Taizé 3 csillagozás

Értelmet találni életünknek
Olivier Clément: Taizé

Taizében ​olyan férfiak imádkoznak és dolgoznak együtt, akik különböző és néha szembeálló felekezetekhez, népekhez, kultúrákhoz és nyelvekhez tartoznak. Igen, ez lehetséges, mert Krisztus minden válaszfalat lerombol. A történelmi és földrajzi különbözőségek elmosódnak az adományok gazdagságában. A közösség zsongásban lévő méhkasra emlékeztet. Vannak, akik művészi alkotásokat hoznak létre: képeket, néha ikonokat festenek, vagy csodálatos kerámiákat készítenek, amik széppé tehetik a hétköznapokat. Mások fordítják és nyomtatják a keresztény hagyomány legfontosabb írásait. Nyelveket is tanulnak, hogy ezáltal jobban megfeleljenek a közösség nemzetközi hivatásának. Egyszerű és mélységesen megélt előképe mindez a kiengesztelődött és átváltozott emberiségnek, mely fájdalmak közt halad a történelem rögös útján, egy olyan úton, ahol a Lélek mindig működik: megvilágítja a homályos részleteket, és fényével beragyogja az emberi alkotásokat, legyenek azok a művészet, a tudomány vagy a lelki élet… (tovább)

>!
Kairosz, Budapest, 2010
108 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636623890 · Fordította: Merza Edit, Pechan Szabolcs

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij · Jacques Lacan


Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Jesper_Olsen >!
Olivier Clément: Taizé

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

Az ortodox szerző kis könyvecskéje nagyon jól összefoglalja Taizé lényegét, a Roger testvér és közössége által fontosnak ítélt sarokpontokat.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

fratz>!

Emlékszem, egyszer, amikor a nagy filmrendezővel, Tarkovszkijjal találkoztam, ezt mondta: „Korunk kihívása az, hogy az ember megmaradjon kérdésnek, és ne gondolja azt, hogy minden magától értetődő, és minden megmagyarázható.” Nagyon fontos, hogy legyenek olyan emberek, helyek és alkotások, melyek felteszik a lét misztériumának, Isten misztériumának a kérdését.
De nem elegendő pusztán kérdezni, mivel a kérdéssel együtt föl is fedezzük – ahogy Lacan mondta –, hogy az emberiség egyik lényegi tulajdonsága a hiányosság. Ha pedig az ember a hiány által meghatározott létező, akkor vágy is. A vágy egyrészt ennek a hiánynak a felismerése, másrészt ösztönző lendület is.

27. oldal - Az értelem keresése (Kairosz, 2010) · Andrej Tarkovszkij

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

Jesper_Olsen >!

Tudd, hogy Krisztus a szívedben lakik, és ha rá bízod magad, megóvod szívedet.

70. oldal - Ébresszük föl szívünket! (Kairosz, 2010)

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

1 hozzászólás
Jesper_Olsen >!

[…] az imádság célja nem az, hogy Istent irgalmassá tegyük, hanem az, hogy az ember befogadóvá váljék Isten irgalmasságára.

102. oldal - A mindenkinek fölkínált remény (Kairosz, 2010)

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

Kapcsolódó szócikkek: ima
fratz>!

Ezen a helyen az egyszerű módon megélt imádságnak különös ereje van, amelyet a fiatalok a gyakorlás által sajátítanak el. Közülük többen – legalábbis tudatosan – talán még sohasem imádkoztak. Ugyanis minden ember imádkozik valamilyen módon. A mai fiatalok agya elképesztő gyorsasággal működik: akár ötletek és gondolatok, akár egyszerűen csak vágyak és kívánságok tekintetében, melyekkel elárasztja őket a média. Ám szívükben mindezek ellenére üresség tátong. Így annak érdekében, hogy megragadhassák annak az imádságnak a lehetőségét, mely mindannyiunkban benne rejlik, először is az szükséges, hogy gondolataik lenyugodjanak. Ha ugyanis túl gyorsan vagy éppen túl korán mondunk ki egy szót, puszta fecsegéssé válik, és korunk ezernyi más fecsegéséhez válik hasonlóvá. Ezért fontosak az imádságban megélt csönd percei, melynek Taizében a fiatalok szívesen adják át magukat. Az imádság tetőpontja a csönd, s ez a csönd lehetővé teszi, hogy amikor az ima szavai újra kezdődnek, a megszokott fecsegéstől eltérő szavak szülessenek meg. Olyan világban élünk, ahol szavaink rendkívüli módon elértéktelenedtek, de Taizében ennek éppen az ellenkezője figyelhető meg, és ez magával ragadja a fiatalokat.

