Ókontri (Az álom anyaga / A rög gyermekei 3.) 15 csillagozás

Oravecz Imre: Ókontri

Az Ókontri Oravecz Imre monumentális regényfolyamának záró kötete. Az ókontri, amely a régi emigráns magyarok magyar-angol keveréknyelvén óhazát jelent, egy Kaliforniából az 1930-as években Magyarországra költöző második nemzedékbelinek lesz az otthona. Míg a második kötet, a Kaliforniai fürj a kivándorlás, az Amerikába való beilleszkedés rögös története, addig a záró darab a „visszatérésé” és a szajlai újrakezdésé.
A rög gyermekei című trilógia első kötete (Ondrok gödre) 1857-ben kezdődik, az új regény pedig 1956-ban ér véget, így lesz a három könyv, száz esztendőt felölelve, az igazi realista regények érvényével a magyar társadalomtörténet forrásértékű dokumentuma. Egyetlen család és több nemzedék otthonvesztésének és otthontalálásának, mindennapjainak és ünnepeinek, nyelvváltásainak és hallgatásainak pontos, líraian megkapó krónikája.

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Magvető, Budapest, 2018
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436648

Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Oravecz Imre: Ókontri

Így kerek a történet. Az Árvai család az első részben szép komótosan elszánja magát, és menni Amerika, a második részben a beilleszkedés folyamatát láthatjuk, a trilógia (?*) záró (?**) harmadában pedig a hazatérés aktusa kerül terítékre, amelynek során a „haza” szóról úgy kopik le lassan az illúzió lakkja, mint valami öreg bútorról. Steve Arvai, az Árvaiak már Amerikában született sarja ugyanis a lehető legszerencsétlenebbül választja meg az időpontot, amikor visszatér az ókontriba: a második világháború előestéjén összepakolni a betyárbútort, és az USA-ból Horthy ellentengernagy Magyarországára települni az összes létező álmoskönyv szerint marha nagy szívás. Ennek megfelelően szegény Steve megcsócsálódik a történelem acél állkapcsa által, de hogy kiköpődik-e vagy lenyelődik, azt már óvakodnék elárulni.

Bevallom, nekem Oravecz háromfelvonásos emigránsregényéből ez a taktus tetszett legkevésbé – valahogy itt nem éreztem annyira szemet gyönyörködtetőnek az írói nyelvet. Kerestem, kutattam az okát, és arra jutottam, hogy az Oravecz-próza kulcsa mindeddig az volt, hogy a regény a maga saját, tipikusan oraveczes ritmusában bongyorodott-göndörödött előre, nem sietve, meg-megállva, és a semmi kis pillanatokból gyurmázta ki az irodalmat – de micsoda irodalmat! Ebben a részben viszont Oravecznek meg kellett küzdenie a történelemmel, ami sokkal dúsabban tenyészett főszereplője körül, mint az eddigi regényekben – második világháború, kuláktalanítás, 1956, miegyéb –, és nekem nagyon úgy tűnt, hogy ebben a párharcban utóbbinak többször sikerült kibillentenie a szerzőt a saját tempójából. Aminek következtében azt éreztem, amit az előző két regény esetében soha: hogy Oravecz néha elveszíti az egyensúlyérzékét. Amíg itt egy lánykérést vagy egy német megszállást félszavakban elintéz, addig egy motorvásárlás, egy szexuális aktus leírása, vagy épp egy hiteltelen álomjelenet mintha túlterjeszkedne az optimális hosszon. Nyilván lehet, hogy csak én éreztem rosszul. Fogjuk a fáradtságra. Valamelyikünkére. Összességében azért le szeretném szögezni – ez a trilógia úgy mindenestül a legújabb kori magyar irodalom egyik gyöngyszeme, témáját tekintve elképesztően fontos, hogy megszületett, a nyelvi megvalósítás tekintetében pedig csaknem tökéletes. És az előbbi „csaknem”-et csak az utolsó kötet miatt voltam muszáj belerakni.

* (**) A kérdőjeleket óvatosságból raktam ide – ki tudja, nem kap-e kedvet a két Oravecz közül az író ahhoz, hogy egy negyedik részt is összeüssön.

15 hozzászólás
>!
giggs85 P
Oravecz Imre: Ókontri

2007, vagyis az Ondrok gödre megjelenése óta a szemünk láttára született meg a magyar irodalom történetének egyik legfontosabb trilógiája, Az álom anyaga / A rög gyermekei, melynek zárókötete, az Ókontri alighanem az idei év legfontosabb magyar megjelenéseinek egyike lesz, hisz egy olyan témát dolgoz fel (a jobb élet reményében egy idegen országba, Amerikába, szakadt, majd onnan visszatérő magyarok életét), amihez korábban csak igen ritkán mertek nyúlni, és ami a napjainkban is épp olyan aktuális, mint volt fél-egy-másfél évszázaddal korábban. Nem árulok zsákbamacskát, már az elején elárulom, hogy Oravecz Imre hozta ugyanazt a színvonalat, azt a pontosságot, átgondoltságot, és azt a tökéletesen felismerhető nyelvezetet, mint a korábbi két kötetében.

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol a Kaliforniai fürjnél abbamaradt. Az Árvai-család továbbra is nagy nehézségek közepette próbál földművesként boldogulni Amerikában – ami ugyanúgy egy új otthon reménye, mint a hátrahagyott régi világ keserű pótléka –, és az alapkonfliktus tekintetében hamar újraéled az első kötet. A fiú ezúttal is összekülönbözik az apjával, és hogy a maga ura lehessen, és önállóan földet szerezhessen, neki is át kell kelnie az óceánon, csak éppen ellentétes irányba, a világválság sújtotta Kaliforniából a világháború felé sodródó Ókontriba, vagyis vissza Magyarországra.

Oravecz Imre ugyanazt a lassú, leíró, realista szemléletű építkezést állítja középpontba, mint korábban, és ezzel a vállalt monotóniával, néhol eseménytelenséggel és unalommal tudja talán a legtisztábban bemutatni a korabeli életet (ám korántsem csak a jó dolgokat középpontba állítva, hanem bőségesen foglalkozik ennek az életmódnak a nehézségeivel is), hogy az időnként bekövetkező váratlan események akkorát üssenek, mint csak nagyon kevés más alkotó esetében. Emellett úgy képes mesélni erről a mára tökéletesen eltűnt világról, hogy közben beiktathat önmagukban is megálló történeteket, epizódokat, kitérhet a korszak aktuális politikai kérdéseire, vagy a Szajla völgyébe is beszüremkedő történelem mocskára, hogy azt érezzük, ez nem egy könyv, nem egy történet, hanem ez volt maga a valóság a Nagy Gazdasági Válságtól egészen 1956-ig.

Külön kiemelném, hogy ez a regény különösképpen reflektál Oravecz Imre költői főművére, a Halászóemberre is – ami nem mellékesen szerintem az egyik legragyogóbb verseskötet, amit valaha írtak hazánkban. Nemcsak egyes szereplőit, hanem konkrétan egész verseit, eseménysorait veszi át a mostani regénybe, melyek azonban zökkenőmentesen illeszkednek a cselekménybe, nem lógnak ki, nem tekinthetők posztmodern gesztusnak sem, hanem így nyer tökéletesen értelmet a húsz évvel ezelőtti alcím: Töredékek egy faluregényhez.

És ezen kívül érezhetően ez a legszemélyesebb is a trilógia darabjai közül, mert nemcsak a szerző édesapja jelenik meg a Kanadából kényszerűségből hazatérő Imre-Henry alakjában, de ő maga is felismerhető a világháború alatt született kisfiú, Jancsika képében. Ugyanis az itt leírt események zöméről már Orevecznek is lehetnek emlékei, mert azok jelentős része már az ő életében történtek, ráadásul egyes történetek beazonosíthatóan önéletrajzi jellegűek.

Azt hiszem, hogy azoknak, akik ismerték és szerették a trilógia korábbi darabjait, nem mondok újat: Oravecz Imre az Ókontrival is beírta magát a magyar irodalom legfényesebb lapjaira, mert most is egy olyan precíz, átgondolt és ízig-vérig átérzett alkotással van dolgunk, mint csak nagyon keveseknél. A kivándorlás-bevándorlás téma most is aktuális, és, azt hiszem, még senkinél nem olvastam drámaibb leírást arról, hogyan számolták fel a kommunisták egyszer és mindenkorra ezt a föld szeretetére, a gazdálkodásra és a munkára épülő életmódot, amely több évszázadon keresztül a magyar ember sajátja volt. Bár a hírek szerint nem lesz folytatása az Árvai-család történetének, de én azért bízom benne, hogy még megörvendeztet minket a szerző ilyen nívós kötetekkel a későbbiekben is. Jó egészséget Önnek!

8 hozzászólás
>!
mintha
Oravecz Imre: Ókontri

Nincs új a nap alatt, a sors megismétli önmagát: ugyanaz az apa-fiú konfliktus, mely annak idején Árvai Istvánt Amerikába kényszerítette, tereli- "űzi” most fiát az óhazába. Az óhazába: Szajlára, mely, mint egy új, saját önálló, élet megteremtésének egyetlen lehetőségeként kínálkozik fel Steve számára. A kaliforniai fürj szívsajdítóan panaszkodó hangja helyett (mely úgy hangzott mintha elvesztettek volna valamit, valami fontosat, értékeset, és azt keresnék), itt a sirató (vagy más néven gyászos) gerle panaszkodó turbékolása rezonál Steve végsőkig elkeseredett lelkiállapotára, reménytelennek tűnő helyzetére.

Ez a könyv Szajla regénye, a gyermek Oravecz Imre és szüleinek, édesapjának világa, története (a narrátor tapasztalatainak, csalódásainak szűrőjén keresztül); ha a Halászóembert, egyes kritikusok szerint, akár az Ondrok gödre kézikönyveként is lehet használni, akkor ez a megállapítás erre a regényre többszörösen igaz. Ugyanis itt már nemcsak egyes motívumok, történetek, események kerültek a Halászóemberből felhasználásra, hanem konkrét személyek, sőt, komplett versek is szinte szóról szóra átemelődtek a regénybe (pl. a Gyász, 1956, Csődörös, A Kishalom tetejének elhordása, Gábor bácsi, Siket Fáni, Morzsa című versek), természetesen kibontva, organikusan beágyazva a regény szövetébe. Külön érdekesség, hogy Holló Imre (Henry-Imre) alakjában Oravecz a saját édesapjának a valós élettörténetét (tragédiáját), jellemrajzát festi meg.

Az álom, ami miatt Steve (Stiff) Szajlára érkezett, megvalósulni látszott, ám a történelem viharai elsöpörték azt. De nemcsak az álmok foszlottak széjjel, hanem egy picit vele együtt haltak azok megálmodói is, és legfőképp az a közeg, kultúra, amelyből egykor szárba szökkentek tervek, remények – ennek az elpusztult kultúrának állít méltó emléket Oravecz Imre könyve, trilógiája, illetve a téeszesítést is megíró Halászóember.
A föld szeretetének, természet tiszteletének megindítóan szép himnusza, illetve nekrológja a mű, valamint az ember, az emberi létezés törékenységének, kiszolgáltatottságának mementója is egyben. Bár a regény 1956-ban ér véget, az abban szereplő bizonyos mentalitások, jelenségek, tendenciák időnként ijesztően ismerősnek tűnhetnek az olvasók számára. „A földműveléshez nem elég a föld, akarni is kell, vágyni rá.”- vallja Steve, Szajlára érkezvén. Hol van az a pont, amikor rá kell(ene) ébrednie, hogy ez itt önmagában semmihez sem elég, semmire sem garancia? Hol van az a pont, amikor illene felismernünk, hogy az álmot, melyhez a végsőkig, foggal-körömmel ragaszkod(t)unk, amiért öncsalásokba, megalkuvásokba, apró kis lélekgyilkosságokra kényszerül(t)ünk, már régóta rémálommá változtatták aljas, nyomorító hatalmak? És a kijózanodás pillanatában van-e egyáltalán olyan döntési, választási lehetőségünk, amely ne életfogytig tartó szenvedéssel, önmarcangolással, veszteségérzettel sújtana bennünket?

