Merre ​jársz, Bojangles? 405 csillagozás

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles? Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők mesékkel, izgalmas hazugságokkal helyettesítik az unalmas valóságot. A gramofon egész nap Nina Simone Mr. Bojangles című számát harsogja a hatalmas lakásban, a kibontatlan leveleket pedig a sarokba dobják. De mi történik akkor, amikor a valóságot már nem lehet többé kizárni az életükből?
Az elsőkönyves író meglepetésszerű, hatalmas európai sikere egy szomorú és elszánt szerelmeslevél az álmokhoz.

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Magvető, Budapest, 2019
160 oldal · ISBN: 9789631439502 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2017
160 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435610 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2017
160 oldal · ISBN: 9789631435689 · Fordította: Tótfalusi Ágnes

Enciklopédia 6


Kedvencelte 120

Most olvassa 16

Várólistára tette 328

Kívánságlistára tette 268

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Szeretem az ilyen „jéghegy csúcsa”-regényeket, ahol a formai rövidség önmagán túlmutató mélységeket takar. Bourdeaut könyve ezen felül még egy csapdaregény is (ahogy arra @dacecc is utalt, már ha jól dekódoltam őt), ami első fejezeteivel becsalogat a szeretnivaló linkek világába, hogy aztán a végén a két lábunknál fogva kelljen kihúzni minket belőle. Dramaturgiailag ez a piszkos eljárás a Tajtékos napok-ra emlékeztet: a lágy andalgás, félő, ugyanúgy egy sötét zugban végződik. A kérdés is hasonló: felépíthető és fenntartható-e akár a legnagyobb elszánással egy külön világ annak, akinek a valódi világ ártalmára van? Én nem tudom. De talán sosem olvastam szebb könyvet a szeretetből elkövetett tragikus hibákról.

2 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Hogy miért robbantja fel egy ilyen regény a francia, majd később az európai irodalmi piacot? Hogy miért van szükségünk ilyen történetekre és miért kedvencelem én is gondolkodás nélkül? Szerintem mindezt Turi Tímea egész egyszerűen két mondatban összefoglalja a kisregény végén egy rövid kis rezümében.
Nekem spoiler a ma világában, a mindennapok lélektelen taposómalmában szükségem van valamennyi hitre.

Hinnem kell az érzések, a szeretet és gyűlölet tisztaságában. El kell hinnem néha, hogy van olyan bennünk rejlő őrület, amely békés, bohókás, és csak jót akar, csak felhőtlenül szórakoztatni akar, hiszen nincs komoly tétje semminek, mert minden színes és gömbölyű.
Arra a hitre van szükségem, ami néhány percre becsukja a szemem az utca mocskára, gyermekké tesz újra, és furcsa, hihetetlen világok képében álombeli valóságokkal ajándékoz meg.
Hinni akarom, hogy létezik az a veszteség és fájdalom, amit a jóleső nosztalgia, a humorral oldott emlékezés elviselhetővé, meg(és túl)élhetővé tesz, és hinni akarom, hogy lesz értelme holnap új napra ébredni.

Persze van ebben egy nagy adag érzelmi manipuláció, de nincs benne semmi manír, nyálas érzelgősség. Van benne ügyesen szerkesztett gyermekszemszög, de van benne egyszerű szépség, meg fájdalom és bohóság is.

Jó szívvel ajánlom a könyvet és fogyasszátok hozzá Sammy Davis Jr-t:
https://www.youtube.com/watch…

