293 ​rubáí 5 csillagozás

Omar Khajjám: 293 rubáí

Omar ​Khajjám egyike a világirodalom nagy rejtélyeinek. A legnagyobb költők között tartják számon, jóllehet egyetlen írott verssora sem maradt ránk. A kortárs krónikások mint kiváló matematikust, csillagászt, filozófust becsülték, a költőt csak halála után száz évvel fedezték fel. Attól fogva egyre szaporodtak a neki tulajdonított négysorosok, ma már több százra tehető a számuk. Omar Khajjám egyműfajú költő: a perzsa négysoros, a rubáí nagymestere. A rubáí a rögtönzésen alapul: kollektív műfaj, közösségi alkalmakkor születik, fontos ismérve a megjegyezhetőség, különlegessége a kettős rímelés. A költő Khajjám alakját a rubáí hagyománya alkotta meg. Azt a kristályos magot, amihez hozzátapadtak a versek, a keserű bölcs, a dacos szabadgondolkodó, a bor és a szerelem apostolának mintáját azonban bizonyára ő maga szolgáltatta. A „khajjámok” jellemzője a létfilozófiai mélység, az erkölcsi tartás, az illúziókkal való leszámolás. Legfőbb érték az élet, legfontosabb dolgunk az öröm,… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lyra Mundi Európa

>!
Európa, Budapest, 2008
158 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630786522 · Fordította: Halasi Zoltán

Enciklopédia 4


Kedvencelte 3

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

GTM P>!
Omar Khajjám: 293 rubáí

Azt hiszem menthetetlenül beleszerettem a rubáíkba, vagy Khajjámba, esetleg inkább a „khajjámokba”.
Ez az ötödik kötet, amit olvastam, talán a legbővebb, és a fordító, Halasi Zoltán legfőbb törekvése, hogy visszaadja az eredeti „khajjámoknak” nemcsak a tartalmát, hanem a formáját is. Nincs könnyű dolga. Sokan fordítottak már rubáíkat, köztük Khajjámot is, de többségük valamely általunk is jól ismert versformát választott. A rímképletet legtöbben megtartották (aaxa), de csak kevesen vették figyelembe a perzsa költészetre jellemző rímszót, a redifet. Ez a rímelő sorok végén jelenik meg, és sajátos kettős rímelést hoz létre, ami az eredeti nyelven recitálva különös érzetet ad, „mintha ringlispilben ülnénk vagy malom kerekét hajtanánk.”

Nem erszényem érzem szűknek, s ezért nem iszom,
vagy mert berúgok, s csepülnek, ezért nem iszom;
úgy voltam, amíg ittam: a bú ellen iszom –
most itt vagy örömnek, üdvnek: ezért nem iszom.

Nem tudom megítélni, mennyire sikerült Halasi Zoltánnak visszaadni az eredeti hangzást, ahhoz hallanom kellene a recitálást is. De így is tiszteletre méltó vállalkozás ez a kötet. A versek különös hangzását hamar megszoktam, tartalmukban pedig hűek az általam ismert Khajjámhoz. Első látásra nagyon egyszerűnek tűnnek, több közöttük az egyszerű bordal, de csak első látásra. Mert bizony ott van bennük a filozófiai mélység, a gondolkodó ember vívódása, a halál felfoghatatlansága és az életöröm, a carpe diem.

Szívemhez még mindig Szabó Lőrinc fordításai állnak a legközelebb, annak ellenére is, hogy tudom, talán több bennük Szabó Lőrinc, mint maga Khajjám.
Lamentáltam is, hogy ez a kötet vajon kedvenc lesz-e vagy csupán öt csillagos. Meglepő módon az utószó döntött. Halasi Zoltán olyan negyven oldalt kerekített a kötet végére, amit önmagában is élvezet volt olvasni. Nem egyszerűen a rubáíról mint versformáról meg Khajjámról magáról ír, hanem rendkívül olvasmányos, érdekes és a humort sem nélkülöző kultúrtörténeti hátteret rajzol a khajjámok mélyebb megértéséhez. Olvashatunk itt a anekdotákat, mondákat, tanmeséket, történeteket többek között a szőlő és a bor eredetéről, az oszmán világ előtti borfogyasztás kultúrájáról vagy épp kulturálatlanságáról; horrofilmeket megszégyenítő részletező leírást az iszlám pokolról és az ítélet napjáról; meg a zarathusztriánusok elképzelését ugyanerről. Kapunk egy gyors összefoglalót a Nagymedve csillagkép elnevezéseiről és a hozzá kapcsolódó mítoszokról az akkor ismert világ minden tájáról a görögöktől Egyiptomon át Kínáig, Rómától Indiág. Felsorolni sem tudom, mi mindenről szól még ez a különleges utószó, de eldöntötte: felkerült a könyv a kedvencek közé.

