Isztambul 90 csillagozás

A város és az emlékek
Orhan Pamuk: Isztambul Orhan Pamuk: Isztambul Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk Isztambul szülötte. Amikor a városról beszél, valójában magáról ír, amikor pedig saját emlékeit idézi föl, igazából a város történetét meséli el. A gazdag, nagypolgári és kifejezetten világi gondolkodású családban felnövő író történetei elsősorban Isztambul európai részén játszódnak, de fontos szerepet kapnak a város elhagyott derviskolostorokkal tarkított „egzotikus” negyedei is, valamint a Boszporusz, amely a boldogság „egyedüli, kiapadhatatlan forrása”. Pamuk lenyűgöző fantáziával kelti életre gyönyörű szülővárosát, regényei visszatérő helyszínét, miközben Isztambul eddig ismeretlen arcát mutatja be, bölcsen, kellő rálátással, úgy, ahogy csak a távolba szakadt ember tud rácsodálkozni gyermekévei helyszínére.

Eredeti megjelenés éve: 2003

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Irodalmi Nobel-díjasok Ulpius-ház

>!
Helikon, Budapest, 2018
400 oldal · ISBN: 9789634792178 · Fordította: Nemes Krisztián
>!
Helikon, Budapest, 2018
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634790211 · Fordította: Nemes Krisztián
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2007
470 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632540443 · Fordította: Nemes Krisztián

Enciklopédia 14

Helyszínek népszerűség szerint

Isztambul · Boszporusz


Kedvencelte 11

Most olvassa 10

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 47

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Jagika P>!
Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Akit megragadott már Isztambul szépsége, annak mindenképp ajánlom ezt a könyvet.
Csak úgy teljesedik a kép, ha megismeri azt a mélabús hangulatot, amelyet az író teljes mértékben közvetít e művében.
Aki kíváncsi a város pittoreszk szépségére, lapozza át a könyvet, nézegesse a fekete-fehér művészi fotókat. Feltárul a város múltja, lakóinak élete.
Akit az író gyermekkora, fiatalkori útkeresése érdekel, az is megtalálja mindezt a könyvben.
Ráadásul a könyvet olvasva gazdagabbak leszünk a hüzün-érzéssel is…

6 hozzászólás
Bélabá>!
Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Orhan Pamuk második könyve, amit olvastam, és az kell mondjam jó benyomást tett rám ez a memoár is. Először is meglepődtem, miért írt Pamuk ilyen fiatalon memoárt ahogy megtette, 51 éves volt a megjelenéskor. Maga a könyv emlékek sora az író éltéből főleg a család bemutatása illetve olyan impresszív emlékek, amelyek nagy hatást gyakoroltak az íróra. Gondolok itt a Boszporusz hajóira, amelyeket nagyon szívesen nézett gyerekként, majd idősebb fejjel meg is festette őket. Eredetileg építészmérnöknek tanult, így a rajztehetsége nagyon magas szinten áll. Ebben a könyvben is azt próbálta megragadni, hogy melyik utcák, házak voltak számára kedvesek vagy valamilyen emléket hordozók. Rengeteg Gautier, Yahia Kemal és Flaubert utalás található a könyvben – nem véletlen , az író kedvenc szerzői. A maga egzotikus voltával bennem Isztambul olyan város képét tükrözi, amit jó lenne azonnal megismerni viszont a sorok közt előkerült az az idegenség érzés, mely kicsit kilöki a nem helybéli olvasókat egy idegen városról olvasva. Utóbbi miatt vonok fél pontot (4,5 csillag ás 4,4 pont), néha nagyon idegenül éreztem, mit akart elmesélni Pamuk az egyes történtekkel, emlékképekkel. Úgy jó olvasni, ha már járt a városban az ember, mert benne is felsejlenek bizonyos emléktöredékek pont úgy ahogy Orhan Pamuk egészen születésétől fogva mesél és mesél. Jó választás volt, szeretem memoárokat, rengeteg új információ, érdekes álláspontok árad belőlük. Egyedi emlékek, amit nem sokan mernek megosztani a nagyvilággal. Ajánlom a műfaj kedvelőinek, viszont aki egy regényt vár ettől a könyvtől, az biztos salódás éri.

2 hozzászólás
GTM P>!
Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Harmadszor barangoltam Pamukkal Isztambul utcáin. Először a Fekete könyv szereplőivel jártam be titkokat keresve a város pompás műemlékeit és sötét sikátorait, majd Mevluttal, a bozaárussal – akinek mindig furcsaságok jártak az fejében – róttam az utcákat, és figyeltem, miként alakítják át a toronyházak a külvárosi nyomortelepek képét. Most pedig az író gyermekkorának városát, az 50-es, 60-as évek Isztambulját ismerhettem meg: a fényes múltját végleg elveszített, a modern világ felé vágyakozó, ám a hajdani pompáját feledni nem tudó Isztambult: „Gyermekkorom Isztambulja olyan volt, mint egy fekete-fehér fénykép, úgy emlékszem rá, mint egy színtelen, félhomályos, szürke vidékre.”

