Ébredések 26 csillagozás

Oliver Sacks: Ébredések

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1920-ban szörnyű járvány söpört végig Amerikán. Az áldozatai néhány görcsös rángást követően furcsa pózba merevedtek, s többé meg se mozdultak. Szemüket egy pontra szegezve morzsolták éveiket, évtizedeiket a „szerencsés” túlélők. Az orvosok már lemondtak a szoborrá dermedt emberekről. Úgy vélték, talán már nem is tekinthetők embereknek. 1969-ben egy akkor csodaszernek számító szer felfedezése után egy vállalkozó szellemű kutatónak eszébe jutott, miért ne alkalmazhatnák a Parkinson-kórban hatásos vegyületet az álomkórban szenvedő betegeknél? A kísérlet nyomán csoda történt: az évtizedekig tetszhalott emberek feltámadtak, beszélni, rajzolni, sőt énekelni kezdtek. Teljes erőből élvezni akarták az Életet, mely számukra csaknem elveszett. Az egyik beteg olyannyira vágyott az önálló életre, hogy emiatt összeütközésbe került a kórház vezetőivel…

Eredeti mű: Oliver Sacks: Awakenings

Eredeti megjelenés éve: 1973

>!
Interjú, Budapest, 1990
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637496033 · Fordította: Csörögi István, Faludy Endre

Enciklopédia 21

Szereplők népszerűség szerint

Sir Isaac Newton · Gottfried Wilhelm Leibniz · René Descartes


Kedvencelte 3

Most olvassa 7

Várólistára tette 60

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
sztimi53 P
Oliver Sacks: Ébredések

„Miképpen a betegség a legnagyobb nyomorúság, azonképpen a betegség legnagyobb nyomorúsága a magány… A magányosság olyan gyötrelem, amellyel még maga a pokol sem fenyeget.”

Nem tudom orvosnak milyen, de írónak nem rossz, de túl sok a szakkifejezés, hogy jó regény legyen, és túl regényes szakkönyvnek. Persze, hogy az ifjú koromban látott film miatt akartam elolvasni. Inkább esettanulmányoknak, esetleírásoknak tekinthetők ezek, semmint regénynek. Módszereit, eredményeit több más orvos megkérdőjelezte. Kérdés, hogy tudományos megfontolásból vagy irigységből. Nekem tetszett, még úgyis, hogy néha untam. Mennyivel élvezetesebb így olvasni egy gyógyszer kipróbálási fázisát, mint ha szárazon odalöknék a tényeket, a mellékhatásprofil leírása is nagyszerű. Mondjuk nem az a hagyományos kettős-vak típusú kísérlet. Ezt is felrótták neki. Szimpatikus, hogy egész embert akar kezelni, nem tünetet, betegséget. Antipatikus, hogy a kezelés nagyon ritkán hatásos, kevesen élik túl sok évvel, és úgy látom az előny-kockázat felmérése elég meredek volt a gyógyszer esetében. Nem tudom megérte-e felébredni ilyen rövid időre (ezt a páciensektől kellene megkérdezni). Amellett van egy aggályom is, nem tudom mennyire etikus írni a kísérleti nyulakról. Megint egy hülye fülszöveg, még jó, hogy csak utólag olvastam el. Akit érdekel a betegség bővebben, annak karcoltam: http://moly.hu/karcok/359453. A végén az idézetek nagyon tetszettek, ahogy Leonard esete is. Nem véletlenül hagyta őt a végére.

