36. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

Artúr (Szivárgó sötétség 3.) 102 csillagozás

On Sai: Artúr

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Javában dúl a háború.

A frontvonal lassan odaér a Szürke szobákhoz, ahol Scar börtönben ül.
Kiderül, hogy valaki elárulta a harctéren dolgozó ügynököket, így Őfelségének kell egy új csapat. De vajon Scar hűséges még hozzá?
Lucy láthatatlan ellenségként hálót sző, amin Chester fennakadhat.
Miközben a mentálok elől is rejtőzködik, szívósan nyomoz a legnagyobb titok után, tudni akarja, miért jelentek meg az entitások?

Don öntudatra ébred, de olyan különös szemmel látja a létezést, mely mások számára felfoghatatlan.
Képes már érzékelni a transzcendens csatázásait is.

Az emberiség vesztésre áll.

Miközben világméretű dolgok zajlanak, mindenki megfeledkezik a kisemberekről: a néma, láthatatlan szerelőkről.

Artúr úgy dönt, ideje cselekedni.
És a csend leple alatt elkezdi megváltoztatni az erőviszonyokat…

Az utóbbi idők legsikeresebb magyar space fantasy sorozata.

Mélyedj el lenyűgöző részleteiben!

Eredeti megjelenés éve: 2019

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
320 oldal · ISBN: 9789635610273
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
320 oldal · ISBN: 9789635610280
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2019
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634575467

Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Don · Chester · Scar · Lucy · Késes · Márk · Artúr · Edna · Szilárd


Kedvencelte 15

Most olvassa 9

Várólistára tette 60

Kívánságlistára tette 62


Kiemelt értékelések

Molymacska P>!
On Sai: Artúr

A történet folytatódik, az emberiség vesztésre áll, a szereplők elszabadulnak, és valamiért senki se azt csinálja, amit kellene (mert ugyan miért tenné?). Én erősen kételkedem benne, hogy egy kötettel a szerző letudja zárni ezt a történést, de igazán bízom benne.
Ebben a részben nyilván Artúr karaktere volt a fajsúlyos, és annyira, hogy mindent mást sikerült elnyomnia (ja terjedelemben nem is, érzéseiben biztosan). Ez a szál a keresztény értékrend mellett magáról a háborúról szól, és arról, hogy a háborúban mit szabad és mit nem szabad egy kereszténynek tennie. Nagyon érdekes volt benne, hogy Miklós püspök végig kitartott a helyes út mellett, hogy Márk néha próbálta elfedni a problémákat, hogy másnak könnyebb legyen, és hogy Artúr… hogy Artúr és az astoriak kicsit más dolgok felé hajlottak. Ha a második rész erős volt érzelmileg, akkor a harmadik még ennél is jobb (vagy rosszabb), hiszen az olvasó kb folyamatosan ordibálja, hogy Artúr térj észhez, de Artúr nem tér észhez. Igazából tényleg nagy teher, amiről szól az ő története, és a határ kijelöléséről vagy a tűrőképességről, hogy mennyi rosszat tud az ember feldolgozni.
Maga a háború aspektusa is érdekes, hiszen rengetegféle embert ismerhetünk meg (kisebb vagy nagyobb részben). A háború kedvez az elmebetegeknek, és sokszor látunk nagyon fájdalmas részeket, amikor a kalózok megmutatják, hogy mit tudnak. Nyilván az a rész volt a legerősebb amikor spoiler, de sok kisebb kegyetlenséget is láthatunk.
Aminek örültem, hogy Artúr és Scar spoiler ami sok vicces pillanatot is okozott, de közben spoiler
A Lucy szál még elborultabb lett, most már látszik (külön kommentálás nélkül) hol is szivárog az a sötétség. Egyszerűen rossz volt olvasni, hogy Lucy „érzelemmentes” világa hogyan borul fel teljesen., Még mindig nem érti az emberi érzelmek jelentős részét, de az alapérzelmeket jól láthatjuk rajta. Illetve bár számításba vesz dolgokat, és érzékeli, hogy nem biztos, hogy úgy működik minden, mint amire gondol, de inkább hárít, sem mint belegondolna a helyzetébe spoiler
A Don szál itt mondhatni eléggé lapos, hiszen Don spoiler. Így láthatunk nagyon szép leírásokat, illetve követhetjük Chasteren keresztül a háború alakulását. Chaster hihetetlen ilyen szempontból, ő is teljesen más gondolkodású, akinek az emberek és a jövő számít, és aki szintén nem tud jól lépni egy háborúban. Emellett pedig spoiler
Ami picit zavart a kötetben (de összességében nem vont le az élményből), hogy főleg a végefelé nagyon furcsa volt a szöveg. Például (szinte szóról szóra) ugyanaz a szöveg kétszer szerepelt benne (az astori fákról), de például a végén Don gondolatban használja az spoiler kifejezést a spoiler miközben spoiler. Apróbb szövegi eltérések, amik valószínűleg csak abból adódtak, hogy a szerző kezéből kifeszegették a kéziratot :D
Ez a kötet érdekes volt, nagyon sok olyan mozzanata volt, ami elgondolkoztatott, és ami kényszerít, hogy más olvasó is gondolkozzon. Nagyon érdekes, az események pörgősek, rengeteg karakter kusza táncát nézhetjük, és emiatt nagyon monumentális hatása van. Egyedül a vége, ami picit túllőtt a célon, és csak remélni tudom, hogy ez év, esetleg jövő év végére már kezemben foghatom a Don kötetet. Csak azért, mert így befejezni egy kötet… nem tisztességes. spoiler
Mindenképpen ajánlom, hogyha valaki idáig eljutott ne adja fel, olvassa el ezt a kötetet is. Megéri. Nagyon érdekes kérdéseket feszeget, miközben a háború csak úgy zajlik körülöttünk.

Bíró_Júlia>!
On Sai: Artúr

Van itt egy világ, ami a leghatározottabban visszafelé fejlődik. Esetleg öregszik, és mivel regényvilágnak szemüvege nincs, amit elhagyhatna, maradnak az alapvetések, a kidolgozottság meg a konzisztencia. Azaz pont, hogy nem maradnak, a többségük eddigre összecsomagolt és új életet kezdett valahol messze.

Volna itt a háttérben egy mindent és mindenkit válogatás nélkül pusztító, megnyomorító éstovábbá kizsigerelő galaktikus háború. Utóbbiakból nem látunk túl sokat, amúgy is elég az a népnek, ha mondják, meg néha hajók lövöldöznek egymásra csoportosan spoiler. Az utóbbinak egyébként csak annyi a funkciója, hogy látni lehessen, hogy a fontos szereplők kellő elszántsággal, ösztönös érzékkel és főszereplő-szindrómával istenadta tehetséggel (pun intended!) felülkerekedjenek rajta maximum 10 oldalas időkereten belül. Így viszont hiába tét a komplett emberiség és jó eséllyel a mentál faj túlélése, hiába kellene mind a transzcendens (entitásos-spirituális) spoiler, mind a nagyon is fizikai fronton aggódni mindenki épségéért, nem igazán sikerül.
Apropó transzcendens. Az entitások koncepciója az évszázad ötlete spoiler lenne, ha ki lenne dolgozva. Olyan kardinális kérdések tekintetében feltétlenül, mint a miért?. Mármint igen, kapunk itt elméletet arról, mi történik a háttérben, és méghozzá olyan gyanúsan passzos spoiler, hogy valószínűsíthetően az utolsó szögig igaz. Mert a főszereplőknek már csak az a természete, hogy a léptékeikhez képest majdnem életidegen dimenziókat és azok létezőit két pislantásnyi részidőn belül átfogják. Csakhogy hiába tolja egyesült emberi és mentálerővel a narratíva az arcomba az Összhangzó Értelmet, én még mindig pislogok, és tele vagyok miértekkel.
spoiler Aha, fogadjam el, és különben is, örülnék inkább a karakterek kapcsolódásainak, hát nem?
Hát nem. Ahogy a világépítés és a háttértörténet is egyre inkább a „szerző így írta meg, tehát ez tudott” iskolát követi, úgy a legtöbb karakter Lu. e. [Lucy előtti] kidolgozása, szociális háttere és személyisége egyre inkább Lu. u. [Lucy utáni] állapottá válik – azaz a motivációik összességében kifejezhetők a mindenkori szembejövő megjelenésével és feromonkészletével. Mert volna itt ugyan hitbeli fejlődés és kétség ésatöbbi, de inkább pár oldalak alatt intéződik el, hát igazából mindenki csak arra vár, hogy Artúr és Scar végre szexeljen már most már tényleg már, itt aztán szórja a szöveg a feromonos csillámport Gary Stu és Mary Sue körül oly’ jelenetekben is, ami többedszerre is ellentmond a karakterek személyiségének spoiler. spoiler Késes szintén sokat vesztett a frisseségéből és a libabőrös pszichopátiájából, mostanra már csak egy kupac random poén és flörtölős beszólogatás keveréke. Váltig állítja róla a komplett narratíva, mekkora túlélő és lábon járó veszedelem, de részint a szétesésre hajlamos világkép se kedvez a veszélyérzetnek, részint nem látjuk semmi olyan vészhelyzetben, ami csettintésre ne oldódna meg mégis inkább. Amúgy itt veszem vissza a Szürke Szobák idején kiosztott Arany Fokozatú Queer Pacsit – egen, egen, a biszexuális kinézet leírása és szerkesztői ki nem húzása miatt.