A város hangulatára rátelepszik a hüzün , ez az idegen számára nehezen értelmezhető fogalom. A szótárak bánat, szomorúság, melankólia értelemben fordítják a kifejezést, de Pamuk szerint több annál: valamiféle kollektív fájdalomérzése a város lakóinak: „olyan lelkiállapot, amelyet mindenki büszkén magáénak vall, vagy legalábbis úgy tesz, mintha őt is eltöltené. Így amennyire negatív, annyira pozitív érzésnek is tekinthető.” A hüzün volt a korszak művészetének meghatározója, a helyi zene által megszólaltatott érzés, a költészet alapvető szava. Ebben fejeződött ki a város hajdani szépsége, és a jelen fájdalma egyaránt.

Ezt olvasva vált számomra érthetővé a többi Pamuk-regényt is belengő csendes melankólia. Mert Pamuk a város fájdalmában a saját fájdalmait írja meg. Az egyedüllétet, a magányt, az útkeresés szorongásait, és a legfőbb kérdést: ki vagyok én? Vagy: Kik vagyunk mi? Hova tartunk? Hova tartozunk? Minden írásában erre keresi a választ. Ahogy az Atatürk korabeli értelmiség kereste helyét az Oszmán Birodalom széthullása utáni világban: „(…) a nyugatbarát értelmiség szüntelenül a Nyugat megerősítésére vágyott, és a Nyugat legkiválóbb íróitól és legnépszerűbb orgánumaitól kívánta hallani, hogy ők is olyanok, mint a nyugatiak, noha a (…) hasonló írók sosem titkolták, hogy valójában épp azért szeretik annyira Isztambult és a törököket, mert nem hasonlítanak a nyugatiakra, és megőrizték keleti, „egzotikus” vonásaikat."

A kötetben összefonódik a család és a város története. Ám ne keressünk hagyományos családtörténetet a könyvben, a család inkább csak ürügy, hogy előhívja az emlékeket a városról, és keretet adjon ennek a hatalmas kultúrtörténeti munkának. Hosszú fejezetek szólnak az oszmán festészetről és építészetről, Hatice szultána birodalmi építészéről, európai írók isztambuli utazásairól és azt megörökítő alkotásairól meg a különleges érdekességnek számító Isztambul Enciklopédiáról. De szóba kerülnek még a Boszporusz hajói csakúgy, mint a kitelepített görögök és az 50-es évek nacionalista pogromjai. Sorolhatnám még a témák sokaságát. A lényeg, hogy mindben Pamuk személyes élményei, érzései, gondolatai szólalnak meg. A narrátor pedig nem a gyermek, hanem a visszaemlékező író, akinek viszont gyermekkori élményei határozzák meg szemléletmódját, és a hüzün érzését, ami örökre a városhoz köti.

Szerettem a könyvet. Lassan haladós, nosztalgikus, elmélyülésre, továbbgondolásra késztet. És most is lenyűgözött az író hatalmas műveltségbéli tudásával, ami engem mindig új művek, alkotók, könyvek megismerésére ösztönöz.

4 hozzászólás
danaida>!
Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

egyszerűen mesés ez a könyv.. nagyon szeretem a memoárokat és a hihetetlen profizmussal, kitűnő stílusban megírt szubjektív várostörténeteket is, Pamuk könyve pedig páratlanul gazdag és végig lebilincselő szerves keverékét adja ezeknek. csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, írni, sőt még gondolkodni is, és ezen még az sem változtat semennyit sem, hogy főleg ami a képanyagot illeti, egy fokkal igényesebb kiadást is el tudnék képzelni.

Habók P>!
Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Minden városnak van olyan oldala, amit a turisták, hosszabb-rövidebb ideig ott lakó emberek látnak, és egy olyan, amit csak az ott élők ismernek (ismerhetnek) meg. Mindig érdekelt az a másik oldal, ami gyakorlatilag elérhetetlen számomra. De most Isztambult megkaptam. Pamukot, mint írót nem sikerült megkedvelnem, de ez a könyve szinte letehetetlen volt. És nagyon élveztem a fotókat is – a családról készült felvételeket éppúgy, mint a város képeit,

