Ókontri (Az álom anyaga / A rög gyermekei 3.) 59 csillagozás

Oravecz Imre: Ókontri

Az Ókontri Oravecz Imre monumentális regényfolyamának záró kötete. Az ókontri, amely a régi emigráns magyarok magyar-angol keveréknyelvén óhazát jelent, egy Kaliforniából az 1930-as években Magyarországra költöző második nemzedékbelinek lesz az otthona. Míg a második kötet, a Kaliforniai fürj a kivándorlás, az Amerikába való beilleszkedés rögös története, addig a záró darab a „visszatérésé” és a szajlai újrakezdésé.
A rög gyermekei című trilógia első kötete (Ondrok gödre) 1857-ben kezdődik, az új regény pedig 1956-ban ér véget, így lesz a három könyv, száz esztendőt felölelve, az igazi realista regények érvényével a magyar társadalomtörténet forrásértékű dokumentuma. Egyetlen család és több nemzedék otthonvesztésének és otthontalálásának, mindennapjainak és ünnepeinek, nyelvváltásainak és hallgatásainak pontos, líraian megkapó krónikája.

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Magvető, Budapest, 2018
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436648
>!
Magvető, Budapest, 2018
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436839

Enciklopédia 5


Kedvencelte 8

Most olvassa 4

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 30


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Oravecz Imre: Ókontri

Így kerek a történet. Az Árvai család az első részben szép komótosan elszánja magát, és menni Amerika, a második részben a beilleszkedés folyamatát láthatjuk, a trilógia (?*) záró (?**) harmadában pedig a hazatérés aktusa kerül terítékre, amelynek során a „haza” szóról úgy kopik le lassan az illúzió lakkja, mint valami öreg bútorról. Steve Arvai, az Árvaiak már Amerikában született sarja ugyanis a lehető legszerencsétlenebbül választja meg az időpontot, amikor visszatér az ókontriba: a második világháború előestéjén összepakolni a betyárbútort, és az USA-ból Horthy ellentengernagy Magyarországára települni az összes létező álmoskönyv szerint marha nagy szívás. Ennek megfelelően szegény Steve megcsócsálódik a történelem acél állkapcsa által, de hogy kiköpődik-e vagy lenyelődik, azt már óvakodnék elárulni.

Bevallom, nekem Oravecz háromfelvonásos emigránsregényéből ez a taktus tetszett legkevésbé – valahogy itt nem éreztem annyira szemet gyönyörködtetőnek az írói nyelvet. Kerestem, kutattam az okát, és arra jutottam, hogy az Oravecz-próza kulcsa mindeddig az volt, hogy a regény a maga saját, tipikusan oraveczes ritmusában bongyorodott-göndörödött előre, nem sietve, meg-megállva, és a semmi kis pillanatokból gyurmázta ki az irodalmat – de micsoda irodalmat! Ebben a részben viszont Oravecznek meg kellett küzdenie a történelemmel, ami sokkal dúsabban tenyészett főszereplője körül, mint az eddigi regényekben – második világháború, kuláktalanítás, 1956, miegyéb –, és nekem nagyon úgy tűnt, hogy ebben a párharcban utóbbinak többször sikerült kibillentenie a szerzőt a saját tempójából. Aminek következtében azt éreztem, amit az előző két regény esetében soha: hogy Oravecz néha elveszíti az egyensúlyérzékét. Amíg itt egy lánykérést vagy egy német megszállást félszavakban elintéz, addig egy motorvásárlás, egy szexuális aktus leírása, vagy épp egy hiteltelen álomjelenet mintha túlterjeszkedne az optimális hosszon. Nyilván lehet, hogy csak én éreztem rosszul. Fogjuk a fáradtságra. Valamelyikünkére. Összességében azért le szeretném szögezni – ez a trilógia úgy mindenestül a legújabb kori magyar irodalom egyik gyöngyszeme, témáját tekintve elképesztően fontos, hogy megszületett, a nyelvi megvalósítás tekintetében pedig csaknem tökéletes. És az előbbi „csaknem”-et csak az utolsó kötet miatt voltam muszáj belerakni.

* (**) A kérdőjeleket óvatosságból raktam ide – ki tudja, nem kap-e kedvet a két Oravecz közül az író ahhoz, hogy egy negyedik részt is összeüssön.

17 hozzászólás
>!
giggs85 P
Oravecz Imre: Ókontri

2007, vagyis az Ondrok gödre megjelenése óta a szemünk láttára született meg a magyar irodalom történetének egyik legfontosabb trilógiája, Az álom anyaga / A rög gyermekei, melynek zárókötete, az Ókontri alighanem az idei év legfontosabb magyar megjelenéseinek egyike lesz, hisz egy olyan témát dolgoz fel (a jobb élet reményében egy idegen országba, Amerikába, szakadt, majd onnan visszatérő magyarok életét), amihez korábban csak igen ritkán mertek nyúlni, és ami a napjainkban is épp olyan aktuális, mint volt fél-egy-másfél évszázaddal korábban. Nem árulok zsákbamacskát, már az elején elárulom, hogy Oravecz Imre hozta ugyanazt a színvonalat, azt a pontosságot, átgondoltságot, és azt a tökéletesen felismerhető nyelvezetet, mint a korábbi két kötetében.

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol a Kaliforniai fürjnél abbamaradt. Az Árvai-család továbbra is nagy nehézségek közepette próbál földművesként boldogulni Amerikában – ami ugyanúgy egy új otthon reménye, mint a hátrahagyott régi világ keserű pótléka –, és az alapkonfliktus tekintetében hamar újraéled az első kötet. A fiú ezúttal is összekülönbözik az apjával, és hogy a maga ura lehessen, és önállóan földet szerezhessen, neki is át kell kelnie az óceánon, csak éppen ellentétes irányba, a világválság sújtotta Kaliforniából a világháború felé sodródó Ókontriba, vagyis vissza Magyarországra.

Oravecz Imre ugyanazt a lassú, leíró, realista szemléletű építkezést állítja középpontba, mint korábban, és ezzel a vállalt monotóniával, néhol eseménytelenséggel és unalommal tudja talán a legtisztábban bemutatni a korabeli életet (ám korántsem csak a jó dolgokat középpontba állítva, hanem bőségesen foglalkozik ennek az életmódnak a nehézségeivel is), hogy az időnként bekövetkező váratlan események akkorát üssenek, mint csak nagyon kevés más alkotó esetében. Emellett úgy képes mesélni erről a mára tökéletesen eltűnt világról, hogy közben beiktathat önmagukban is megálló történeteket, epizódokat, kitérhet a korszak aktuális politikai kérdéseire, vagy a Szajla völgyébe is beszüremkedő történelem mocskára, hogy azt érezzük, ez nem egy könyv, nem egy történet, hanem ez volt maga a valóság a Nagy Gazdasági Válságtól egészen 1956-ig.

Külön kiemelném, hogy ez a regény különösképpen reflektál Oravecz Imre költői főművére, a Halászóemberre is – ami nem mellékesen szerintem az egyik legragyogóbb verseskötet, amit valaha írtak hazánkban. Nemcsak egyes szereplőit, hanem konkrétan egész verseit, eseménysorait veszi át a mostani regénybe, melyek azonban zökkenőmentesen illeszkednek a cselekménybe, nem lógnak ki, nem tekinthetők posztmodern gesztusnak sem, hanem így nyer tökéletesen értelmet a húsz évvel ezelőtti alcím: Töredékek egy faluregényhez.

És ezen kívül érezhetően ez a legszemélyesebb is a trilógia darabjai közül, mert nemcsak a szerző édesapja jelenik meg a Kanadából kényszerűségből hazatérő Imre-Henry alakjában, de ő maga is felismerhető a világháború alatt született kisfiú, Jancsika képében. Ugyanis az itt leírt események zöméről már Orevecznek is lehetnek emlékei, mert azok jelentős része már az ő életében történtek, ráadásul egyes történetek beazonosíthatóan önéletrajzi jellegűek.

Azt hiszem, hogy azoknak, akik ismerték és szerették a trilógia korábbi darabjait, nem mondok újat: Oravecz Imre az Ókontrival is beírta magát a magyar irodalom legfényesebb lapjaira, mert most is egy olyan precíz, átgondolt és ízig-vérig átérzett alkotással van dolgunk, mint csak nagyon keveseknél. A kivándorlás-bevándorlás téma most is aktuális, és, azt hiszem, még senkinél nem olvastam drámaibb leírást arról, hogyan számolták fel a kommunisták egyszer és mindenkorra ezt a föld szeretetére, a gazdálkodásra és a munkára épülő életmódot, amely több évszázadon keresztül a magyar ember sajátja volt. Bár a hírek szerint nem lesz folytatása az Árvai-család történetének, de én azért bízom benne, hogy még megörvendeztet minket a szerző ilyen nívós kötetekkel a későbbiekben is. Jó egészséget Önnek!

