, ha Buddhának rádiója lett volna! Ó, ha Homérosznak lehetett volna linotype-gépe! Ó, ha Leonardo elektronikus számítógéppel rendelkezhet! Ó, ha Szapphó éghetetlen anyagra vésheti költeményeit! Ó, ha Shakespeare filmet készíthetett volna! Soha senki nem győzhet meg engem arról, hogy a gépek veszedelmesek, gonoszak: az emberek veszedelmesek, gonoszak. A film elködösíti az agyat? Igen, de fel is ébresztheti. Ezért szeretem Vernét: mert moralista, mint én, optimista, mint én. Olyan korszakban élt ő is, amikor úgy látszott, hogy mindenki elvesztette az akaratát, a merészségét a cselekvésre: és ő visszaadta a cselekedni akarását, merészségét. Készítsünk egy szép rakétát, a mindenségit neki, és menjünk a Holdra, a mindenségit, kiáltotta Utazás a Holdba című könyvében. Készítsünk egy szép tengeralattjárót, a mindenségit neki, menjünk a víz alá, a mindenségit, kiáltotta Utazás a tenger alatt című könyvében. De gondoljon Nemo kapitányra, aki démoni szenvedéllyel így kiált: „Legyetek jobbak egymáshoz, ne az Istennel való kapcsolatotokkal törődjetek, törődjetek inkább az egymás közötti kapcsolataitokkal!” Gondoljon Robinson Crusoe-ra, aki azt mondja: „Igen, egyedül vagyok. Ellenem van a Föld, ellenem van a Világegyetem, de van fejem, hohó! Van két kezem, hohó! Én életben tudok maradni, élni tudok, hohó! Hohó!” így hát én mindent szeretek, ami segít abban, hogy tökéletesebbé váljunk: a plasztiktól a rakétákig, mindent. És elegem van az elégedetlenkedésből.

28-19. oldal - Második fejezet - Ray Bradbury

Kapcsolódó szócikkek: gép · könyv · technika
2 hozzászólás
bonnie9 P>!

Az emberek problémái mindig ugyanazok maradnak a Földön vagy a Holdon; betegek és gonoszok lesznek a Földön éppúgy, mint a Holdon.

10. oldal

kiscsillag0310>!

     – (…) Te férjnél vagy? Papírral?
     – Nem én. Eszembe se jut.
     – És nem unod, hogy egyedül légy?
     – Én mindig egyedül vagyok: amikor emberek közé kerülök, akkor is.

485. oldal (Harmincadik fejezet)

Nikolett0907 P>!

– Mit vak, mit süket! Én a Földet szeretem, érted? A leveleket szeretem és a madarakat, a halakat és a tengert, a havat és a szelet. És szeretem a zöldet és a kéket, a színeket és az illatokat, és semmi más nincs, érted? Nincs semmi másunk, és én ezt nem akarom elveszíteni a rakétáitok miatt, érted?

11. oldal

kiscsillag0310>!

Mit kezdhet a technológia egy költővel? Hová teszi? Egy költő manapság mindenképpen veszedelem. Felküldik a Holdra, hogy hozzon mintát a kőzetből például, és ő elábrándozik egy rubindarab előtt; közben kimerül az oxigéntartalékja. Felküldik a marsra, hogy adjon róla technikai leírást, és ő visszatér egy szonettel, ami valahogy így szól: „Bájos ezüstös dombok / én emlékezem rátok / a kéklő égbolt / smaragdszínnel borított / a halványkék lombok remegtek / és a levegő lágy volt / lágyabb, mint a menyasszonyi fátyol…” Ó, Theodor, mi a fenét jelent az, hogy a levegő lágy volt, lágyabb, mint a menyasszonyi fátyol?! Megtudhatnánk, hány százalék benne a hidrogén? Találtál vizet a Marson, igen vagy nem? Mire Theodor: „Vékony gyémánt jégréteg / tündöklő örömkönnyek / csillogtak a napnak bíbor fényében…” Nem értem, nem értem. Két eset van: a NASA vagy szórakozni akart, vagy nem vette észre, micsoda kincs jutott a kezébe.

406. oldal (Huszonnegyedik fejezet)

3 hozzászólás
kiscsillag0310>!

Az apám mindig magában van, és mégis boldog, mindig hallgat, és mégis boldog, a hallgatag embereknek, a magányos embereknek olyan sok mondanivalójuk van önmaguk számára.

411. oldal (Huszonnegyedik fejezet)

kiscsillag0310>!

Az óra szerint eltelő idő nem számít; élhetünk valakivel húsz évig együtt, és mégis idegennek érezzük, mással viszont eltöltünk húsz percet, és velünk marad egész életünkre.

471. oldal (Huszonnyolcadik fejezet)

Kapcsolódó szócikkek: idő
kiscsillag0310>!

(…) szép reggel van, a Nap melegít, mint valami ígéret (…)

537. oldal (Harmincharmadik fejezet)

3 hozzászólás
Nikolett0907 P>!

Apámnak, aki nem akar a Holdra menni,
mert a Holdon
nincsenek virágok, se halak, se madarak.
Theodor Freemannek, aki meghalt, megölte egy liba,
miközben repült, hogy a Holdra jusson.
Űrhajós barátaimnak, akik a Holdra akarnak menni,
mert talán meghal a Nap.

dtk8 P>!

A fantázia kétélű fegyver: elveszejthet vagy megmenthet. Tételezzük fel, hogy valaki meglát a Marson egy mozgó tárgyat, és nem tudja, mi az. Rá kell bíznia magát a fantáziájára, természetesen. Mármost: ha az illetőnek pesszimista fantáziája van, elveszti a fejét; ha optimista a fantáziája, akkor nyugodtan cselekszik.


Hasonló könyvek címkék alapján

Lorenzo Carcaterra: Pokoli lecke
Jon Roberts – Evan Wright: Amerikai Desperado
Cheryl Strayed: Vadon
G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz
Frederik Pohl: Csernobil
Walter Lord: Hihetetlen győzelem
Vlagyimir Tverdovszkij: Az űrrepülőtér
Hahner Péter: A nem létező rejtély
Barbara Leaming: Kennedy özvegye
Paul Lieberman: Gengszterosztag