Első része a sorozatnak nagyon tetszett, On Sai írásai nagyon tetszenek, így nem volt kérdés, hogy ez a könyvet is rögtön elolvasom, ahogy hozzájutok. Kétségtelenül nem volt rossz döntés, ám de most azonnal és rögtön akarom a harmadik kötet. *sóhaj* hosszú lesz ez az év…!
A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző abbamaradt: Rianna készül a gyógyítói vizsgára, de valahogy mindenkivel megzavarodik a kapcsolata. Rianna ügyes, okos, a kapcsolatokat viszont nem tudja rögtön rendbe tenni, miközben nyomozni kell a merénylő után, és titkolnia kell kilétét is.
A könyv története érdekes. Ha benne van az ember, akkor nagyon jó, hihetetlenül izgalmas, annyi inger van benne, hogy szerintem nem tud figyelni rá az olvasó, ám ha egy picit hátrébb lépünk… Kicsit olyan furcsa lesz a történetvezetés. Ilyen például az is, hogy az elején, a könyv nagyjából közepéig egy érfelvágós hangulat uralkodik el rajtunk, ami annyira mély depresszív, hogy sokkal nehezebbé vált tőle az olvasás. Ám ennek valójában a célja csak az, hogy spoiler, mert bár kb semmi nem változott a történet elejéhez képest akkor spoiler hirtelen minden jóra fordul. Jó, persze jól csinál egy-két dolgot, de egyértelműen a szerző segítette ilyen jó helyzetbe, nem Rianna vagánysága miatt van ez.
De ott van a fő, mérenyleti szálunk is, aminél a szerző nagyon jó nyomokat hint el, és az olvasó (ha nem olyan tudatos, mint én) érezni fogja, ki az, és amikor a végén spoiler akkor én azért sikítottam magamban. Olyan jól volt felépítve, hogy rettegjünk tőle, annyira jó volt az idegen érzés benne, annyira határozottan menő volt, ahogyan az egész kötet épült, annyira hihetetlenül jó volt, ahogy Rianna TUDATOSAN rettegett tőle, és akkor ezen csúszik el? Annyira kiábrándító…
De voltak kisebb furcsaságok is, mint például, hogy spoiler de őszintén senki, de senki nem kérdezi meg, miért nem látják őt kicsit lengébben, akár meztelenül? Mikor mindenki abban a szobában simán pucérkodik a másik előtt? És egyszer sem volt olyan, hogy bárki felvetette volna, hogy vetkőzzön már le…
A történet pozitívuma, hogy nem csak a csapatról szól, hanem már a háborúról is. Érdekes volt ebbe is belekóstolni, mert valójában (főleg a kötet elején) nem igazán tudjuk, mi is történik a háborúban, ezért itt is előjön az ismeretlen, tehát félek alapelv. Ismeretlen, ezért Rianna nem tudja megállítani, nem tud vele mit kezdeni. A történet során csepegtetik a szereplők az információkat, és ez izgalmas volt számomra spoiler Ilyen szempontból nagyon hasonlított a Felvont vitorlákra, csak a szerző sokkal tudatosabban használja a nyelvet benne.
Ettől függetlenül, ha a könyvre gondolok, nem maga a történet jut eszembe, hanem érzések. Nagyon erős érzésekket ad, és végül is az egész történet arról szól, hogy nagyon szélsőséges érzéseket hogyan lovagolja meg Rianna és közben az olvasó is. Az elején, mint már írtam, egy nagy mélypontot láthatunk. Ott a teljes kilátástalanságot éreztem, amikor nincs semmi fény, semmi boldogság, semmi motiváció. Bár van benne humor, mert a szerző nem létezik humor nélkül, ez kevésbé oldja fel a teljes tehetetlenség mocsarát, amibe az olvasó belesüpped. Emiatt szerintem ha valaki most (világjárvány, nehéz gazdasági helyzet, bezártság ÉS tél) akarná olvasni, halassza tavaszra, Akkor már van napfény is…
A depressziós, rémesen sötét rész után jön valahogy egy boldogabb rész. Amikor minden sikerül, minden helyreáll. Ebben is vannak negatív részek, amikor valamelyik szereplővel Rianna nem tud valójában kapcsolódni, és nem tudnak jól kommunikálni egymással spoiler. Ez nagyon szépen halad, végre az olvasó is motivált lesz, és ezt az alapvetően normális hangulatot zavarja össze a szerelem és a vágy érzései. Kicsit sebesen. Nekem legalábbis túl sebesen. Az előző oldalon még Riannát senki se szereti, majd mindenki szőlőcskézi, aztán hirtelen szerelmi jelent, majd felejtsünk el mindent, majd mégse tudok nélküled élni, majd jaj te férfi vagy, menj innen, majd mégse tudok nélküled élni. Olyan érzelmi zűrzavar van ebben, hogy a legtöbb pasit én már rég kiosztottam volna, hogy enjen a sarokba a legjobb haverjával, beszélje már meg, mit érez, oszt' jöjjön vissza, és ha összeszedte magát, akkor beszéljen akárkivel.
Ezek a részek talán azért is akasztottak ki, mert túl sok volt belőle. Azt mondják, az erotikus könyvek azért nem hitelesek, mert minden az erotika körül forog, és ebben a kötetben én is ezt éreztem. Jó, régen voltam 17 éves, de akkor se MINDEN szólt a pasikról, és a szexről. Egyrészről nyilván értem Riannát is, hiszen ő meztelenül maximum a testvérét látta eddig, de valahogy úgy éreztem, idővel azért hozzászokhatna ehhez… A kis cukiságot pedig a hatalmas, vággyal telt részek szakítják meg, amikor leömlik a lapokról az a vad szerelem (amit mindenki érezni szeretne). Bevallom, kéjes élvezettel olvastam ezeket a részeket, főleg mert volt benne fantázia, jól kihasználja a mágia egyes részeit (nagy szó, én erotikus könyvben az ilyen jelenteket simán átlapozom).
A könyv az erős érzelmek megélése mellett még egy aspektusban kiemelkedő, mégpedig a nagyon jól szerkesztett modatokban. A szerzőtől a kedvenc könyvem a Lucy, ahol azt éreztem, hogy minden a maga idejében kerül a helyére, és hogy bámulatos pontossággal szerkesztődtek (vagy varázsolódtak, kinek mi) oda a mondatok. Ebben a könyvben azt éreztem, hogy nagyon pontosan vannak egymás után a rakva a szavak, és nagyon tudatosan a mondatokra, szavakra, és kifejezésekre koncentrált könyv. Kicsit úgy éreztem, mintha egy idősebb off ülne mellettem, és mesélne nekem, úgy, hogy közben irányít, és próbálja megoldani a problémáimat, amikről nem is biztos, hogy tudok. Nagyon sok ilyen apró információ kúszik be a történet folyamába, és olyan mondatokat olvashatunk, hogy hűha…
Ilyen részek voltak, amikor konkrétan a feminizmus egyes tételmondatait olvashatjuk vissza a kötetben (a testem az enyém, és én döntök felette), és ami érdekes volt, hogy nem csak Riannával kapcsolatban. Egyrészről nagyon jó volt Fini szála is, ami kicsit megmutatja a szépség és csillogás árnyoldalait is. Nagyon tetszett benne, hogy bár tényleg sokadrangú mellékszereplő, mégis egy nagyon erős szálat hoztak be álltala. Fini nagyon szomorú részekben volt még, így többször megkönnyeztem, ahogy a testéről beszélt, vagy az őt ért atrocitásokról. Viszont az ő szálában jelent meg Roan jó, leleményes oldala is. Bevallom, legtöbbször Roan a veled is többen vagyunk karakternek tartotam, de itt picit több volt, picit előrelátóbb, picit férfiasabb.
Közben Fini mellett a másik karakter, akiben ezek a jellemzők megjelentek, az Lidérc. És igen, valahogyan nagyon furcsa volt alapvetően nőket érintő kapcsolati problémákat (mint a bántalmazás például) egy férfi példáján látni, de pont ez a narratíva segített picit kizökkenteni, felismerni az alapvető problémákat, és ezekkel még jobban tisztában lenni. Nagyon tetszett benne, ahogyan megjelenik, hogy nem akar szeretkezni, és ahogyan megjelenik az a fajta engedélykérés, hogy meddig mehet el a másik fél, és mit csinálhat.
Közben pedig az egész kötetre jellemző, hogy azt sugallja, válts narratívát. Sokszor kifordult helyzeteket láthatunk, amik komikumforrások is, de közben meg néha igenis komoly, súllyal rendelkező történések. Másrészről nagyon jól mutatja be, hogy egy ember egyféle módon gondolkozik, az pedig, hogy sikeres legyen akármi, többféle gondolkodási mód kell. Nagyon jó volt, hogy a végén ez a történetszál be lett hozva, hiszen ezzel nem a másik felet nézte le Rianna, hanem megmutatta a másféle gondolatok serkentő voltát.
Emellett pedig ez a könyv a kapcsolatokról szólt, és főleg (elsődlegesen) a csapatmunkáról. Szerintem jól látható volt, hogyha valaki egyedül lett, akkor minden rossz, depresszív, és fúj (a kötet első fele…) míg ahogy több ember (akár lélekben) összekapaszkodott, ott felvirágzott minden. Jó volt a gondolkodásmód megmutatása, és nagyon tetszett benne, hogy a józan ész sokszor nem állhat a politika fölé (erősen ihletettnek érzem… az életből)
Bár nemrég azt írtam, hogy ezt a kötetet azért szeretem, mert minden mondat a megfelelő szavakkal van kifejezve, valójában egy kicsit csalódtam is emiatt. Azért, mert a könyv YA sokszor azokat a történetbeli finomságokat, agyizgató részleteket, amiket az olvasó vagy észrevesz, vagy nem, itt a szerző a részlet bemutatása után kimondja. Sokszor nekem ez negatívan hatott, hogy a macska és cinege megjelenése mellett azért be kellett szúrni, hogy megjelentek az állatok is. Ehhez már csak az kellett volna, ha a szerkesztő sutyiban odaírja: pedig amikor megjöttem, még nem volt itt egy sem :D Számomra ezek a részek nagyon komikusnak hatottak, mert tényleg az egyértelmű dolgokat mondják ki a szereplők.
A kötet összeségében majdnem olyan jó volt, mint a Lucy. Én elég sokáig azt gondoltam, jobb, mint a Lucy, de aztán beláttam, hogy számomra a szájamba rágás miatt, illetve az elején lévő kicsit mélyebb letargia miatt nem tud annyira jó lenni.
A könyv ettől függetlenül nagyon jó, sokkal jobb, mint az első kötet, pedig az elsőtől is leraktam a hajamat. Érdemes elolvasni, de azt javasolom mindenkinek, hogy ezt nem feltélen most, hanem picit napfényesebb, boldogabb időszakban érdemes olvasni, főleg, ha megjelent a harmadik kötet is.