A regény félbehagyva, befejezetlennek tűnő módon ér véget: Steve a megtorlások elől, életét, szabadságát mentve Ausztriába menekül a családjával. Mivel Oravecz nem tervez folytatást írni, minden más az olvasóra van bízva. El lehet merengni pl. a veszteségekről, a demokráciáról, szabadságról, a menekültekről, kivándorlásról, az irgalomról, keresztényi szeretetről, képmutatásról, a szolidaritásról, megalkuvásokról, az emberi méltóságról, és akár kedvet is lehet kapni Oravecz Imre műveinek újraolvasásához. Én biztos, hogy így teszek. (És közben reménykedem, hátha meggondolja magát, és mégis folytatja a történetet: mert muszáj folytatnia, nem teheti meg, hogy nem fejezi be)

1 hozzászólás
>!
abcug I
Oravecz Imre: Ókontri

Szerettem olvasni. Jó volt.
Ugyanakkor ezúttal nem sikerült a bravúr: amely fejezetet menetközben feleslegesnek éreztem, az a végére sem került jobban a helyére. Két álomjelent, Georgie két „állatos” fejezete (egészében Georgie figurájából nem sikerült sokat kihozni), két szexjelenet – hát nem is tudom. És persze lehetne folytatni innen is még, s nem feledem, már a Kaliforniai fürj után is azt mondta OI, hogy nem lesz több rész. Az első résznél azt éreztem, hogy az a nyelv, ami nagyon fekszik lírában, túl nehézkes prózában. A második rész feledtette. A harmadik újra előhozta. Akad néhány nyögvenyelős-hiteltelen párbeszéd. Persze a jó próza ezeket helyre teheti, és ez a könyv ezeket még helyre is teszi (ellentétben az említett fejezetekkel). És fontos dolgokról ír megint! Jó volt olvasni. Szerettem.

2 hozzászólás
>!
LuPuS_007 P
Oravecz Imre: Ókontri

Előjáték a könyvhöz:
Amennyiben 2012-ben olvasom a A Birodalom visszavág-ot, biztosan becsavarodok a várakozástól, de így is kettő évet vártam a folytatásra. Ja így is….
Oravecznek* itt rajongótábora van.
Szűkíteném a kört. Vagyis inkább a halmazok számát. Paraszti származású Oravecz Rajongó. Mérnökvégzettségű Oravcz rajongó. Ezek alapján nem megsértve senkit elolvadt a világ, de a Venn diagram közepén ülök egyedül én. Innen indulunk……

Odaát….. na kissé közelebb az Arvai család mindennapjaiba tekintünk be. Megvolt a világválság és az azzal járó problémák (okie-k**; bezárások)
Megkezdődik a regényfolyam mindig felbukkanó problémája, a generációk közötti gondolkodás/világnézeti különbség …. aminek most is, mint mindig a föld*** az alapja.
Röviden Arvai Sztív elköltözi az ókontri-nak nevezett paradicsomba….
Még a KF-ben a technológiai leírások jelentek meg itt inkább visszatérünk a mezőgazdasági vonalhoz****. A vetéstől az arátásig vagyunk jelen, visszatérünk a megkezdett kör kerületén a kiinduláshoz, mint Star Wars-ban.
A kezdeti pofonok után elindult az élet, minden más itt, minden nagyon kezdetleges. Az élet napos oldala, a másvilág, a tenniakarás viszi előre Stiff-et és családját. Földvásárlás, gépesítés…és az örökké tanulatlan paraszt ábrázolása.Az örökös küzdelem amely mindkét könyvben megjelenik, itt hatványozottan adódik össze és mutatja, itt nincs mese menni kell rajtad áll meddig maradsz. Világháború. Kulák program. Megrázkodtatás. Forradalom. Még az előző könyvnél az identitásba vetett hit adja kétséget, hogy hazatérjen-e az ember. Itt nincs kérdés menni kell. VÉGE.*****