2 hozzászólás
>!
Morpheus
Oliver Sacks: Ébredések

Oliver Sacks egy egzisztencialista neurológus-pszichológus, ez már a többi könyveinél is kiderült. Irodalmi értéke ennek a könyvnek vitatható, ám nagyon tanulságosak az esetleírásai. No meg a hozzáállása a betegeihez, pro és kontra egyaránt. Ugyanis az L-dopa, amit felhasznál, mint kiderült, ha nem is közvetlenül, de közvetve halálhoz, vagy korábbi halálhoz vezetett, míg mások rövid pozitív hatás után sokkal súlyosabb állapotba kerültek, például azért, mert iszonyú mellékhatások jelentkeztek, mert nem bírták elfogadni, hogy negyven évig élőhalottak voltak és közben megöregedtek, megcsúnyultak, és emellett nem bírták elviselni a kórházbeli bezártságot, a korlátozásokat, és legfőképp a magányt, aztán voltak akik amennyit javultak bizonyos értelemben, annyit romlottak a mellékhatások miatt, és voltak néhányan, akiknek kicsit, vagy jelentősebben javította az életminőségét, és néhányan sokkal jobban lettek, akik újra tevékenykedhettek, dolgozhattak, találkozhattak rokonaikkal, netán volt hova hazamenni. Olvasás közben a filmet is újra néztem, így, hogy már sokkal több háttér-információm volt, a filmnek még nagyobb volt a hatása, érdemes azt is megnézni. Összességében egyrészt elismerem Sacks hozzáállását a beteg emberekhez, másrészt pedig végig az volt az érzésem, hogy emberkísérleteket végez, ami annak ellenére ellentétes érzéseket keltett, hogy sokan beleegyeztek a kezelésbe, és igazából lehet azt is mondani, hogy egyes esetekben a halál is jobb, mint ilyen állapotban élni, de képes eldönteni ezt egy orvos? Főleg amikor már tudta, mivel járhat a kezelés? Én nem lettem volna alkalmas az olyasfajta döntésekre, amelyeknél tudom, hogy csak az esetek egyharmadában várható valamiféle javulás, a többiben romlás vagy nem kedvező és kedvezőtlen változás egyaránt fel fog lépni. Minden tiszteletem az orvosoké, a Sacks féle orvosoké főleg, akik az embereket nem csak „egyeskének” tartják és kezelik, hanem egyedi, emberi minőségükben foglalkoznak másokkal.

>!
Carmilla 
Oliver Sacks: Ébredések

    Ez számomra igen nyomasztó olvasmány volt. Kísérleteket folytattak súlyosan elhanyagolt, depressziós, nyomorúságosan magányos emberi lényeken, akik évtizedek óta ki voltak éhezve a figyelemre és – abszolút reménytelen módon – a szeretetre… Gyakorlatilag magatehetetlen, majdnem teljesen mozgás- és beszédképtelen, vagy rángógörcsöktől szenvedő emberek annyit nem kaptak meg, hogy időnként leborotválják őket (nők!), vagy normális ruhát ölthessenek magukra. (Ez csak ilyen véletlen elszólásokból derül ki, amikor az egyik beteg kéri ezeket – mert végre képessé válik rá!) Akkor gondolom, mi mindenféle hiányosság volt még itt tisztálkodás és egyebek terén… Borzasztó ilyeneket olvasni, hogy az egyik beteg, akinek hetente egyszer fix időpontban rohama van, meghallván, hogy aznap a doktor úr nem ér rá, másnapra halasztja a rohamát. Ez az irtózatos kiszolgáltatottság és a függőségi viszony, ami nem is irányul már gyógyításra (arról mindenki lemondott), ez az intézményes betegségben tartás! Mikor végre jön a kórházba egy nővér, aki nem kiégett, hanem barátkozós, aki őszintén szereti a betegeket, és azok is kötődni tudnak hozzá – hopp, a leépítésnél persze, hogy lapátra kerül! És senki nem tesz ellene semmit, nem emelnek szót az érdekében vagy ilyesmi (dr. Sacks sem, ő csak szárazon közli a történteket). Egyébként is ez a Sacks afféle Mengeleként van csak jelen; szemléli az eseményeket, szorgalmasan jegyzetel, kísérletezik a dózisokkal, de „természetesen” végig kívül marad, nem avatkozik bele a betegek „családi ügyeibe”… Mikor látja (több esetben is!), hogy maguk a családtagok milyen rossz hatással vannak a betegre, hogy sokszor maguk a szülők mennyire destruktívak – sosem lép közbe! Vagy leírja, hogy az egyik (mozogni alig tudó) betegnek hónapok óta olyan maszatos a szemüvege, hogy alig lát át az üvegen… (Hogy képes valaki ezt leírni, ahelyett, hogy fogná azt a rohadt szemüveget, és egyszerűen megtörölgetné, ha már a nővérek közül senki nem vette rá a fáradságot??!) – És még nagyon sok ilyen beszédes apróság, ami kihozott a sodromból.
Az egyik legmegrázóbb, mikor szerencsétlen Lucy könyörög neki, hogy mentse meg őt az anyjától, mire persze Sacks az ő isteni magaslataiból udvariasan lepöccinti a bevett sablonszöveggel… („Én csak az orvosa vagyok, semmi több… minden tőlem telhetőt megteszek érte”) Komolyan sajnáltam, hogy senki nem veri pofán soha ezt az alakot!
A másik nagyon emlékezetes pedig Leonard. Először mindenki baromira elégedett és büszke rá, hogy milyen szépen gyógyul/viselkedik, de aztán kezd kínossá válni és egyre terhesebbé mindenki számára… Nem illik az intézmény keretei közé (feléledő nemiség), az anyja pedig konkrétan visszasírja azt a „jó fiút”, aki csak némán és mozdulatlanul ül a sarokban! Eleve többször is felbukkan ez a vallási téboly (szülői nyomás), ami szégyenérzettel terheli a betegeket, és ehhez jön még ez a rettenetes rémület, hogy ja, de ha netán meggyógyulsz, akkor is totálisan esélytelen a visszailleszkedésed a társadalomba ennyi év és ilyen megbélyegzettség után!
    Nem is az volt a fő baj ezzel a kísérletezgetéssel, hogy csak átmeneti volt a javulás, hanem hogy sokan sokkal rosszabb állapotba kerültek vagy éppenséggel meg is haltak röviddel utána. Illetve, hogy rámutatott, hogy elég komoly gondok vannak itt az úgynevezett „normális” emberekkel is. (Orvosok, nővérek, családtagok.)

>!
Sisyll
Oliver Sacks: Ébredések

Amikor elhoztam egy könyvtári kiárusításról egy kis pille könnyű könyvként tekintettem rá. Megfogott a borítója, pedig nem szoktam az alapján ítélni… Aztán a fülszöveget elolvasva sejtettem, hogy nem lesz azért ez olyan könnyű, és így elolvasva már rájöttem mennyire nem az.
Sokan írják, csak a film miatt olvasták el. Szerencsére én előbb találkoztam az írott verzióval, mint a vizuálissal.
Szerencsére engem nem zavartak a szakkifejezések, sőt kifejezetten érdekeltek ezek a szakmai dolgok. Kicsit frusztráló volt olvasni ezeket az emberi sorsokat és küzdelmeket, de ugyanakkor felemelőnek tartottam a remény pillanatait.
Engem meggyőzött Sacks írása.

>!
clarisssa P
Oliver Sacks: Ébredések

Újabb könyv, ami csalódást okozott és amit kissé szenvedve, több hónapon át húzva-nyúzva olvastam végig… Pedig a filmváltozatát ismerem, szeretem, sokszor megkönnyeztem már! Azonban most kiderült, hogy tökéletes példája a forgatókönyvíró és a színészek zsenialitásának, mert az alapjául szolgáló mű, hm, eléggé más…
Ez a könyv ugyanis tulajdonképpen csak esettanulmányok sorozata. Egyesével mutatja be a post-encephalitises és a parkinsonismus tüneteitől szenvedő betegeket, majdnem mindegyikükiről teljes anamnézis és neurológiai státusz szerepel, utána pedig a különböző dózisban adott L-DOPA hatásait és mellékhatásait taglalja. Egyáltalán nem olvasmányos, tele van latin szakkifejezésekkel és bevallom, egyszer nekem is elő kellett vennem a szótárat, amikor nem volt ismerős az egyik, szóval fogalmam sincs, hogy egy laikus ebből mennyit ért meg, vagy mennyire találja élvezetes olvasmánynak. Érdekesnek érdekes ugyan és mindenképpen tudománytörténeti jelentőségű, de meglehetősen száraz és elég egyhangú írás. A személyes vonatkozások, a betegek saját beszámolói és élettörténetei teszik egyedivé, de ezek mennyisége a legtöbb esetben sajnos eltörpül a kórlapba illő leírásokéhoz képest…

>!
Interjú, Budapest, 1990
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637496033 · Fordította: Csörögi István, Faludy Endre
3 hozzászólás
>!
dtk8 P
Oliver Sacks: Ébredések

A könyv első része az esetek tudományos hátterét írja le, ami engem nem annyira érdekelt, és nem is nagyon értettem, de kb. lett egy alapfogalmam a betegségről. Ezután következtek az esetleírások, amikre csak bulváros jelzőket bírok találni, de egyszerűen ezek fejezik ki az érzéseimet: megdöbbentő, szívbemarkoló, magávalragadó. Döbbentes sorsok. Különösen meghatott, hogy Sacks milyen érzékenységgel, humánummal viszonyul hozzájuk, tényleg az embert látja bennük, nem az esetet. Nagyon megérintett a könyv.

>!
bodr
Oliver Sacks: Ébredések

A pro- és epilógusban írt filozófiai fejtegetések egyáltalán nem tetszettek, nem is illeszkedtek a szerző modernebb munkásságáról kialakított képembe. Az esetleírásokat eléggé felületesen olvastam, mert nem igazán kötöttek le, de a L-DOPA kezelésekre adott széles spektrumú reakciókról 40-50 év távlatából olvasva érdekes, hogy az 1960-70-es években mennyire távol állt a világ a személyre szabott orvoslástól. Nem mintha manapság olyan bevett gyakorlat lenne figyelembe venni egy terápiában az egyéni különbségeket, de azért nehezen képzelem el, hogy megismétlődhetnének a „futószalagos orvostudomány legocsmányabb példái” (Sacks szavai!). Pedig nem is voltak olyan régen azok az 1960-70-es évek. Szóval szebb a világ, na, de ezt eddig is tudtuk.

>!
monalisa
Oliver Sacks: Ébredések

Azért olvastam el, mert az ebből készült film lenyűgöző. Valójában ez a mű teljesen más, hiszen jóformán esettanulmányok ezek, amelyek nem mutatják mondjuk a betegek egymáshoz való viszonyait stb. Szóval nagy kreativitás kellett ahhoz, hogy a filmes verzió megszülethessen. De az alapanyag is rettentő érdekes, mondhatni laikus vagyok az orvostudományban, ám ennek ellenére is lekötötte a figyelmemet.

>!
Gelso P
Oliver Sacks: Ébredések

nagyon mélyen érintett a film, és ezért szülinapra megkaptam könyvben is – nagyon szeretem

>!
dorcika
Oliver Sacks: Ébredések

kevésbé olvasmányos, mivel esettanulmányokból áll, és az orvosi szakkifejezések újra meg újra felbukkannak benne, de nagyon elgondolkodtató. és az én fiatal eszemmel szinte fel sem fogom, hogy milyen lehet 30-40 évet a saját test börtönében tölteni.


Népszerű idézetek

>!
clarisssa P

– Ismét embernek érzem magam – mondta nekem egy alkalommal. – Ismét úgy érzem van valami hasznom és helyem a világban… Ember nem élhet enélkül.

135. oldal

>!
clarisssa P

Minden hátrányos körülmény ellenére Miss H. mindig igazi egyéniségnek bizonyult, aki szembenéz a valósággal, nem utasítja el és nem őrül bele. Olyan erőforrásból merít, melynek mélysége számomra felmérhetetlen, olyan egészségből, amely mélyebb, mint a betegsége.

112. oldal

>!
Carmilla 

A túlélők legtöbbje egyre lejjebb és lejjebb süllyedt, kört kör után róva az egyre mélyülő betegségben, a reménytelenségben és az elképzelhetetlen magányban, amely talán a legelviselhetetlenebb volt minden gyötrelmük között.

14. oldal, Az álomkór utóélete (1927-67) (Interjú, 1990)

Kapcsolódó szócikkek: túlélő
>!
Carmilla 

    Mert mindannyiunkban ott él az az alapvető és intuitív érzés, hogy valaha teljesek voltunk és jól éreztük magunkat; kényelmesen, békében éltünk, otthon voltunk a világban; teljesen egyek voltunk létünk alapjaival; s csak később veszítettük el ezt az eredeti, boldog, ártatlan állapotot, s estünk jelenlegi bűnünkbe és szenvedésünkbe.

19. oldal, Az L-Dopa eljövetele (Interjú, 1990)

>!
Carmilla 

„Nincs kiutam”, rakta ki a táblán, „a saját énem csapdájában vagyok. Ez az ostoba test olyan börtön, aminek csak ablakai vannak, de nincs ajtaja.”

175. oldal, Leonard L. (Interjú, 1990)

>!
Carmilla 

     Nem csupán tétlen szemlélői, de aktív részesei vagyunk önmagunk lerombolásának; nem csupán álldogálunk az omló ház alatt, de mi rogyasztjuk magunkra a tetőt; és nem csupán kivégeztetünk, de hóhérok is vagyunk, mégpedig önmagunk hóhérai.
                                                                                    DONNE

188. oldal, Epilógus (Interjú, 1990)

>!
Carmilla 

    Meglepve tapasztaltam ennél az előnytelen és leépült kinézetű betegnél a fejlett intelligencia, értelem és kedvesség hirtelen felvillanásait, mert ezek legtöbbször eltemetve feküdtek a rendkívüli zárkózottság és gátoltság alatt, olyannyira, hogy akik nem ismerték Miss H.-t közelebbről, azok szellemileg visszamaradottnak tartották.

107. oldal, Miriam H. (Interjú, 1990)

>!
hetcsillagkozt

Vagyok, aki vagyok. Betegségem és torzulásom része a világnak. Ezek is gyönyörűek a maguk módján, mint egy törpe vagy egy varangy. Az a sorsom, hogy valamiképpen groteszk legyek.

176. oldal (Leonard L.)

>!
Carmilla 

     – […] Rájöttem, hogy segítség nélkül fel tudok állni és járni, és mindennel el tudom látni magam –, csak attól féltem, hogy ha észreveszi milyen jól vagyok, elbocsát a kórházból… tudja, hozzászoktam ahhoz, hogy függök az emberektől, hogy gondoskodnak a szükségleteimről, és elveszítettem minden önbizalmamat… azt hiszem, el kell felejtenem, hogyan kell másokra támaszkodnom… erre időt kell hagynia nekem.

163. oldal, Aaron E. (Interjú, 1990)

Kapcsolódó szócikkek: kórház
>!
Carmilla 

Mr. L. kora gyermekségétől fogva koraérett és zárkózott volt s ezek a vonásai csak elmélyültek hatéves korában, apja halálakor. Tízévesen már gyakran mondogatta: – Írással és olvasással akarom tölteni az életemet, el akarok temetkezni a könyvekben. A legkevésbé sem lehet bízni az emberekben.

174. oldal, Leonard L. (Interjú, 1990)

Kapcsolódó szócikkek: zárkózottság

Hasonló könyvek címkék alapján

Louise Jilek-Aall: Hívd Mamadoktort!
Benedek István: Aranyketrec
Miskolczy Dezső: Schaffer Károly
Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója
Erich Fromm: Birtokolni vagy létezni?
Nodar Dumbadze: Fehér zászlók
Heinrich Böll: Katharina Blum elveszett tisztessége
Jean-Paul Sartre: Exisztencializmus
Rotterdami Erasmus: Beszélgetések
Silo: Levelek barátaimnak