„I felt as if I were the first person who had ever read this book.”
–
Az eminönüi kikötőben vettem ezt a könyvet, második isztambuli látogatásom alkalmával. Az egészről Pamuk tehet. És most megint Isztambulba akarok menni.
–
Az író a saját sztorijait úgy meséli el, mintha másokéi volnának, másokéit pedig úgy, mintha a sajátjai, jegyzi meg több helyütt Pamuk. Én pedig úgy érzem, azért szeretem Pamukot annyira, mert mindig magáról ír. És rólam.
Mindig irigységgel vegyes csodálattal néztem mindenkire, aki képes fikciót írni, dolgokat kitalálni, mert én soha nem tudok kitalálni semmit. Már alapiskolában is vért izzadtam, amikor mesét kellett írni. És akkor jön Pamuk, aki magáról ír, meg rólam, és nem érzem fikciónak egyetlen sorát sem.
–
Annyira örülök (utólag is) Pamuk Nobel-díjának, mintha a csapatom bajnokságot nyert volna. (És nem a második ligában, hanem az elsőben!) Ha Pamuk nem kapja meg a Nobelt, akkor valószínűleg soha nem ismerem meg, nem olvasom el az Isztambult, A nevem pirost, a Fekete könyvet, Az ártatlanság múzeumát, a Hót, a Csendes házat, Az új életet, a Furcsaság a fejembent és most az Other Colourst.
És közben azért is felnézek Pamukra, mert az írásaiban, glosszáiban, esszéiben, beszédeiben (sőt, a Nobel-díj átvevésekor mondott beszédében) soha nincs semmi álszerénység, és nyíltan beszél arról, hogy felső középosztálybeli családból származik, hogy igenis jól éltek, hogy az apja mennyire támogatta az írói ambícióit, és hogy azt mondogatta neki, egyszer Nobel-díjas lesz.
–
Először persze azzal fogott meg, amennyire szereti a városát. Pamuk mindig Isztambulról ír, és mivel Isztambul ő maga, ezért nyilván mindig magáról ír.
Én is szeretem a városomat. Meg szeretem Isztambult is, mert Pamuk szemén keresztül látom, és most már nem is fogom tudni látni soha másképp. (És arra gondolok, hogy Pamuk is szeretné Rimaszombatot, ha az én szememen keresztül látná.)
–
Különféle összegyűjtött írásokat tartalmaz ez a könyv. Életről, könyvekről, regényírásról, városokról, a Kelet és Nyugat szembenállásáról. Olvasom, és olvasni akarom a könyveket, amelyekről Pamuk beszél (Dosztojevszkij, André Gide, Nabokov, Camus), és írni akarok, és városokat akarok látni, és érteni akarom Európát meg a világot, és a tengerparton akarok sétálni, és kebabot meg künefét akarok enni, és Pamukkal akarok beszélgetni, hogy elmondjam neki, milyen jó, hogy megkapta azt a Nobel-díjat, mert szegényebb lenne nélküle az életem.