Ondrok ​gödre (Az álom anyaga / A rög gyermekei 1.) 185 csillagozás

Oravecz Imre: Ondrok gödre Oravecz Imre: Ondrok gödre Oravecz Imre: Ondrok gödre

Az ​Árvai család útját elindító hatalmas regény a már jól ismert oraveczi világban, Szajlán játszódik. Férfiak és nők, születés és halál, a kivándorlás felé vezető út szenvtelen, leíró stílusú, mégis megrázó erejű elbeszélésben. „Parasztnak születni kell, azt tartották a régiek. Légvétele első pillanatától kezdve látnia, hallania, tapintania, szagolnia kell, ami rá vár. Ez olyan mesterség volt, amelyet nem lehetett másképp megtanulni. Nem véletlen, hogy nem tanították sehol, nem volt iskolája, de még ilyen tantárgy sem. Mezőgazdasági ismeretek léteztek, leendő gazdatiszteknek elsajátításra, de az más volt. És az is önmagáért beszélt, hogy senki nem akart paraszt lenni. Sokszor még a paraszt, a paraszt gyereke sem. Még kevésbé az úré, az iparosé, a munkásé. A lenézettség is oka volt, de ez is. Ha azonban valaki kívülálló mégis rákényszerült, hogy a földet túrja, ha úgy hozta a sors, az élet, sosem lett igazán az. Látni lehetett rajta, hogy végzője idegen, hogy nem áll rá a keze,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Magvető, Budapest, 2020
386 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433951
>!
Magvető, Budapest, 2016
392 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433951
>!
Magvető, Budapest, 2016
392 oldal · ISBN: 9789631434583

2 további kiadás


Enciklopédia 11


Kedvencelte 49

Most olvassa 16

Várólistára tette 190

Kívánságlistára tette 120

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Oravecz Imre: Ondrok gödre

Jártatom rajta az eszem, már jó két hete…
Azon, hogy milyen is számomra a jó epika. A kimagasló színvonal, a zsinórmérték és így tovább (jöhetnek a szuperlatívuszok)…

Mondjuk legyen az elbeszélés aprólékosan kidolgozott, legyen részletes, akkurátusan hiteles.
Legyen földhözragadt, történeti tényekből építkező.
Kerüljön bele pont annyi fikció, ami felkorbácsolja a nyugvó folyam lusta hullámait.
Aztán meg legyen még nagyvonalú a történetvezetés, nagyívű a gondolat folyama.
…de azért lássam a kicsinyes emberi gürcölést, a mindennapok piszkát, apró, ritka ünnepek örömét.
Persze, legyen nyersen realista…
…de egyben olyan lírai is, mint a legpuhább bársony, mint egy angyali költemény.
Leteríthessem a tisztaszoba tollas dunyháját a zsíros rögök közé, a szántásba, akkor se érezzem mocskosnak, ha belefekszem.
Na, valahogy így…

Úgy hiszem, hogy a korabeli paraszti világ rögvalóságáról, egy félig-meddig elmenőben lévő, de nagyrészt mégis (meg)maradó nemzedék hétköznapjairól ennyire megkapó regényt ebben az életben már soha nem fogok olvasni.
Oravecz Imre trilógiájának nyitánya egyértelműen a kortárs magyar széppróza meghatározó alkotása.

Update, 2020. október 13.
Dehogy update; inkább késedelmes igazítás, kiegészítés, de jóval inkább csak egyszerű lopás:

Ugyanis, mint az a fentiekből is kitűnik, igazából fogalmam sem volt, hogyan is foglaljam össze azt a csodát, amit és ahogyan Oravecz Imre a paraszti élet esszenciájaként papírra költött. Ezért inkább csentem néhány mondatot egy, tegnap megjelent, vele készült interjúból:
„A legfontosabb érték a kultúra volt, amely, mint minden kultúra, védte, eligazította hordozóit a bölcsőtől a koporsóig. Az egész életüket áthatotta, szabályozta. Mindenkinek kijelölte a közösségben a helyét, teendőjét. A halál például számukra nem volt tabu, szörnyűség. A kultúrának mindenre volt válasza, szegénységre, elnyomásra, betegségre, háborúra, forradalomra. Még olyasmire is, mint Trianon.”
Itt a forrás: link

9 hozzászólás
eme>!
Oravecz Imre: Ondrok gödre

A táj, a hely alakítja, formálja az embert.

Talán részben még ma is így van, még akkor is, ha a tájak, helyek sokkal tágabbak, és így kevésbé markáns, jellegzetes a jegy, melyet az emberben hagynak. Vannak rokon tájak és helyek térben, időben akár messze egymástól, de közel világlátásban, gondokodásban, lelkiségben. Meg tudom érteni azokat, akik nem találják meg helyüket a regényben. Akiknek túl lassú, unalmas, eseménytelen. Engem azonban egy a Szajla völgyéhez hasonló táj formált, tartós és állandó (vagy legalábbis annak tűnő) határ- és dűlőnevekkel. Nádramenő, Liboctelek, Falualja… Akár az Árvaiaknak az Ondrok gödre, nekem is megvan/megvolt a magam arkhimédeszi pontja. Magamban érzem, emlékeimben hordom múltját, benne van gyermekkorom, gombázással és mesékkel együtt. És most is itt vagyok, miközben pötyögöm a sorokat. Az ablakon fűnyíró és traktorok hangja tolakodik be. Hol van már a “tavalyi” csendek unalma?
Azok, akiket hasonló táj formált, az Árvaiak történetét olvasva önmagunkat is beleolvassák, felismerik benne az örök változatlant és a feltartóztathatatlan elmúlást. A letűnt világot, melyben a szigorú hegyek mellett még az így kívánja a becsület és a (bölcsen?) beletörődő ez a világ rendje uralkodott, melyben szigorú szabályok korlátozták a létet, és egyben adtak határozott, megtartó keretet neki.
Az Ondrok gödre épp letűntében láttatja ezt a teret, kilátás az egész környékre egyszerre belső és külső nézőpontból. Talán nem véletlen, hogy több Árvainak is mély élménye a nézőpontváltás, függetlenül attól, hogy ez egy gombászás közben tett gyereki felfedezés, vagy egy elmúlásközeli rémítő, baljóslatú álom. Másként látni az Ondrok gödrét. Más szemmel. A nagyapa is érzi a szinte leküzdhetetlen vágyat, hogy felülről lássa az ő arkhimédeszi pontját. Távlatot akart, elszakadást. Az unoka már komolyan tanulmányozza a messzeséget, bár ő is közeli, biztos pontot keres. Kimozdul-e helyéből a világ?
Egyszerre szívmelengető és szívszorító olvasmány. Olyan, amelyik ugyan néhányunkat nosztalgikussá tesz, de ugyanakkor a magasba is emel, és mint régóta várt térképet teríti ki alád azt, amit eddig csalókán csak a magad tapogatózásai alapján ismerhettél meg. És kérdezni kezdesz, töprengeni. Hogyan és miért tántorgott ki Amerikába a milleniumi ünnepségek kellős közepette az a másfél millió Árva(i)? (És tántorognak azóta többen és egyre többen). Mások, köztük nagyapád és nagyanyád, miért és hogyan maradt mégis itt, hogy maradt meg itt, hogy most te is itt lehess? Kérdezel, régi fotók és levelek közt kutatsz ismét. Igen, azt hiszem, emlékek is kellenek ahhoz, hogy ne csak olvasd, hanem érezd is ezt a könyvet. És ha vannak, akkor nagyon…

4 hozzászólás
Annamarie P>!
Oravecz Imre: Ondrok gödre

Oravecz Imre „A rög gyermekei” sorozatának első része a XIX. század második felébe vezet minket, Szajlára, abba a kis Heves megyei faluba, ahol az Árvai család élt generációk óta. Egy olyan paraszti család mindennapjainak jeleneteiben vehetünk részt, ahol az élést, a túlélést a föld adta és jelentette. Ez volt az a bizonyos rögvalóság, aminek kifejezését használjuk a mai napig is, de igazán átérezni jelentőségét pontosan az ilyen jellegű történetekből lehet. És Oravecz Imre minden fennköltség nélkül mutatja be számunkra ezt a szinte elviselhetetlennek tűnő életet.
(…)
Bár mindebből semmit nem tapasztaltam meg saját életemből, nem voltak gyermekkori vidéki élményeim, mégis a Tarna völgye korábbi utazásom révén ismerős volt, így Tarnaszentmária, Feldebrő, Kisnána és persze Sirok említése is megdobbantotta a szívemet. Amikor pár éve Tarnaszentmárián jártam, beszélgettem egy helybelivel, aki azt mesélte, hogy a fiatalok mind elvágyódnak innen, nem akarnak maradni. Nekik Eger jelenti azt a kitörési lehetőséget, ami Árvai Istvánnak majd Amerika lesz.

Teljes bejegyzés: https://annamarie-irkal.blogspot.com/2022/08/oravecz-im…

giggs85>!
Oravecz Imre: Ondrok gödre

Mielőtt egyetlen sort is írnék a most bemutatandó regényről, leszögezem, hogy Oravecz Imrét nemcsak a legnagyobb kortárs költőnknek, de összességében véve is az egyik legnagyobb magyar lírikusnak tartom. 1972-ben robbant be a magyar irodalomba a Héj című kötetével, mely a maga megfoghatatlanságával, nehezen értelmezhetőségével semmi korábbihoz nem volt hasonlítható, majd jöttek szép sorjában az újabb verseskötetek, melyekben egyre jobban nyitott a hagyományos értelemben vett próza felé (ilyen például az 1972. szeptember, amely prózaversei számomra a szerelmi költészet csúcsát jelentik). Így azért nem is volt akkora meglepetés, hogy 2007-ben megjelent az Ondrok gödre, amely (nem túl nagy meglepetésre) rögtön a kortárs epika egyik csúcsteljesítménye lett.

E könyv az egyik legkevésbé kibeszélt magyar témáról, mégpedig a 19-20. század fordulóján történő kivándorlási hullámról szól. Narrációja, felépítése és cselekménye a 19. századi klasszikusokat idézi; érezhető, hogy Oravecz rengeteg kutatómunkát végzett ezzel a kötettel kapcsolatban, mert minden (a szereplőktől kezdve a helyszínen, a korabeli társadalmi viszonyokon át egészen a múlt századi technológiák leírásáig) nemcsak autentikusan hat, de autentikus is.

A szerző számára Szajla a világ közepe, itt történik minden, ami érdekes, és minden út ide vezet. Ebben a völgyben élnek a viszonylag módos parasztoknak számító Árvai család tagjai, akik történetét az 1800-as évek közepétől a század végéig követhetjük nyomon. Ebben a korszakban még senki nem sietett, így ebben nagyregényben is van idő mindenre, a helyszín topografikus pontosságú bemutatására, az új találmánynak számító gőzgép működésének ismertetésére, társadalmi tablók felvázolására és persze nem utolsó sorban arra is, hogy alaposan megismerhessük a szereplőket. A fontosabbakat említve: Jánost, a zord családfőt, aki vérével és verejtékével küzd az előrejutásért; fiát, Istvánt, aki szabadulna a sokszor terrorrá fokozódó szigor alól; és az ő későbbi feleségét, Annát.

Bár ez a könyv az ő szerelmükről is szól, korántsem egy Rómeó és Júlia történet – megmarad minden a realizmus talaján. Hála ez a narrációnak és a nyelvezetnek is, mely egyszerre precíz, hideg és távolságtartó, valamint szeretettel, részvéttel teli, vagy épp szomorú. Oravecz ugyanolyan zsenialitással bánik a szavakkal, mint mikor verset ír. Úgy mutatja be a régi hagyományokat és szokásokat, az elveszőben lévő egyenességet és morális tartást, hogy az egy pillanatra sem lesz giccses: a szép, tiszta, egyszerű paraszti lét mögött ott a mindennapos robot és a bármikor bekövetkezhető tragédia; a szerelmi történet mögött ott a mocskos testiség; a még meglévő fő értékek (az Isten, a család, a kétkezi munka vagy a becsület) mögött a mindent gúzsba kötő társadalmi béklyók; az élet mögött a halál.

István és Anna története még korántsem ért véget (és itt nem csak a pár éve kiadott folytatásra, az Amerikában játszódó Kaliforniai fürjre vagy a még meg nem jelent befejező kötetre gondolok), hanem arra is, hogy ez a kivándorlási hullám (ha nem is ilyen drasztikus mértékben és formában) még mindig tart, így ez a téma semmit nem vesztett aktualitásából. Az Ondrok gödrének (és természetesen ennek a trilógiának) pedig – téma ide, téma oda – ott a helye azon a képzeletbeli listán, amit minden magyarnak illene elolvasnia.

2 hozzászólás
n P>!
Oravecz Imre: Ondrok gödre

Jól „bevállt molyomtól” (tgorsy) kaptam kedvet a könyvhöz. Az értékelése meggyőzött és egy kicsit utána is jártam a könyvnek. Aztán belekezdtem és szinte éjjel-nappal olvastam. Ritkán van, ilyen igazi, szépirodalmi élményben részem. Ez az volt. Már az első néhány mondat után el voltam varázsolva. És ugyan nem tudtam, Szajla hol van, de Oravecz aprólékosan és gyönyörű tájleírással, felvezetett a Mátrába és onnan le, a Mátraaljába. Tudnom kellett volna már hamarabb is, hogy hol fogom nyomon követni az Árvai család életét, mert gyermekkorom egy részét, a nagyszüleim által, a Mátrában töltöttem. De hamar otthon is éreztem magam, a hegyek között, a szántóföldön, a patak mentén. A Mátrában folyik a Csörgő patak (nem tudom, tényleg ez -e a neve), de az emlékeimben így maradt meg. Szajla egy fiókvölgy, és a hegyek mindig adnak egyfajta zártságot, nem csak hangulatban, hanem a „hegyi embert” is, egy kicsit zártabbnak, meggondoltabbnak és olyan „határoltnak” látom. Talán a hegyek adják ezt a merevséget, alaposságot, határozottságot. Alföldi ember lévén, az én szememnek nincs „akadálya”, határa ha a távolba nézek. De az élet itt is ott is, azokban az időkben ugyan úgy nehéznek bizonyultak. A paraszti lét, a föld íze, az eső és a szél várása, adott egy állandó várakozást az életnek. Az Árvai családnál is éreztem ezt a várakozást, amit néha a remény, néha a kilátástalanság hatott át. Ezért is szeretem a család regényeket, mert nemzedékeken keresztül lehet követni mindazt, amit az előző ük-déd vagy nagyszülő már előre megjósolt. Ahogy beteljesednek a régi öreg bölcsességek, ahogy felszökken, aztán elvilágiasodik a hagyomány, a tisztelet, az egymás iránti elvárások. Pedig micsoda tartás volt akkor még az emberekben! Mindennek helye volt, ekének-kapának, jó szónak, intésnek. Illata volt még a kukoricaföldnek, és volt, hogy miközben olvastam, éreztem a talpam alatt nagyapám földjét, ahogy szaladtunk a kukoricásban és a kukoricaszár halvány csíkban megvágta a lábunkat. Ez a könyv annyi emléket felszínre hozott. A kukorica törést gyerekként, aztán a góréba bemászva – nagyanyám útmutatásával – egymáshoz dörzsölve morzsoltuk a szemeket és dobtunk néha a jószágnak is. Aki elolvassa, annak Oravecz szavai, mondatai nem maradnak nyom nélkül a lelkében. Ha van kötődése a földhöz, a paraszti élethez, akkor azért, ha nincs akkor ebben a könyvben beengedést nyer egy család több nemzedékének kűzdelmes, de mégis szép életébe.