Végül még egy szót a khajjámokról! Sokáig Khajjámot amolyan keleti Homérosznak tartották, akinek a nevével fémjelzik a mára több százra szaporodott, szájhagyomány útján fennmaradt rubáíkat. Néhányan még azt is kétségbe vonták, hogy írt-e Khajjám verseket egyáltalán. Halas Zoltán számba veszi a Khajjám- négysorosoknak azon tartalmi, gondolati jellemzőit, amik alapján elmondható: „ a lejegyzett versek mögött nagyon is valóságos személy állt, még ha szerzőségét konkrétan nem is lehet többé bizonyítani. Tehát a „khajjámok” idézőjel nélkül is azok, amik – khajjámok.”

Boniii>!
Omar Khajjám: 293 rubáí

[A már említett válogatás – http://moly.hu/ertekelesek/1618504, http://moly.hu/ertekelesek/1618542, http://moly.hu/ertekelesek/1618532, http://moly.hu/ertekelesek/1618931, http://moly.hu/ertekelesek/1619215 utolsó, közel-keleti darabjával zárom az évkezdést. ::) ]

A legjobb dolog volt, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve az Utószóval kezdtem a könyvet – így rögtön kiderült, hogy mi is az a rubái: négy soros, monorímes (aaaa, aaxa) költemény, melyre a gyakran jellemző a redif (rímet refrénként követő rímszó:
"Még mit se csináltunk, s ime, vénségre jutunk.
Égbolt mozsarában töredékségre jutunk.
Ó, teljesületlen vágyak! Fél pillanatig
sem tart ez az élet, és már nemlétre jutunk!"

Ebben a kötetben is a halál, az elmúlás kiemelt témakör, emellett pedig a borozásnak jut még nagy hangsúly.
A versekben és verseken belül is folyamatosan váltakozott a hiszek, nem hiszek, nem szabad borozni, mégis borozom, a halál után nincs semmi, most kell élni, az élet is csak egy átmeneti állapot gondolatmenet, majd a 178-as költeményben pont kerül – vagy inkább kinyilatkoztatás – az ellentmondásokra: „ilyen vagyok […], sem tiszta hitetlen, sem jó muszlim igazán.”
A fentiekkel lett talán a legemberibb és a – szó nemes értelmében – legföldhözragadtabb Khajjám, még úgy is, hogy közel 1000 év van köztünk (1048 és 1131 között élt).

Habár én annyira nem őrültem meg a rubáikért, mint a korabeli nők ("Szigorúan őrzött lányok törnek át otthon ajtót-falat, csak hogy rubáit halljanak, asszonyok tépik cafatokra tisztességük ingét, a négysoros dalokért bolondulva."), örültem, hogy ezzel zártam a sort.
Remélem, lesz még (sok) olyan mű, amiért cafatokra tépem a tisztességem ingét.

*Meg kell még jegyeznem – ami általában nem is tűnik fel, mert természetes –, hogy zseniális a versforma tartás – visszaadás és a fordítás is (mondom ezt úgy, hogy sose voltam ennél távolabb az életben a perzsa nyelvtől..)

