Az ​ártatlanság múzeuma 73 csillagozás

Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

„Életem ​legboldogabb pillanata volt, de nem vettem észre.” Kemal, Isztambul egyik gazdag családjának sarja eljegyezni készül Sibelt, egy másik jómódú család szépséges leányát, amikor is egy véletlen találkozás egy húszéves lánnyal kizökkenti szépen elrendezett életéből. Füsun Kemalnak adja szüzességét, titkos szerelmi találkáik azonban veszélyesen távolítják őket attól az élettől, amit addig ismertek. Kemal kényszeresen gyűjti azokat a tárgyakat, amelyek Füsun szerelmére emlékeztetik, és „az ártatlanság múzeuma” így válik hiteles krónikásává Isztambul színes és változó világának, a törtetők és lemaradók köreinek és egy férfi soha nem múló szerelmének.
A Nobel-díjas Orhan Pamuk Törökország legnevesebb írója. Munkásságát García Márquez, Umberto Eco, Franz Kafka és Marcel Proust írásművészetéhez hasonlítják méltatói. A több mint negyven nyelven megjelenő és a legrangosabb irodalmi díjakkal kitüntetett szerző politikai nézeteinek is gyakran ad hangot, míg műveiben Európa és az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Irodalmi Nobel-díjasok Ulpius-ház

>!
Helikon, Budapest, 2017
564 oldal · ISBN: 9789632279367
>!
Helikon, Budapest, 2017
560 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632276922 · Fordította: Tasnádi Edit
>!
Helikon, Budapest, 2017
560 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632276922 · Fordította: Tasnádi Edit

1 további kiadás


Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

múzeum


Kedvencelte 7

Most olvassa 11

Várólistára tette 61

Kívánságlistára tette 38

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Dün P>!
Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

Le kellene már szokni arról, hogy egy könyvet a befejezése után jó sok idő elteltével értékeljek. Hagyhatnám értékeletlenül (ezt is), de viszonylag különleges lett ez a könyv nekem, mindenképp érdemel szavakat.
Párhuzamosan olvastam valakivel, ő a török verziót, én a magyar, könyvtári verziót, azután pedig e-book olvasón fejeztem be, Törökországban.
Igencsak emlékezetes könyv, hónapok múltával is el tud szomorítani Kemal és Füsun története, ha rágondolok. Viszont nagyszerű olvasmány volt Isztambulról, a könyv lapjain sétálni Törökországban, majd azután a valóságban is végigmenni egyes utcákon, ahol a történet játszódik… Nem mondhatom el ugyanezt túl sok könyvvel kapcsolatban.
No igen, egy másik emlékezetes momentumom ezzel a könyvvel kapcsolatban, amikor álltam az Ártatlanság Múzeumában az egész falfelületet betöltő cigarettacsikk-gyűjtemény előtt és böngésztem az apró feliratokat. Az egész múzeum hátborzongató, nagyon sokféle értelemben, végig valamiféle megilletődöttség ült rajtam, ahogyan végigjártuk.
Az eddigi Pamuk olvasmányok közül ez fogott meg a leginkább, persze biztosan igaz, hogy minél jobban kötődik az ember, vagy az élete, vagy annak pillanatai egy könyvhöz, az annál emlékezetesebb lesz.
(Ha lenne egy gyűjteményem valakiről, valakivel kapcsolatban, aki fontos része volt az életemnek, ennek a könyvnek az angol kiadása is ott lenne egy vitrinben, a megfelelő oldalára bepecsételt múzeumbelépőként funkcionáló pillangóval.)

9 hozzászólás
dtk8 P>!
Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

Főhősünk eljegyzése előtt összeszerelmesedik távoli rokonával, akinek elveszi a szüzességét. Hát ez nagyon komoly dolog, amit tudtam, Törökországban élve azért ilyenek leestek. De most azt éreztem, hogy kicsit jobban értem a török férfi lelkét. A menyasszony és a szerető nagyon jó ellenpontot képeznek, és jól jelképezik azt a kettősséget, ami minden szempontból jellemzi szerintem Törökországot.
Ezért is tetszett, és azért, mert ez a szerelmi történet teljesen nyakatekert. Először teljesült be, aztán jött az epekedés, az udvarlás.
Szomorú, de mégsem. Hagyott gondolkodnivalót maga után.
És fogok még olvasni Pamukot, meghozta a kedvemet ez a könyv is, és a könyvfesztiválos szereplése is, nagyon szimpatikus volt.

