Távozó ​fa 85 csillagozás

Oravecz Imre: Távozó fa

Oravecz Imre megindítóan személyes új kötetében a tél hideg fényével pásztázza végig létezése lehetőségeit és adottságait. Apró megfigyelések, végtelen következtetések az élet örök körforgásából. A természetből rajzolódik ki az ember, és az életből a halál. A Távozó fa a Magvetőnél megjelenő Oravecz Imre életműkiadás első kötete.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Magvető, Budapest, 2015
196 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433418
>!
Magvető, Budapest, 2015
196 oldal · ISBN: 9789631433500

Enciklopédia 8


Kedvencelte 12

Most olvassa 8

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 33

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Oravecz Imre: Távozó fa

Egész életművét figyelembe véve, Oravecz Imre a három kedvenc kortárs magyar szerzőm egyike (a másik kettő: Bartis Attila és Krasznahorkai László), ráadásul az ő esetében még az is javít a dolgon, hogy idősebb kori monumentális regénytrilógiája mellett (Ondrok gödre, Kaliforniai fürj és a még meg nem jelent Ókontri) imádom a verseit, az összeset, bármelyik korszakából is származzanak. Így az elsőként megjelent, erősen lírai képeket tartalmazó Héjtól kezdve, az 1972. szeptemberének prózaformába öntött szerelmi költészetén át egészen a későbbi regények előzményéül szolgáló Halászóemberig (ami számomra a legerősebb verses kötet az egész magyar irodalmat figyelembe véve) mindet. Ennek fényében, természetesen amilyen gyorsan csak tudtam, megszereztem a legújabbat, a Távozó fát, amelyik a költő 2005 és 2014 között született verseinek gyűjteménye. Itt újabb komoly változás figyelhető meg: roppant személyes költeményeket kapunk, zömében roppant személytelenül elbeszélve.

Oraveczre mindig is jellemző volt, hogy látszólag egyszerűen és eszköztelenül ír; miközben olvassuk, az emberben néha felrémlik egy olyan érzés, hogy de hát ilyet én is tudnék! Aztán gyorsan rájövünk, hogy tudnánk a fenét… A szerző újra a rá amúgy is jellemző rövid, tömör, a szó szoros, és egyszerre annál jóval tágabb értelmében is értelmezhető verseket alkotott, és a vékonyka köteten emellett sokat dob a professzionalista szerkesztésmód is; a különféle témájú versek csoportosítása és tagolása különös érzelmi hullámvasútra ülteti fel olvasóját, és emellett segít megérteni az ezeket alkotó embert mozgató gondolatok hátterét is.

Az első három egység (a Téli éjszaka, a Helyreállítás és a Távozó fa) elsősorban természeti megfigyeléseket, és az azokat lejegyző, öregedő, nem túl jó egészségnek örvendő, magányos alak elmúlásról alkotott gondolatait tartalmazza. Ezekben a versekben közös a halál kérdése, ami egyfelől a nagyon is kézzelfogható saját halálé (milyen lesz, hogyan történik és mikor, ki lel rá, vagy mi lesz a testével), másrészt nagyon is megfoghatatlan, lírai – a túlvilágból visszatekintő lélek szemén keresztül látjuk bennük a hátramaradt világot és az ottmaradtakat.

Távozó fa

Kiszáradt a terasz mellett a cseresznyefa,

magam ültettem több, mint harminc éve,
hűséges volt hozzám,
ellentétben azokkal a nőkkel,
akikkel alatta üldögéltem,
árnyat, enyhet adott,
és nagy szemű, ropogós cseresznyét,
ha nem fagyott le a virágja tavasszal,
mert korai fajta volt,

először egy nagy oldalága sorvadt el,
aztán aggkori elmezavar lépett fel nála,
nyáron ledobta az összes levelét,
és újakat hozott, még virágzott is,

csonkolnom kellett,
idén tavaszon nem lett a rügyekből semmi
egy véletlenül meghagyott vadhajtást kivéve
a vezérág maradékán,
egészen lent, szinte a törzsön
kihajtott,

még nem hagyott el egészen,
de faidővel mérve már csak percei lehetnek hátra.