medizonka>!
Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Sosem olvastam még el semmit az írótól. Egyszer elkezdtem egy könyvét, de letettem, mert nem tetszett. Erről viszont azt hallottam, hogy nagyon érzékletesen ír festészetről benne, ezért kezdett el érdekelni. Kiderült minden másról is nagyon emberien, hétköznapi egyszerűséggel és szerethetően ír. Isztambulban nőtt fel, a gyerekkorán és tulajdonképpen az egész eddigi élete során szerzett tapasztalatain és benyomásain keresztül mutatja be a várost és a családját. Miközben folyamatosan kalandozik a régmúlt idők íróinak Isztambul leírásában, mert bevallása szerint aki ott él természetesnek vesz sok mindent. Csak az utazók szemével lehet újra és újra rácsodálkozni a sokszínűségre és a város sajátos szomorúságára. Annyi mindenről ír, annyira megkapó és emberi. Érdemes elolvasni. Valóban nagyon hitelesen ír az amatőr festészet szépségéről.

theodora>!
Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Már régóta el akartam olvasni ezt a könyvet, most az év végére mindenképpen be akartam ütemezni. Tetszik Isztambul és szerettem volna róla olvasni, plusz Pamuktól se olvastam még semmit. Lehet, hogy ez a sietség/kényszer nem tett jót az olvasmányélménynek, mert a könyv nagy része nem kötött le. Arra jó volt, hogy kicsit megismertem Pamukot, a családját, a török értelmiség életét, egy kicsit magát a várost is. De nem tudtam lelassítani hozzá – tényleg melankolikus ez a könyv. Majd talán újraolvasom egyszer, ha több időm és jobb hangulatom lesz hozzá :)

2 hozzászólás
Zimmermann_Zita>!
Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

„Nyugatiként” egy kicsit útleírásba hajló, egzotikus élményekkel teli történetet vártam Isztambulról. Helyette kaptam egy könyvet egy szomorú városról, szomorú írókról és a szerző egyhangú és helyenként szomorú gyermek- és ifjúkoráról. Sok érdekes gondolattal találkoztam, pl. a Nyugathoz való ambivalens hozzáállással és a vallással kapcsolatban. Egészen gyorsan pörögtek az oldalak, kicsit a négy szomorú íróról és az Isztambul Enciklopédiáról szóló rész volt vontatottabb, megtörte a történet ívét. A fényképek sokat hozzáadtak a könyv hangulatához.

giny>!
Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Szerettem a fura-elvarázsolt gondolatokat, amelyekkel indult a történet: amikor kisgyerekként a tükör előtt ülve azon mélázott a kis Orhan, hogy vajon mit csinál az a másik odaát, vagy hogy él-e vajon valahol a világban egy hasonmása. Szerettem, ahogy felnőttként a festészetéről és a Boszporuszról mesél, szerettem a családi fotókat. Bár Isztambult szürkének, lehangolónak és romosnak festi le, a leírások és a képek inkább arra ösztönöztek, hogy csomagoljak és induljak megnézni (szeretem a romantikusan romos városrészeket, épületeket), a hüzünnel sem tudott eltántorítani. Amikor először ír róla, olyan szépen fogalmaz, hogy ez az isztambuliakra jellemző melankóliaszerűség olyasmi, mint amikor télen a teáskannából kiáramló gőz egy pillanatra elfed mindent, Hát nem gyönyörű kép? Sok érdekességet megtudtam a város történetéről, de voltak hosszabb leíró részek, amik őszintén szólva untattak és a sok hüzünös résszel is egyre kevésbé tudtam azonosulni, ahogy haladtam a könyv vége felé. Mindenesetre nagy hatással volt rám és napokig munkált még bennem az olvasmányélmény, biztosan elő fogom még venni ezt a könyvet.

MésziAnna P>!
Orhan Pamuk: Isztambul

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Nem egy olvasmányos könyv, többször le kellett tennem egy rövid időre és mással töltekeznem, de megéri elolvasni, különösen magyaroknak. Az isztambuliak „hüzünét” sok szempontból hasonlónak találtam a magyar búskomorsághoz. A magyar is egy leigázott nép, van dicső múltja, de a nyugat megelőzte, szeretne felzárkózni, de valahogy mégis az egész mintha egy illózió lenne.
Az írás bravúros, lebilincselő, rabul ejtő.
Azoknak a könyvmolyoknak, utazómajmoknak ajánlom, akik nem csak a cukormázat szeretik, nemcsak a múzeumokra és turista látványosságokra kíváncsi, hanem látni szeretnék egy város vagy a lakói valódi arcát is.

>!
Helikon, Budapest, 2018
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634790211 · Fordította: Nemes Krisztián

Népszerű idézetek

Bélabá>!

Van, aki élvezi, hogy folyton Napóleonnak gondolhatja magát, és van, aki szentül hiszi, hogy ő Napóleon – talán ez a különbség a boldog álmodozó és a boldogtalan skizofrén között

37. oldal

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

GTM P>!

