Kaliforniai ​fürj (Az álom anyaga / A rög gyermekei 2.) 134 csillagozás

Oravecz Imre: Kaliforniai fürj Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

A ​19. század második felében és az azt követő századfordulón nagy tömegek keltek útra Magyarországról Észak-Amerikába. Zömük kevésföldű parasztember vagy nincstelen zsellér volt, de akadtak köztük szép számmal jobb módúak is, akik további gyarapodásukat remélték a kivándorlástól. Eredetileg csak annyi időt szándékoztak az Új Világban tölteni, amennyi ahhoz kellett, hogy némi pénzt gyűjtsenek, és hazatérvén földet vehessenek, házat, istállót építtethessenek, kit milyen cél vezérelt. Csak hát odaát többnyire minden másként alakult, mint tervezték.
Különös, de ez a nagy, emberi dráma jóformán visszhangtalan maradt a magyar irodalomban, és máig nincs méltó feldolgozása. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni Oravecz Imre regénye, ezt a szinte eposzi méretű küzdelmet ábrázolja, amelyet ezeknek a férfiaknak és nőknek, fiataloknak és öregeknek, felnőtteknek és gyerekeknek az exodus, az óhazából való távozás és az új hazában való megmaradás jelentett.
A regény az Ondrok… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Magvető, Budapest, 2020
648 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435047
>!
Magvető, Budapest, 2017
648 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435047
>!
Magvető, Budapest, 2017
648 oldal · ISBN: 9789631435498

3 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 36

Most olvassa 9

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 56


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

Tartottam tőle, hogy a Kaliforniai fürjjel együtt elröppen majd az a megnyugtató, biztonságos érzés, ami Ondrok gödrében körbefont, átölelt. A fürjcsapat talán magával viszi röptében az otthon melegét, a sárgálló szemű kukoricacsövek színét, a gazdag, nehéz istállószagot.
Nem így történt. Ahogyan Árvai István is meg-megállt, miközben a fürjcsapat fegyelmezetten átvonult az erdei ösvényen, vagy a búzatábla oldalában, úgy pihentem meg én is alkalmanként, a madarak szüntelen kántálását, egykedvű lamentálását hallgatva.
Attól féltem, hogy az amerikázás majd elragadja tőlem a magyar falu egyszerű varázsát, egyszerre lesz Sztív az Istvánból, s azt is elfeledjük majd, hogy a gombák királya a Mátra lábánál termő, ízletes cepe. Csak azt hagytam figyelmen kívül, hogy Oravecznél, a dolgos parasztemberből úgy lesz kétkezi gyári munkás Ámerikában, hogy halottas ágyáig húzza a föld, a gazdaság, ami számára még valóban és igazán és egyáltalán nem elcsépelt módon, annyit tesz: a haza.

Ide nem illő talán, hogy egy másik író, Vámos Miklós szavait idézem meg Oravecz Imre regénye(i) kapcsán, de nem találok frappánsabb és kifejezőbb „megmondást”. Oravecz Imre a „régimódi történetmesélés” zseniális mestere, a kortárs írók azon – sajnos vérszegény – táborát gyarapítja, akik képesek szerelmet ébreszteni, nemcsak az olvasás, de különösen a széppróza iránt. Ezeket az írásokat és persze a Kaliforniai fürjet is, nemcsak ajánlom, de (nyilván, hozzá nem értőként!) már az általános iskolák végzősei számára is kötelezővé tenném (ha van még értelme egyáltalán bármit is kötelezővé tenni az iskolákban).

eme>!
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

Az előző kötet nagyon belémivódott, története élményt és emléket idézett. Az elején azt hittem, most picit más lesz a helyzet. Nem voltam soha Amerikában, meg egyébként sem vagyok fészket elhagyó, utazó típus. Aztán mégis. Nincs is olyan messze az az Amerika, és nem is kell utazni ahhoz, hogy ott légy. Egyrészt a mesélő hangja az, amely otthont és otthonosságot teremt, Oravecz ehhez nagyon ért, másrészt az identitásvesztés problematikája itt van, kézzelfogható távolságban… Igen, ezúttal is itthon vagyok.
Lassú, kényelmesen csordogáló történet ez, érzed, hogy úgy kerek egész, hogy közben előzménye és folytatása van. Életfolyam, melyben nem tudni előre, mit hoz a holnap, a következő lépés, és mégis lépni, dönteni, választani kell és lehet. És érzed, hogy nincs befejezés, folytatódik és ismétlődik minden, és te olvasnád tovább és tovább, hiába a hatszáz oldal és a látványos történések hiánya, ebből a történetből soha nem elég…
Miközben szociográfiai részletességgel eléd tárul a századvég-századelő Amerikája, és telepesek és települések történetével, erdők és sivatagok növény- és állatvilágával, városok és tanyák sokféle nemzetiségű, sokféle gondolkodásmódú lakosaival, a vasöntés és olajkitermelés iparágával ismerkedsz, lassan kibontakozik előtted a boldogulásukért fészkét hagyott „fürjcsalád” amerikanizálódásának folyamata is. Keserédes, egyszerre felvidító és elszomorító a fürjek dala. Felvidít, mert látod a megváltozott gondolkodásmódot, a személetváltást, a döntésekben, egymásra való figyelésben, alkalmazkodási készségben tanúsított hajlékonyságott szemben az öreg Árvai és világa konok hajthatatlanságával. És elszomorodsz, mert látod a másság, az idegenség fájó tapasztalását, az otthon már csak emlékekben, álmokban, néha rémálmokban, misztikus sejtésekben felbukkanó, egyre halványabb képét, a fiatalabb generációnak mit sem mondó, megkopott fényképeket, a kiüresedő, automatizmussá váló, majd eltűnő hagyományokat, az elfelejtett nyelvet.

Furcsa dolog az idő, bár számolják a dollárokat és az éveket, Árvaiék sem mindig gondolnak rá, mert nincs idejük ezen gondolkodni. Ha meg mégis, akkor sem számolnak mindenre és mindenkire kiterjedő voltával. Telnek az évek, növöget, és előre kiszámíthatatlan okok miatt meg-megcsappan a számlára gyűjtött összeg, közben meg él a naiv illúzió, hogy haza lehet menni, és folytatni ott, ahol abbahagyták. Talán ez a legszomorúbb az Árvai család történetében. Látni, amint fokozatosan ráébrednek a valóságra: arra, hogy őket már nem a szülők, hanem a gyerekek kötik valahová, és hogy ez a valahol nem otthon, hanem itt, a félig-meddig megszelidített idegenben van. Látni, ahogy lassan kikopnak az időből, ahogy a célért való keserves és hosszú küzdelem lehetetlenné teszi a cél elérését. Vagy talán mégsem?
Az elmúlás borzongató sejtelmét valami derűsebb érzés oldja elfogadhatóvá. Egyfajta megnyugvásé, kibékülésé a sorssal (ha már az öreg Árvaival, és az általa képviselt világgal nem sikerült). A hazatértek sorsa egyértelművé teszi Árvaiék döntéseinek helyességét. A bejciglivásárlástól egész a végső, legnehezebb döntésig.
Felejtés nélkül, a régi búzamezők örök sóvárgásával, a kilátás örök igényével új fészek épül. Talán szőlőlugas is lesz valahol a tanyán. Talán lesz szüret is. Tervek vannak, továbblépések. És érzed, hogy mindenek ellenére, jó ez így. Persze azért belesajdul néha-néha a lélek.

4 hozzászólás
Turms>!
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

A legtöbb vélemény, amit eddig olvastam, azt írja róla: jó könyv, de nincs olyan, mint az előzmény, az Ondrok gödre volt. Én pont fordítva látom, nálam a Kaliforniai fürj lett a kedvenc a két rész közül.
Ahogy Európa és Amerika, a két könyv is két külön világ. Még az idő is más: az Ondrok gödre a tizenkilencedik század végén, a Kaliforniai fürj a huszadik század elején játszódik. A különbség látszólag nem sok, egy-két évtized csupán, közben mégis van egy századforduló, ami markánsan elválasztja a két kort egymástól. Míg az Ondrok gödre világa a feudalizmusból alig kinőtt, még évszázados szokások vezérelte magyar paraszti társadalom, a Kaliforniai fürj Amerikája már egy sokkal szabadabb, polgárosodó nemzet, egy élhetőbb ország, egy valóban „új világ”. A családfő személye mindkét könyvben szinte lenyomata országuknak („hazát” azért mégsem akartam írni, mert az mindkettejüknél egyértelműen Magyarország). Árvai János szorgalmas, dolgos ember, viszont rideg, keménykezű és tekintélyelvű családfő, aki mellett szava nem lehet senkinek. Fia, István szorgalomban és becsületben nem marad el tőle, viszont ő már sokkal emberibb módon, demokratikus elvek szerint él. Képes megváltoztatni korábban hozott döntéseit, ha úgy ítéli meg, hogy ezzel a család javát szolgálja; tiszteletben tartja gyermekei akaratát, még akkor is, ha az gyökeresen ütközik saját elveivel, világlátásával.
Árvai István olyan ember, akiről egyszerűen jól esik olvasni. A címadó kaliforniai fürj valóságos totemállatává válik. ”Társas madár, csapatokban kóborolva a földön él, de ha megijed, felröppen, és vitorlázva ismét a földre ereszkedik. Fészkét a földre rakja.” Ez a jellemzés akár az Árvai családról is szólhatna, és nem véletlen a föld szó kiemelt jelentősége, ahogy egymás után háromszor is feltűnik. Istvánék számára is a földről szól minden, hiszen azért jöttek ki, hogy elegendő pénzt keresve otthon földet vásárolhassanak, gazdálkodhassanak. Ha István elszomorodik vagy bizonytalanná válik, Amerikában is mindig kimegy a határba, megnézni, ahogy éppen érik a búza, vagy megszagolni a frissen vágott lucerna illatát, és egyből helyreáll benne a világ rendje. Hiába dolgozik hosszú időn át az iparban, föld nélkül is a földhöz mélyen kötődő parasztember marad.
Írtam, hogy Amerika élhetőbb hely a korabeli Magyarországnál. Ugyanakkor az író most sem idealizál, pont olyan tárgyilagos marad, mint az Ondrok gödrében volt. Látjuk a kivándorlók nehézségeit, az idegengyűlöletet, a munkások kizsákmányolását is. Valóban fájdalmas, ahogy a kint felnövő gyerekek fokozatosan elveszítik magyarságukat. De mindezzel együtt is végig azon drukkoltam, hogy maradjanak inkább kint, ne költözzenek haza, ha már előbbre léptek életminőségben és társadalmi helyzetükben is, ne essenek ismét vissza. Mondom ezt úgy, hogy én magam soha nem vágytam elköltözni Magyarországról, még rövid időre sem.
Nagyon jó könyv, bár a kiadás is méltó lehetne hozzá. Sajnos azonban a könyv felétől idegesítően megnő a hibák, elírások száma.

4 hozzászólás
giggs85 >!
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

Néhány éve ismerkedtem meg a költő Oravecz Imre után (a Halászóember az egyik feledhetetlen, kedvenc verseskötetem) a prózaíró Oravecz Imrével. Az Ondrok gödre a maga lassúságával, aprólékosságával, részletező tájleírásaival és a 19. századi falusi élet felelevenítésével nálam az év egyik legkedvesebb könyve lett – és bár már jó két éve megjelent a folytatása, a Kaliforniai fürj, mégis csak most jutottam el oda, hogy el is olvassam azt.

A történet pontosan ott folytatódik, ahol az Ondrok gödrében abbamaradt. Árvai István és családja Amerikába érkezik, bízva abban, hogy itt, ha mégoly keserves munkával is, de összegyűjtenek annyi pénzt, hogy abból vásárolhassanak maguknak otthon egy darab földet, amiből majd megélhetnek, így végre függetlenedhetnének István zsarnok apjától. A regény stílusa, felépítése és leírásai is olyanok, amilyenek az előző regényben – részletező pontossággal ismerhetjük meg a kivándorolt család útját először az Ohio-beli Toledóba, ahol többezres magyar kolónia él és dolgozik, és ahol a családfő az acéliparban helyezkedik el, majd a dél-kaliforniai Santa Paulába, ahol kénytelen-kelletlen az olajfúrásba tanul bele.

A 62 rövidebb-hosszabb fejezetből álló 622 oldalas regény nem kedvez a gyors olvasásnak. Érezhető és a vele készült interjúkból tudható is, hogy a szerző alaposan utánajárt a dolgoknak, többek között beleásta magát a szakirodalmakba; így aztán oldalakon keresztül olvashatunk a különböző 20. század eleji ipari módszerekről és technológiákról, például a tempervasöntésről vagy az olajfúrásról is. Ezek, vagy mondjuk a korabeli házak, épületek szerkezetének leírásai sokaknak valószínűleg nem lesznek túl izgalmasak, érdekfeszítőek, de mégis nagyon fontosak ahhoz, hogy a korabeli valóságot megismerhessük, elképzelhessük. Számomra azért is különösen fontos ez a könyv – persze amellett, hogy erről a témáról, a 19-20. századi kivándorlásról még nemigen olvashattunk semmiféle komoly szépirodalmat –, mert olvasás közben úgy éreztem, magáról az életről szól. Itt általában nincsenek nagy izgalmak, komoly konfrontációk, nincs igazi nagybetűs Történet, vagy amikor van is, annak nincs igazi íve, menete, hanem a dolgok csak úgy történnek a szereplőkkel: akár velünk, olvasókkal a való életben. Ebből a szempontból, illetve a szereplőábrázolás, a táj- és környezetleírások roppant fontos volta miatt is, engem Oravecz regénye némiképp emlékeztet Cormac McCarthy művészetére.

Érzésem szerint a szerző néha rá is játszik az olvasó azon számításaira, hogy mivel regényt olvasnak, regényszerű fordulatokat várnak. Csak hogy két példát említsek: mikor az egyik kisgyerek egyedül eltűnik az erdőben, vagy mikor egy másik társával csörgőkígyóra vadásznak, akkor olvasás közben egyre nő bennünk a feszültség és óhatatlanul valami tragédiára számítunk; majd végül nem történik semmi. Máskor meg teljesen váratlanul, teljességgel váratlan szituációban történik tragédia.

A regény talán legfontosabb kérdése, hogy lehet-e magyarnak maradni idegenben? István és Anna eredetileg úgy tervezik, hogy csak annyi időt töltenek kint, amennyi alatt megkereshetik a földvásárláshoz szükséges pénzt. Bár ők megtanulnak angolul, a legtöbb toledói magyar még erre sem veszi a fáradtságot, mondván minek, hisz úgyis hazamegyünk. A kivándorlók nagy része nem érdeklődik az amerikai kultúra iránt, nem szándékozik beolvadni, hasonulni – amennyire csak lehetséges, tartják a szokásaikat, hagyományaikat. Ez pedig szemet szúr az amerikai állampolgároknak (fontosnak érzem az „állampolgár” kitételt, hisz a legtöbbjük szülei, vagy akár ők maguk is külföldön születtek), akik ferde szemmel nézik, sokszor kiközösítik a magyarokat és általában a kelet-európaiakat, vagy akár rasszista támadásokat is elkövetnek ellenük, és lekicsinylően csak „hunky”-knak nevezik őket.

Idővel persze az Árvai-család is beilleszkedik valamelyest, főleg úgy, hogy több gyerekük is születik az Újvilágban, ami óhatatlan többletköltségekkel, kevesebb félretehető pénzzel és a kintlét kényszerű meghosszabbításával jár. Bár mindent megtesznek, hogy jó magyarként neveljék fel őket: magyar nevet kapnak, magyar lesz az anyanyelvük (persze az angolt is tökéletesen megtanulják és beszélik is), eleinte magyar iskolába járatják őket, beszélnek nekik az óhazáról, tartják a magyar ünnepeket, de észreveszik, hogy bármit tesznek, a gyerekek már sosem lesznek olyanok, mint ők, legfeljebb csak magyar-amerikaiak. Számomra talán ez az identitásvesztés bemutatása volt a legfájdalmasabb a regényben.

A Kaliforniai fürj véleményem szerint nagyon fontos, hiánypótló alkotás, aminek üzenete, mondanivalója ma is aktuális, hisz hála a nyitott határoknak és a vonzó külföldi fizetéseknek, napjainkban is nagyon sokan döntenek a kivándorlás mellett, de valószínűleg nem gondolnak bele, hogy hosszútávon ők, vagy még inkább a gyerekeik, ezzel mit veszíthetnek: a magyarságukat, az identitásukat; pontosan azt, ami meghatároz és felépít egy embert. Nekik (is) ajánlom ezt a művet.

3 hozzászólás
Goofry>!
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

Megpróbálom megspórolni az összehasonlítást az előző résszel, de bármely oldalról akarom megmarni, hát óhatatlanul egyfajta méricskélési funkciókig jutok csak el. Megveszekedett állapotom ez, pedig Oravecz tulajdonképpen ugyanazzal a visszafogottan operáló történetmesélős prózával győzedelmeskedik rajtam most is, mint ahogyan azt már az Ondrok gödrével is tette. És mégis harapós kedvemben tépni szeretnék rajta. Nehéz ügynek tetszik mindez, valamint ezen indulatnak a fölösleges túljáratása is, mely egyértelműen csak arra való, hogy még jobban felspannoljam magam. – De magamon mégsem téphetek. Előre látom hát, hogy foszlott értékelés lesz ez…

A cselekmény kifogástalan és aktualizált volta kétségtelen: A végtelennek tetsző idő egy szeletén szemünk láttára sodoródik által az egységnyi személyes sors, az emberiség történetfejlődésének következő állomására. Vagyis a feudális, még az égben megírt és röghöz kötött természetes közegét főhősünk a családjával együtt, az iparosodott, perszonális és urbánus sorsra cseréli. Mindezt a múlt századelő gazdasági kivándorlók (majdnem azt giccselem le ide, hogy első generációs megélhetési migráncs) tipizáltan végzetszerű karmájának prezentálásával éri el. De ennél többet erről, már nagyobb rontás nélkül igazán nem mondhatok…

Kifejező eszközeit tekintve, a bevezető részben leírtakon túl, például az adott természeti környezet ábrázolása itt már egy szélesebbre tárt, és nagyobb lendülettel megfestett tablót kínál fel, de ez a mesebeliség (a történetföstés) rovására megy. Ez magánvéleményem persze, de azt hiszem, ebben a második felvonásban már csupán térkép a táj. Mindazonáltal e tájhoz tatozó CÍMerállat szimbolikája és alkalmazástechnikai párhuzamba állítása nézetem szerint is telitalálat. Amerika, mint a lehetőségek hazája, a sorok közül rendre fölbukkanó individuális célszerűséggel, kupori dísztelenséggel, az önvesztő emigrációból eredeztetett önsajnálattal, vagy azok minden valós nyűgével párosul. Nagyfokú elégedettséggel és reality-katarzissal tölt el, midőn a történet végén minden ilyen sajátosság visszanyal… – és erre büszke vagyok! Merthogy nincs bennem egy deka irigység se…

Szóval jól megírt történet ez, csakhogy mindeközben, arra jöttem rá, hogy ez a jelenvaló értékelés (is) végső soron csak rólam szól. Sebaj! Jó az, amikor egy írásban meglelem helyemet. Így megy ez, ha minden jól megy. Pusztán annyit szerettem volna szólni, hogy az első rész jobban tetszett ennél. Pont. És hogy kíváncsian várom az álomanyagú-trilógia ívének zárókövét… ez volt a reklám

1 hozzászólás
dagikám>!
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

Az Árvai család amerikai èletèt követhetjük nyomon ebben a kötetben,akik kivándoroltak pénz gyűjtés céljából. Szemünk elé tárult a mindennapjaik,hogyan vállal a családfő munkát,hogyan engednek meg maguknak apró luxus dolgokat az idő előrehaladtával. Egy hètköznapi család ügyes bajos èletèben vehettünk rèszt. Nekem nagyon tetszik az író stílusa,maga az alaptörténet. Kíváncsi leszek a harmadik rèszre is.

Peónia>!
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

A mögöttem sorakozó évtizedeim alatt többé-kevésbé problémátlanul éltem meg a nemzeti identitásom. Nem kellett lepedőnyi magyar lobogó az erkélyünkre és giccses magyar térkép az autónk hátulsó felére, hogy ezek nélkül is elég jó magyarnak tarthassam magam. Ez az alapvetően harmonikus, pozitív érzelmi viszony persze nem akadályoz abban, hogy tudjam, voltak, vannak, lesznek időszakok, amikor mint sok egyebet is, a nemzeti identitáshoz való viszonyt is érdemes megkocogtatni, és befelé figyelni, hogy elég egészséges-e. Mostanság, amikor szinte alig van olyan család, ahonnan ne kelt volna útra „szerencsét próbálni” egy-egy családtag, illetve amikor zajlik körülöttünk a menekültek próbálkozása új hazát találni, különös élmény Oravecz Kaliforniai fürj című regényét olvasni.
Nem friss regénye ez Oravecznek, bizonyára sokan túl is vannak már az olvasásán, sőt a tárgyilagos értékelésén is, így megengedhetem magamnak, hogy csak arról a két kérdésről írjak, amely leginkább foglalkoztatott az után is, hogy becsuktam a könyvet.
Árnyalt, finom volt annak a folyamatnak a bemutatása (egy család és kapcsolataik révén) ahogy a XX.sz. elején az Amerikába kirajzott családok nemzeti identitása változott. Érthető a gyerekeknél lejátszódó amerikanizálódás, de mennyire érdekes, elgondolkoztató volt végigélni a regény olvasása során a házaspár viszonyának lassú alakulását saját magyarságukhoz és az Óhazához. A regény befejezését követően is bennem motoszkált a kérdés: alapvetően változott-e Árvaiban és feleségében a mély nemzeti identitás? Mondhatjuk-e, hogy gyengült, csak azért, mert nem tértek haza? Lehet-e és kell-e többet tenni idegenben az identitás megőrzésért, mint amennyit ők tettek? Nem volt Árvai sodródó ember, mégis felülírta a személyes élet és a történelem a hazatérés lehetőségét. Volt ilyen. Hogyne gondolnék most azokra, akik ma „egyelőre” külföldön dolgoznak…Olyan felesleges feltenni a kérdést, ismétli-e magát a történelem.
Az identitásváltozás folyamata mellett azt tartottam még érdekesnek, hogy Oravecz bevállalta ezt a sokkoló terjedelmet. Mi lehetett az író célja a rendkívül aprólékos, részletező leírásokkal? Oravecz nem az az író, aki – ha már felkészült ebből a korból, földrajzból, közlekedésből, ipartörténetből, stb, – belenyomja az ismereteit a regénybe. Magamban arra jutottam, hogy így viszi végig az olvasót azon a folyamaton, amelyet Árvaiéknak végig kellett élni, hogy „birtokba vegyék” az amerikai életet. Elszántságból éppen elég volt Árvaiban, de minden új, ismeretlen volt számára, így napról napra, pontról pontra, kis lépésekben, mindent alaposan kiismerve tudott csak megmaradni, alkalmazkodni. Fáradtságos megfelelés volt ez számára, mint ahogy fáradtságos nekünk is végigmenni a regény útvonalán vele és a családjával együtt, de a Kaliforniai fürj végére megtanuljuk megbecsülni Árvait és a többi magyart, aki végig haza vágyott, de nem jutott haza.

olvasóbarát>!
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

A kötet az Ondrok gödre folytatása, egy „eposzi méretű küzdelem idegenben.” Az otthontalanság a történet kezdetén nagyon meghatározó, de a főhős egy talpraesett, minden helyzetben magát feltaláló, gondolkodó, a család életét okosan, átgondoltan szervező férfi, aki mellett támaszként, igazi társként áll a felesége. Az óhazától való távolodás jelképes és erőteljes folyamat, főként a gyerekek esetében, annál is inkább, mivel az 6 közül 4 már Amerikában születik. A parasztokból ipari munkássá váló kitelepülők életének mindennapjai, küzdelmük bemutatása alapos írói feladat, amelynek Oravecz Imre nagyon átgondoltan, sokféle adatot összegyűjtve jól megfelelt. Amerika polgárai gyanakvással figyelik a bevándorlókat, idegen szokásaikat. A családregény jól mutatja a változásokat, az itthon maradottak és a kivándorlók eltávolodását, valamint a családon belüli szokások megváltozását (magázás, tegezés), a gyerekekkel való foglalkozás szülőktől örökölt sablonjainak elvetését. A munkahelyek, a környezet, a föld, a gazdálkodás, az élőlények (főként madarak, a kaliforniai fürj) figyelemmel kísérése jelentős szerepet játszanak a család, főként a családfő életében. A polgáriasodás, amerikaiasodás lassan, fokozatosan következik be és több (családi, gazdasági, társadalmi) oka van annak, hogy egyre távolabb kerül a Magyarországra történő visszatelepülés lehetősége, időpontja.
A két kötet, mivel a család történetének 2 fejezete összefügg, mégis nagyon más. Szajlán a lakóhely, a föld szeretete meghatározó, a szokásos életforma nem igazán ad lehetőséget a változásokra, habár a család tagjai nyitottak az új kihívásokra és lehetőségekre. Inkább a családtagok egymás közötti viszonyában tapasztalható a szokásokhoz való ragaszkodás. Amerikában ez megváltozik, István minden újra fogékony, ezért jobban boldogul, mint a többi magyar, határozott elképzelései vannak, tud és szeretne változtatni az életén (nyelvtanulás, munkahely, lakhely, bicikli, motor), ezért sikerül is neki. A gyerekeivel való kapcsolatában más mintát követ, főként ahhoz képest, amit az apjával kapcsolatban megtapasztalt. Érdekes az a folyamat is, ahogyan a kinn élők tekintenek az óhazára, a háborúra, a trianoni döntés következményeire.
Nagyon jó stílus, az érdeklődést fenntartó előadásmód, Oravecz Imre műveit keresni fogom ezután is.

5 hozzászólás
Devorah>!
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

A jól megírt családregény sosem csupán családregény. Itt is erről van szó, az Ondrok gödre irodalmi szociográfiába hajlik, a Kaliforniai fürj pedig voltaképpen történelmi regény is, terjedelménél fogva többek között etológiáról, geológiáról, történelemről, gazdaságról is mesél.
A második kötet kevésbé nyomasztó az elsőhöz képest, a már nevében is baljóslatú Ondrok gödre világa fullasztó, sötét, reménytelen; olyan hely, ahol lehetetlen fejlődni, változni, nem csak mert a paraszti lét körforgásából lehetetlen szabadulni, és nem pusztán amiatt, hogy „a paraszt az égtől függ, attól, hogy mi jön belőle,” hanem legfőképpen azért, mert olyan emberek lakják, akik irgalom nélkül pusztítják el gyermekeikben a kultúra, a tudás, a jobb élet iránti vágyat – és hogy lenne bárki vádolható ezzel, ha vele is ezt tették egykor, és az ő őseivel is, nemzedékeken át? Amerika ezzel szemben a lehetőségek hazája, persze csak azok számára, akiknek sikerül évtizedeken át leküzdeni azt a visszahúzó erőt, amit otthonról hoztak magukkal.
Nyelvileg egyáltalán nem mondanám jónak a könyvet, nem is nehéz olvasni, letenni viszont annál inkább. Szép történet, megnyugvást hoz, attól eltekintve, hogy ha a főszereplőt születésétől öregségéig, kezdettől a végig kísérjük, olyan megdöbbentően-szomorúan rövidnek tűnik az emberélet.

korkata>!
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

Két könyv elolvasása után kijelenthetem, hogy új kedvenc kortárs szerzőt találtam.
Ugyanolyan részletességgel találkoztam itt is mint az előző részben. Részletesen beleláttam István és a családja életébe, munkájába. A szereplőket könnyű volt elképzelni.
A regényben végig éreztem a dilemmát, hogy mikor is menjenek haza. Később, hogy egyáltalán hazamenjenek-e. István itt is ugyanolyan szerethető ember volt mint az Ondrok gödrében. Annánál nem éreztem, hogy igazi társ lenne a döntésekben. Ő inkább olyan feleség aki, ha néha ellenkezik is nagyrészt megy a férje után. A gyerekek közül Imruskával ismerkedhettem meg a legjobban. Belőle is, akárcsak az apjából egy pozitív figura lett.
Érdekes, hogy az olvasás közben mindinkább úgy képzeltem el a jövőjüket, hogy nem mennek haza.


Népszerű idézetek

robinson P>!

– Mi az országuk?
– Magyarország.
– Van olyan ország?
– Van. Osztrák-Magyar Monarchia a hivatalos neve.
– Akkor maguk osztrák-magyarok:
– Nem. Csak magyarok.
– De nincsen saját országuk?
– De. Csak összeházasodtunk az osztrákokkal.
– Hogyhogy?
– Hát… hosszú sora van annak.

281. oldal

1 hozzászólás
Devorah>!

Magyar voltam, de elegem lett belőle, aztán most már nem vagyok az.

190. oldal

gesztenye63>!

Milyen jó volna itt maradni, ötlött fel benne, egyedül nekivágni valamelyik hegynek, felmenni és nem visszajönni, eltévedni örökre, nyomtalanul eltűnni valamelyik kanyonban, szétesni, feloszlani, eggyé válni a földdel, amelyről sokat tud, de nem eleget, beperegni, behatolni a résekbe, repedésekbe, beköltözni az agávékba, chollákba, hordókaktuszokba, ernyőpálmákba, beépülni a pumák, vadjuhok, csörgőkígyók testébe, szétszóródni, szétterülni, vándorolni, sodródni, homokszem módjára, legördülni a lejtőn, elakadni egy vízmosásban, rátapadni egy bakancstalpra, visszavittetni a magasba, felkapattatni a széltől, felszállni por alakban, és újból leereszkedni, és kezdeni elölről az egészet, folytatni az idők végezetéig, vagy addig, amíg ismét meg nem változik itt az éghajlat, és olyan nem lesz, mint volt húszezer éve, mikor elsivatagosodott ez a tájék, és az árnyas erdőkkel, dús füvű rétekkel együtt eltűnt innen a legelésző gazella, zebra, mamut, teve, minden.
Megrázkódott, legyűrte magában a hirtelen rátört halálvágyat. Felállt.

robinson P>!

Az újszülött az István nevet kapta, így hivatalosan Steve lett. Nem hivatalosan pedig Pistike.

387. oldal

5 hozzászólás
olvasóbarát>!

A magyarok tehát külön világot teremtettek maguknak, és abban élték a maguk külön életét. Ám Amerikát, amely körülvette őket, és kenyeret, reményt adott nekik, nem tudták egészen kirekeszteni. A falakon, amelyet védekezésként emeltek, hézagok, rések maradtak, és azokon át beszüremlett, beszivárgott és megtalálta őket. Vagy be sem kellett hatolnia közéjük, mert eleve belül volt, velük, köztük. A munkahely képében például, hiszen a gyárak, üzemek, ahol dolgoztak, amerikaiak voltak. Amerikai volt a tulajdonos, a vezetés, az előmunkás, a munkatempó, a munkafegyelem, a technológia, a gép, a szerszám. És az ország nyelve a nyelv is, amelyen az érintkezés folyt. Az angolt ott már végképp nem lehetett megkerülni, kiiktatni, noha egymás közt ott is magyarul beszéltek. A munka, a munkahely mindenek felett állt. Azzal, ott teremtették elő, ami a megélhetéshez kellett, de még inkább, amit a lelkük igényelt, amiért kijöttek, és ami igazolta ittlétük jogosságát, azt az összeget, amelyet hetente félretettek , hozzá az előző hetihez, a többihez. De ugyanakkor kárt is okozott, ártott, belülről bomlasztotta mindazt, amit az óhazából magukkal hoztak, ami becses volt számukra, amihez görcsösen ragaszkodtak.

24-25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magyarok, magyarság
robinson P>!

– Vannak-e ott magyarok, mint itt?
– Annyian nemigen, de valamennyien biztos. Azt mondják, magyarok mindenhol vannak, a földkerekség minden pontján. Nem lehet olyan helyre menni, ahol ne találkozna az ember legalább egy magyarval.

244. oldal

robinson P>!

De a legrombolóbb erőnek az iskola bizonyult. Nem a magyar, az egyházi, amely később a magyar templom kebelében működött, hanem a nyilvános, az állami, az amerikanizálás trójai falova.

25. oldal

olvasóbarát>!

A kaliforniai fürj nem került többé szóba, de Istvánt kíváncsivá tette, foglalkoztatta. Mikor két hét múlva hazakerekezett, beiratkozott a városi közkönyvtárba, és egy lexikonban mindent elolvasott róla.
Megtudta, hogy hivatalosan kaliforniai völyfürjnek, vagy egyszerűen völgyfürjnek hívják. A latin neve callipepla californica. Társas madár, csapatokban kóborolva a földön él, de ha megijed felröppen és vitorlázva ismét a földre ereszkedik. Fészkét a földre rakja. Tápláléka magvak, bogyók, rovarok. Szeret a porban fürödni, ezért a laza talajú, napos helyeket kedveli. A hím és a tojó külsőre is különbözik egymástól. A hím bóbitája és arca fekete, sapkája sötétbarna, az oldala szintén, de fehér csíkozással, a torkán is van fehér, egy gyűrű, a melle szürkésbarna. A tojó tollazata egyöntetűen barna, kivéve az oldalát, amely szintén fehér csíkozású.
Mikor aznap délután visszafelé jött otthonról, a Hopper-kanyon szájánál megint hallotta a hangját, a hangjukat, mert megint többen voltak, nyilván nem ugyanazok, hanem egy másik csapat. De ugyanúgy kántáltak, ugyanolyan szívsajdítóan panaszkodtak. Úgy hangzott a hangjuk, mintha búslakodnának, mintha elvesztettek volna valamit, valami fontosat, értékeset, és azt keresnék. És közben vigasztalták, biztatták egymást, hogy meglesz, meglesz. Aztán látta is őket, kissé odébb, ahogy meneteltek, libasorban, bogarászva.
[…]
És ha látta őket, mindig gyönyörködött bennük. De már annak is örült, ha csak hallotta őket, hallotta bús-derűs lamentálásukat. Vagy annak még jobban, mert az tette rá a nagyobb hatást.

353-354. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kaliforniai fürj · városi közkönyvtár
robinson P>!

– Küszködik a nép, de nem sok látszatja van – felelte István.

49. oldal

robinson P>!

Beilleszkedésük, hasonulásuk is folytatódott. Ennek már külső jelei is voltak. Maguk sem vették észre, vagy ha mégis, nem annak tulajdonították. Kezdtek polgáriasodni, ami egyenlő volt az amerikaiasodással.

398. oldal


A sorozat következő kötete

Az álom anyaga / A rög gyermekei sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Vida Gábor: Egy dadogás története
Szaszkó Gabriella: Engedj el
Melania G. Mazzucco: Vita
Luca Di Fulvio: Álmok bandája
Bächer Iván: Rötúr
Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Krasznahorkai László: Háború és háború
Kun Árpád: Boldog Észak
Emilly Palton: Néma bűnök