Lakik ​a házunkban egy költő 7 csillagozás

Orbán Ottó: Lakik a házunkban egy költő

Legújabb ​verseit gyűjtötte össze kötetébe Orbán Ottó. Keserű, dacos sorok bőséggel találhatók benne, valamint lemondó, legyintő, a költészetet, a költői tartást, attitűdöt bíráló-kicsinylő passzusok. De talán még több az önbíráló, öngyalázó, a saját költészetét semminek, értelmetlenségnek, fölöslegesnek állító-bizonyító szakasz, sőt csak erről szóló egész költemény is. Nem ritka a magát az emberi léthelyzetet, az emberi autonómiát kérdésbe tevő vers sem, és igen sok az emberi nyomorúságot, a betegséget, az elmúlást, a szörnyű mellékjelenségeket produkáló, lassan és éppen nem méltósággal közelítő halált megidéző költemény vagy költeményrészlet. ; Az egész kötet mégis üdítően, bátran, szinte szemtelenül lendületes, erős, bátorító és – minden szarkazmus és irónia ellenére – patetikus. Épp e pátosz a legfőbb mondandója, üzenete. Csakhogy ennek az „és mégis”-nek a kimondásához múlhatatlanul szükség van mind az ön-, mind a létgyalázásra, a keserű ontikus megállapításokra, az ontológiai,… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 1999
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631421732

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 1

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

encsy_eszter>!
Orbán Ottó: Lakik a házunkban egy költő

Most rettenetesen lelkes vagyok! Nagyon régen nem olvastam ilyen zseniális verseskötetet. O.O. humora páratlan, gazdag, iróniában bővelkedő. A mi házunkban is lakhatna egy ilyen költő… :) Nem is tudom mit emeljek ki, mindegyik írás tetszett, a kedvenceimet ki is idéztem. Nagyon jól ragadnak meg egy-egy gondolatot, érzést. Úgy tud tökéletesen pontos lenni, hogy nem erőlködik. Nincsenek felesleges szavak.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Orbán Ottó: A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról

az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett
könyvlapok

encsy_eszter>!

Verses levél Varró Dánielnek

Tisztelt Varró úr…vagyishogy, Dani,
gond nélkül, könnyen írsz, ahogy a Singer
varrógép varr, a márkás, hajdani,
ha versírásra birizgál az inger –
a sor végét rímmel elendlized.
S balladából megírsz egy nap tizet.

Gondolom, tudod, mi nyílik meg ekkor:
az ifjúság, a tág bőségszaru,
nem Goethe céhládája, az öregkor,
a budin nyögő, bazaltos szarú.
Bukfencezel, amíg a du-ból ich lesz,
mert verset bárki hangján könnyen ihlesz.

Elillan ez, s jön majd a próbatétel,
a sors nem oszt új partihoz lapot –
időd, mint odakozmált menza-étel,
és benne mócsingos hétköznapok.
Őrizzen tőlük angyal és szerencséd,
nyílt lélek, jókedv, báj és szemtelenség.

Az ifjúság szikrája csak előleg,
lepkére még egy orvvadász se lő.
Felnőtt fejjel dől el, mi lesz belőled,
költő vagy trükkös mesterverselő,
noha a vers amúgy tartós kamaszkor,
s az ihlet, mintha rügy pattan tavaszkor.

Ólomként súlyos lesz, ami ma könnyed,
de léghajóba kell a nehezék,
versbe a hús, a csont, a vér, a könnyed –
a föld, hogy lehessen fölötte ég.
Ezt tanulta egy fáspincében…ott ő,
híved, e levél feladója, Ottó.

2 hozzászólás
encsy_eszter>!

Dal

(zongorán kísér: Weöres Sándor)

Nagypapa leszáll a fekete tóba,
a kilátástalan depresszióba,
giling-galang,
a depresszióba.

Nagypapa lábujját nézi a zöld hal,
az ember csak él, él, azután meghal,
giling-galang,
azután meghal.

Nagypapa leszáll a fekete tóba,
a kilátástalan depresszióba,
giling-galang,
a depresszióba.

encsy_eszter>!

Megvonja működése mérlegét

Magyar költő voltam, arra való,
amire Trója romjai közt a faló.

encsy_eszter>!

A semmi hűse

Kis Pintér Imrének

Ha van, ahogy a hívő mondja, Isten,
vagy ahogy a hitetlen mondja, Semmi,
azaz emberi mérték szerint Mérhetetlen,
mi érzékeli bennünk ennek méretét?
Miért vonz minket mágnesként a végtelen?
Miért leghőbb vágyunk fölfogni, amit föl nem foghatunk?
Gonosz szellem játszik talán velünk,
mely korról korra forgatva csikorgó forgószínpadát
mindig ugyanazt kérdezi a fajankók fajától?
Mi meg mindenkor kukán hallgatunk,
mert fafejünkkel nem tudunk mit válaszolni?
Történelem és haladás tehát merő illúzió?
S az ifjúság, e vad tavasz csupán gyerekbetegség,
melyet végül megszégyenülve kinövünk?
S a legfőbb bölcsesség térden fogadni a halált?
Ki tette azt, hogy életünk ilyen gyalázat,
hogy tehetetlenül leng innen oda, mint az inga,
s még csúfot is űz belőlünk, mert teste szeret élni?
Metszett kristálypohár, óbor zamata, ízes, szép szavak –
csecsebecsékkel csapható be, mint a bennszülöttek,
s megalkuszik, hogy addig ameddig, de addig él,
és kurta rabszolgalétét szégyentelenül élvezi…
Bukhat-e lény mélyebb gödörbe, mint mi?
Van-e a mindenségben nyomorultabb féreg, mint az ember?

Eddig szavalta Shakespeare meg nem írt darabját,
de ekkor kíváncsian a hatásra (végül is
az adott körülmények között ki ne lett volna az?),
a nézőtérre sandított, s látta, hogy a közönség
úgy sír, mint török fürdőben egy medencényi kurva,
Ez hát ily módon rendbe’ van, gondolta, és
kerekes trónszékében hátra dőlt
az égi társulat örökös tagja, a jellemszínész,
költő, próféta és Isten bohóca, ő,
akit a földön úgy neveztek, Füst Milán.

encsy_eszter>!

Lavrentyij Pavlovics Berija

változat Radnóti Miklós versére

Mert a hatalom maga is mánia,
és tébolyultak az előkelők,
ha idejében ki nem végzed őket,
mi mást tehetnek – kivégeznek ők.
S harcát a pártelit nélküled víjja,
hej, Lavrentyij Berija.

encsy_eszter>!

Töredék az elnémulásról

Hiába, akárhány verssel rakva a padlás,
erőt vesz rajtam a szánalmas hanyatlás –
a költő addig él, ameddig ír!
És ha hónapok óta egy jó sort se bír?
Halott, ha mondom, két lábon járó halott,
holott tegnap még élt, holott
fél éve még…
Vakít a tündöklő közöny, az ég.

encsy_eszter>!

Kedden szünnap

– Hommage à W. S. –

Hétfőn, szerdán, csütörtökön
Kendet bottal ütöm tökön.
Kimarad egy nap, a keddi.
Minek folyton verekedni?

Péntek, szombat, vasárnap,
Kend nyugodtan pisálhat.
De csak próbálja meg kedden,
Egyből följelentik ketten!

1 hozzászólás
encsy_eszter>!

Láttam ötven év alatt megszületni az új világot;
repülőgépei menetrend szerint úgy közlekednek az égen,
mint a század eleji városok utcáin a villamoskocsik.
Szupertechnikája pontosan vezeti rá a célra a rakéták robbanófejét,
ahogy az agyműtét során az agyamba döfött elektródákat is –
ha nem ma élek, már régen nem élnék…
Az idővel az a gond, hogy semlegesnemű;
az előjelet mi tesszük ki elé, a fáról földre szállt elitfaj, az emberiség,
az öldöklő és érzelmes csimpánzcsalád.

Miféle korszak, részlet

encsy_eszter>!

Táncóra kezdő halandóknak

látogatód jön mit neki bronzkapu várfal sánc vizes árok
a vasbeton mellvéden is átszivárog
kulcslyukon ajtórésen fal repedésén át behúz a szobádba
testtelenül körülfog ölelget melléd fekszik az ágyba
éjszaka van fölkelsz noha fekszel táncot jársz noha alszol
mocorognak a csontok a sírban a fák mögül kuvik és temetői harang szól
füst meg pörnye szálldos a földön dúl a fekete pestis
vacog és eszelős táncban ráng a keléses test is
ordítozol de hiába hogy ÉN MÁS KORBAN ÉLEK
rád sem hederít járja a kopogós táncot a lélek
kimutatja a foga fehérét lerohadt hajdani szája
felhőfekete kámzsa a vállán szikrát hány a kaszája
elöl ő mögötte népek a föld gyomrába vezet le az ösvény
csont recseg és sikolyok hörgés remegő vörös fény
virrad jégverítékesen ülsz föl az ágyban hajnali négykor
autóriasztó kukorékol az utcán ez csak a posztmodern középkor


Hasonló könyvek címkék alapján

Dobai Péter: Egy arc módosulásai
Buda Ferenc: Hatalmam: nyugalom
Fabó Kinga: Fojtott intenzitással, fojtottan
Dobai Péter: Emlék az ember
Takáts Gyula: A semmi árnyéka
Dobai Péter: Az éden vermei
Dobai Péter: Belvedere
Dobai Péter: „Barth hadapród, becsületszavamra, visszatér a nyár!”
Dobai Péter: Emlékek jövőidőben
Dobai Péter: Ma könnyebb. Holnap messzebb