Mindeközben a mentálok szálai egyre inkább el vannak kenve. Mindenki mindenre is képes, korlátok nélkül, mégis Lucyn és Donon kívül nemigen kezdenek a hatalmukkal meg a hiperfejlett gondolkodásukkal semmit. Mostanra a mentál gondolkodás kicsit a saját maga önismétlő paródiájává kezd válni, ami azért szomorú, mert a Scar Donjának és Lucyjának – a többi mentálról nem is szólva – azt is simán el lehetett fogadni, amit kérdeztek. Akkor még nem azért, mert a szöveg folyamatosan állította, hogy igazuk van, hanem mert a gondolkodásuknak volt formája és tartalma, és még a tévedéseik is szimmetrikusra meg logikusra voltak megírva. Mostanra viszont abba az irányba indult az ábrázolásuk, mintha mindent el kellene hinni nekik egyből, csak azért, mert éppen mondanak valamit. Egyébként ez halmozottan igaz Scarra is – ennél jobban nem vagyok hajlandó belemenni a karakterébe, maradjunk annyiban, hogy a klasszikus Mary Sue-k szobája falán alighanem csillámos Scar-poszter és pszichológiai profil díszeleg.
Összességében hiába próbált folyamatosan győzködni minden és mindenki arról, mekkora a tét, ha utána ugyanez a mindenki mindent eldobott, mert Scar/Artúr/Don/Chester éppen csinált valamit vagy csak létezett. Visszagondolva, majdnem olyan volt olvasni, mint a Calderont. Aki azt kedvelte, alighanem ezt is fogja. A többiek inkább olvassák újra a Scart.

4 hozzászólás
luthienlovemagic IP>!
On Sai: Artúr

Miért volt zseniális?

Egyrészt a gondolatisága miatt. A megfogalmazott gondolatok, hitbeli kérdések, vallási elemek remekbe szabottan fonják körül a karakterek közötti interakciókat, az általuk kiváltott érzelmeket. Sok olyan elképzelés fogalmazódott meg ebben a kötetben, ami fölött egyszerűen érdemes volt megállni és elgondolkozni. Az eddigi részekben is voltak ilyen részek, amik elmerítettek a történetben és sokáig, akár órákig is elelemezgettem/emésztgettem egy-egy mondatot. De nem annyi, mint az Artúrban, ami tele volt ilyen részekkel. A legmarkánsabban a szeretet kérdésköre volt jelen. Minden szemszögkarakternél előkerült, és a kötet részletesen körüljárja. A helyzetüktől függően mindnyájan másként értelmezik, érzékelik a fogalmat, ahogy másként érzékelik a körülöttük zajló sötétséget is. Mindkettő folyamatosan szivárog a sorok között, és mindkettő körüllengi őket. A regény e mögöttes rétege egy külön elemzést is megérne, mert itt teljesedik ki igazán. Úgy éreztem, itt a lényeg. Jó lenne, ha a lezárásban is szerepet kapna.