3 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Könyörtelen és nyugtalanító, de találó utózöngéje a regénynek: az élet azokra mérheti a legnagyobb csapást, akik a legelszántabban menekülnek előle – és ezzel mintha csak megismételne egy régi, klasszikusokból jól ismert ténymegállapítást.
Két nagyon világos, egymás szélsőségének tetsző előkép rémlett fel az emlékezetemben a könyv olvasása közben. Stilisztikai szempontból is nyilvánvaló hatásként Vian és a Tajtékos napok, ahol nemcsak a cselekmény szereplői, de maga az író is nekidurálta magát a valóság és a logika elleni harcnak, és Az éj szelíd trónján, amiben viszont Fitzgerald pontosan akként kezelte az alternatív belső világokba való eltemetkezést, aminek azt a realitás talaján állva neveznénk: őrületnek. Esetében fokozottan igaz is a párhuzam, hiszen regényének önmagát idéző főhőse egy vékonyka cukormázrétegtől megfosztott Georges-prototípus is lehetne. Ilyen szempontból Bourdeaut műve akár még patikamérlegen kimért érzelembombának is tekinthető: vidám felhangok, könnyű fogyaszthatóság, légies érzelmi piruett komoly és nyomasztó háttérrel, az olvasó közelében végig ott lopakodó, ugrásra kész bajjal.

Bohém jazzregény, igazi modernkori flappersztori ez a történet, ami azonban szükségszerűen magában hordozza a legelvetemültebb csapodárok nyakában is fojtogató boaként tekergő bánatot. Az elbeszélő személye kissé homályos, ugyanolyan elkent körvonal csupán, mint Georges és a felesége életében minden más is – oldalról oldalra, fejezetről fejezetre nyugtalanítóbb valóságtól elrugaszkodott alakjának egyre szúrósabb idegensége, baljós, egyre több problémával szembesülő figurája. Az anyáról igen hamar megtudjuk, hogy különc, vállvonogatós gondtalansága és minden értelemben végtelen lezsersége maga az őrület (fékevesztetten vidám szabadságában). És az apa, aki az egészet mezei hantásként próbálja egyben tartani, egészen addig, még szembe nem kell néznie a számára legkevésbé idegen valósággal…
Nem lenne azonban ennyire sikeres és népszerű a kötet, ha nem hatná át mindezt vastagon a szeretet, ami bizonyos értelemben át is színezi a Fitzgeraldig visszavezethető sötét tónusokat (egyúttal kvázi levéve a terhet az olvasó válláról), és az optimizmus, ami képes felkapcsolt fényszóróként bevilágítani az új utakat akár a halál után is – a kötet végi utolsó, tárgyilagosan leírva megrázó, itt szinte már mágikus-realistán magától értetődő fordulat spoiler is erre erősít rá.

Végeredményben nagyon érdekes utazás volt ez a mindössze 150 oldal. Szerettem, még ha néha úgy is éreztem, hogy átlátok a szitán. Indokoltnak érzem a kötetet körülvevő rajongást, és várom is Bourdeaut következő regényét. Hátha ő lesz majd a XXI. század Vianja…

>!
Magvető, Budapest, 2019
160 oldal · ISBN: 9789631439502 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
27 hozzászólás
szadrienn P>!
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

és a szüleim gyöngéden táncolni kezdtek, egymás körül keringve, félig lehajtott fejjel, egymás tekintetébe mélyedve, mintha egymást keresnék, egymást akarnák megszelídíteni. Szépnek, de ijesztőnek is láttam őket.
Talán egyszerre látunk szépnek és ijesztőnek minden nagy érzelmet, ami soha nem mérlegel, és édes teherként fogad bármit, amit a másik a kapcsolatba hoz, legyen az akár maga a gyógyíthatatlan őrület. Vajon mivel fékezheti meg a szenvedélyes szerelem a tébolyt? Féktelen tivornyával, vad tánccal, mélabús francia sanzonokkal? Patakokban folyó pezsgővel és koktélokkal? Szinte ajándékként átnyújtott kisgyerekkel, aki maga is tudja, hogy ebben a nagy játszmában csak statiszta lehet? Mindez nem más, mint kétségbeesett menekülés az őrület halálos vigyorgása elől.
Bár az első néhány fejezet légiesen könnyed, párizsi módon elegáns és felelőtlen, bohókásan bohém, de rögtön szívszorító válik minden a betegség előretörésével és tombolásával, ahogy a közeledő üresség elpusztítani látszik a legyőzhetetlennek hitt életörömet.
Ez a rövid történet sok mindent elmond a feltétel nélküli elfogadásról és a létnek azokról a sötét, mélységes bugyrairól, amik képesek elhallgattatni minden ítélkezést.

dacecc P>!
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Vigyázni kell ezzel a könyvvel, mert az ember csak egy kicsit nem figyel oda, és azon kapja magát, hogy máris belopta magát a szívébe. Egyrészt azzal, hogy mennyire természetesen könnyed, varázslatos, és életigenlő a világ, amit Olivier Bourdeaut megteremtett. Tele van olyan felszabadító életképekkel, amiket az ember gyakran elképzel, hogy milyen jó lenne megtenni, de a konvenciók szabta határok megakadályozzák benne. Másrészt pedig azzal, ahogyan szépen lassan árnyalja a képet, és megmutatja az érem túloldalát is, azt, hogy egy ilyen életet nem lehet következmények nélkül élni. A gyermeki szemszögű elbeszélést felváltják az apa emlékiratai, így nyújtva kétféle – és mindkét oldalról hiteles – képet az édesanyáról, aki köré szerveződnek a mindennapjaik, és az elkerülhetetlen eseményekről, amelyeknek bekövetkeztét talán a család minden tagja sejti valahol. Mindezt kellő egyensúlyérzékkel kivitelezi az író, nem lesz se túl könnyű, se túl giccses a történet. Első regénynek ez a könyv kifejezetten erős.

5 hozzászólás
Málnika >!
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

”Mindenkinek voltak apró hazugságai, mert a nyugalom érdekében ez jobb volt, mint az igazság, a puszta igazság, a teljes igazság.”

A rövid, ám annál hatásosabb írás egy bohém család életét mutatja be a kisfiú elbeszélése és az édesapa által füzetekbe lejegyzett regény alapján. A különleges hangulat hatalmas érzelmi lavinát zúdít az olvasóra, a történet egyszerre nagyon vidám és mélységesen szomorú. Az eleje főleg a sok nevetésre és táncra hegyezi ki a hangsúly, miközben dőlnek a sima és a fordított hazugságok, amelyben mindhárom családtag egyaránt partner. A házaspár nem veszi komolyan az életet, forgószélként táncolnak át a mindennapokon, amihez a zenei aláfestést Nina Simone Mr. Bojangles című száma biztosítja. Az édesanyában rejlő nőket pedig a férj minden nap más keresztnévvel illeti. A kitalált történetek és az éljünk a mának szemlélet mögött ugyanis kevésbé örvendetes ok áll. A komédia fokozatosan kezd teret engedni a tragédiának, miközben a szeretet ereje törhetetlen marad. Magával ragadó, szemléletes és egyedi regény, amely a szerelmet és a valóságból történő menekülést ábrázolja mesterien.

2 hozzászólás
mate55 P>!
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Ez az a könyv, amely képes felemészteni bárkinek a szívét, miközben mosolyt csal az arcára, könnyeket a szemébe.

9 hozzászólás
meseanyu P>!
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Nagyon különleges könyv, egészen meglepő sztorival. Az elején azt hittem, imádni fogom, még a közepe is tetszett, és a végére se tudom azt mondani, hogy rossz volt, csupán mellbevágó és nagyon szomorú. Azon gondolkodtam, hogy oda adjam-e majd a férjemnek, mert lehet, hogy a végén falhoz vágja, nagyon nem szereti ugyanis az ilyen végkifejleteket, de aztán abban maradtam magammal, hogy annyi rétege, üzenete van a könyvnek, hogy még így is nagyon érdemes elolvasni. Imádtam a hangulatát, bohémságát, játékosságát, és teljesen megértem, hogy ekkora sikere van széles e világon, valószínűleg mindenki ki van szomjazva arra, hogy egy kicsit elmeneküljön a valóságtól.