5 hozzászólás
Futóhomok>!
Oravecz Imre: Ondrok gödre

Felnőtt szépirodalom, erős szociográfiai töltettel, ennek ellenére egész részeket olvastam fel belőle a nagyobb gyerekeimnek: az Ondrok gödre egy csodálatos időkapszula, a benne foglalt családtörténet hiteles történelemlecke, megnyugatóan pontosan és szépen előadva. Kicsit úgy, mintha egy skanzenben lassan felnyílna a kiállított faragott–pingált parasztláda és megtudhatnál mindent a benne pihenő, valaha hordott vászon ingek viselőiről. Mit csinált reggeltől estig egy földből élő család a 19. század végén? A munkamegosztásban férfi és nő szigorúan elvárt szerepek szerint végezte a feladatait, sőt, már az egész kicsi gyermekekre is jutott felelősségteljes rész. Az idősödő rokonok erejüktől függően lassan inkább a háttérbe húzódtak, ám különösen szép, ahogyan a regényben megjelenő nagypapák, nagymamák, öreg nenék sokszor lelki menedékké váltak az unokák számára.
Oravecz észrevétlenül megtanítja ezt a korszeletet, érthetővé teszi a kivándorlás mellett döntők motivációit. Az egyenes vonalú, kérlelhetetlenül előre haladó szenvtelen történet ugyanakkor az Árvai család lélektani regénye is számtalan drámai csomóponttal, főleg az apa-fiú konfliktusok-, és generációs ütközések mentén.

9 hozzászólás
kaporszakall >!
Oravecz Imre: Ondrok gödre

„Ez a törvény, a mi törvényünk. Az ember maradjon ott, ahol született, nevelkedett, ahol felnőtt, ahova a Jóisten tette. Ahol otthon van, ahol ismerik, és ő is ismer mindenkit, mindent. Földet, időjárást, határt, hegyet, völgyet, erdőt, utat, vizet, madarat, bogarat, növényt, még a leghaszontalanabb útszéli gazt is. Ne menjen máshova, ne izgágáskodjon, ne kódorogjon, csámborogjon. Maradjon a seggén, üljön meg, keresse, találja meg a boldogulását ott, ahol az apja, nagyapja, annak a nagyapja, meg a többiek. Csinálja azt, amit az ősei, ami bevált. Ne fogjon másba, ne akarjon mást, aztán főként nem máshol, pláne nem külföldön. Ha rajtam múlt volna, soha ki nem mozdultam volna Szajláról, még a szomszéd faluba se mentem volna át soha. Minek? Felesleges. Mi keresni valóm van ott nekem? Semmi. Kijeim azok nekem? Senkijeim. De ezt az ember fiatalon nem tudja, aztán elkívánkozik innen, meg mászkál. Én is csak őszülő fejvel értettem meg, pedig itt minden megvan, csak meg kell érte dolgozni.”

Ez az apa szava, az ő gondolatait tolmácsolja a regény végén ez a bekezdés. S hogy a fia miért nem hallgat rá: részben, sőt, tán javarészt, erről szól a regény.

Amikor az első fejezetek egyikében aprólékosan bemutatja a szerző az Árvai-parasztportát, helyeslőleg bólintottam: igen, ismerős. Mert anyámék, nagyanyámék házát szinte pontosan ilyennek ismertem meg a hatvanas években, mikor látogatóban először ott jártunk. Igaz, az ő házuk nem a Mátra, hanem a Hernád völgyében állt. S ez a regény oly aprólékosan ábrázolja a közel másfél évszázados falusi életet, hogy gyakorló néprajzi tankönyvnek is megtenné (néha túl soknak is éreztem a néprajzi anyagot, de ellensúlyozta a ritka szépen megkomponált mondatok sorozata). Másfelől szerelmi vallomás ez Oravecz szülőfalujához, Szajlához is, amit ugyancsak szinte egy turistakaluz alaposságával mutat be. S végül egy család regénye, a maga küzdelmeivel, konfliktusaival.