Több olyan ember véleménnyel is találkoztam, akik meglepődtek azon, hogy miért ír ennyire negatív dolgokról egy mára már sikeres és befutott szerző, miért hiányzik már-már ordítóan az öröm a verseiből – de szerencsére erre is kapunk választ a negyedik, Matyi című egységből. Ebben az idősebb korábban született kisfiáról van szó, akit az édesanyjának ítéltek a válás kimondásakor, így ezekből a versekből természetesen a lángoló szeretet mellett, elsősorban a kényszerű elválás miatt érzett soha nem szűnő fájdalom érzete a domináns.

Bizalom

Hatéves korában egyszer azt kérdezte tőlem,
ki lesz az ő felesége,

elmagyaráztam,
hogy egy nála fiatalabb lány,
kit még nem ismer,
de az is lehet,
hogy egy velekorú azok közül,
kikkel egy óvodai csoportban van,

erre megkért,
hogy segítsek majd választani.

De hogy ne a mélyben érjenek véget a (magyarul írott) versek, az ötödik, a Madárnapló a látszólagos eseménytelenségével, a szeretett madarak aprólékos megfigyelésével újra felvillantja, ha csak egy pillanatra is, de a tevékeny, hasznos és boldog élet lehetőségét is.

Baleset

Madársziluetteket ragasztottam az ablaküvegekre,
mégis a nappaliablaknak repült egy sárgarigó,

az ütközéstől levágódott a járdára,
és hátranyaklott fejjel tátogott,

kisiettem a házból,
hogy megóvjam az előfutó macskától,


a párja közben a közeli gyöngyfán jajveszékelt,

nem pusztult el,
mikor fel akartam venni,
hogy biztonságos helyre vigyem,
hirtelen magához tért és elszállt,

mintha az összetartozás ereje hozta volna vissza a halálból.

A kötetet Oravecz angolul írott verseivel zárja, amit egy viszonylag hosszabb magyarázattal (értsd: miért alkot egy magyar költő angol verseket) vezet fel, és bár nem beszélek anyanyelvi szinten angolul, de abban biztos vagyok, hogy ezeket a legtöbb angolszász származású olvasó is nagyon nagyra méltatná.

A Távozó fa az eltűnőben lévő régi értékek és a személyes veszteségek, elmúlás miatt érzett fájdalmat sűríti magába a kortárs magyar líra legmagasabb szintjén az egyik legnagyobb élő szerzőnktől – nálam ez a kötet vitathatatlanul a tavalyi év legjobb magyar verseskötete.

25 hozzászólás
sophie P>!
Oravecz Imre: Távozó fa

Nem hittem volna, hogy létezik letehetetlen verses kötet. De megfejtettem: annyira bensőséges, amilyennek minden baráti beszélgetést szeretnénk, miközben mi magunk a legtöbb gondolatot sosem mondanánk ki, esetleg a legeslegáldottabb pillanatokban. Közben csak mesél, fecseg. Gondolom epikus lírának nevezik ezt, ha van egyáltalán neve.
Jó, hogy valaki megfogalmazta, ami az öregedésről a fejemben van. Talán nekem is könnyebben fog menni most már.

>!
Magvető, Budapest, 2015
196 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433418
1 hozzászólás
Timár_Krisztina IP>!
Oravecz Imre: Távozó fa

Ritkán szoktam verseskötetet elejétől végéig olvasni. Még ritkábban rögtön megjelenés után megvenni. Ennek a kötetnek a megszerzésére egynémely kedves molytársak vettek rá, akik (igaz, elsősorban nem a szerző verseiről, hanem a regényeiről írva) eszembe juttatták, mennyire érdekeltek engem egyetemista koromban Oravecz Imre versei.
Fura egy kötet, de a legkevésbé se bántam meg. Viszont borzasztó nehéz itten okosságokat írni róla, éppen azért, mert verseskötetről nem szoktam. Meg mert amilyen vékony, olyan lassan haladtam vele.
Hát akkor leltározzunk.

Amit szerettem benne:
Tárgyilagos, szenvtelen hangnem. (Nem mindenütt, de a legtöbb helyen ilyen.) Amióta a kamaszkorból kinőttem, valahogy jobb szeretem az olyan verseket, amelyek nem az érzelmekre igyekeznek hatni. Különösen, ha olyan témákról szólnak, amelyek mindenkit érintenek, és elsősorban érzelmileg (elszakadás szeretteinktől, szülő-gyerek-viszony, öregedés, magány, halál). Azért szeretem ezt a fajta tárgyilagosságot, mert éppen ez teszi lehetővé az általánosítást. Hogy bárki, bármelyik olvasó (én is) magára vagy a környezetére vonatkoztathassa, amiről szó van. Hogy olyasmit is találjon benne, ami a versen túlmutat.
Tömörség, sűrűség. Emiatt nehéz olvasni. Mert egyébként ne tessék semmi elvontra gondolni, ez nem az a költészet. Viszont – különösen a kötet első harmadában – elég gyakran előfordult, hogy 2 db egyenként nyolcsoros vers elolvasása után azt mondtam: ennyi elég is lesz mára, köszönöm szépen. Majd estig hígítom egy kicsit a fejemben.
Egy vers egy gondolat. Vagy még inkább: egy kép. Három vonallal odarajzol valamit az olvasó elé, azt' kezdjél vele valamit. A „Távozó fa” vagy a „Madárnapló” darabjaiban ez különösen erősen és hatásosan látszik. Azok tetszettek egyébként a legjobban, meg a kötet eleje.
Gondos válogatás. Nem tudom, milyen alapon választotta ki a költő, hogy mely versek kerüljenek a kötetbe, de nincs ismétlődés, nincs újraírás. Mindegyik különbözik minden mástól.
Gondos kidolgozás. A versek annyira egyszerű szavakból állnak össze, annyira egyszerű, szinte köznapi mondatokká, hogy az olykor még engem is zavart. Elsőre észre se venné az ember, csak ha utánanéz a versek korábbi megjelenéseinek, hogy ezeken jó sokat csiszolt a költő, mielőtt a kötetbe berakta őket. Innen lejön egy szó, oda még kell kettő, itt a pontosvessző nem egyértelmű, legyen helyette kettőspont… Ez énnekem mindig imponál. :)
Abszolút szubjektív szempont: FALUSISÁG! Bocs, ezt egyértelműbben nem tudom megfogalmazni. :) Nem ájulok el egy verstől csak azért, mert olyan helyszínt választ (erdő, csatornapart, falusi kisbolt stb.), amelyhez hasonlók vettek körül engem is gyerekkoromban, de ha ezt egy vers úgy tudja megcsinálni, hogy abszolúte hiányzik belőle minden idealizálás, vágyakozás és nosztalgia, viszont van benne természeti kép*, akkor én nagyon hálás közönség vagyok. Semmi nem zavar jobban, mint a városi ember rácsodálkozása a falura. Na, itt ilyen nincs.**

Amit nem szerettem benne:
Amikor a beszélő nézőpontja megszűnik tárgyilagosnak és kívülállónak lenni, és hirtelen érzelmességbe csap át. Ami tökéletesen érthető és helyénvaló, ha az ember a fiáról beszél, csak én nem személyes vallomást olvasni nyitottam ki a kötetet. Valahogy nem szeretem az ilyen nyilvános személyes vallomásokat. Ha a családtagjaimtól, barátaimtól hallom, rendben van, de ha egy idegen tárulkozik ki ennyire mélyen, lesunyom a fejemet és elfordulok. Ettől még a versek nem lesznek rosszabbak, csak nekem nem tetszenek.

Megjegyzés: A kötet utolsó ciklusa angol nyelvű versekből áll. Az előttük levő pároldalas bevezető után ez abszolút helyénvalóvá is válik, és tökéletesen igazat adok Oravecz Imrének abban, hogy ezeket a verseket magyar költő létére is csak angolul lehetett megírni.

* Lehetőleg pontos állat- és növénynevekkel. Mint itt. Nem mintha biológiakönyvvel a kezemben akarnám olvasni a szövegeket, nem ezért fontos a pontosság. Hanem mert ezzel a módszerrel úgy jelennek meg az állatok és növények, mint személyes ismerősök. Mint mikor valakinek nemcsak a vezetéknevét, hanem a keresztnevét is meg tudjuk mondani, mert mindennap látjuk az illetőt.
** Feltehetően azért, mert Oravecz Imre nem városi ember, mégpedig saját választása alapján nem az. Ez pedig ugyancsak imponál nekem. Na de ez csak a költőre vonatkozik, nem a versre.

14 hozzászólás
Littlewood IP>!
Oravecz Imre: Távozó fa

O. I. rájött, hogy utálja a nőket, viszont szereti a gyerekeit. Sajnos mindkettőre túl későn.
Szerintem azokat a verseket, amik O. I. családi állapotáról helyzetjelentenek, tévedés volt megjelentetni. Katasztrófaturistának éreztem magam tőle, valahol a Nők Lapja túlzottan kitárulkozó olvasói beszámolókkal sújtott levelezőrovatának vidékén, ahol mi fáj gyere mesélj. Csak itt a költő egyszerre játszotta az önmagát mindenben felmentő viktimológiai alapesetet és az állát intelligensen tenyerébe támasztó, fokozhatatlanul kompetensen néző V. Kulcsár Ildikót, aki csupa kijelentő módban megfogalmazott, szavanként sorokra tagolt, világnagy okossággal kommunikál. Az öregedés-téma szerintem önmagában jobban megállta volna a helyét, az mély volt és másként fájdalmas. A csillagok is ennek szólnak, mert azért messze nem csak az értetlenség maradt meg belőle. Szóval a gond nálam nem az volt, hogy „A költők öregkori munkásságát fiatal kritikusok értékelik”, mert ez a konkrét sajnos már nem igazán fiatal kritikus ezt a vonalat pont át tudta érezni, és talált is néhány olyan verset, amit gondolatban oda tudott tenni azok közé, amikhez még biztosan vissza fog térni később. Csak közben kicsit sajnálta, hogy a Halászóember hangját a Megmondóember vette át. Bár lehet, hogy ez egy ilyen korral járó előjog, nem tudom.

17 hozzászólás
Biedermann_Izabella P>!
Oravecz Imre: Távozó fa

Szép versek. Acélszürke mind, és jéghideg, januári haldoklásokhoz ideális. Oraveczben megtaláltam azt magyarul, amit annyira szeretek az amerikai szabadversekben. Nem korlátoz semmi, a gondolat utat keres magának úgy, ahogyan az neki tetszik.
Len versei jutottak eszembe, meg Whitman.
Egy kicsit olyan érzésem volt, és ezt a kötet végének angol nyelvű versei is erősítették bennem, mintha elutaztam volna Pennsylvaniába, mintha Len még élne, és a hatalmas ablakú házban egy öregedést, a halál közeledtét nehezen emésztő Walt Whitmantől olvasna fel, míg odakint kékesfehéren világít a hó.
Rég olvastam ilyesmit, és bármennyire is egy búcsúzkodó, magára maradt férfi sorait olvasom, azt hiszem, értem miről beszél. Becsülöm érte, hogy elmondja.

1 hozzászólás
Citrompor P>!
Oravecz Imre: Távozó fa

Ez a könyv szép. Szeretem a Magvető Minion betűtípussal szedett, letisztult, szellős szerkezetű könyveit, különösen a versesköteteket. Valahogy az az érzésem, ha kinyitok egy ilyet, hogy a költő gondolatai mellett jut hely a sajátjaimnak is, azok is teret kapnak, hogy egy-egy strófát még sokáig tovább ízlelgetve tovább szárnyalhassanak.
A Matyi-ciklus érintett meg a legjobban, különösen a Kétely című* vers, ami fölött sokáig elméláztam. Az angol nyelvű versek azonban némileg idegenek maradtak, nem tudtak hozzám közelférkőzni. Rég volt, hogy lírát angolul olvastam, talán még a gimnáziumban.
Nem ismertem korábban a szerző műveit, ezért helyenként feszélyezve éreztem magamat a személyes hangtól, a családról szerzett információktól, fájdalmaktól, csalódásoktól és a fontos emberek elvesztésétől. Megérintett, ez tagadhatatlan.

* http://moly.hu/idezetek/650069

5 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Oravecz Imre: Távozó fa

Lenyűgöznek a versei, akkor is, ha nem is mindig értettem a bennük megszólaló elhagyatottságot, magányosságot, mert a sikeres költővel, íróval nehezen összeegyeztethetőnek gondoltam ezt az életérzést. A Matyi című fejezet azonban megvilágította, az okot. A feltétel elmaradása, Tél előtt, a Milyen lesz? című versek részletes magyarázatot adnak.
Nagyon tetszik, ahogyan a tájban él, a madarakat figyeli, Madárnapló, vagy többek között az Olvasás élményét osztja meg velünk.
A látvány jelentős szerepet játszik a versekben, érzelemmel teli képeket fest a környezetéről. A látvány dicsérete, Látkép_
Irodalom : „ mintha ez adna még értelmet mindennek.”
Összegzés az életben fontos dolgok felsorakoztatása: „ennyi volt az élet.”

5 hozzászólás
Lali P>!
Oravecz Imre: Távozó fa

Leginkább azt mondhatom, hogy tulajdonképpen megtiszteltetésnek élem meg, hogy olvashatom ezt a könyvet.
És ezt nem azért érzem, mert valamiféle különlegesen kimagasló költészetet látok benne, hanem azért, mert azt élem meg olvasása közben, hogy kultúrtájon járok. Ez a kultúra emel, nemesít, megtisztít.
Amit nem tud a költő megtenni a falujával, megtisztítani, újra művelésbe vonni, azt megteszi a költői nyelven keresztül.
Kiszedi a dudvákat, körülkaréjozza a fákat, lecsapolja a nádast, dűlőutat készít a maga nyelvi és gondolati eszközeivel, ekéivel és kapáival. A versek, mint jól tagolt szántások rajzolódnak ki a – domboldalak helyett – könyvoldalakon.
Ha olvasom őket, azt érzem, hogy behívtak, beengedtek egy emberléptékű portára, birtokra, tájra.
Az, hogy nekem éppen azok az épületek, oszlopok, azok a fajta fák és az azokon lévő madarak tetszenek-e, nem tűnik igazán fontosnak.
Ami fontos, az a megmaradni embernek tiszta szándéka és szorgos kezemunkája.
***
Sokan érzik, mondják, hogy „ilyet én is tudnék írni”. Ebből én azt látom kiemelendőnek, hogy azt érezzük, hogy egyértelműen létezik, megfogható egy „oraveczes” stílus, nyelv, világ, ami mindenki számára meglepően egyszerű és érthető.
Nagyon, nagyon nehéz dolog egy költőnek, művésznek megtalálnia a saját nyelvét, világát. Pláne olyat, amit mások is értenek.
Helyettünk is keres, kutat, szenved ebben a keresésben, ezért mindenképpen tiszteletet érdemel.
***
Maga a világ, ahová bebocsáttatást nyertem (két régebbi kötete is megvan, olvastam) minden tiszteletem és köszönetem mellett is nem igazán az enyém, valahogy más vagyok.
De nagyon jó és fontos, hogy nézhessem ezt az értékes különbséget.
A mulandóság és halálfigyelés kapcsán én egyfajta bús humort is érzékelek, amiből arra tippelek, hogy a költő is tudja, hogy „sajnos” még legalább 20 évet kell várnia az utolsó kompra. :-)

A négy és fél csillag pedig csak annyit akar jelenteni, hogy magyarok lévén olyan költőóriások a mércéink, akiknek még a közelségébe jutni is halhatatlan dicsőség. :-)

6 hozzászólás
dacecc P>!
Oravecz Imre: Távozó fa

Amikor beléptem a szobába, arra lettem figyelmes, hogy édesanyám könnyek közt olvassa a kötetet, majd felém fordulva azt mondta: „Kár, hogy csak most értem igazán, hogy mit érzett a végén nagyapád.” Ez mindenképp terhelte számomra is az olvasást – gazdagabb és személyesebb lett. Az elmúlás tudata, a félelem, hogy rosszkor történik, a betörődés és a magányos szemlélődés átível a köteten, elképesztő súlya van egy-két versnek. Az abszolút kedvencem a címadó, a könyv esszenciájaként is felfogható, ahogy a saját életét, emlékeit, talán nem annyira távoli elmúlását a természettel köti össze Oravecz.
Szerintem az angol nyelven íródott versek nem annyira illenek a tematikába, kevésbé is nyerték el a tetszésemet, de az összkép így sem torzult. Megéri kézbe venni.

4 hozzászólás
robinson P>!
Oravecz Imre: Távozó fa

Valós, őszinte és személyes. Férfibánat. Elmúlás, halál, magány, öregedés mellé a Matyi-ciklus remekei.
Sok ponton ismerős mozzanatokkal.


Népszerű idézetek

olvasóbarát P>!

Tájékozódás

Tévéből, rádióból, újságból
már csak az időjárás-jelentés érdekel,

ha tudni akarom,
hogy jelen van-e még a Gonosz a világban,
csak embertársaim arcára nézek.

15. oldal

giggs85 P>!

Távozó fa

Kiszáradt a terasz mellett a cseresznyefa,

magam ültettem több, mint harminc éve,
hűséges volt hozzám,
ellentétben azokkal a nőkkel,
akikkel alatta üldögéltem,
árnyat, enyhet adott,
és nagy szemű, ropogós cseresznyét,
ha nem fagyott le a virágja tavasszal,
mert korai fajta volt,

először egy nagy oldalága sorvadt el,
aztán aggkori elmezavar lépett fel nála,
nyáron ledobta az összes levelét,
és újakat hozott, még virágzott is,

csonkolnom kellett,
idén tavaszon nem lett a rügyekből semmi
egy véletlenül meghagyott vadhajtást kivéve
a vezérág maradékán,
egészen lent, szinte a törzsön
kihajtott,

még nem hagyott el egészen,
de faidővel mérve már csak percei lehetnek hátra.

88. oldal

1 hozzászólás
sophie P>!

évek óta az öregségre készülök,
mégis váratlanul ért,
hogy ilyen szemérmetlenül és közönségesen megérkezett.

59. oldal - Az öregség érkezése

Kapcsolódó szócikkek: öregség
sophie P>!

Figyelmeztetés

Bevásárolsz, főzöl, eszel,
kutyát, macskát tartasz,
füvet nyírsz, zöldséget termesztesz,
számlákat fizetsz, ügyeket intézel,
hozod, viszed a kisfiad,

jól-rosszul, de még működik a tested,
és szellemed sem tompult el egészen,
írsz, gondolkodsz, terveket szősz,
töröd magad, igyekszel,
mintha akarnál még valamit,

vedd végre észre:
megtörtént az élet.

100. oldal

Timár_Krisztina IP>!

Helyreállítás

1. lépés: kellő számú férfi és nő feltámasztása,
2. lépés: porták létrehozása istállóval, óllal, szérűvel,
3. lépés: lovak, tehenek, aprójószág vásárlása,
4. lépés: ekék, boronák, vetőgépek beszerzése.
5. lépés: a szemét összegyűjtése és elszállítása a Dolyinából,
6. lépés: a feketefenyő-erdő eltávolítása a Verőből,
7. lépés: a trenka- és galagonyabokrok kiirtása az Árnyékon,
8. lépés: a nádas visszaalakítása kaszálóvá a Farban,
9. lépés: a Juhászék-féle akácos pótlása a Verő közepén,
10. lépés: a dűlőút visszahelyezése az Árnyék felőli oldalra,
11. lépés: a Verő, az Árnyék, a Fenék felszántása,
12. lépés: búza, árpa, rozs, zab vetése a Verőben,
13. lépés: kukorica, krumpli, bab ültetése az Árnyékon,
14. lépés: konyhakertek létesítése az Aljban,
15. lépés: szőlő telepítése a Verőtetőn,
16. lépés: a patak megtisztítása és kimélyítése,
17. lépés: kosárnak való sárga fűzvessző nevelése a patak partján,
18. lépés: a Juhászék-féle akácos benépesítése gerlékkel,
19. lépés: a dűlőút földjének porrá tapostatása a kondával,
20. lépés: hétéves énem megjelentetése a dűlőúton, amint uborkáért megy a konyhakertünkbe.

35. oldal

3 hozzászólás
Citrompor P>!

vedd végre észre:
megtörtént az élet.

100. oldal, Figyelmeztetés

2 hozzászólás
Citrompor P>!

Kétely

Egyszer próbálja majd megérteni,
miért váltak el a szülei,
kiknek egyesülése őt eredményezte,

de megértheti-e,
akarhatja-e megérteni azt,
mi létének tagadása?

107. oldal

4 hozzászólás
Timár_Krisztina IP>!

Visszatérő kép

Este,
alföldi tanya,
tanyaudvar,
az udvaron eperfa,
az eperfán tyúkok,
az eperfa alatt asztal,
az asztalnál a gazda családja és jómagam,
távolról halk mennydörgés,
és egy-egy villámlás a látóhatár felhőiben,
de nyilvánvaló,
hogy nem lesz vihar,
meleg légáram a levegőben,
magányos békakuruttyolás egy közeli semjén irányából,
rágászaj az istálló felől,
különben csend és béke,
lassan egészen besötétedik,
már csak a ház fehér fala világít,

nem volt eperfánk,
soha nem jártam alföldi tanyán,
nem álmodtam ilyennel,
olvasmányaimban sem találkoztam hasonlóval,
és azt sem értem,
hogyan érhetnek rá ennyire esti végzésidőben,

mi ez, honnan jön?

55. oldal

3 hozzászólás
Timár_Krisztina IP>!

Látkép

A falban ablak,
az ablak előtt terasz,
a terasz alatt sziklakert,
a sziklakert lábánál udvar,
az udvar végében melléképület,
a melléképület mögött fakoronák,
a fakoronákban rések,
a résekben völgy,
a völgyön túl hegy,
a hegyen erdő,
az erdő felett égbolt,
az égbolton felhők,
a felhők közt nap,

mikor dolgozószobámból ezt láttam,
még éltem.

22. oldal

sophie P>!

Számok

Minap Pétervásáráról jövet
az útszéli kilométerjelző táblácskák látványa
azt juttatta eszembe,
hogy mikor ismerkedett a számjegyekkel,
a 24-es főúton Egerbe menet sosem mulasztotta el
az elsuhanó zöld táblácskákról fennhangon olvasni a számokat,
és ugyanezt tette jövet is,
csak akkor ereszkedő sorrendben,

ez sem lesz még egyszer,
semmi se lesz még egyszer.

110. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Eger

Hasonló könyvek címkék alapján

Kányádi Sándor: 45 vers / 45 poems
Király Gábor: Csúf versek
Nick Cave: Válogatott versek
Tábory Maxim: Tűzfény / Firelight
Kántás Balázs: Éntelen ének
Pilinszky János: 66 vers / 66 poems
Faludy György: 37 vers / 37 poems
Füst Milán: 25 vers / 25 poems
József Attila: 43 vers / 43 poems
Kosztolányi Dezső: 36 vers / 36 poems