2 hozzászólás
sztimi53>!
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Először a popkultúra, sőt igazából Robbie Williams miatt találkoztam Mr. Bojangles-szel, később egy Ally McBeal epizód során futottam bele a nevébe, és a zenébe, de Nina Simone feldolgozását csak pár napja hallgatom, mert ekkoriban lépett újra Mr. Bo az életembe, és ez volt a legszebb találkozás a három közül. Tessék, lehet szépen mesélni az őrületről, úgy hogy szórakozzunk, nevessünk közben. Az őrület csodálatos, gondolom eleinte, hogy így szeretnék élni, semmivel sem törődve, ünnepelve minden napnyugtát és napfelkeltét, az összes postai borítékot a sarokba dobva, badarságokat hazudva és találni valakit, aki elhiszi őket, táncolni, zenét hallgatni, mindenkit magázni, csak a csillagokat nem, egyszóval élni, igazán, szóval az őrület csodálatos, amíg az őrület nem valódi. Ravasz ez a Bourdeaut, belecsal a világába, egy család tagjává avat, megnevettet, majd hátba szúr. Olyan ez a könyv, mint amikor esik az eső, de közben sávokban mégis süt a nap, mert a szomorúságtól elsírod magad, ám közben mosolyogsz. Ma szokás szerint érzelmes bolond vagyok, de kicsit a könyv hibája is.

1 hozzászólás
giggs85 P>!
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Önmagának hazudik legszívesebben az ember – talán ezzel a rövid szentenciával foglalhatnánk össze leginkább az elsőkönyves francia, Olivier Bourdeaut kisregényét. És mivel mindig szebbet hazudunk magunknak a valóságnál, és persze ebben az álomvilágban mindig jobban érezzük magunkat, mint a való életben, nem csoda, hogy ez a könyv ilyen rövid idő alatt ekkora sikert aratott, hisz a Merre jársz, Bojangles? hősei is pont ezt teszik, és közben baromi jól érzik magukat.

A könyv egy igazán különös család története, akik egy olyan furcsa álomvilágban élnek, amit felhúzott szemöldökkel, de ugyanakkor irigykedve is bámulunk. Az apa, miután megunta a szigonyos légyvadászatot (sic!), felnyergel „garázsnyitogatónak” (nem baj, ha nem érted, az első oldalakon én is csak néztem), hogy az így keresett pénzéből egész nap azt csinálhasson feleségével és gyermekével, amit csak akar. Ha kora reggel koktélozni akarnak? Azt teszik. Ha este partit akarnak tartani? Akkor azt. Ha a délutánt a spanyol kastélyukban akarják tölteni, akkor irány dél, és a vakáció. Bolondozásaiknak – úgy tűnik – semmi sem szabhat határt, és a köztük lévő kapocs, a szeretet olyan erős, amit nem szakíthat szét sem a józanság, sem az őrület.

A kisregény egyik vitathatatlan előnye a hangulata és atmoszférája. Egyszerre bájos, vicces és könnyed, de mindvégig ott lappang mindenek fölött a fenyegető melankólia. Az elején, ahogy olvastam a család eszement mindennapjainak leírását, valahogy úgy voltam az egésszel, mint a regénybeli könyvkiadó az apa suttyomban írt könyvével: „nagyon vicces, és jól van megírva, de se füle, se farka”. Aztán persze hamar rá lehet jönni, hogy mire megy ki a játék. Ahogy kezd mindent elborítani a felbontatlan levelek (bizony, főleg csekkek) halmaza, és ahogy következetesen fittyet hánynak a mindennapokra, érezzük, hogy ennek nem lesz, nem lehet jó vége. A valóság végül mindig elsöpri a mesék álomvilágát…

Hiába elsőkönyves író Bourdeaut, olyan biztos kézzel és tudatosan ír, mint csak nagyon kevesen. Gond nélkül kezeli a történet érzelmi ívét – a sírva röhögős kezdettől a (röhögve) sírós vég felé –; a különböző elbeszélői síkokat (az egykori kisgyerekkori énjére visszatekintő narrátorét, illetve az apa által feljegyzett és sok mindent más fényben mutató eseményeket); valamint olyan ritkán látott eleganciával bűvészkedik a szöveggel, hogy az bár végig a határon táncol, nem lesz giccses, nem lesz tragikus, de mégis jóval többet ad, mint egy egyszerű szórakoztató történet. Számomra világos, hogy miért lett ekkora siker ez a könyv Franciaországban és világszerte egyaránt, és biztos vagyok benne, hogy a magyar olvasókat is hamarosan meg fogja hódítani.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Hogyan képes a többi gyerek arra, hogy az én szüleim nélkül éljen?