Kiegészítés_I:
Sajnálatosan amikor gyermek voltam, akkor nem lehetett úgy tanulni a korról(1930-1989), mint ahogyan történt. Minden csak az illúzió kergetése volt, de ezt még egy ideig nem tudtam. Sok mindenen keresztül kellett rágni magának az embernek, hogy kiderüljön milyen k    szott rendszer volt itt. A háború utáni állapotokról én személyesen a nagynénémtől is hallottam történetek, de sokáig nem állt össze, hogy az tényleg a valóság volt. Erre itt és még sokszor máshol fogok rádöbbenni sajnos

Kiegészítés_II:

Imikém!******

Hát, hogy s mint vagytok. Szép ejj be szép ez a történet, de te sem gondolod, hogy vége? Így aztán meg tényleg nem, mi lett velük. Georgie vagy éppen Árvai János 2.0 mit csinál odakint. Hiszen van nekünk egy 89-es októberünk is aztán meg itt van a nagy demokrácia csak érdekli az embereket. Nem lehet így vége, nem bizony. Ám amennyiben igen,elfogadom a döntésedet, rossz szájízzel mondanák faluvégén. Akkor meg gyere igyunk meg az áldomást. Aztán fakereszt

* nono nem-nem, annak nevét szádra és értékelésre ne vedd.
**https://moly.hu/konyvek/john-steinbeck-erik-a-gyumolcs
*** Tara birtok
**** nekem a kukorica/ cirok volt ilyen….
***** ?????
******nem tiszteletlenségből, de a könyv alapján a család jóbarátjaként

>!
Lenkeneni
Oravecz Imre: Ókontri

Melto folytatasa az elozo koteteknek, elvezet volt olvasni.


Népszerű idézetek

>!
mintha

Állt ott fent az út szélén, és nézett lefelé. Aztán leült egy zsombékra, mert elgyengült. Elgyengítette a tudat, hogy ezt a völgyet, a völgyben ezt a fészket el kell hagynia. Ő rakta, építette, bele hozta Júliát, itt született Jancsika, itt nőtt fel Georgie, ez lett az otthona, működésének, életének a gyújtópontja. És most oda.
Sajnálta. Sajnált mindent, külön és együtt is, de leginkább a házat fájlalta. Azt hitte, a gyerekeié lesz majd, ha az ő ideje lejárt, utána meg azok gyerekeié, az unokáié. És Árvaiak hosszú sora lakja majd. Mert egy ház nem egy családnak épül, hanem nemzedékeknek. Fedél a fejek felett, oltalom, menedék az időjárás viszonttagságai ellen, de összekötő, egyesítő kapocs is. És ők most elveszítik, nem tölti be a szerepét. Még őt magát sem szolgálja ki. Nem belőle viszik ki a temetőbe. Elengedi, elhagyja, lemond róla, mint a földjeiről.
– Hát akkor hiába volt minden? – szegezte magának a kérdést. Hiába vette át az apai örökséget, és szerzett hozzá? Hiába dolgozott, küzdött, törte magát majd húsz éven át?
Nem. Elveszít mindent, amit munkával elért, de nemcsak munka volt, vesződés. Közben volt más is, volt kielégülés, öröm is. És az öröm soha nincs hiába, erőt ad, éltet. A legfontosabb, a legtöbb, amiben embernek a földi világban része lehet.

452-453. oldal

>!
hhgygy

(az orosz katonák…)
Megettek minden fellelhető szappant, egy oldal szalonnát, egy egész, szinte az ehetetlenségig kiszáradt sonkát, a két utóbbit magában, kenyér nélkül

344. oldal

2 hozzászólás
>!
mintha

Tetszett neki a kukorica.
Hátrább ment, hogy többet fogjon be belőle a tekintetével.
Nézte.
Olyan volt, mint egy erdő, titokzatos vadon, vagy valami hatalmas, zöld állat, amelynek belelátni a testébe, a szervei, az izmai, a rostjai közé. Élt, lélegzett, működött. És beszélt közben. Nem fújt a szél, mégis mozogtak a levelek, és suttogtak valamit, amit nem értett. Még nem találkozott olyan kukoricatáblával, amelynek a levelei ne suttogtak volna. Sokszor hallotta már ezt a beszédet, és mindig megnyugtatta.