Ekkoriban kezdtem fölismerni azt a paradoxont, amelytől később sem tudtam soha szabadulni: hogy csak másokat utánozva tehetünk szert saját személyiségre.

293. oldal

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Zizzer>!

Bármennyire is szeretnénk megragadni egy város karakterét, lelkét vagy lényegét, szavaink csak saját életünkről szólhatnak, és indirekt módon csupán saját lelkiállapotunkat tükrözik. A városnak saját magunkon kívül nincs más központja.

441. oldal alja

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

2 hozzászólás
Ydna>!

Olvasáskor azóta sem a könyv értelme, hanem a könyvről eszembe jutott gondolatok az igazán fontosak számomra.

33. oldal

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

forElle>!

Aztán már valahogy minden összekavarodott bennem: a rádióból szóló zene, az ablakokban mozgó isztambuli reggel, a macskaköves, szűk utcák és járdák, ahol megakadtunk, és amikor apám mosolyogva megkérdezte, hogy oda is felkapaszkodjunk-e még, én már azt éreztem, hogy bár az élet nagy kérdéseire soha nem kapunk választ, mégis jó feltenni ezeket a kérdéseket, s hogy az élet célja és a boldogság mindig ott van, ahol nem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni; de van valami más is, ami legalább ennyire fontos, mégpedig az, amit szenvedéseink, amit az öröm és boldogság hajszolása közben az autó, a lakás, a hajó ablakából látunk, mert idővel az élet lezárul, ahogy egy zene, egy festmény, egy történet is befejeződik, ám a város szemünk előtt futó képei még évekkel később is velünk maradnak, akár álmaink homályos emlékei.

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

3 hozzászólás
Jagika P>!

Melling képeit épp az teszi megkapóvá, hogy a legpompásabb muszlim miniatúrák naivitását és Isztambul aranykorának gyermeki tisztaságát oly leheletfinoman egyesíti az építészeti, topográfiai pontossággal és a mindennapi élet részleteivel, hogy arra egyetlen keleti művésznél sem találunk példát.

81. oldal

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Véda P>!

Aki valaha is értelmet keresett az életének, legalább egyszer feltette magának a kérdést, miért épp akkor és miért épp azon a helyen jött a világra. A világnak miért éppen ebben a zugában, miért éppen ebben a korban születtünk?

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

Nazanszkij >!

Minden barátom mellett képes voltam egy egészen más személyiséget ölteni, más lett a humorom, másképp beszéltem, az egész karakterem megváltozott. De ez a kaméleonállapot nem valami előre megfontolt, aljas és cinikus dolog volt. Ahogy a barátaimmal beszélgettünk, és én lelkesen belemerültem egy-egy témába, ezek a személyiségjegyek sokszor maguktól bújtak elő belőlem. A jóval jó, a rosszal rossz, a furcsával furcsa tudtam lenni, s talán épp ez a kiegyensúlyozottság mentett meg attól, hogy húszéves korom után ne legyek olyan mérhetetlenül cinikus, mint barátaim többsége. Ami érdekelt, abban hittem is valahol, és őszinte komolysággal voltam képes elmerülni benne.

390-391. oldal, 33. Idegenül egy idegen iskolában, (Ulpius-ház, 2007)

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

2 hozzászólás
GTM P>!

[…] egy idő után azt éreztem, hogy nemcsak bennem van a hiba, hanem abban a képmutató közösségi szellemben, amely minden emberi kapcsolat alapja, a „mi” mindenhatóságában, és a „város ideológiájában”, amelyet az ember csak megtébolyodva láthat kívülről.

346. oldal

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek

GTM P>!

Ez a gyűlölet és szeretet között ingadozó ambivalens viszony többek között azért sem ért véget soha, mert a nyugatbarát értelmiség szüntelenül a Nyugat megerősítésére vágyott, és a Nyugat legkiválóbb íróitól és legnépszerűbb orgánumaitól kívánta hallani, hogy ők is olyanok, mint a nyugatiak, noha a Pierre Lotihoz hasonló írók sosem titkolták, hogy valójában épp azért szeretik annyira Isztambult és a törököket, mert nem hasonlítanak a nyugatiakra, és megőrizték keleti, „egzotikus” vonásaikat.

257. oldal

Orhan Pamuk: Isztambul A város és az emlékek


Hasonló könyvek címkék alapján

Malala Juszufzai – Christina Lamb: Én vagyok Malala
Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Edith Eva Eger: A döntés
Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk
Irvin D. Yalom: A terápia ajándéka
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Cheryl Strayed: Vadon
Heinrich Harrer: Hét év Tibetben
Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan
Martin Pistorius: Néma üvöltés