152. oldal

1 hozzászólás
dacecc P>!

Apám azt állította, hogy anyám tegezi a csillagokat, amit azért találtam különösnek, mert anyám különben mindenkit magázott, engem is.

16. oldal

Futtetenne I>!

Nagyon más fényes nappal sírni, ez a szomorúságnak egy egészen más foka.

85. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sírás · szomorúság
hajoacs>!

Kis barátom, van két embertípus, akit feltétlenül el kell kerülnöd az életben: a vegetáriánus és a kerékpárversenyző. A vegetáriánusokat azért, mert egy férfi, aki nem hajlandó megenni egy rostélyost, egészen biztosan kannibál volt előző életében. A kerékpárversenyzőket pedig azért, mert egy férfi, aki egy végbélkúpot húz a fejére és egy fluoreszkáló harisnyában durván érvényre juttatja a tökeit, miközben felfelé teker egy emelkedőn, egészen biztosan nem normális. És ha egy szép napon összefutnál egy vegetáriánus kerékpárversenyzővel, hallgass rám, fiam: lökd fel, hogy időt nyerj, fuss el gyorsan, és sokáig meg se állj!

50. oldal

1 hozzászólás
Málnika >!

Sima hazugságokat mondtam otthon, és fordított hazugságokat az iskolában, ez nekem komplikáltabb volt, de mindenki másnak egyszerűbb.

40. oldal

grgrnt>!

Anyám olyan csúnyának találta a tálalószekrényt, hogy borostyánnal futtatta be, mert a borostyán viszont tetszett neki. Így a bútor olyan lett, mint egy óriásnövény: hullatta a leveleit, és néha meg kellett locsolni. Furcsa volt bútornak, és furcsa volt növénynek is.

21. oldal (Magvető, 2017)

Boglárka_Madar P>!

Egyesek soha nem őrülnek meg…
Igencsak unalmas lehet az életük.
(Charles Bukowski)

B_Tünde P>!

Ima volt ez, mozdulatokból, ez volt a kezdet és a vég is. Addig táncoltak, míg elfogyott a lélegzetük, míg én visszatartottam a sajátomat, hogy ne maradjak le semmiről, hogy ne feledjek el semmit, hogy megjegyezzem az összes őrült mozdulatukat. Az egész életüket tették ebbe a táncba, és ezt a tömeg nagyon is jól megértette, és mindenki úgy tapsolt, ahogy még soha…

139. oldal (Magvető, 2017)

Boglárka_Madar P>!

Azután megszólalt egy jazzszám, a lány a nyakam köré kerítette a könnyű sálat, nagy erővel, egyetlen mozdulattal magához rántott, és az arcunk hirtelen nagyon közel került egymáshoz. És akkor ráébredtem, hogy egy olyan problémával kapcsolatban teszek fel magamnak kérdéseket, amely már eldöntetett (…)

37-38. oldal

sophie P>!

– Á, igaz is, maga minden szerdán dolgozni megy, de nyugtasson meg: ugye nem akarja az egész életét efféle szamárságokkal tölteni?

54. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Leiner Laura: Bízz bennem
Cookie O'Gorman: Piszkos tánc
Jenny McLachlan: Szerelem a parketten
Okváth Anna: Más állapotok
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet
Christelle Dabos: A tél jegyesei
Romain Puértolas: A kislány, aki lenyelt egy akkora felhőt, mint az Eiffel-torony
Gilles Legardinier: Állítsd le magad, Julie!
Claire Loup: Amikor életemben először
Kollár Betti: A vonzás törvénye