A ​magányos város 5 csillagozás

Kalandozások a magány művészetében
Olivia Laing: A magányos város

Míves könyv: riport, memoár és életrajz, a brit író, kritikus a nagyvárosi magány témáját dolgozza fel olyan neves művészek életének bemutatásán át, mint Edward Hopper, Andy Warhol, David Wojnarowicz és Henry Darger. Mit jelent a magány? Hogyan éljük meg, ha nem kötődünk szorosan egy másik emberi lényhez? Hogyan lépünk kapcsolatba másokkal? A technika közelebb hoz minket egymáshoz, vagy végképp a képernyő csapdájába esünk?

Eredeti mű: Olivia Laing: The Lonely City

Róla szól: Andy Warhol

Tartalomjegyzék

>!
Corvina, Budapest, 2018
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631365283

Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

>!
Olympia_Chavez P
Olivia Laing: A magányos város

Olivia Laing: A magányos város Kalandozások a magány művészetében

Szinte biztos vagyok benne, hogy mindannyiunkkal előfordult már, hogy hosszabb-rövidebb ideig, valamilyen okból kifolyólag magányosnak éreztük magunkat. Akár a legkézenfekvőbb ok miatt, a barátok, a közvetlen kontaktus hiánya miatt, egy szakítás után, vagy a gyász okozta üresség idején. Vannak akiket kirekesztettek, de olyanok is vannak közöttünk, akik akkor is magányosak, ha folyton társaság veszi körül őket. A magány nem a legkívánatosabb állapot az egyébként társas lényként aposztrofált ember számára, de az idő előrehaladtával mindenki életében bekövetkező szükségszerű változás és tapasztalás. A magányos élet elfogadásához, vagy az abból való kiszakadáshoz vezető út fájdalmas, tele van kétségekkel és folytonos stresszhelyzetekkel, meg kell hozzá szereznünk az önismeret és az önelfogadás olykor fanyar gyümölcsét. Egyes embereknél viszont a magány állandósult érzése, annak állomásai a kreativitás katalizátoraként funkcionálnak. Olivia Laing könyve ezekről az emberekről szól, melynek összeállítását saját életének hasonló hullámvölgye inspirálta. S amíg föltárta Edward Hopper, Andy Warhol, vagy David Wojnarowicz (sokszor legbensőbb) világát, azalatt sok gyötrő kérdésre kapott magyarázatot, ami végül túllendítette ezen a rövid, sivár perióduson.
Viszont, ahogy az alcím is ígéri, művészettörténeti áttekintőt is kapunk. Ráadásul olyan aprólékos kutatómunka eredményeként, melybe nem csak a fent említett művészek munkássága, de pszichikumuk legféltettebb, legapróbb részleteit is érzékletesen és azzal közösséget vállalva tárja elénk. Ennek okán persze a külső ható tényezők ismertetése sem maradhat ki, így egy érdekes és izgalmas történelmi áttekintést is magában foglal a könyv, a 70-es 80-as évek Amerikájáról, rasszizmusról és AIDS elleni küzdelemről egyaránt, háttérben az átalakuló Manhattannel és társadalmával.
A magány érzésével, mibenlétével, fázisaival és feldolgozásával kapcsolatban ugyan már nem vált hasznomra a könyv, de örvendetes őket ilyen rendszerbe szedve, instant kézhez kapni, ráadásul nem mindennapi tálalásban. Ha valakinek támaszra, magyarázatra lenne szüksége ezzel kapcsolatban, ettől a könyvtől, bízvást megkaphatja. A tematikus művészettörténeti áttekintés pedig igazi ínyencfalat, melybe olyan, itthon talán kevésbé ismert alakokról kapunk átfogó és nagyon eleven képet, mint az említett Hopper és Wojnarowicz, vagy Henry Darger, és Klaus Nomi. Olyan művészekről, akik a magány érzésének minden tekintetben szélsőséges képviselői voltak, ugyanakkor ösztönös zsenik akik tehetségüket ennek az érzésnek a szolgálatába állították.


Népszerű idézetek

>!
Cosima

Érdekes a gondolat, hogy a magány segítségével az ember egy máskülönben elérhetetlen valóságot tapasztalhat meg.

8. oldal

Olivia Laing: A magányos város Kalandozások a magány művészetében

>!
Cosima

Korántsem minden társtalan ember magányos, míg kapcsolatban, baráti társaságban is átélhető az akut magány… A magány valamilyen hiányérzetből fakad vagy elégtelen közelségből, és a kényelmetlen érzéstől a krónikus, kibírhatatlan fájdalomig fokozódhat.

24. oldal

Olivia Laing: A magányos város Kalandozások a magány művészetében

>!
Cosima

Annyi mindenre nem képes a művészet. Nem hozza vissza a holtakat, nem rendezi a vitás kérdéseket barátok között, nem gyógyítja az AIDS-et, nem lassítja a klímaváltozást. Mégis van valami sajátos szerepe: beindít valami emberek közötti kommunikációt, egymást addig nem ismerő felek között, akik ettől fogva átjárják, gazdagítják egymás életét. Képes meghitt közelséget teremteni, sebeket begyógyítani, még inkább: tudatosítja, hogy nem kell minden sebet begyógyítani és nem minden heg csúf… bármilyen fura is, nem attól éreztem újra egésznek magam, hogy találkoztam valakivel, vagy szerelmes lettem, hanem éppen attól, hogy más emberek életét és műveit vizsgálva, a velük való kapcsolat segítségével lassan rájöttem, hogy a magány és a vágyakozás nem annak a jele, hogy kudarcot vallottunk, hanem egyszerűen annak, hogy élünk.

252. oldal

Olivia Laing: A magányos város Kalandozások a magány művészetében

>!
Olympia_Chavez P

A veszteség a magány unokatestvére.

235. oldal, 8. Különös gyümölcs (Corvina, 2018)

Olivia Laing: A magányos város Kalandozások a magány művészetében

>!
Cosima

Most újrakódolta és finomította a megjelenését, nem az erősségeit hangsúlyozta többé, ahogyan az szokás, hanem lényének olyan vonásait, amelyek félénkséggel, bizonytalansággal töltötték el… Erényt kovácsolt a sebezhetőségéből, megelőzte vagy semlegesítette a gúnyt. Senki nem tudta kifigurázni. Hiszen megtette ő maga.

57. oldal

Olivia Laing: A magányos város Kalandozások a magány művészetében

>!
Cosima

Amikor az életemben úgy éreztem, hogy a legszociálisabb lény vagyok a világon, és bensőséges barátságot kerestem, senkit sem találtam, aki elfogadott volna, így aztán pontosan akkor éreztem legkevésbé egyedül magam, amikor egyedül voltam… Amint saját elhatározásomból magányos lettem, akkor csalpódtak hozzám, hogy úgy mondjam a követőim.

59. oldal

Olivia Laing: A magányos város Kalandozások a magány művészetében

>!
Cosima

különleges munkásságával a lehető legtöbbet tette azért, hogy megszabadítson a szégyenteljes érzettől: magányomban teljesen egyedül vagyok.
A magány, ahogy kezdtem rájönni, sűrűn lakott hely: önmagában is város.

11. oldal

Olivia Laing: A magányos város Kalandozások a magány művészetében

>!
Cosima

Warhol azt festette, amihez érzelmileg kötődött, sőt amit szeretett, tárgyakat, amelyek önértékét nem az adja, hogy ritkák vagy egyediek, hanem hogy megbízhatóan ugyanolyanok… Az egyformaság, egy emigráns, egy kínlódva, nehezen beilleszkedő kisfiú számára az egyik leghőbb kívánság, ellenszer az egyediségre, a magányra…

55. oldal

Olivia Laing: A magányos város Kalandozások a magány művészetében


Hasonló könyvek címkék alapján

Nick Hornby: Fociláz
Lynn Barber: Egy lányról
David Almond: Csókás nyár
Gerald Durrell: Istenek kertje
Gerald Durrell: A bafuti kopók
Gerald Durrell: A susogó táj
Gerald Durrell: Életem értelme
Gerald Durrell: A halak jelleme
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka