Az ​okos Pimpernel (A Vörös Pimpernel 4.) 5 csillagozás

Orczy Emma: Az okos Pimpernel Orczy Emma: Az okos Pimpernel Orczy Emma: Az okos Pimpernel

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az Angliában élő magyar bárónő világhíres regényhősét, Sir Percy Blakeney-t piperkőc, kissé lusta arisztokrataként ismeri a világ, ám ő titokban nem más, mint az életét a francia nemesek érdekében naponta kockáztató titokzatos Vörös Pimpernel.
A regény a „szent és hatalmas” francia forradalom borzadállyá vált vak őrületbe rohanását sötéten tárja elénk, főszerepben „madame guillotine” mészárlásaival. A regényes szál Sir Percy és a párizsi rendőrkopó, Chauvelin küzdelme életre-halálra, megfűszerezve a lord francia származású feleségének, egykor a rendőrkopó által is imádott Marguerite-nek túszul ejtésével és Boulogne polgárainak sorsával. A végkifejlet nem kétséges: a halálra ítélt franciák mentőangyala, az okos és rejtőzködő Vörös Pimpernel -akit Robespierre nem kíván látni az élők sorában- mint mindig, most is győzedelmeskedik.

Eredeti megjelenés éve: 1908

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Egyetemes regénytár Singer és Wolfner

>!
Kairosz, Budapest, 2012
316 oldal · ISBN: 9789636625436 · Fordította: Borbély Sándor
>!
Singer és Wolfner, Budapest, 1930
keménytáblás
>!
204 oldal · keménytáblás

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

altagi P>!
Orczy Emma: Az okos Pimpernel

Nehéz elsőként szöveges értékelést írni… :)
Nekem tetszett ez a könyv, nagyon sajátságos hangulata van, végig izgalmas tudott maradni. Vörös Pimpernel, a főhős és bájos felesége nagyszerűen vannak ábrázolva, a leírások hűen adják vissza a korabeli Franciaországot és Angliát.
Azt gondolom, hogy ez egy méltatlanul elhanyagolt regény. :(

edanka87>!
Orczy Emma: Az okos Pimpernel

Ismét a kedvenc korszakomban lehettem, egy újabb izgalmas összeütközésnek lehettem szem- és fültanúja Sir Percy Blakeney és a francia Chauvalin között.
Nem tudom megunni Sir Percy karakterét. Flegma, gunyoros, cinikus, látszólag csak a divatnak élő angol dandy, aki a nőkkel szemben a végletekig udvarias és tisztelettudó, de keményen fellép az őt és ligáját üldöző, magukat a forradalmárok vezetőjének nevező francia elnyomókkal szemben, elég gyakran rajtuk köszörülve a nyelvét. A legkiélezettebb helyzetekben is megőrzi hidegvérét. Látszólag sztoikus nyugalommal nyugtázza a rá leselkedő veszélyeket. Mindeközben belső félelmeiből, aggodalmaiból, vívódásából abszolút semmi nem látszódik.
Tetszett személyének kettőssége: szerelem és kalandvágy között vívódott, de mindkettőben ott lobogott a szenvedély. Egyiket sem tudta feladni a másikért. Elvileg akit szeretünk, elfogadjuk és szeretjük őt mindennel együtt. A kicsit naivnak tűnő, és ezzel férjét (valamint a Vörös Pimpernel ligát) veszélybe sodró Lady Blakeney számára ez nehéznek bizonyult. Nehéz volt számára szeretni és elfogadni férjét annak szenvedélyes kalandvágyával együtt, mert felülkerekedett benne az önzés. Önző módon magának akarta a szeretett férfit, és óvni akarta a szenvedélyes kalandor énjétől, hiszen tudta, hogy ez az életébe kerülhet. Csak azt nem vette figyelembe, hogy férjét részben ennek a konstans veszélynek az izgalma tartja életben. Percy kalandvágya a személyiségének része. Azt kérni tőle, hogy mondjon le erről olyan, mintha azt kérnénk, ölje meg személyiségének egy részét.
Marguerite a szenvedélyei mentén nagyon könnyen irányítható nő, nem nevezném ravasznak. Szenvedélye, indulatossága elég gyakran felülmúlta az ész szavát.
Orczy bárónő annyira gyönyörűen ír kettejük szerelméről (Marguerite és Percy), ami a testi szenvedélyt egyesítette a lelki összekapcsolódással is. Akik között a búcsú oly szomorú és szívszorító, tudván, hogy lehet, az lesz az utolsó… Szívet melengető volt számomra, ahogy Sir Percy egyetlen, feleségének szánt tekintetébe sűrűsödött az imádat és könyörgés, a a bizalom és a parancs.
Candille „kisasszony” veleszületetten aljas cselszövő volt. Mások szenvedéséből kárörvendően húzott hasznot.
Chauvelin rosszindulatú, bosszúálló, a Vörös Pimpernel üldözésében megszállott, kegyetlen ember. A nemesek soraiból került a hatalmat a forradalom után magukhoz ragadó zsarnokok körébe, akik rosszabbak voltak, mint a korábban uralkodó királyi család. Vérszomjas mészárosok, kegyetlen, embertelen gyilkosok, akik mások halálában lelték örömüket. Visszataszító.
Vicces szokásnak tartom, hogy csak azért, mert két angol úriember között nézeteltérés alakult ki, szinte kötelességüknek érezték, hogy átmenjenek a kontinensre, és az ottani szokásoknak megfelelően kardpárbajjal rendezzék a konfliktust.
„A nemesség maga az hibázott talán, ő, az egyén azonban nem hibázott”. Ezt mondta Juliette Marny. Ez elgondolkoztatott. A nagy francia forradalom kirobbanásának egyik oka a nép elszegényedése és nélkülözése, valamint az ebből fakadó, egyre növekvő elégedetlenség. Amikor a nép átvette az irányítást, válogatás nélkül gyilkolta a gazdagokat, az ősi arisztokrata családokba tartozókat, függetlenül attól, hogy gazdagságuk mellett (amiről ugye nem feltétlenül tehetnek) milyen belső értékeik voltak (pl. mennyire támogatták a szegényeket, mennyire adakoztak). Nem mindenki, de talán néhányuk kivétel volt. A nép általánosított. Ami a népet érte, szerintem inkább általános társadalmi igazságtalanság volt, ami fokozatosan alakult ki, több tényező hatására, ebből csak egy volt egyesek (további) meggazdagodása. Szóval nem tehetők felelőssé az egyes emberek a nép szenvedéséért, de nyilván kellettek bűnbakok…


Népszerű idézetek

altagi P>!

– Pokolba tehát minden fejtöréssel! Indítványozom, kérjünk fel egy asszonyt erre a célra. A leginkább körülrajongott, a legjobban gyűlölt, a leghűbb és legcsapodárabb asszonyt ezen a világon!… Beleegyezik, monsieur?…
– A nevét, Sir Percy. Elfelejtette a nevét közölni.
– Nos hát szerencse a neve, monsieur!… Szerencse!…

altagi P>!

Robespierre és társai csak annak örülnének, hogy elpusztították az általuk alapított terror legveszedelmesebb ellenségét, s ha egyszer guillotine alá cipelhetik, a halál még akkor is kielégítené őket, ha mártírkoszorú övezné a fejét. Chauvelin azonban nem állott meg ennél. Nem az intrikust, hanem az embert gyűlölte benne.

edanka87>!

A nemesség maga az hibázott talán, ő, az egyén azonban nem hibázott.


A sorozat következő kötete

A Vörös Pimpernel sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Csukás István: Vakáció a halott utcában
Tőke Péter: Afrikai nyomozás
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa
Holly Jackson: Jó kislányok, rossz viszonyok
Bíró Szabolcs: Elveszett csillagok
Szabó Tünde: Rácsok
Anthony Horowitz: Az utolsó bevetés
Agatha Christie: A behavazott expressz
Berg Judit: Az őrzők