Mi viszi el a hátán a kötetet?

Röviden: a karakterek közötti interakciók. A szereplők köré épített jelenetek, szituációk egyszerűen átütő erejűek, a párbeszédek jól megkomponáltak. A mögöttes réteggel, a gondolati háttérrel együtt meg – nincs jobb szavam rá – kirobbannak a lapokról. Olyan intenzívek, hogy nem egynél azon kaptam magam, hogy belekerültem, mintha tényleges szemlélőként ott lennék én is. Ezt főleg a Chester-Scar, Chester-Don és Lucy-Artúr találkozásoknál éreztem. Ebből a szempontból egyedül talán a Scar-Artúr volt egy kicsit gyengébb, mert ebben a részben még jobban kiütközött, hogy hiányzik köztük a kémia. Ki van mondva, hogy őket egymásnak teremtették, de az egész eddigi kötetekből csak a vonzódásuk látszott, az nem, hogy ténylegesen lenne köztük valami pezsgés. A párosukat enyhén szólva erőltetettnek érzem. A Chester-Scar vagy Késes-Scar sokkal természetesebbnek hatott, bár ezek nem szerelmen alapulnak, noha Chesterben nem vagyok biztos, mert számomra ő még mindig egy sötét ló. Bár, ha már megemlítettem, ő az egyik legzseniálisabban összerakott karakter, akit valaha könyvben olvastam. Mert első látásra egyszerűnek tűnik a képlet, egy zseni uralkodó és kész, de a mélyben sok minden más is van. Emiatt annyira rétegelt és összetett, amitől öröm olvasni az ő részeit.

Miért volt hiányérzetem?

Ezt a kötetet sokkal jobban éreztem átvezető jellegűnek, mint a kisregényeket, pedig elvileg az utóbbiak születtek azért, hogy enyhítsék a rajongók elvonási tüneteit. Mégis, azok valahogy jobban megállták a helyüket. Az Artúrt viszont áthidaló megoldásnak érzem, hogy a magamfajta rajongók kapjanak is valamit, meg nem is. A karakterek is csak keresik a helyüket a nagy egészben, fejlődnek is, de ugyanakkor néhol visszafelé haladnak. Egyedül talán Chesteren és Donon éreztem, hogy ténylegesen fejlődnek.

A teljes kritika az alábbi linken olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2020/05/04/konyvkritika_…

Beatrice8>!
On Sai: Artúr

Ez nem az a sorozat, amit csak úgy nyugodtan elolvasol, aztán becsukod, hogy na ez is megvolt és pár hónap múlva már nem is tudod, hogy mi volt benne. Nem, ez befészkeli magát az agyadba és a szívedbe és nem ereszt. *_*
Lassan elérek arra a szintre, ahol annyira imádom ezt a sorozatot, hogy egy értelmes mondatot se fogok tudni leírni róla, csak ilyeneket, hogy: Vááááááá, Jééééé, Juhúúúú, Neeee, Miééééért, Hooooogy?
Most azért még megpróbálok valamit összekaparni róla, aminek van valami kis értelme is :D.
Már a Lucynál levett a lábamról a sorozat, ez azóta se változott.
Azt hiszem harmadjára is újra kell olvasnom a sorozatot(ezt a könyvet meg másodjára), mert egyrészt imáááádom, és olvasni akarom, másrészt meg annyira össze vagyok zavarodva, hogy csak na! Legjobb lesz, ha újra kezdem, hátha úgy jobban felfogom. Sokszor úgy érzem egyszerűen nem vagyok elég okos ezekhez a könyvekhez :D. Egyelőre a legtöbbet ismételt kérdésem a sorozattal kapcsolatban a: Mi a franc? :O
Elkezdtem a dedikáláson olvasni már sorban állva, de aztán pár oldal után inkább abbahagytam, mert annyira letehetetlen, hogy éreztem, még pár oldal és engem úgy kell záráskor kikergetni a könyvesboltból, mert együltő helyemben elolvasom. :D Végül egy másik nap, de pár óra alatt ki is olvastam.

