Értékelések 39

>!
Petra027
Orhan Pamuk: A piros hajú nő

Az írótól ez volt az első mű, amit elolvastam. A Nobel-díjas kihíváshoz választottam, igazából majdnem teljesen random. Örülök a választásomnak, mert zseniális írót ismerhettem meg a szerzőben. A történet egyszerű, letisztult, fokozatosan építi fel a probléma gyökerét. Egyszerű szavakkal írja le egy szerelem történetét és egy fiatal férfi vívódásait és döntései erejét az életére. Szívből ajánlom! Biztosan fogok még olvasni tőle!

>!
Georginanéven P
Orhan Pamuk: A piros hajú nő

Bajban vagyok az értékeléssel. Érzékelem, hogy rendhagyó regényről van szó, viszont nekem nem jött be sajnos. De ez az én hibám, mert kevésbé szívem csücske a klasszika-filológia. Az ókori irodalommal mindig meggyűlt a bajom. Nem tudott lenyűgözni, mert hozzám sosem tudott közel kerülni Szophoklész. Viszont értékelem azt a kezdeményezést, amivel ráhúzta élettörténetére az ókori vonalat, ezzel – mint mondják – ötvözve két egymástól eltérő kultúrát.
Engem a nehéziparral kapcsolatos élettörténet sem nyert meg magának. Vívódtam, hogy valós élettörténet-e, bár majdnem mindegy. Száraznak bizonyult. Szánnom kellett volna a főhőst, mégsem tudtam komoly érzelmeket táplálni sorsa iránt.
Maga a török kultúrkör érdekel, érdekes. De ennek a fura figurának a sorsa, nem tudom. Engem jócskán ingerelt inkább, mint hogy felemelőnek tituláljam az emelkedését.
Minél előrébb került az időben és 'rangban', nálam annál mélyebbre süllyedt.
Ezt éreztem. Nem esett jól.

Hirdetés
>!
Bee_Hinde
Orhan Pamuk: A piros hajú nő

Első könyvem a szerzőtől. Nem oltanám nagyon le, mert nem bánom, hogy elolvastam. De. Ez az apa-fia problémakör körbejárása nekem nem valami testhezálló. Ertem én, hogy van, lehet ilyen a belső valóság ahol érzi, megtapasztalja, megéli az író, és lehet ezt kívülállóként visszajelzést adni, analizálni a problémát. Ez azért két dolog. De milyen már amikor az író nem megéli, megírja hanem önanalizálja magát. Ez még egy analitikusnak is ellenjavalt és itt ne az önreflexióra gondoljunk, hiszen azzal egy író segíthet megfogalmazásával a pszichoanalizisben.

Az Oidipuszi az egy hasonlat egy magatartásra és nem maga a történet. Élek a gyanúperrel, hogy előbb felvázolt egy Oidipuszi, duplacsavaros analizálást, majd ehhez próbált egy történetet igazítani. Több kevesebb sikerrel. Hiszen egy apahiányos érzelmi élete nem abból áll, hogy minden reggel hiányzik az apám. Erre egy gyereknek hamar megvan a válasza a mindennapokban. Inkább a labilis érzelmi élet, bizonytalanság a döntéseiben, szorongás stb. tünetek mentén lehet feltárni az apa hiányt. Az élettani korszak amire egyébként is használja a pszichológia az a 3-6 éves korban élik meg a gyerekek. A felnőtté válásban az apahiány inkább a biztonságérzetét, az identitását sérti a személyiségnek. Értem én, hogy egy író a történetek erejében hisz, de most szerintem nem volt nagyivű az átkötés. Azért ahol 200 oldalon Oidipusz említése 81 alkalommal, Rusztem említése 52 alkalommal, Szuhráb említése 52 alkalommal fordult elő a könyvben, ott én elbizonytalanodom.
Fia, fiát említés 53 alkalommal, Apa, apát említése is 76 alkalommal fordul elő.