Nem locsogok többet, az előttem szólók már sok egyéb szempontból elemezték a könyvet. Egy konzervatív stílusú, lineáris módon elbeszélt kerek történet, varázsát a valóság belőle áradó szaga, és páratlanul pontos, kifejező, költői nyelve adja. Nincs benne semmi posztmodern; se intertextualitás, se hiperszexualitás. Csak a múlt – népünk múltja.

Olvasásra erősen javallom.

1 hozzászólás
Goofry>!
Oravecz Imre: Ondrok gödre

„A táj, a hely alakítja, formálja az embert.” – írja valahol. (Réges-rég átfordult már ez is!)

Természetesen tetszik (figyi, háromszor fogom használni ezt a szót). Ritkaság- és különlegesség számba megy ma már az efféle klasszikus vonalvezetésű, alkotói s(z)erénységgel járó, és egyben erős olvasói érdeklődést fenntartó kortársiatlan (sicc) történetvezetés. Egyértelműen szimpatikusnak tűnik fel előttem a jól érezhető és jellegzetesen antiexhibicionista hangütés, vagyis ebben a visszafogott narrációban megmutatkozó, elavultnak tartott szerzői attitűd. Becsülendő hozzáállás az ilyen, és jól megfér a tartalommal. Filmszerű, és kronologikus sodrású neorealizmusnak mondanám ezt a fajta rusztikus miliőben játszódó saját családfáról bújtatott fikciós prózát, de nem illenek ide ezek a nagy szavak. Talán a víztiszta paraszti közegben csordogáló mesefolyam találóbb ismérve lehetne az író művészetének. Igen, azt hiszem jobb, ha így mondom: természetesebb (2), méltóbb és világosabb. Olyan ez, mint ama régiek mindennapjait és életútjait meghatározó (bah, majdnem azt írtam, determináló) és kötötten regényes természetközeliség (3); valamint annak az egykor volt paraszti létezésnek a nagyepikai síkra vetített társadalomtudományi leképezése (na, de nagyképű ez így most, mindegy legalább magyarul van mondva). És mindenekfelett adott az ember, a Főhős, aki a ráerőltetett haladás jegyében kihúzza magát ebből a képből. Lásd, a mai mindenhatóság-érzettel és az elődökhöz mérten a természethez (+ráadás) már-már igazodni képtelen magam tartásával, meg az önreflexív személyiségfejlődésemmel idáig jutottam: nosztalgikus örömöt kelt bennem egy ilyen rendes szöveg, amely még ha csak felismerés szintjén is, de visszavezet ahhoz a bizonyos rousseau-i javallathoz, hogy ne mondjam a természetes (ollé) egyszerűséghez. És hiszem ennek magától értetődő létjogosultságát úgy is, mint túlvárosodott modern moly, akinek ebben a rezgőkörből felvett Oravecz írásjelekkel harmonikus együttmozgással leng a csápja.

4 hozzászólás
Roszka>!
Oravecz Imre: Ondrok gödre

Egy feltörekvő paraszti család története a 19. századi Magyarországon. Dolgos, szorgalmas emberek akik, nem csak talpon maradnak, de szaporítják is a vagyont. Szerethető szereplők hétköznapi élete, mégis közelállónak érezzük. Ott vagyunk Szajlán, élvezzük a csodálatos környezetet, és fel is ismerjük, hogy bizony a mi őseink is így éltek, rengeteget dolgoztak, kuporgatta az előrehaladás reményében, no meg azért is, hogy legyen mit örökül hagyni.

dagikám>!
Oravecz Imre: Ondrok gödre

Nagyon szeretem a családregényeket. Megismerni hogyan èlik mindennapjaikat,mit tesznek,hogy előrébb jussanak az életben. Ebben a könyvben is ez tapasztalható, magával ragadott a történet hangulata,szinte az ember oda tudta magát képzelni Szaljára a parasztemberek közè. Voltak morbid jelenetek,de ez az èlet velejárója. Valósághűen adja vissza Oravecz Imre az akkori munkásember jellemvonásait. Nagyon szerettem,ès örülök,hogy ismét kedvencet avathattam, ráadásul magyar írótól.


Népszerű idézetek

tgorsy>!

– Hát, apa leszek. Jön majd egy kis emberke. Lesz feje, szeme, szája. Lesz lába meg keze is. A lábával megy majd a földön, a kezével meg megfogja a kezem. A szájával meg beszél majd, és azt mondja nekem, édesapám.

35. oldal

robinson P>!

– Aztán, kend a nőkre is kiterjesztené a választójogot? Ők is szavaznának, politizálnának? Az asszonyok meg a lányok? Hová vezetne ez? Mi lenne a világból? Így is nehezen bírunk velük.

255. oldal

ajikarei P>!

A parasztember nem ünnepelte, sőt nem is nagyon tartotta számon a születésnapját. Ez alighanem a középkorból eredt, amikor a világrajövetelt az élet siralomvölgyébe való belépésnek, a földi szenvedés kezdetének tekintették, és azon nem lehetett örvendezni. Annál több okot adott a vidámságra, az ellazulásra a névnap. Az ember a nevet, valamely szent nevét a keresztségben kapja, amely kiemeli a pogányság állapotából, és az öröklétet, az égi boldogságot ígéri.

296. oldal, 46 (Magvető, 2016)

1 hozzászólás
cseri>!

Kint csak a tücskök ciripeltek rendületlenül, bent pedig a falióra tiktakolt fáradhatatlanul, és mérte az időt, életük múló idejét, amelyből megint eltelt egy nap.

345. oldal

robinson P>!

Vasárnap volt, a pihenés, az erőgyűjtés, a beszélgetés, a heverés ideje.

39. oldal

Kek P>!

Mindinkább hatalmába kerítette az öregség, ez a különös betegség, amelyből nincsen felgyógyulás. Lelassult, elbizonytalanodott, de nem állt le egészen, nem szüntetett be minden tevékenységet. Jött, ment, gyöszmékelt, most már valóban csak a legkönnyebb munkákat végezte a ház körül, de még dolgozott.

144. oldal

1 hozzászólás
utazó>!

Ez, ez a könyvmolyság és az úri huncutságokkal való foglalkozás sem tetszett az Árvaiaknak, és ezt már mások sem tartották követésre méltónak. A hóbort azonban nem ragadt át Terézre. Ő megmaradt az imakönyveknél, a politika is hidegen hagyta, és várható volt, hogy olyan lesz, amilyen lett.

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvmoly
avistori>!

Vannak elhatározások, döntések, amelyek úgy születnek, hogy az ember sokáig észre sem veszi. Nem jutnak el a tudatáig, nem figyel rájuk, elmegy mellettük, mintha nem is lennének. Közreműködése nélkül jönnek létre, mintegy maguktól, vagy mintha máséi lennének, más hozná őket, és rejtve léteznek, a mélyben.

335. oldal

eme>!

nálunk még a 19. század második felében is szinte töretlen volt az ökör egyeduralma.

Nelly_Éberfalvi>!

Október eleje volt, meleg ősz, vénasszonyok nyara. Bárányfelhők úsztak az égen, még hét ágra sütött a nap, de már mindefelé ökörnyál úszott a levegőben és megikrásodott a fény. Az erdőszéleken érett a bokorszeder, a mezsgyéken hívedett a vadkörte, a réteken nyílt a liláshalványkék őszi kikerics, az évszak legszebb virága.

219. oldal


A sorozat következő kötete

Az álom anyaga / A rög gyermekei sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Fábián Janka: Az Anna-bál szerelmesei
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda
Lontai Léna: Könnyező liliomok
Vámos Miklós: Apák könyve
Bánki Éva: Esőváros
László Boglárka: A Bánlaky-örökség
Fábián Janka: Cholera-napló
Békés Pál: Csikágó
Vida Gábor: Egy dadogás története
Tar Sándor: A mi utcánk