A bárcsaklüszi-vágy ;DD volt az egyik kedvenc apróság a könyvben. Egyszerre sírtam és nevettem ezen, több okból is. spoiler
Ó, Don, szegénykém! Edna majdnem pánikba esett, neked meg egy levél fotoszintézise elterelte erről a gondolataid? :D Annyira aranyos! Imádom! ;D Ebben a részben úgy körüllengte őt a béke és az élet szeretete, üdítő volt! Ráadásul vonzotta a hangosan nevetős részeket, legszívesebben minden megmozdulását kiidéztem volna(így se állok tőle messze :D). Azt hiszem az én két kedvenc szereplőm Scar és Don. Persze a többieket is szeretem, de állítólag a négyes társaságból 2-t kiemelkedően kell szeretnem, és az egyértelmű, hogy ők azok. Ők állnak a lelkemhez a legközelebb.
Valamiért úgy emlékeztem, hogy Ednát utáljuk, de lehet csak túl régen olvastam a Szürke szobákat. Mindenesetre, most őt is igazán megkedveltem, nélküle sokkal rosszabb lett volna a helyzet.
Jajj, Lucy! Jajjajjajj! Ennél jobban nem tudom kifejezni magam.
Chestert is sajnálom. Sok bajt okoz de annyira igyekszik! És őszintén, rohadt nehéz dolga van. Mármint nagyon-nagyon-nagyon nehéz dolga. Bizonyos információk kiderülése után mindent újra kellett értékelnem vele és a sorozat főívével kapcsolatban, teljesen le voltam döbbenve és nem értek semmit.
Artúrral talán kezdek jóban lenni… lassan. A találkozásuk Scarral! *_* :DD
Huh ez a könyv érzelmileg és szellemileg és megterhelő. Artúr kiborulása… Meg úgy minden más is! Szórakoztató, de közben mindig úgy érzem magam olvasás közben, mintha épp maratont futnék. Az a könyv, amit a legnagyobb hangzavarban is tudok olvasni, mert annyira kikapcsol. Arról meg nem is beszélve, mert már sokszor említettem, hogy sokszor hangosan nevetek rajta, ami mindig nagyon jó érzés :D. Közben néha a feszültségtől mondjuk visítottam, de szerencsére ez a szobámban egyedül nem keltett feltűnést :D.
Túúúúl jó.
Így, hogy felkészültem, hogy függővége lesz, nem ért váratlanul :D. Tegyük hozzá, hogy szerintem az előző résznek is függővége volt már, ez se különbözik annyira. És az egyszerűen nem lehet, hogy spoiler Ilyen nincs. Nem is lesz a közeljövőben. Értem, hogy háború van, de akkor se lehet!
Az írásstílus természetesen fantasztikus, minden szó a helyén van, minden mondat idéznivaló :D.
Még áradozhatnék róla órákig, de remélem, hogy így is átment a lényeg :D. Ha nem, az előző részeket értékelve is őrülten dícsértem, azóta csak összetettebb és még szuperebb lett a sorozat, szóval azok jól kiegészítik ezt.

Összességében ZSENIÁLIS, letehetetlen, szórakoztató, imádnivaló és összetett. Kikapcsol, lefáraszt és felpörget. A szereplőkért folyamatosan izgulok. Nincs mese, kell a következő rész, mert tudni akarom már, hogy mi folyik itt!
IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM! OLVASD EL!

Blogbejegyzés: https://molybirodalom.blogspot.com/2020/06/on-sai-artur…

1 hozzászólás
Chöpp >!
On Sai: Artúr

Minden regény a sorozatból egyre jobban tetszik. A gond az, hogy már Minden egyes szereplőért esz az aggodalom, mert úgy hozzám nőttek, hogy szinte traumatikus lenne az elvesztésük! Micsoda elképesztő teljesítmény ez? – kérdem én. – Az olvasót ily módon az író (és műve) ujja köré csavarni – hogy ezzel a képszerű képpel éljek –, nem a legtöbb, ami egy alkotótól elvárható (lenne)?
A másik, ami a szívem csücske, és már nem tudom figyelmen kívül hagyni, de nem is akarom: a szeretet. Ahogy az egész cikluson keresztül szűkülő körökben fogalmazódik meg az örök kérdés (szerintem a „kérdések kérdése ez”, és nem a „Lenni vagy nem lenni”, hanem a hogyan, és azon belül is a) SZERETET. Gyönyörűségesen elképesztő ötlet, hogy a szereplők újra és újra felteszik a kérdést: De végül is mi a szeretet, ha nem ez? Mi a szeretet, ha nem az? És a csodálatosan változatos válaszok; mert a szeretet a legsokarcúbb valami, és foglalkozhatunk vele egész életünkben, mindig más és szebb arca tűnik fel előttünk. De kíváncsi vagyok arra az utolsó arcra, ami előttem fog felmerülni majd végül!
És a Légy önmagad! Rengeteg igazán fontos dolgot körbe-körbe jár ez a sorozat. Soha nem tűnő gyönyörűséggel csodálkozom rá az általam oly nagy becsben tartott „megvilágosodásaimra”, amelyekre rátalálok On Sai könyveiben. Olyanok nekem, mint a megerősítés és a biztatás; annak az öröme, hogy tudom, jó úton haladok.
Ennyit a filozofálásról. Nagyon várom a következő részt!
(P.S.: Semmibe nincs kedvem belefogni. Ez a mellékhatása az emberre nagy hatást gyakorló könyveknek.)

deen>!
On Sai: Artúr

Az elején elgondolkodtam, hogy miért is Artúr nevét kapta ez a kötet, hiszen nagyon sokára jelent meg a történetben, de persze a végére teljesen világossá vált. Artúr sokat változott, elszántabb lett és már elege van a háborúból. Scar végre ismét szabad, de Chester kérésére újra beleveti magát az események sűrűjébe, ezúttal Késes oldalán. A cselekmény kicsit szét volt szabdalva, hiszen minden fontos szereplő szemszögét próbálta az írónő bemutatni, így mindannyian hozzájárultak a végkifejlethez. Végre megmutatkoztak az entitások, és kiderült, hogy miért is vannak itt. Gördülékeny volt a cselekményvezetés, tetszett a történet folytatása, de a függővéggel nagyon nem vagyok kibékülve.

Ananiila>!
On Sai: Artúr

Amikor 5 évet kell várni egy sorozat folytatására azért lesznek elvárásai az ember lányának, különösen úgy, hogy a kiegészítő kötetek is étvágyfokozóra sikerültek.
Hogy megugrotta e az elvárásaimat ez a kötet?
Nem teljesen.
Először is nagyon rövid.
Nagyon átvezető jelleget éreztem, minden szereplő csak keresi az útját, sőt kicsit úgy éreztem téblából. Chester az egyetlen olyan karakter, akiről jóval többet tudtunk meg,mint eddig, de még az ő indítékai és ereje is csak homályos.
Artúr. Na igen. Ő nem a kedvenc szereplőm, pedig alapvetően szoktam szeretni a nagydarab, hallgatag, de kisugárzásával és eszével mégis vezéregyéniséggé növő karaktereket.
De ő valahogy mégsem nyerte el a szívem, a lehetséges jövőképe meg különösen nem. (még mindig nem érzem azt, hogy a karaktere elég alátámasztást kapott volna)
Scar és Artúr párosa meg még inkább nem jön át nekem. Hol a kémia? A kommunikáció? Olyan volt az egész, mint egy tiniregényben.
Annak ellenére, hogy kicsit kapkodónak, kiforratlannak érzem ezt a részt, azért tetszett.
Szórakoztató továbbra is, kedvelem a világát, a szereplőit, a vége meg jaj! Csak remélni tudom, hogy nem kell újabb 5 évet várni a folytatásra.
Ami nagyon tetszett benne az az entitások megjelenése, harca, ahogy megkörnyékezik az embereket. Ezt sok író úgy jeleníti meg, hogy tényleg úgy érzem egy kábszeres látomásba kerültem, de itt ebben a formában számomra is tökéletesen fogyasztható volt.
Most akkor hány rész is van hátra? Mindegy is, csak ennél jóval összeszedettebb legyen és ne menjen el egy popcorn sci-fi irányba, ennél sokkal nagyszabásúbb történetet vártam az előző két rész alapján.

5 hozzászólás
Mariann_Czenema P>!
On Sai: Artúr

Egy: most mi a piklit kezdjek magammal, én még az űrben lógok, függővéggel?!?
Kettő: remélhetőleg nem kell újabb 5 évet várni a következő részig, vagy közben megérkezik a Calderon 3 ;)
Imádtam, továbbadtam a nagylánynak olvasásra.

anesz P>!
On Sai: Artúr

Csúcsszuper volt! Egy nap alatt behabzsoltam, mikor végre nyugodtan hozzáláthattam! Nagy kedvencem ez a sorozat, és most tovább mélyültek a karakterek, folyt a háború. Szereplőkről egy kicsit részletesebben írok most, mert ők állnak a fókuszban:
Scar: mosolyognom kell mindig rajta, annyira életvidám ez a lány! Még ha a börtönben meg is kellett keményednie valamennyire, ha megfelelő társa van, akkor kiteljesedik, kivirul. Különböző kreatív oldalait hozza ki Késes, Chester és Artúr. Tulajdonképpen mindegyikük tökéletes partnere az élete egy-egy vonatkozásában. Az új külseje sem semmi! :-))
Artúr: kezdem megkedvelni, bár talán ő az egyik legzárkózottabb figura. Érdekes, hogy mit hoztak ki egymásból Lucyval. Az ő példája arra figyelmeztet, hogy a nem választás is választás, mégpedig sokszor sokkal nagyobb károkkal jár a passzivitás, mint a tagadás. A Bibliában is többször hangzik a figyelmeztetés, hogy ne legyünk langymelegek! Illetve a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve mondás is nagyon ráhúzható erre a részre. Szép, szép az emberiségért tenni, de nem mindegy, hogy hogyan. Mivel mi nem látjuk a teljes képet, ezért jobb lenne az irányítást Istenre bízni.
Don: szerintem ő mindenki kedvence, nem is lehet máshogy! Új életszemlélete varázslatos, és annyira elbűvölő, szeretetteljes, tényleg gyermeki, mégis bölcs, érett, felnőtt józansággal átitatott, ezért ennyire jóságos. Várom az ő könyvét nagyon!
Lucy: Ő is nagy talány, de most azért mintha lágyult volna. Szeretem az elemző részét, de a hideg logika sokszor nagyon kegyetlen, és szeretet nélkül semmi, csak zengő érc és pengő cimbalom. Várom már a nagy találkozást!
Chester: Nekem ő is főszereplő, ebben a kötetben róla tudtunk meg a legtöbbet. Eddig csak a háttérből irányított, és úgy tűnt zsenialitása mindent visz. Most megláthattuk esendő voltát is. Don jó hatással van rá, a rajzolás pedig egy érdekes motívum lehet. Kezdettől fogva tudtam, hogy ő a kulcsszereplő, kíváncsi vagyok, mi lesz vele!
Azért rajongok ezért a sorozatért, mert a mondanivalója annyira merész, és annyira tudok vele azonosulni, hogy az nem lehet véletlen! :-) Egy sci-fibe nem szokták a keresztyén, de főleg a hívő vonalat, szempontot központba állítani. On Sai megtette. Nagyon becsülöm ezért. A harc a lelkünkért folyik elsősorban, nagyon jól bemutatja a gonosz és a jó párviadalát is mind az egyes szereplők életében, mind nagyobb, a történelem vonatkozásában.
A borító megint telitalálat. Összességében tehát óriási kedvenc, ajánlom mindenkinek!

