Az ​ártatlanság múzeuma 81% 92 csillagozás

Le kellene már szokni arról, hogy egy könyvet a befejezése után jó sok idő elteltével értékeljek. Hagyhatnám értékeletlenül (ezt is), de viszonylag különleges lett ez a könyv nekem, mindenképp érdemel szavakat.
Párhuzamosan olvastam valakivel, ő a török verziót, én a magyar, könyvtári verziót, azután pedig e-book olvasón fejeztem be, Törökországban.
Igencsak emlékezetes könyv, hónapok múltával is el tud szomorítani Kemal és Füsun története, ha rágondolok. Viszont nagyszerű olvasmány volt Isztambulról, a könyv lapjain sétálni Törökországban, majd azután a valóságban is végigmenni egyes utcákon, ahol a történet játszódik… Nem mondhatom el ugyanezt túl sok könyvvel kapcsolatban.
No igen, egy másik emlékezetes momentumom ezzel a könyvvel kapcsolatban, amikor álltam az Ártatlanság Múzeumában az egész falfelületet betöltő cigarettacsikk-gyűjtemény előtt és böngésztem az apró feliratokat. Az egész múzeum hátborzongató, nagyon sokféle értelemben, végig valamiféle megilletődöttség ült rajtam, ahogyan végigjártuk.
Az eddigi Pamuk olvasmányok közül ez fogott meg a leginkább, persze biztosan igaz, hogy minél jobban kötődik az ember, vagy az élete, vagy annak pillanatai egy könyvhöz, az annál emlékezetesebb lesz.
(Ha lenne egy gyűjteményem valakiről, valakivel kapcsolatban, aki fontos része volt az életemnek, ennek a könyvnek az angol kiadása is ott lenne egy vitrinben, a megfelelő oldalára bepecsételt múzeumbelépőként funkcionáló pillangóval.)

Főhősünk eljegyzése előtt összeszerelmesedik távoli rokonával, akinek elveszi a szüzességét. Hát ez nagyon komoly dolog, amit tudtam, Törökországban élve azért ilyenek leestek. De most azt éreztem, hogy kicsit jobban értem a török férfi lelkét. A menyasszony és a szerető nagyon jó ellenpontot képeznek, és jól jelképezik azt a kettősséget, ami minden szempontból jellemzi szerintem Törökországot.
Ezért is tetszett, és azért, mert ez a szerelmi történet teljesen nyakatekert. Először teljesült be, aztán jött az epekedés, az udvarlás.
Szomorú, de mégsem. Hagyott gondolkodnivalót maga után.
És fogok még olvasni Pamukot, meghozta a kedvemet ez a könyv is, és a könyvfesztiválos szereplése is, nagyon szimpatikus volt.

Régóta szerettem volna olvasni valamit Orhan Pamuktól, de nem tudtam, mivel kezdjem. Végül az univerzum megoldotta, mert egy akciónak hála nagyon gazdaságosan sikerült megszereznem ezt a kötetét, aminek egyébként a címe is rögtön megfogott.

Hát, nem vagyok benne biztos, hogy ideális kezdet volt, talán mással kellett volna indítanom az ismerkedést. Nagyon lelkes voltam, egy ideig tetszett is, de aaannyira hosszú, túlírt és eseménytelen, hogy a második fele már kissé nyűglődősre sikeredett.

Kemal engem rettenetesen idegesített, én nem az epikus szerelmet és romantikus odaadást láttam a tetteiben és a ragaszkodásában, hanem mániákus megszállottságot. Szerintem nagyon para volt, ahogy évekre bekvártélyozta magát Füsunékhoz és közben lazán lenyúlogatta a cuccaikat. Ráadásul meg vagyok győződve róla, hogy a lány simán túl tudta volna tenni magát rajta, ha nem bukkan fel újra és akaszkodik rá a családra. spoiler
Az elején még a nagy korkülönbség is zavart, de később már ez volt a legkevesebb. Én tényleg végig azt vártam, mikor kattan be Kemal.

A hetvenes-nyolcvanas évek Törökországának bemutatása érdekes volt, az író remekül át tudta adni a hangulatot. A politikai események és kulturális utalások többsége nekem nem mondott sokat, de tényleg jól átjött az atmoszféra. Azért elég durva volt, ahogy a nőket kezelték, és hogy mekkora jelentőséget tulajdonítottak a szüzességnek meg a házasságnak. Úgy általánosságban szívesen végigtasliztam volna a férfi szereplőket.

