Az ​új élet 72% 75 csillagozás

„Egy napon elolvastam egy könyvet, és ettől az egész életem megváltozott.”

A piros hajú nő volt az egyetlen olvasmányélményem a szerzőtől, az a kötet jobban tetszett. Olvasás közben ez a kötet jutott eszembe.
Volt már rám több könyv nagy hatással, de sosem jutott eszembe, hogy alapvetően megváltoztatná az életemet, hogy elindulnék buszokat váltogatva, a veszélyt/a halált keresve egy új élet felé, mint a kötet narrátora, szerelme Dzsánán és az ő felejthetetlen kedvese, Mehmet. Hárman háromféle utat járnak be, Mehmet megtalálja ugyan a felejtés lévén elért béket az életében, de ezért nagy árat fizet. Oszman megszállottan keresi az élet, a szerelem, a könyv értelmet, amíg sorba beteljesedik. Dzsámán elérhetetlenné válik.
Nagy kérdésre keresi a választ: Mi a szerelem? Erről hosszú fejtegetésbe kezd a szerző, de semmi újat nem tudtam mondani – állapítja meg.
Pamuk regénye nem igazán szerethető kötet. Török szerzőként érthetően jelentős hangsúlyt kap benne a keleti ember nézőpontja, a nyugatival szembeni meghatározottsága, de amolyan igazán mindenen átgázoló módon, emberéleteket sem kímélve. Lefin doktor és csapata küzd az igazáért/vélt igazáért, a Nagy Szemfényvesztéssel szemben, eszközökben nem válogatva.
https://moly.hu/idezetek/1717393 A háború embertelen, szörnyű szenvedések okozója, semmiképpen nem tudom szent dologként értelmezni.
A kötet vége az olvasóhoz intézett gondolatokat tartalmaz. Ezért aztán kedves olvasó, ne bízz bennem… Ellenben légy biztos az élet könyörtelen kegyetlenségében!

Szeretem Pamukot, de ez a könyv annyira nem jött be. Pamuknál számomra sosem a cselekmény a fontos, hanem a hangulat, és Az új élet hangulata valahogy nem szippantott be annyira, mint korábban a Fekete könyv vagy Az ártatlanság múzeuma. (Az Isztambulról nem is beszélve.)
Mesélős volt és szép volt és kicsikét posztmodernkedős volt az olvasóhoz kiszólogató főszereplővel, de valahogy vontatott és kiszámítható is volt.
De lehet, hogy csak az volt a bajom, hogy hogy a fenébe tudtak annyit busszal utazni, sosem kellett WC-re menniük?

Érezhető, hogy nem eredeti nyelvből fordították, hanem franciából, illetve a nevek magyarra való átírása is nagyon zavart (de legyen ez a legnagyobb bajom).
Ez a könyv is igazán pamukos, szerintem egészen olvasmányos, a művei között valahol a középmezőnyben helyezném el, de így is megkapja tőlem a [töredelmesen bevallom nem kicsit elfogult] öt csillagot.

Képet kapunk a mai Törökországról, annak buszközlekedéséről. És kép sejlik egy elképzelt, másik világról,

Nagyon megkapott a triviálisnak látszó alapötlet. És persze a „pamukos” hangulat. Ez a regény kicsit vontatottabb volt, mint a kedvenceim.

Pamukot nagyon szeretem, de nem ez a kedvenc könyvem tőle. A buszozásokból valamiféle metafizikus tanulságnak kéne leszüremkednie. Lehet, hogy le is szüremkednie, ha a vontatott részekre jobban tudnék figyelni.

Sokat markol Pamuk, amikor spirituális útkeresős regényt szeretne elsősorban romlatlan (és útkereső) fiataloknak, ám a történet vontatott, az üzenet pedig a ködben ragad. Törökország multikulturális jellege miatt különösen érdekel, de a regényből csak az autóbusz-pályaudvarokra fogok emlékezni, a szereplőkre nem igazán.

Lassú történet, alapos, részletes, látszólag sok benne a fölösleges részlet, Aztán persze összeállnak a mozaikok, és sajnos a vége nem is lehetne más. Nem tudom, hogy tetszett-e, mindenesetre megkavart.

Egy kicsit túl bonyolult, inkább lélektani regény volt, mint olvasható, misztikus.

Hűha! És még egyszer volt az első könyv amit ettől az írótól elolvastam. Első pár oldal után leakartam tenni az fordult meg a fejemben megint mellényúltam. De tovább olvastam és magával ragadott a könyv. Igaz nem pörgős , eseménytelen , csak sok-sok szó a semmiről és a buszpályaudvarokról , de valahogy mégis az volt az érzésem , ahogy olvastam, hogy az író nem csak néz hanem lát is. És ami még nagyon tetszett, hogy nem egy tömegkönyvet kaptam. ( bár az is lehet, hogy én olvastam ebben a stílusban keveset)