Az elején le kell szögeznem: Orhan Pamuk-fan vagyok. Ezt a könyvet Isztambulban vettem, az Ártatlanság Múzeumának boltjában, és miközben olvastam, újra éreztem az orromban a cihangiri utcák felszabadultság-illatú levegőjét.
Ez a könyv hat előadást tartalmaz, melyben Orhan Pamuk rendkívül szórakoztatóan és érdekesen ír a regényről alkotott elképzeléseiről. Kicsit rokon Eco „Hat sétájával”, s néha használja is a szöveg=erdő metaforát. De csak néha, mert Pamuk számára a regény elsősorban festmény. Orhan kiskorában festő akart lenni, és tulajdonképpen az is lett – csak nem ecsettel fest vászonra, hanem szavakkal. Számára a regény olyan, mint egy részletgazdag tájkép.
A cím – A szentimentális és a naiv regényíró – egy Schiller-esszére utal, amelyben Schiller a szentimentális és a naiv költőről ír. A naiv költő/író ösztönösen ír, nincs tudatában annak, hogyan alkot, a szentimentális viszont folyamatosan reflektál az alkotási folyamatra, amellyel nagyon is tisztában van. (Egyébként ez a kettősség az olvasóban is megvan.) Pamuk szerint a legtöbb íróban van a szentimentális és a naiv regényíróból is, legalábbis az a jó, ha e két megközelítés között egyensúly van.
Pamuk a regény rejtett középpontjáról is beszél, végül is szerinte a regény létrejöttének valódi célja. Ha ez a középpont túl nyilvánvaló, akkor az írónak kicsit lepleznie kell, ha túlságosan nehezen felfedezhető, akkor könnyebb utat kell hozzá létrehoznia. Írás közben változhat is ez a középpont, amikor a szerző rájön, hogy mégis másfelé tolódnak a hangsúlyok, mint eredetileg ő maga hitte.
Mindig nagyon szeretem hallgatni azokat, akik szenvedélyesen szeretik a munkájukat, és értik is a benne végbemenő folyamatokat. Pamukot is öröm olvasni, ahogy a regényírásról beszél. Természetesen szóba kerül a fikció és a valóság viszonya is: hogy az olvasók sokszor azt hiszik, minden, amit a regényeiben leírt, megtörtént vele, vagy épp ellenkezőleg, azt gondolják, hogy minden csak kitaláció.
Megjelenik a könyvben a „nyugati regény” és a „nem-nyugati regény” fogalma is, ami nagyon érdekes, hogy szerinte mennyire más a regény funkciója és megítélése egy „nem-nyugati” társadalomban.
Egyszer jó lenne írni egy összehasonlító valamit (a tanulmány szót túl fennköltnek érzem ez esetben) erről a Pamuk-könyvről, Eco "Hat sétájáról, Kundera A regény művészete című írásáról, meg a Forster-féle A regény aspektusairól.
Most pedig megyek tovább rajongani Pamukért.