8 hozzászólás
>!
Csabi P
Oravecz Imre: Ókontri

Szinte mindenki fanyalgott a könyv kapcsán, hogy nem éri el az első két rész színvonalát, ezért is tologattam magam előtt, de gondoltam, az első kettőből kiindulva, hogy annyira rossz azért nem lehet. De lehet, sajnos.
Olyan ez a könyv, mintha csak muszájból írta volna, mert akkor legyen már trilógia, az mán döfi. Minden mondaton érződik ez az erőlködés, rögtön az első oldalakon, mint egy tipikus amatőr, bezsúfol egy csomó információt, amit tudnunk kell, hogy értsük majd, ami utána jön. Hiteltelen párbeszédek, borzalmas szexjelenetek.
Különösen az első száz oldalra igaz ez, ami még Amerikában játszódik. Nagyon érződik, hogy Oravecz nem tud mit kezdeni ezzel a résszel, de muszáj odatenni, valahogy fel kell vezetni Steve hazatérését. Miután Steve visszatér az ókontriba valamit javul a helyzet, érződik, hogy Oravecz itt már olyasmiről ír, ami érdekli is. Összességében mégis teljesen feleslegesnek tűnik ez a regény, zömében csak a korábbi két kötetben már egyszer ábrázolt dolgokat mondja fel újra. Az amerikai rész semmiben sem nyújt többet, mint a Kaliforniai fürj, majd az itthoni rész háború végéig terjedő szakasza is csak az Ondrok gödrének megismétlése más szereplőkkel. A kommunista éra bemutatása nyújt csak némi újdonságot, de csak a trilógia két másik kötetéhez képest, mert amúgy csak a kötelező fordulatok szerepelnek itt is, Rákosi bűnlajstroma felmelegítve.
Nem éreztem egy percig sem, hogy itt egy konkrét család valós történetét olvasnám, inkább csak a történelem bemutató bábuiként mozognak a színen. Unalmas volt, na. Ha betolat az udvarra egy cséplőgép, akkor előbb-utóbb emberdarálás lesz. Ha bombákkal játszanak a gyerekek a háború után, akkor föl fog az robbanni, kétségünk ne legyen. Ha jönnek az oroszok, akkor viszik az órát és erőszakolnak. Ja, és belelőnek a kutyába.

A legtöbb szereplő élettelen figura, csak illusztráció. Itt van pl. Steve fia, Georgie. A fiú iszonyat palávert csap, amikor le akarják lőni a pumát. Ugyanez a gyerek szó nélkül követi az apját egy idegen országba, fel sem merül, hogy neki ezzel baja lenne. Ugye emlékszünk még, hogy a Kaliforniai fürjben ugyanez a Steve elszökik otthonról, amikor a szülei úgy döntenek, hogy visszatérnek Magyarországra. De Steve motivációi is…, na jó, nem olvasott utána, hogy mi a helyzet Európában, és 1938-ban hazaköltözik. De mi a fenéért nem menekül vissza ’46-ban, amikor látja, hogy baj van, zsebében meg ott az amerikai útlevél? Csak mert az asszony azt mondta, hogy nem lesz semmi baj? Meg is érdemelte azt a verést.
Nálam az év csalódása.

1 hozzászólás
>!
eme P
Oravecz Imre: Ókontri

Nem vagyok nagy rajongója a sorozatoknak, sem film sem könyv formában. Előbb-utóbb kifulladnak, óhatatlanul veszítenek az első részek frissességéből, az újdonságeffektusból, többnyire rutinba, ismétlődésekbe futnak ki. Valami ilyesmit éreztem Oravecz trilógiájának (?) harmadik kötetét olvasva is. Míg az első két regény aprólékosan megmunkált, remek atmoszférájú, az idő és események lassú folyását követő világába sikerült otthonosan belefészkelnem magam, az Ókontriban idegenül és kissé tanácstalanul ácsorogtam. Eddig – minden történelmi zűrzavar ellenére – elsősorban a természet és az egyes ember útja illetve a generációk viszonya állt a figyelem középpontjában, az élet a maga természetes folyásában, szabályaival és törvényeivel, amolyan veszélyektől és nehézségektől egyáltalán nem mentes, de egységes, folyamatos hömpölygésben. Steve Arvai történetébe zavaróan betolakszanak a történelmi-társadalmi mozgások, változások. Felgyorsul a regényidő, a cselekmény sokkal eseménydúsabb, igaz, sokkal töredezetteb, epizodikusabb és kidolgozatlanabb (akár a szereplők), mintha túl sok mindent kellene bezsúfolni ebbe a kétségtelenül nagyon zaklatott időszakban játszódó történetbe. Ez mintha kevésbé állna jól az elbeszélőnek, ráadásul az arányok is eltolódnak, néha mellékes, talán felesleges epizódok kapnak túlságosan nagy figyelmet, mások, lényegesebbek pedig csak említés szintjén maradnak.

Steve Arvai, miközben saját lábára szeretne állni, a szülők illúzióitól elkáprázva teszi meg a minden józanul gondolkodó ember számára elképzelhetetlen lépést – a második világháború előestjén, bármennyire furán hangzik is, de kivándorol Magyarországra. Visszatérés ez, még ha közvetett is, hiszen Steve már Amerikában született, csak hírből hallott mindarról, ami szülei számára megélt, majd a térbeli-időbeli távolság által jócskán megszépített valóság volt. Tudatlanság, idealizmus, Amerikában magába szívott hurráoptimizmus? Steve, bár ősei minden erényével és hazája minden demokratikus lendületével fel van vértezve, ebben az ó(számára új)kontriban lassan szembesül a kijózanító valósággal. Épít, gyarapít, otthont teremt, lelkesedik, közben meg a körülötte levő világ rombol, rabol, otthonokat dúl szét és kiábrándít. A pozitív gondolkodás megtörik a magyar valóságon, mely tele előítélettel, „megfontolásokkal”, korlátokkal, megkövesedett hagyományokkal, a tudatlan nép gyámolítását-felkarolását mímelő agymosással.
Tud-e újat mondani az olvasó számára Steve találkozása, konfrontálódása a nyilasok, majd az elvtársak világával? Sajnos úgy érezem, nem igazán. A már annyira jól ismert epizódok, már-már sztereotípiává vált élethelyzetek, embertípusok köszönnek vissza a regényből, ráadásul néha kissé didaktikus stílusban. Mintha az elbeszélő úgy vélné, az amerikai demokráciában nevelkedett, ennek értékeihez ragaszkodó Steve-hez hasonlóan az olvasónak is szüksége lenne arra, hogy elmagyarázzák neki, hogyan működik a sajátosan értelmezett „demokrácia” a kelet-európai térségben. Persze van, akinek szüksége van rá (vagy lenne, de talán úgyis mindegy), aztán van, aki nem lepődik meg semmin, mert vannak dolgok, amelyek állandóak és változatlanok ezen az ugaron…
Ahogy van valami állandó és változatlan Árvaiék földdel, idővel, léttel való kapcsolatában is. Az Ókontri számos motívuma, epizódja lép párbeszédbe az előző két regénnyel, elsősorban az apa-fiú viszony alakulásában, a személyes útkeresésben, a függetlenedési, újításra, haladásra koncentrált vágyban vagy épp az ember földhöz, természethez és munkához való viszonyában. Meg az igényben, hogy egy picit a kaotikus zűrzavartól eltávolodó, szélesebb perspektívából tekintsen le a tájra, az ókontri archimédeszi pontjára.* Steve alakját, sorsát is a közeledés és távolodás egymással játszó vibrálása jellemzi, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik magánya, idegensége, tehetetlensége ebben a minden életerőt megfojtó miliőben. Miért tartott olyan sokáig a kijózanodás folyamata? Miért kellett megtenni, bizonyos, az olvasó számára érthetetlen lépéseket? És meg nem tenni másokat? Néhol hiteltelennek tűnnek Steve reakciói. Közben meg rá kell jönnünk, mennyire idegen egymástól az a két világ, amely alakja révén összeütközik. És mennyire hasonló. Az élni, boldogulni vágyó kisember meg mennyire becsapható, legyen szó akaratlan vagy tudatos megvezetésről, illuzorikus álmokról vagy hazaffyas demagógiáról.
Kár, hogy az elbeszélő a sietős tempót a végére még jobban felgyorsítva eléggé összecsapja a sablonossá sikerült lezárást, mintha maga is szabadulni akarna már a történettől. Az előző két kötet alapján sokkal többet vártam, sajnálom, hogy csalódnom kellett.

* Sajnos pontosan ezek a hasonló, sőt ismétlődő sorsmintákat hangsúlyozó részek, leírások válnak egy idő után eléggé unalmassá.

4 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Oravecz Imre: Ókontri

„ … itt én vagyok a gazda.”

Nagyon szeretem Oravecz Imre szövegeit, a verseket és a prózát is. Vártam már a találkozást ezzel a kötettel. A rög gyermekei története Szajlán kezdődött és ezzel a 3. kötettel tér vissza Steve Amerikából, majd ősei útját követve ismét elindul oda vissza. Oravecz hőse(i) az új feladatokat vállaló, törekvő, többre hivatott emberek, akik gazdaként haladnak a maguk választotta úton, érvényesülésük legfőbb akadálya az apjuk, ezért vállalják az újat, az új hazát is, aki Magyarországon született Amerikába megy, aki ott az hazajön, és itt próbál meg boldogulni. Emberi sorsokat mutat meg az író, együttérzéssel. Szajlához nagyon erős kötelékek fűzik őt is, és az általa teremtett figurákat is.
„Egyedül, társ nélkül, a világ másik végén, egy idegen országban, amelyet nem ismer, ahol sose járt, amelynek még a nyelvét sem ismeri.” A hazavezető úton már megtapasztalhatja a hivatali bürokráciát, az ellenszenvet. Rokonai segítik, de egyre inkább magának kell boldogulnia, megvalósítani a terveit. Egy ideig úgy tűnik, hogy ez sikerülhet, az olvasó azonban ismeri a történelmi tényeket, amelyek befolyásolják a főhős életét. Előkerül a demokrácia fontosságának az ügye, az egyén tudatossága, a tapasztalatok először elbizonytalanítják, majd az egyre romló életkörülmények hatására többször gondol az Amerikába történő visszatérésre.
Sodródik az eseményekkel, megpróbál gyökeret verni, földet vesz, építkezik, majd elszenvedi a beszolgáltatást, a kuláklistát, javai elvételét, 1956-ban távozik az országból.
Ez a kötet nincs annyira jó, mint a második volt, de fontos történelmi eseményeket dolgoz fel.

>!
ppeva P
Oravecz Imre: Ókontri

Nagyon reméltem, hogy nem lesz igazuk azoknak, akik szerint ez a harmadik rész már közel sem olyan jó, mint az első kettő, de sajnos, nem tévedtek. Az első kötet kedvenc lett, a második kötet már nem volt annyira átütő erejű, de nagyon szerettem, ez viszont eléggé egyenetlenre sikerült.
Legtöbbször hozza azt a formáját, amit annyira szerettem az Oravecz Imre: Ondrok gödre-ben, azt a verespéteri, krónikási hangot, amivel végigvisz, beavat a paraszti élet mindennapjaiba és (kívülállók számára rejtett, sőt, sokszor hihetetlen) szépségeibe. Aztán váratlanul ki-kibillen valami tájidegen, sokszor kínosnak ható részletnél, ami számomra érthetetlen módon került bele a szöveg szövetébe. Megakaszt, mint egy ottfelejtett rozsdás szög, szakadást és foltot hagyva maga után. Ilyenek a kínos-didaktikus, több oldalas párbeszédfolyamok, a felesleges hosszúságú, oldalakon át részletezett álmok, valamint a legtöbbször csak a háttérben bóklászó, szinte elfelejtett Georgie váratlan bőbeszédűséggel elmesélt, hiteltelenné tupírozott epizódjai (pl. pumacsapda ill. lófedeztetés), na meg az abszolút idegen testnek érződő, korba-helybe-személyhez nem passzoló, naturális szexjelenetek, amiket mintha egy pornóregényből emelt volna át (az egyik ilyen jelenetben még a petróleumlámpát is bevetették „vágyfokozónak”… *). Ezek a részek agyon voltak részletezve és magyarázva, közben meg fontos, lényegesebb, akár történelmi léptékű események fölött elsiklott pár odavetett megjegyzésben.
A vége nagyon nyitott – lehet, hogy reménykedhetünk egyszer még egy negyedik kötetben is?
Szerencsére olvastam és szerettem az első két kötetet, így a harmadik kötetből könnyebben ki tudtam szűrni azt, ami nem tetszett, ami nem illett a szövegbe (kár, hogy nekem kellett, nem pedig jóval korábban, még megjelenés előtt, egy szőrösszívű, bár jóakaratú szerkesztőnek…), és élveztem azt a nagyobbik részt, ami azoknak egyenes folytatása volt.

* na nem úgy! spoiler

9 hozzászólás
>!
mintha
Oravecz Imre: Ókontri

Nincs új a nap alatt, a sors megismétli önmagát: ugyanaz az apa-fiú konfliktus, mely annak idején Árvai Istvánt Amerikába kényszerítette, tereli- "űzi” most fiát az óhazába. Az óhazába: Szajlára, mely, mint egy új, saját önálló, élet megteremtésének egyetlen lehetőségeként kínálkozik fel Steve számára. A kaliforniai fürj szívsajdítóan panaszkodó hangja helyett (mely úgy hangzott mintha elvesztettek volna valamit, valami fontosat, értékeset, és azt keresnék), itt a sirató (vagy más néven gyászos) gerle panaszkodó turbékolása rezonál Steve végsőkig elkeseredett lelkiállapotára, reménytelennek tűnő helyzetére.

Ez a könyv Szajla regénye, a gyermek Oravecz Imre és szüleinek, édesapjának világa, története (a narrátor tapasztalatainak, csalódásainak szűrőjén keresztül); ha a Halászóembert, egyes kritikusok szerint, akár az Ondrok gödre kézikönyveként is lehet használni, akkor ez a megállapítás erre a regényre többszörösen igaz. Ugyanis itt már nemcsak egyes motívumok, történetek, események kerültek a Halászóemberből felhasználásra, hanem konkrét személyek, sőt, komplett versek is szinte szóról szóra átemelődtek a regénybe (pl. a Gyász, 1956, Csődörös, A Kishalom tetejének elhordása, Gábor bácsi, Siket Fáni, Morzsa című versek), természetesen kibontva, organikusan beágyazva a regény szövetébe. Külön érdekesség, hogy Holló Imre (Henry-Imre) alakjában Oravecz a saját édesapjának a valós élettörténetét (tragédiáját), jellemrajzát festi meg.

Az álom, ami miatt Steve (Stiff) Szajlára érkezett, megvalósulni látszott, ám a történelem viharai elsöpörték azt. De nemcsak az álmok foszlottak széjjel, hanem egy picit vele együtt haltak azok megálmodói is, és legfőképp az a közeg, kultúra, amelyből egykor szárba szökkentek tervek, remények – ennek az elpusztult kultúrának állít méltó emléket Oravecz Imre könyve, trilógiája, illetve a téeszesítést is megíró Halászóember.
A föld szeretetének, természet tiszteletének megindítóan szép himnusza, illetve nekrológja a mű, valamint az ember, az emberi létezés törékenységének, kiszolgáltatottságának mementója is egyben. Bár a regény 1956-ban ér véget, az abban szereplő bizonyos mentalitások, jelenségek, tendenciák időnként ijesztően ismerősnek tűnhetnek az olvasók számára. „A földműveléshez nem elég a föld, akarni is kell, vágyni rá.”- vallja Steve, Szajlára érkezvén. Hol van az a pont, amikor rá kell(ene) ébrednie, hogy ez itt önmagában semmihez sem elég, semmire sem garancia? Hol van az a pont, amikor illene felismernünk, hogy az álmot, melyhez a végsőkig, foggal-körömmel ragaszkod(t)unk, amiért öncsalásokba, megalkuvásokba, apró kis lélekgyilkosságokra kényszerül(t)ünk, már régóta rémálommá változtatták aljas, nyomorító hatalmak? És a kijózanodás pillanatában van-e egyáltalán olyan döntési, választási lehetőségünk, amely ne életfogytig tartó szenvedéssel, önmarcangolással, veszteségérzettel sújtana bennünket?

A regény félbehagyva, befejezetlennek tűnő módon ér véget: Steve a megtorlások elől, életét, szabadságát mentve Ausztriába menekül a családjával. Mivel Oravecz nem tervez folytatást írni, minden más az olvasóra van bízva. El lehet merengni pl. a veszteségekről, a demokráciáról, szabadságról, a menekültekről, kivándorlásról, az irgalomról, keresztényi szeretetről, képmutatásról, a szolidaritásról, megalkuvásokról, az emberi méltóságról, és akár kedvet is lehet kapni Oravecz Imre műveinek újraolvasásához. Én biztos, hogy így teszek. (És közben reménykedem, hátha meggondolja magát, és mégis folytatja a történetet: mert muszáj folytatnia, nem teheti meg, hogy nem fejezi be)

1 hozzászólás
>!
Goofry P
Oravecz Imre: Ókontri

Beszéljünk ma többekhez többesben!

Az Ókontri -ban csúcsra jár a már jól ismert klasszikus történetvezetésű, lineáris időszerkezetű, egyszerű nyelvvel és kifejezés módszerrel leíró oraveczi írásmód. Nem módi manapság az ilyen. Inkább már archaikus megközelítésben menő kortársi szépprózával állunk hát szemben. Már ha szembenállunk egyáltalán. Figyelem, ebből a levezetésünkből egyenest egy szövegbelső vezérmondat következik: Történet-sóvár molyok hendikep nélkül nevezhetnek be a teljes regény-trilógia olvasására. (Az itt megtapasztalható textori szándék példa lehet arra nézve, amikor a sok egyre megy. Ne magyarázzuk ezt most, legyen ez itt egy az értékelés tárgyával egybevágó másodlagos jelentéssel is bíró, mögöttes megjegyzés. Zárójeles. Naná, majd lábjegyzetes!** :p )

Rendben, akkor álljon ebben a bekezdésben egy mondat, csak úgy magában. A cselekmény egymondatos szinopszisa tehát a következő: Ez a könyv egy céltudatosan munkálkodó figurának a szándékaitól a fátum által eltérített krónikája. Amely egyben a paraszti-világ szocialista közegellenállásában rögöt fogni képtelen ember kudarca, és a kollektivizálás boronája alatt szétmorzsolódott akarat generációs csődregénye. A XX. század derekának – a történelmünk kollektív emlékezetének jegyében – könyvbe zárt időkapszulája. (Többmondatos lett, maradhat?**)

Érdekes és meglepő fogás mindezen fölül (-alul-) a korábbi részekhez képest eltérő módszerrel világló hím-specifikus erogén-zónának a föltűnő űzése. (Ezittaz: széép egymondatos.) Ízlésekről és pofonokról azonban ezúton nem értekezünk.

Csillagoznunk azonban szükségeltetik. Négyet adunk. (E királyi többessel, pedig egyúttal utaljunk az ezerfejűségünkre is!**)

**bocs

2 hozzászólás
>!
abcug IP
Oravecz Imre: Ókontri

Szerettem olvasni. Jó volt.
Ugyanakkor ezúttal nem sikerült a bravúr: amely fejezetet menetközben feleslegesnek éreztem, az a végére sem került jobban a helyére. Két álomjelent, Georgie két „állatos” fejezete (egészében Georgie figurájából nem sikerült sokat kihozni), két szexjelenet – hát nem is tudom. És persze lehetne folytatni innen is még, s nem feledem, már a Kaliforniai fürj után is azt mondta OI, hogy nem lesz több rész. Az első résznél azt éreztem, hogy az a nyelv, ami nagyon fekszik lírában, túl nehézkes prózában. A második rész feledtette. A harmadik újra előhozta. Akad néhány nyögvenyelős-hiteltelen párbeszéd. Persze a jó próza ezeket helyre teheti, és ez a könyv ezeket még helyre is teszi (ellentétben az említett fejezetekkel). És fontos dolgokról ír megint! Jó volt olvasni. Szerettem.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
robinson P

– Hej, micsoda kormány ez a magyar kormány! – sóhajtott Steve.
– Az ilyet Amerikában elkergetnék.
– Azt mondod?
– Azt.

267. oldal

>!
robinson P

Házasság szerelem nélkül? Hát aztán? Volt már ilyen. A legtöbb házasság ilyen, kivált Szajlán. Tetszeni, persze, tetszik neki a lány, mert szemrevaló, csinos, és szereti is kicsit. Nősült már nagy szerelemből. És mire ment vele?

270. oldal

>!
robinson P

Hónapokon, heteken át búcsúztak egymástól, ő meg a szülei, szavak nélkül, némán, de ahogy elérkezett az utolsó óra, perc, és már szavakkal is kellett, kölcsönösen megrémültek.

116. oldal

>!
mintha

Állt ott fent az út szélén, és nézett lefelé. Aztán leült egy zsombékra, mert elgyengült. Elgyengítette a tudat, hogy ezt a völgyet, a völgyben ezt a fészket el kell hagynia. Ő rakta, építette, bele hozta Júliát, itt született Jancsika, itt nőtt fel Georgie, ez lett az otthona, működésének, életének a gyújtópontja. És most oda.
Sajnálta. Sajnált mindent, külön és együtt is, de leginkább a házat fájlalta. Azt hitte, a gyerekeié lesz majd, ha az ő ideje lejárt, utána meg azok gyerekeié, az unokáié. És Árvaiak hosszú sora lakja majd. Mert egy ház nem egy családnak épül, hanem nemzedékeknek. Fedél a fejek felett, oltalom, menedék az időjárás viszonttagságai ellen, de összekötő, egyesítő kapocs is. És ők most elveszítik, nem tölti be a szerepét. Még őt magát sem szolgálja ki. Nem belőle viszik ki a temetőbe. Elengedi, elhagyja, lemond róla, mint a földjeiről.
– Hát akkor hiába volt minden? – szegezte magának a kérdést. Hiába vette át az apai örökséget, és szerzett hozzá? Hiába dolgozott, küzdött, törte magát majd húsz éven át?
Nem. Elveszít mindent, amit munkával elért, de nemcsak munka volt, vesződés. Közben volt más is, volt kielégülés, öröm is. És az öröm soha nincs hiába, erőt ad, éltet. A legfontosabb, a legtöbb, amiben embernek a földi világban része lehet.

452-453. oldal

>!
paoloni

Magot tenni a földbe, gondozni, ápolni, babusgatni a növényt, vigyázni rá, óvni, nézni, hogyan fejlődik, növekszik, gyönyörködni benne, a kalászában, csövében, hüvelyében, minek mije van, az alakjában, a színében, és betakarítani a termését, mikor megérett. És utána újrakezdeni az egészet, új maggal, ami a régi magból lett, és folytatni, ismételni, újra és újra, évről évre, életünk végéig.

43. oldal

>!
robinson P

Kitavaszodott. Zöldellt a határ, énekeltek a pacsirták, bagzottak a bodobácsok.

208. oldal

>!
olvasóbarát P

Nem bolond gondolat ez? Egyedül, társ nélkül, a világ másik végén, egy idegen országban, amelyet nem ismer, ahol sose járt, amelynek még a nyelvét se ismeri.

105. oldal

>!
hhgygy

– Azért nem szavaznék rá, mert egyáltalán nem szavaznék senkire.
Mindenki elképedt, a főszolgabíró is, de türtőztette magát, és csak ennyit mondott:
– Ne mondja! És miért nem?
– Azért, mert ez nem egy demokratikus választás.
– Már hogyne volna az! Minden szavazásra jogosult szajlai szavazhat, és maga dönti el, melyik jelöltre adja a szavazatát.
– De a jelölteket ön állította.
(…)
– Hát aztán? – emelte fél a hangját Geday.
– A szavazóknak, a népnek kellene.
– Az nem lenne jó. A nép tudatlan, egyedül nem képes erre. Gyámolítani kell, a hóna alá nyúlni.

288. oldal

>!
hhgygy

– Maguknál, Amerikában, ahol túlzásba viszik a demokráciát, de nem itt nálunk, Magyarországon.
– A demokráciát nem lehet túlzásba vinni, és korlátozni se. Vagy van demokrácia, vagy nincs. '
– De… – szólalt meg a pap. A főszolgabíró segítségére akart sietni, de az leintette. A tanító is kínosan feszengett, hogy Steve ilyen vad nézeteket vall.
– Azt akarja ezzel mondani, hogy Magyarországon nincsen demokrácia? – kérdezte ingerülten a főszolgabíró.
Steve erre a kérdésre nem válaszolt.

289. oldal

>!
mintha

Eddig nem tudta, hogy egy növény, egy közönséges kukorica is lehet ilyen, ilyen szép. Hogy egy magból, egy szögletes vacak kis magból ilyen nőlhet, ilyen nagy, erős, egészséges. És újabb magot, magokat hoz majd, amelyekből megint kukorica lesz, talán éppen megint ilyen. Táplálék az állatnak, ha nem kerül vissza a földbe, vagy eledel az embernek, aki elülteti, ápolja, gondoskodik a folyamatosságról, a körforgásról.

32. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bächer Iván: Rötúr
Szabó Magda: Pilátus
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Tomcsik Nóra: Az elveszett ifjúság
Papp Csilla: Azon is túl
Leitner Lili: Tűzzel játszók
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök
Raana Raas: Elágazó utak
Fábián Janka: Az utolsó boszorkány lánya
Fábián Janka: Lotti öröksége