6 hozzászólás
hencsa06>!
Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

Ha ez a regény lett volna az első könyvem az írótól , valószínűleg egy ideig biztosan nem olvasok tőle mást. Számomra ez volt a leggyengébb regénye az olvasottak közül , kicsit csalódás is.
Nagyrészt vontatottnak éreztem , sokszor unalmasnak ,sokszor ugyanaz ismétlődött , lassan is haladtam vele.
Talán rövidebben megírva élvezhetőbb lett volna.
Ami pozitívum beleláthattunk a törökök mindennapi életébe , kicsit az országot is jellemezte a könyv.

3 hozzászólás
ÁrnyékVirág >!
Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

Pamuk stílusa nem jön be mindenkinek. Ez a könyve főleg nem fog tetszeni azoknak, akik történetként nézik. Számomra nem a történet volt a fontos, hanem a hangulat, és mindaz, amit felszínre hozott bennem. Valahol egyet kell értsek Kemallal – tudja meg mindenki, hogy boldog életet élt – mert a boldogság, mint olyan, nem létezik. Az a boldogság, amit annak érzünk. A kedves közelében lenni, egy lopott pillantás, emlékek, egy tárgy, ami egy szép napot idéz fel – ez mind lehet boldogság,
Ha a szereplőket kellene jellemezni, azt mondanám, hogy ez a gyengék lázadása – nem akarják alávetni magukat a kor szokásainak, a társadalmi helyzetük által rájuk kényszerített életet nem akarják elfogadni, és nem is fogadják el. De szembeszállni vele, változtatni, felrúgni mindent – erre szintén nem képesek.
Azt pedig, hogy Pamuk minden könyvébe valahogy belekeveri magát szereplőként annyira kedvesnek, pamukosnak tartom.
Fél csillag levonás azért, mert szerintem picit gyengébb, mint az „A nevem Piros”.

22 hozzászólás
Zizzer>!
Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

Pamuktól meglepően olvasmányos mű, természetesen néha elszalad vele a ló, de hát én pont ezt kedvelem benne. Összességében egy szerelmi történetet és annak emlékét ismerhetjük meg: a mi európai szemünkkel igencsak furcsának tűnhet a könyvben megjelenő gyűjtőszenvedély, illetve a regény szereplőinek viselkedése, de valójában híven tükrözi a törökök viszonylag konzervatív felfogását a férfi-nő házasság előtti viszonyáról.
Kedvelem Pamukot, ahogyan -mint a ban is- megjelenik a saját regényében, és beemel szereplőket, eseményeket. Szemfülesnek kell lenni, és akkor kincseket lehet találni.

Angeleyes26>!
Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

Nagyon érdekelt a könyv témája, ezért is kezdtem el olvasni, de valamiért nagyon lassan haladtam vele. Sajnos voltak részek, melyek untattak és volt olyan is, hogy elaludtam rajta. Megküzdöttem vele, ám most nem kapott el a Pamuk varázslat.

Paulina_Sándorné P>!
Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

A végére értem. Voltak benne olyan részek, amik tetszettek, de a másik oldal is igaz. Sokszor tettem le a könyvet, nehezen haladtam vele. Mondjuk azt tetszett benne, hogy szerintem nagyon jól megmutatta Törökországot. Ennyire és ilyen mélyen nem ismertem. Kemal érdekes személyiség, nem igazán kedveltem meg. Füsun hát róla inkább nem mondok semmit. Az első könyvem írótól, tetszik a stílusa, de egy kicsit rövidíthetett volna a történeten.

Nicoo>!
Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

Huhhh hát nem semmi egy könyv, megküzdöttünk, valahogy nekem nagyon lassan ment az olvasása…de ezt a néhol kicsit vontatottságot leszámìtva nem bántam meg. Ez volt az első Pamuk könyvem, de szerintem nem az utolsó :)

Teetee>!
Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

Szeretem Pamukot. Szerettem ezt a könyvet. Megszállott pillanat-gyűjtőként úgy éreztem, rólam (is) szól.

Cacharel>!
Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

„Életem legboldogabb pillanata volt, de nem vettem észre.”

Orhan Pamuk, Törökország Nobel-díjas posztmodern írója hatévi hallgatás után egy új regénnyel rukkolt elő. De nem akármilyen regénnyel, ugyanis Az ártatlanság múzeuma egyben múzeumi belépő is.

http://kabalasziget.hu/index.php…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

eeszter>!

Egy olyan nő, aki nem szereti a macskákat, az a férjét sem tudja boldoggá tenni.

293. oldal

Kapcsolódó szócikkek: macska
3 hozzászólás
ÁrnyékVirág >!

Különben sincs szükség se a vallásra, se a dzsámira ahhoz, hogy tudjuk: pusztán azért, mert szeretünk valakit, odaadhatjuk neki azt, ami a legeslegfontosabb számunkra.

55.

Zizzer>!

A szívből jövő késztetéssel létrehozott, költészettel alakított múzeumokban nem a kedves régi tárgyakkal való találkozás a vigasztaló, hanem az, hogy eltűnik az Idő.

647. oldal

eeszter>!

Egy nővel, fiam, akkor kell jól bánni, amikor még nem késő!

122. oldal

Zizzer>!

Megértettem, hogy egy igazi gyűjtőnek saját múzeummal kell rendelkeznie.

626. oldal

1 hozzászólás
ÁrnyékVirág >!

Mert az ember csak olyasmiért hazudik, aminek fél az elvesztésétől.

71.

Zizzer>!

Ekkoriban kezdtem ráérezni, hogy az élet az emberiség döntő többsége számára nem boldogság, amelyet őszintén megélhet, sokkal inkább az erőszak, a büntetések és a kényszerűségből elfogadott hazugságok határolta szűk mozgástér, ahol szüntelenül szerepet kell játszanunk.

348-349. oldal

Teetee>!

Nem éppen az a célja regénynek és múzeumnak, hogy emlékeink megosztásával boldogságunkat mások boldogságává tegyük?

428. oldal

Kapcsolódó szócikkek: múzeum · regény
ÁrnyékVirág >!

Ekkoriban kezdtem ráérezni, hogy az élet az emberiség döntő többsége számára nem boldogság, amelyet őszintén megélhet, sokkal inkább az erőszak a büntetések és a kényszerűségből elfogadott hazugságok határolta szűk mozgástér, ahol szüntelenül szerepet kell játszanunk.

348.

Zizzer>!

Szombat reggel – mituán én már harmadszorra találkoztam Füsunnal – telefonált a bátyám, és elhívott a Fenerbahçe Giresunspor elleni meccsére, amelynek a végén minden bizonnyal már bajnokként is ünnepelhetjük a csapatot… Örömmel láttam, hogy gyermekkorom Dolmabahçe stadionja, azon kívül, hogy közben İnönüről nevezték el, húsz év alatt alig változott. Egyetlen újítás történt csak: megpróbálták európai módra füvesíteni a pályát. A pázsit azonban csak a szögletekben eredt meg, így a pálya leginkáb egy kopasz emberre hasonlított, akinek csak a halántékán és a tarkóján maradt némi haj. A számozott ülésekkel bíró tribün fizető nézői, éppen úgy, mint húsz esztendeje, az ötvenes évek közeépn, úgy szidták és ócsárolták a partvonal közelébe kerülő vért izzadó játékosokat, főként a névtelen védőket, akár hajdan a gladiátorokat a tribünről hergelő római urak ("Fussatok, köcsögök, nincs vér a pucátokban!?"); a nyitott lelátók munkanélküliekből, szegényekből és diákokból összetevődő ádáz közönsége pedig dühük és hangjuk hallatásának élvezetével és reményével kórusban ontotta a hasonló káromkodásokat. Ahogy a másnapi újságok sportoldalain leszögezték, a meccs könnyű volt, és én azon kapom magam, hogy a Fenerbahçe góljai után állva, együtt ordítok a többiekkel. A közös ünneplés hangulatában, mind a pályán, mind a lelátókon folyton egymás nyakába boruló férfitömegben volt valami, ami feledtette a bennem lévő bűntudatot, félelmeimet pedig büszkeségbe fordította. A játék csöndes pillanataiban, amikor harmincezer néző hallhatta lélegzet-visszafojtva az elrúgott labda hangját, én elnéztem a régi nyitott lelátó fölött a Boszporusz és a Dolmabahçe palota előtt elúszó szovjet irányába, és Füsunra gondoltam.
[…]
A Fenerbahçe második góljánál mindenki felugrott. „Góóól!” – kiabáltuk, és összecsókoltuk egymást. A meccs apám katonakori barátja, Kötény Kadri és néhány focirajongó vállalkozó és ügyvéd is csatlakozott hozzánk. A hangos szurkolósereggel együtt levonultunk a lejtős utcán a Divan hotelig. Rakiivás közben fociról és politikáról beszélgettünk. Én Füsunra gondoltam.

59-61. oldal

21 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
Robert McCammon: Egy fiú élete
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Carlos Ruiz Zafón: Marina
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága
José Saramago: Ricardo Reis halálának éve
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!
Stephen King: A halálsoron
Elif Shafak: Becsület