snowwolf>!
On Sai: Artúr

Remek volt, megint.
Újraolvastam a teljes Szivárgó sötétség sorozatot, mert sokat felejtettem.
Az On Sai: Artúr is ötcsillagos, és olyan függővéggel zár, hogy csak remélni tudom, hogy Don-t mihamarább olvashatom.
Kedvenc idézetem: „Kéket kékért!” Ennek minden következményével…

Azt hiszem, hogy On Sai azért írja lassan ezt a sorozatot, mert szeret „benne élni”, és ezt tökéletesen meg tudom érteni. Együtt létezik még a szereplőkkel, időnként vitára kelhet velük, közösen írják a könyvet, viszont ha lezárul, az olyan, mint amikor felnő az ember gyermeke és el is költözik.

Azt javasolom, hogy írja meg mihamarább Don-t, és utána még mindig van helye egy nulladik résznek is, például engem érdekelne a mentálok múltja és „történelme”, az abervadászok, és az, hogy miként alakult az idő során az érzelmi életük.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

AnitaZoé P>!

– Don, nem szabad! Teszed le szépen azokat a molekulákat!

117. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Edna
6 hozzászólás
Könyveslány P>!

– Chester? – Edna jelent meg, pár lépésre tőlük. – Segélykérő üzentet küldtél.
– Don ölelget.
– Ez a vészhelyzet?! Érdemes lenne definiálnunk a fogalmakat!
Edna kitárta a kezét, és megemelte az egyik tenyerét, mintha lenne rajta valami:
– Bolygók felrobbantása, ez vészhelyzet. – Megemelte a másik tenyerét. – Don ölelget, nem, ez nem vészhelyzet.

169. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Chester · Don · Edna
AnitaZoé P>!

– Annyira örülök, hogy tudsz beszélni. Miért öleltél meg?
– Megvédtelek.
– Mitől?
Don kereste a szót, de nem találta.
– A… szárnyasoktól. Amik figyelnek.
– Szárnyasok? – visszhangozta gyengeelméjűeknek szóló türelemmel Edna. Eltűnt az előbbi öröme. – Netán kacsák? Úgy véled, figyel egy kacsa?
– Nem kacsa. De figyel.

170. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Chester · Don · Edna · kacsa
LaBelle>!

– Vigyázok rád – mondta Don. Semmije nem volt, csak ez a hangsor, ez, ami valami jót jelent, valami mindörökkét és szeretetet.

121. oldal (Könyvmolyképző, 2019)

Kapcsolódó szócikkek: Don
Chöpp>!

Én a jelenben hiszek. Nincs eleve vesztett helyzet, mindig van új út, új lehetőség.

222. oldal

Kapcsolódó szócikkek: jelen · Scar
Könyveslány P>!

Bárcsaklüszi olyan lehetett, mint egy hatalmas bolygó, amelynek tömegvonzása pályán tartja a kisebb köveket. Tengely volt, ami elveszett, és most nélküle csak sodródtak a kövek a semmiben.

56. oldal

Mariann_Radasits>!

Vajon mi az igazi szeretet? Hirdetni a békét és belebukni? Vagy eljátszani a gyilkost és fenntartani a rendet?

20. oldal

Chöpp >!

Aki teljesen a jelenben él, csakis az képes más irányt adni a holnapoknak.

173. oldal

Könyveslány P>!

A művészet egyik fele, ha az ember tud lőni, a másik fele az, ha nagyon pontosan tud mellélőni.

157. oldal

Könyveslány P>!

Add, Uram, hogy ma se öljek meg senkit!

14. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Frank Herbert: Frank Herbert teljes science fiction univerzuma 1.
James S. A. Corey: Cibola meghódítása
Körmendi Zoltán: Krisztina Amerikában
Raana Raas: Hazatérők
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
David Levithan: Nap nap után
Michael Walden: Eshtar – Harmadik könyv
Martin Kay: Eastern
Tomor Anita: Most már együtt álmodunk
A. O. Esther: Hívogat a fény