spinakker>!
Omar Khajjám: 293 rubáí

Megint elfelejtettem, hogy nem értek a versekhez: nincs fülem a ritmushoz és a rímhez, így ezen versek szépsége elveszett számomra. Ráadásul itt ennek a verstípusnak (rubáí) a rímképlete (AAXA) a vers tartalmával is gyakran összefügg: két sorban egy téma, arra valamiféle ellenvetés, aztán visszatérni a témához, vagy valami választ adni az utolsó sorban.
A versek nagy többsége borvers, illetve a verselő amellett próbál érvelni, hogy jó dolog a borivás, illetve, ez az egyetlen igazi örömforrás. Ez nem annyira tetszik, egyrészt, mert elég béna érveket szokott felhozni, másrészt pedig nem tetszik, amikor valaki az alkoholizmust próbálja legitimizálni.
Ja igen, borversek. Mert ugyan a muszlim kultúrában íródtak, vagyis ahol az alkohol tiltott, az utószó magyarázza, hogy ennek ellenére az akkori Perzsiában gyakran szoktak bort inni. Mindenesetre a versek stílusa és érvelése az akkori keresztény Európában is talán dekadensnek számítottak volna – nem csoda, hogy miután a Nyugat felfedezte őket, nagy népszerűségnek kezdtek örvendeni.
A borversek mellett persze másról is van szó. Szenvedés (ami okot is ad az ivásra), szkepticizmus (a világ még a tudósok számára is kiismerhetetlen), nincs szabad akarat, minden előre meg van írva, meghalunk mind. Erre legtöbbször sztoikus (mindebbe bele kell törődni), vagy hedonista (igyunk meg nőzzünk) választ ad. Miközben az erősen hívőket és a vallási vezetőket kritizálja (például képmutatónak vagy ostobának nevezi őket, amiért felesleges dolgokkal foglalkoznak), és saját magát menti a versek beszélője, gyakran tér létfilofóziai kérdésekhez. Mi az élet célja, és hogy egyáltalán van-e? Porból lettünk, porrá leszünk, és ezt tovább morbidan gondolva, körülöttünk minden (így az ivókorsó is) egykoron élt emberek testéből lett porát tartalmazzák.
Ugyan a verseket átjárja a muszlim gondolkodásmód, a nyugati ember számára is könnyen érthető. A versek egyébként sem nevezik meg Allahot, és így pl. a predesztináció, vagy a „maktub” csak úgy jelenik meg, hogy a sors már meg van írva.
Vannak tehát jó versek, de a témák nagyon repetitívek, ez a forma pedig nem ad lehetőséget az elmélyülésre, csak frappáns gondolatokra. Lehet, valakinek bejön, de nekem ez nem elég, különben is, mivel gyorsan lehet olvasni a verseket, a csattanók hamar elvesznek, és összefolynak.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

GTM P>!

Volnék oly erős, mint maga az Úristen,
én rég kicserélném ezt az eget itt fenn,
olyanra csinálnám, amilyen még nincsen;
nemes szívű ember szándékán segítsen.

228. rubáí;42. oldal

Boniii>!

43

Félő, e világra csakis egyszer születünk,
s többé sose látjuk, akit itt most szeretünk.
Élvezzük a percet, amig együtt lehetünk,
mert tán ez a búcsú, a Halál int: mehetünk.

21. oldal

Cheril>!

Több telne belőled, de a sors mind fukarabb?
Nagy kár, hogy örökké keveselled, amit ad.

ajikarei P>!

37

Míg vagy, soha boldogság nincs, épp csak levegő.
Dzsámsíd pora, Kájgobádé, minden lehető.
Légvár a világ, sőt az egész mindenség
csak képzelet, álom, mese: múló, lebegő.

19. oldal (Európa, 2008)

1 hozzászólás
Boniii>!

88

Korsóm darabokra tört: földhöz vágtad, Uram!
Vígság kapuját előttem bezártad, Uram!
A lángszinü bort a földre loccsantottad –
hogy haljak meg, földet nyeljek. Részeg vagy, Uram?

36. oldal

robertjordan>!

Minthogy kenyered kimérte jó előre,
hozzá sem ad Isten, el sem vesz belőle.
Ne nyugtalanítson hát, se a „van”, se a „nincs”:
a lelki nyugalmad ne veszítsd el tőle.

10. rubáí

ajikarei P>!

62

Csepp víz vala mindünk apja ágyékában,
majd tűz kiröpített ide nemző vágyban;
maréknyi porunkat viszi mindjárt el a szél –
múljon el e pár perc boldog borivásban!

27. oldal (Európa, 2008)

Boniii>!

144

Több telne belőled, de a sors mind fukarabb?
Nagy kár, hogy örökké keveselled, amit ad.
Értsd meg, a Teremtő a nevedre amit írt,
épp ennyi, se több, se kevesebb: ezt kaptad.

54. oldal

Boniii>!

169

Kelj föl, gyönyörűm, megvirradt: nézd, gyöngyöz a fény.
Pengessed a lantot lágyan, adj bort is elém.
Ó, mert aki most van, holnap már nincs a helyén
és vissza sosem jön: mind egyszer-volt tünemény.

63. oldal

spinakker>!

Jobb saskeselyűként egy csonttal beérnem,
mint nagy lakomákra senkikhez betérnem,
jobb árpakenyéren, mintsem mocskolva magam,
élősdi gyanánt senkik táljából élnem.

292. rubáí


Hasonló könyvek címkék alapján

Rúmí: Cseppek a borból
Háfiz: Versek
Háfiz: Siráz rózsái
Kabír: Kabír misztikus dalai
Tasnádi Edit (szerk.): Júnusz Emre emlékkönyv
Bánki Éva: Elsodort idő
Dževad Karahasan: Keleti díván
Kosztolányi Dezső (szerk.): Idegen költők
James B. Kraus (szerk.): Perzsa költészet
Dzsalál ad-Dín Rúmi: Rúmí aranykora