A befejezés kiszámítható, én egy idő után pont erre számítottam – valamilyen szinten reméltem is spoiler –, de jó, hogy a nagy események után maga az író is (újra) felbukkan a lapokon, bírom az ilyen megoldásokat, amikor valaki beleírja magát a sztoriba. Az pedig tényleg zseniális, hogy a valóságban is létrehozta az Ártatlanság Múzeumát, és hogy a könyvben látható jegyet tényleg fel lehet használni egyszer. Ha valaha Törökországban kötnék ki – ami nem túl valószínű –, akkor biztosan ellátogatnék oda, annyira kreatív és nagy vállalkozás.

Már csak emiatt is fogok még próbálkozni Pamukkal, mert akinek ilyen fantasztikus ötletei vannak és így feszegeti az irodalom határait, az biztosan írt legalább egy könyvet, ami igazán elnyerné a tetszésemet.

Pamuk stílusa nem jön be mindenkinek. Ez a könyve főleg nem fog tetszeni azoknak, akik történetként nézik. Számomra nem a történet volt a fontos, hanem a hangulat, és mindaz, amit felszínre hozott bennem. Valahol egyet kell értsek Kemallal – tudja meg mindenki, hogy boldog életet élt – mert a boldogság, mint olyan, nem létezik. Az a boldogság, amit annak érzünk. A kedves közelében lenni, egy lopott pillantás, emlékek, egy tárgy, ami egy szép napot idéz fel – ez mind lehet boldogság,
Ha a szereplőket kellene jellemezni, azt mondanám, hogy ez a gyengék lázadása – nem akarják alávetni magukat a kor szokásainak, a társadalmi helyzetük által rájuk kényszerített életet nem akarják elfogadni, és nem is fogadják el. De szembeszállni vele, változtatni, felrúgni mindent – erre szintén nem képesek.
Azt pedig, hogy Pamuk minden könyvébe valahogy belekeveri magát szereplőként annyira kedvesnek, pamukosnak tartom.
Fél csillag levonás azért, mert szerintem picit gyengébb, mint az „A nevem Piros”.

Ha ez a regény lett volna az első könyvem az írótól , valószínűleg egy ideig biztosan nem olvasok tőle mást. Számomra ez volt a leggyengébb regénye az olvasottak közül , kicsit csalódás is.
Nagyrészt vontatottnak éreztem , sokszor unalmasnak ,sokszor ugyanaz ismétlődött , lassan is haladtam vele.
Talán rövidebben megírva élvezhetőbb lett volna.
Ami pozitívum beleláthattunk a törökök mindennapi életébe , kicsit az országot is jellemezte a könyv.

Pamuktól meglepően olvasmányos mű, természetesen néha elszalad vele a ló, de hát én pont ezt kedvelem benne. Összességében egy szerelmi történetet és annak emlékét ismerhetjük meg: a mi európai szemünkkel igencsak furcsának tűnhet a könyvben megjelenő gyűjtőszenvedély, illetve a regény szereplőinek viselkedése, de valójában híven tükrözi a törökök viszonylag konzervatív felfogását a férfi-nő házasság előtti viszonyáról.
Kedvelem Pamukot, ahogyan -mint a Hóban is- megjelenik a saját regényében, és beemel szereplőket, eseményeket. Szemfülesnek kell lenni, és akkor kincseket lehet találni.

Nagyon érdekelt a könyv témája, ezért is kezdtem el olvasni, de valamiért nagyon lassan haladtam vele. Sajnos voltak részek, melyek untattak és volt olyan is, hogy elaludtam rajta. Megküzdöttem vele, ám most nem kapott el a Pamuk varázslat.

A végére értem. Voltak benne olyan részek, amik tetszettek, de a másik oldal is igaz. Sokszor tettem le a könyvet, nehezen haladtam vele. Mondjuk azt tetszett benne, hogy szerintem nagyon jól megmutatta Törökországot. Ennyire és ilyen mélyen nem ismertem. Kemal érdekes személyiség, nem igazán kedveltem meg. Füsun hát róla inkább nem mondok semmit. Az első könyvem írótól, tetszik a stílusa, de egy kicsit rövidíthetett volna a történeten.

Huhhh hát nem semmi egy könyv, megküzdöttünk, valahogy nekem nagyon lassan ment az olvasása…de ezt a néhol kicsit vontatottságot leszámìtva nem bántam meg. Ez volt az első Pamuk könyvem, de szerintem nem az utolsó :)

Szeretem Pamukot. Szerettem ezt a könyvet. Megszállott pillanat-gyűjtőként úgy éreztem, rólam (is) szól.