28–29. oldal - Az értelem keresése (Kairosz, 2010)

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

Kapcsolódó szócikkek: csend · ima
Jesper_Olsen >!

Mert semmi sem szebb, mint egy olyan arc, amelyet beragyog a bizalom és a szelídség. A szépség misztériumot rejt magában, amely végeredményben Isten szépsége.

30. oldal - Az értelem keresése (Kairosz, 2010)

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

Kapcsolódó szócikkek: szépség
Jesper_Olsen >!

A gyermeki lelkület nyitottá tesz a létezés örömére; a mi hivatásunk pedig az, hogy újra fölfedezzük az Istenben való létnek ezt az örömét.

92. oldal - A létezés örömének újra fölfedezése (Kairosz, 2010)

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

Kapcsolódó szócikkek: öröm
fratz>!

A keresztények számára ténylegesen el kell mondani, hogy a hit legmélyebb valóságát akkor élik meg, ha készek a közösségre. A keresztény hit legjava és magva ugyanis nem egy tantétel, hanem ez a találkozás, ez a szeretet, ez a közösség. Innentől kezdve mindaz, ami központinak tűnt, periférikussá válik, ami pedig korábban a perifériára szorult, az gyakran a központba kerül.

50. oldal - Mindennek az alapja a közösség (Kairosz, 2010)

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

Kapcsolódó szócikkek: keresztény tan · közösség
Jesper_Olsen >!

[…] az egységet nem létrehozni, hanem fölfedezni kell.

19. oldal - Bevezetés (Kairosz, 2010)

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

Jesper_Olsen >!

„Ha az egyház meghallgat, gyógyít és kiengesztel, akkor azzá válik, ami belsejében a legfénylőbb: a szeretet áttetsző visszfényévé lesz.” (Roger testvér)

107. oldal - Taizé története (Kairosz, 2010) · Roger testvér

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

Kapcsolódó szócikkek: egyház
fratz>!

A dogmákat szinte mindig negatív, tagadó vagy védekező álláspontból kiindulva fogalmazták meg: sohasem magát a misztériumot akarták elmondani, hanem az volt a szándékuk, hogy megvédjék az ember Krisztussal való találkozását. […] Azért bújunk dogmák mögé, mert félünk. A görcsös identitáskeresés idejét éljük, amikor minden felekezet a maga sajátosságait igyekszik kihangsúlyozni, s mindezt a múltba tekintve teszi, azaz valamivel szemben határozza meg önmagát.

50–51. oldal - Mindennek az alapja a közösség (Kairosz, 2010)

Olivier Clément: Taizé Értelmet találni életünknek

Kapcsolódó szócikkek: dogma · kereszténység

Hasonló könyvek címkék alapján

Őszentsége, a XIV. Dalai Láma – Desmond Tutu – Douglas Carlton Abrams: Az öröm könyve
Weöres Sándor: A teljesség felé
Stephen Paul Thomas: A fekete mágia szívében
James Martin: Jezsuita spiritualitás
Johannes Tauler: A hazatérés útjelzői
Hanna J. Nagy – Goran Episcopus (szerk.): Megérzés
Anthony De Mello: A csend szava
Ananda K. Coomaraswamy: Akimcanna
Hanna J. Nagy – Goran Episcopus (szerk.): Megbocsátás
Anthony De Mello: Szárnyalás