32. oldal

>!
mintha

Eddig nem tudta, hogy egy növény, egy közönséges kukorica is lehet ilyen, ilyen szép. Hogy egy magból, egy szögletes vacak kis magból ilyen nőlhet, ilyen nagy, erős, egészséges. És újabb magot, magokat hoz majd, amelyekből megint kukorica lesz, talán éppen megint ilyen. Táplálék az állatnak, ha nem kerül vissza a földbe, vagy eledel az embernek, aki elülteti, ápolja, gondoskodik a folyamatosságról, a körforgásról.

32. oldal

>!
LuPuS_007 P

Tudja, mi az állandó jelzője a magyarban a parasztnak? Az, hogy büdös, büdös paraszt.

153. oldal

1 hozzászólás
>!
hhgygy

– Azért nem szavaznék rá, mert egyáltalán nem szavaznék senkire.
Mindenki elképedt, a főszolgabíró is, de türtőztette magát, és csak ennyit mondott:
– Ne mondja! És miért nem?
– Azért, mert ez nem egy demokratikus választás.
– Már hogyne volna az! Minden szavazásra jogosult szajlai szavazhat, és maga dönti el, melyik jelöltre adja a szavazatát.
– De a jelölteket ön állította.
(…)
– Hát aztán? – emelte fél a hangját Geday.
– A szavazóknak, a népnek kellene.
– Az nem lenne jó. A nép tudatlan, egyedül nem képes erre. Gyámolítani kell, a hóna alá nyúlni.

288. oldal

>!
hhgygy

– Maguknál, Amerikában, ahol túlzásba viszik a demokráciát, de nem itt nálunk, Magyarországon.
– A demokráciát nem lehet túlzásba vinni, és korlátozni se. Vagy van demokrácia, vagy nincs. '
– De… – szólalt meg a pap. A főszolgabíró segítségére akart sietni, de az leintette. A tanító is kínosan feszengett, hogy Steve ilyen vad nézeteket vall.
– Azt akarja ezzel mondani, hogy Magyarországon nincsen demokrácia? – kérdezte ingerülten a főszolgabíró.
Steve erre a kérdésre nem válaszolt.

289. oldal

>!
mintha

Hónapokon, heteken át búcsúztak egymástól, ő meg a szülei, szavak nélkül, némán, de ahogy elérkezett az utolsó óra, perc, és már szavakkal is kellett, kölcsönösen megrémültek. Helen is kikísérte őket a kislányával, és a férje is jelen volt, mert ő hozta be négyüket a Wheelerből a buszállomásra, de miután berakták a poggyászukat a poggyásztartóba, ő már csak az anyját és az apját látta, csak ők léteztek számára, a két öreg, az arcukat, a tekintetüket, a tekintetükben a mérhetetlen szomorúságot és rémületet, hogy talán soha többé nem látják őt. Maga is gondolt rá, hogy az elválás esetleg örökre szól, de mindig elhessegette magától ezt az eshetőséget, most viszont nem volt erre képes. Elemi erővel tört rá, belehasított a fájdalom, hogy lehet, hogy így lesz, és állt ott bénultan, és hagyta, hogy a vállára hajtsák a fejüket, és sírjanak és sírjanak, pedig a sofőr már szólt, hogy szálljanak be, már csak rájuk vár.

116. oldal

>!
LuPuS_007 P

A tördelés messze volt, de a címerezés már időszerű.

>!
hhgygy

Boldoguljon mindenki, ahogy tud, a maga erejéből. Hulljon a gyenge, az alkalmatlan, bukjon el, tisztuljon a társadalom. Csak az erősek, az életképesek maradjanak. Csak azokra van szükség, csak rájuk lehet építeni. Csak velük tudjuk ezt a sokat szenvedett hazát felvirágoztatni, az elszakított területeket visszaszerezni, a magyarság küldetését beteljesíteni.

207. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

André Brink: Homokba írt történet
Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
Szabó Magda: Pilátus
Selma Lagerlöf: Jeruzsálem
Maria Dąbrowska: Éjjelek és nappalok I-II.
Sebastian Faulks: Madárdal
Tar Sándor: A mi utcánk
Tóth Krisztina: Akvárium
Bartis Attila: A nyugalom
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár