A ​férfi, aki kalapnak nézte a feleségét 203 csillagozás

Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

A ​híres angol neurológus, Oliver Sacks meghökkentő orvosi esettörténeteiben a hangsúly nem a betegségek rémséges leírásán van. Amire Sacks kíváncsi, az a testi-szellemi fogyatékosságaival küszködő ember belső világa. Szerinte az orvos feladata az, hogy megtalálja betegének azt a közeget, a létezésnek azt a módját, ahol fogyatékosságai ellenére épnek, embernek érezheti magát. Nekünk, olvasóknak pedig ezek a történetek lehetőséget adnak arra, hogy rácsodálkozzunk az emberi természet hihetetlen gazdagságára, s egyben felülvizsgálhatjuk a fogyatékosságról alkotott elképzeléseinket. Oliver Sacks 1933-ban született Londonban, orvosi diplomáját Oxfordban szerezte.1965 óta New Yorkban él, ahol az Albert Einstein College of Medicine ideggyógyász-professzora. Eddig 22 nyelven kilenc könyve jelent meg. Ébredések (1973) című kötetéből Robert De Niro és Robin Williams főszereplésével nagy sikerű film készült, amelyet Oscar-díjra jelöltek. A The New York Times egyik kritikusa „az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1985

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hétköznapi pszichológia Park

>!
Park, Budapest, 2022
340 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633556276 · Fordította: Fenyves Katalin, Rupp Anikó, Kis Anna, Vajda Róza
>!
Park, Budapest, 2019
332 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633556580 · Fordította: Fenyves Katalin, Rupp Anikó, Kis Anna, Vajda Róza
>!
Park, Budapest, 2018
332 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633554753 · Fordította: Fenyves Katalin, Kis Anna, Rupp Anikó, Vajda Róza

3 további kiadás


Enciklopédia 18


Kedvencelte 22

Most olvassa 44

Várólistára tette 374

Kívánságlistára tette 298

Kölcsönkérné 10


Kiemelt értékelések

Chöpp P>!
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

Kihagyhatatlan. Oliver Sacks nemcsak kiváló neurológus, de a betegség mögött meglátja az egyént, sőt! a lelket is. A deficitek mellett észreveszi a tehetséget és az isteni szikrát. Nem utolsó sorban jól ír. Szépen. Itt-ott még dallama is van – és nem csak ott, ahol a zenéről és annak élvezetéről ír.
Csodálattal és szeretettel ír pácienseiről. Vette a fáradságot és megismerte őket. Nem sajnálta arra az idejét, hogy megtudja, mi okoz örömet például egy gyengeelméjű fiatal felnőttnek, gyermekkorban ragadt sokszorosan sérült testben élő léleknek. Hiszen az orvos örömének is ott kell kezdődnie, ahol a betege örülni kezd egy tevékenységnek, átlényegül tőle és szárnyalni kezd. Sokkalta többet ér ez, mint az öncélú deficit-feltérképezés és diagnoszta bravúr. Nem az orvos a lényeg, de még csak nem is a betegség. Hanem az emberi lélek egészséges öröme.

2 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

A férfi kalapnak nézte a feleségét, én pedig emelem a kalapom az emberi természet és Oliver Sacks doktor előtt, hogy egy ilyen emberbaráti nézőpontból, szeretettel és alaposan ismertetett meg bennünket érdekes neurológiai eseteivel.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.nl/2016/01/oliver-sacks-ferfi…

4 hozzászólás
Riszperidon P>!
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

A neurológia mindig érdekelt, egyetemen pedig kaptam egy kis ízelítőt a száraz változatából. Megvan a hivatalos neurológia jegyzet is az SZTE-ről, és, ha orvos lettem volna, akkor a neurológia nagy eséllyel indult volna a szakorvosi választások között, de nem lettem orvos, így neurológus sem.
Úgyhogy pont ezért ettől a könyvtől azt vártam, hogy egy könnyedebben megírt neurológiát kapunk, de sajnos nagyon sok helyen száraznak éreztem, annak ellenére persze, hogy ez nem egy komédiába tartozó tárgykör. A témák előtti felvezetőket nagyon untam, és sajnos sokszor a számomra érdekesebb esetek le voltak rendezve 5 oldalban, ami meg nem volt olyan érdekfeszítő, volt vagy 20 oldal.
De ne felejtsük el, hogy Sacks orvos, és nem író. És orvosként ötösre vizsgázott nálam. Sőt, EMBERKÉNT, ami valljuk be, ebben a szakmában sokszor elveszik valahol. :( Jó látni azt, hogy hogy törődött a betegeivel, és nem csak egy újabb névként szerepeltek a kórlapon, a tetejében pont azokkal, akikre a társadalom is csak legyint, hogy na, még egy golyós, vagy csak jót röhögnek rajtuk, és emberszámba sem veszik őket, hogy azokról a kőbunkó idiótákról már ne is beszéljek, akik sokszor rájuk utaznak.
Szívesen megismertem volna, mint embert. Azért örülök, hogy a kezembe került ez a könyv, mert amúgy szerintem nem hallottam volna Sacksról. Úgyhogy ezt még mindenképp meg kell néznem: https://www.youtube.com/watch…

Lara>!
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

Tudom, hogy sokan elmondták már előttem, ráadásul csak megerősíteni tudom, hogy Sacks hozzáállása a munkájához (sajnos) egyedülálló. Bár általánosabb lenne ez! Egyrészt rendkívül művelt, sok szak- és szépirodalmi, zenei, képzőművészeti példát hoz, emellett mer ellenkezni olyan, általánosnak számító nézetekkel, ami a mai orvoslásban magától értetődő. És nem csak azzal, hanem a modern nyugati világ azon felfogásával is szembe megy, hogy csak az „átlagos” lehet értékes. Képes és hajlandó felmérni a különbséget valaki meggyógyítása (a beteg számára szenvedést okozó állapot enyhítése vagy megszüntetése) és „kikezelése” (a beteg akarata ellenére különböző képességeitől való megfosztása, hogy képes legyen úgy funkcionálni, ahogy azt a társadalom elvárja) között. Viszont a páciensei szeretete és elfogadása ellenére sem kezdi azt sem hangsúlyozni, ami a szintén abszurd másik véglet –, hogy a betegek, különcök „jobbak” lennének, mint az egészségesek. A mértékletessége, az utalások gazdagsága, a humanitása megszerettették velem ezt a könyvet, annak ellenére, hogy nekem kötelező olvasmány volt.

ppeva P>!
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

Bámulatos és borzongató volt, mennyi a hibalehetőség az emberi agyban… Ha ilyesmiről olvasok, már az is csodának látszik, hogy vannak még – hellyel-közzel – nagyobb deficitek és túlműködések nélkül élő emberek.
Az esetleírások nagyon érdekesek voltak, a hozzájuk tartozó, olykor nagyon mélyreható és szakmai elemzések kevésbé érdekeltek.
Lenyűgözött dr. Sacks emberi és orvosi hozzáállása a páciensekhez, a gyógyításhoz.

Kkatja P>!
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

Nagyon élveztem. :)
Fantasztikus történetek egy zseniálisan gondolkodó és együtt érző orvos tollából. Hasonló élményt eddig talán csak Yalom könyveinél tapasztaltam, aki ugyanilyen remekül tud szakmai nyelven és szórakoztató stílusban megismertetni laikusokat is a szakterületével, ahogyan ideális esetben minden orvosnak kellene. Lehetne, ha valóban a kíváncsiság, a gyógyítás és az emberségesség motiválja életét és szakmai karrierjét, ahogy itt is látszik.
Én sem ajánlom viszont kimondott hipochondereknek, mert annyira szemléletesen és érdekesen vannak megírva ezek az esetek, hogy nem csodálom, ha valaki magán is felismerni vélne egyes jegyeket. :))
Kedvencem a címadó eset, ahol is egy kiváló zenész különleges problémájával szembesülhetünk, http://moly.hu/idezetek/521518 de a többieknél is olyan különleges szintű képességekkel találkozhatunk a problémás területek mellett. Melyek ismeretlenek az egészséges és „normálisan” működő emberek számára, mégis érdemes megismerkedni ilyen esetekkel is, hisz bármelyikünkkel megeshet hasonló „baleset”, szóval én hasonló furcsaságoktól szenvedő betegeknek is ajánlanám, mert pozitív példáiból mindenki erőt meríthet az olykor reménytelennek is látszó folytatáshoz.

Gyöngyi69>!
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

Az egészségügyben dolgozók között gyakori beszédtéma, ki milyen érdekes esettel találkozott az utóbbi időben. Sőt, ilyenkor felmerülnek régebbi történetek is, ami már többször kitárgyalásra került, de valamilyen okból érdemes arra, hogy újra és újra szó essen róla. Oliver Sacks történetei is ilyen esetek gyűjteménye, jó érzékkel egy kötetbe gyűjtve, hiszen a laikusok mindig is vevők a számukra oly titokzatosnak tűnő betegségekről szóló sztorikra. Ahhoz képest, hogy laikusoknak íródott, időnként túl tudományosnak éreztem. A történetek között volt olyan, amire igazán rácsodálkoztam, volt aminél jött az „aha!” élmény, de nem mindegyik kötött le egyformán.
A könyvet olvasva az agy millió „hibalehetőségére” – ami sok esetben akár előny is lehetne, ha a társadalom tudna mit kezdeni a mássággal – rácsodálkozás mellett a szomorúság volt bennem a másik érzés olvasás közben. Sacks doktornak ez a könyve több évtizeddel ezelőtt jelent meg, a leírt esetek tehát még annál is régebbiek. Döbbenet, hogy nálunk azóta sem tart még itt sem a neurológia-pszichiátria tudománya, ugyanakkor a társadalom sem sokat változott a betegek és a másképp működők megítélésében.

Csilla‿ P>!
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

Amennyire vicces a könyv címe, annyira nem vicces a tartalma. Oliver Sachs neurológus esettörténeteiből megtudhatjuk ( nyilván a teljesség igény nélkül ), hogy milyen hihetetlen neurológiai betegségek is léteznek. Itt nem a betegségek leírására helyezte Dr. Sachs a hangsúlyt, hanem arra, hogy betegei hogyan élték meg a pszichés betegségeiket.
Egy kis „szakmaiságtól” eltekintve, szerintem laikusok számára is teljesen érthető a könyv.
Megtanít bennünket arra, hogy egy kicsit empatikusabbak , megértőbbek legyünk a pszichésen sérült emberekkel.
Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akiket érdekel, hogy az agyunknak akárcsak a legkisebb difije is milyen változásokat okozhat életünkben.

2 hozzászólás
Röfipingvin P>!
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

Mindenképpen érdekes, és nemcsak azoknak, akik neurológiával, pszichiátriával vagy pszichológiával foglalkoznak. Vagy netán gyógypedagógusok, mint jómagam.
Egy csokor esetleírás, mindegyik más és más területét érinti az agynak és más-más kezelési módot igényel, és természetesen más-más utat jár be. És az orvosi szemszög mellett megjelenik a társadalmi is, ami legalább annyira izgalmas. Arról már nem is beszélve, hogy a szerző egész érzékenyen tud pácienseiről írni. A könyv lapjain keresztül egy igazán segíteni akaró orvos köszön vissza. Legalábbis nekem mindenképpen.
Amit sajnálok kicsit, hogy az utolsó részben – Az egyszerű lelkek világa – pongyola lett helyenként a megfogalmazás, bizonyos fogyatékosságoknak a megnevezése és leírása. Valahogy a gyógypedagógia hiányzott a dologból. Félre értés ne essék: jól tudom, hogy Sacks mivel foglalkozik, ahogy azt is, hogy ez nem egy BGGYK-s tankönyv vagy jegyzet, de egy picit nagyobb érzékeltetés szerintem simán elférhetett volna.
És igen, tudom, hogy az orvostudomány még mindig a mental retardation – magyarul a „csodálatos” szellemi fogyatékos – kifejezést használja, de én ettől sikítófrászt kapok. nyavalygás befejezve

4 hozzászólás
Khimaira>!
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

Ebből kedvenc könyv lett nagyon gyorsan. Az Oliver Sacks által közreadott esetek, történetek önmagukban is lebilincselően érdekesek lennének: mintha csak egy-egy novellát olvasna az ember – mindehhez hozzájön Sacks lenyűgöző stilusa, amely igazán életteltelivé teszi ezt a könyvet.
Maga az ideggyógyász professzor az orvos platóni archetípusa, olyan „gyógyító”, amilyennek minden orvost szeretnénk tudni – a betegségek mögé néz, mindig az embert keresi. Nagyon meghatóak az esetleírások és az a kiváncsiság, empátia, amivel a doktor kezeli őket.
Magukról az emberekről is sokat tudhatunk meg a könyvből – hogyan „változhatnak meg” bizonyos funkciók az agyban (túlműködés, vagy alulműködés), és hogyan változnak meg ettől az emberek – nem feltétlenül lesznek „fogyatékosok” legfeljebb azoknak a szemében, akik a sablonok és előtíéletek foglyai. Ezek az emberek máshogy kezdenek működni, másmilyenek lesznek, nem az szerez nekik örömet, ami a normálisaknak, de esetlegesen szert tesznek olyan új képességekre, amik meg a hétköznapi embereknek nem adatnak meg (új fajta vizuális felfogóképesség, memória; számokban való gondolkodás, zene élvezetének különleges képessége, sőt a számoknak egyfajta „zenei átérzése”! stb.). Sacks rámutat ezekre, és az ember olvasás közben egészen átitatódik ezeknek a különleges embereknek a világával. A könyv a varázsa abban rejlik, hogy az olvasó „beléphet” ebbe a hol csodálatos, hol borzongató világba, megsejtheti a saját „deficitjeit” és különleges képességeit.
Összeségében a könyv lehetne nagyon lehangoló – de nem az! Az élni akarás, a fejlődés felülkerekedik a tragikumon, a megrázó történetek gerincét doktor példamutató hozzállása adja: az empátia, az átlényegülés és a hozzáértés különleges keverékét hordozza, amely rengeteg olyan beteget mozdított ki a holtpontról a gyógyulás irányába, akiről előtte már mások lemondtak.

Ezt a könyvet bárkinek tudom ajánlani, nem kell hozzá pszichológiai érdeklődés, ezek a történetek bárkit magukkal tudnak ragadni.

Az íróról még annyit, hogy a nagy sikerű Ébredések című film (Robert de Niro, Robin Williams) az ő könyvén alapszik, ezen kívül még 8 könyve jelent meg 22 nyelven – sikere töretlen.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

esőember>!

Az ember csak akkor jön rá, hogy egész élete emlékekből áll, amikor elkezdi elveszíteni az emlékeit, akárha pillanatokra is. Emlékek nélkül nem élet az élet…
Emlékezetünk fűzi össze a bennünk meglevő dolgokat, emlékezetünk határozza meg az értelmünket, a cselekedeteinket, az érzelmeinket.
Emlékezet nélkül nem létezünk…

42. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlék · emlékezet
2 hozzászólás
Kkatja P>!

    Útban dr. P. háza felé megálltam egy virágboltnál, és vettem egy rikító vörös rózsát, amelyet a gomblyukamba tűztem. A lakásába érve kivettem a rózsát, és átnyújtottam dr. P.-nek. Úgy vette a kezébe, mint egy botanikus vagy morfológus valami különleges növényfajtát, nem pedig úgy, mint aki virágot kap ajándékba.
     – Körülbelül húsz centiméter hosszú – állapította meg. – Kürtősen csavart vörös forma, egyenes zöld toldalékkal.
     – Helyes – feleltem bátorítóan. – És maga szerint mi lehet ez, dr. P.?
     – Nem könnyű megmondani. – Zavartnak látszott. Nincs meg benne a Platón-féle téridomok szimmetriája, bár elképzelhető, hogy saját, magasabb rendű szimmetriával rendelkezik… Ez valószínűleg egy virág.
     – Valószínűleg? – kérdeztem vissza.
     – Valószínűleg. – mondta újra.
     – Szagolja meg – javasoltam. Kissé megrökönyödött, mintha arra kértem volna, szagoljon meg egy magasabb rendű szimmetriát. De udvariasan eleget tett a kérésemnek, és orrához emelte a rózsát. Akkor hirtelen felélénkült.
     – Csodálatos! – kiáltotta. – Egy korai rózsa. Micsoda mennyei illat! – lelkendezett, és dúdolni kezdte A rózsa, a gerle című dalt. Úgy tűnt, hogy szaglás útján képes érzékelni a valóságot, csak látás útján nem.

29-30. oldal Deficitek: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét (Park, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: virág
Kkatja P>!

    Ami velük történt, emlékeztet valamelyest arra a kezelésre, amely Nadiára, a tüneményes rajztehetséggel megáldott autista gyerekre méretett. Ő szintén annak a terápiás előírásnak lett az áldozata, amely szerint „meg kell találni a benne rejlő, más irányú lehetőségek maximalizálásának módját”. A végeredmény az lett, hogy Nadia elkezdett beszélni – és nem rajzolt soha többé. Nigel Dennis megjegyzi: „Itt állunk egy zsenivel, akiből kivonták a zsenialitást, és akinek nem maradt semmije, csak a mindenre kiterjedő fogyatékossága. Mégis, hogyan kellene vélekednünk egy ilyen különös gyógymódról?”

289. oldal Az ikrek

Kapcsolódó szócikkek: autizmus · gyógyítás · zsenialitás
Bea_Könyvutca P>!

A klasszikus mesékben archetipikus alakok jelennek meg: hősök, áldozatok, mártírok, harcosok. A neurológiai betegek egy személyben testesítik meg mindet – sőt, a saját történetükön belül még valami mást is…. Az én szememben utazók ők, akik fantasztikus világokat tárnak föl – olyan világokat, amelyekről máskülönben tudomásunk vagy elképzelésünk sem lenne.

Chöpp P>!

    Bármekkora legyen is az ember IQ-ja, a lélek „harmóniákból építkezik”…

284. oldal, Az ikrek

Kapcsolódó szócikkek: harmónia · lélek
Kkatja P>!

    Jimmie tudatában is volt meg nem is az őt ért tragikus veszteségnek, pontosabban önmaga elvesztésének. (Ha valaki elveszti az egyik lábát vagy szemét, felfogja, hogy elvesztett egy lábat vagy egy szemet. De ha valaki a saját énjét – tehát önmagát – veszti el, azt nem tudja felfogni, hiszen aki felfoghatná, nincs többé.)

59. oldal Deficitek: Az elveszett tengerész (Park, 2015)

liivia>!

Mindegyre az amnézia szakadékai tátongtak alatta, ám ő folyamatos konfabulációval és mindenféle kitalációval fürgén áthidalta mindet. Számára persze mindez nem fikció volt, hanem az, ahogyan a világot éppen látta vagy értelmezte. Annak gyökeres, szakadatlan változását, összefüggés-nélküliségét egyetlen pillanatig sem volt képes elviselni vagy tudomásul venni – ehelyett Mr. Thompson öntudatlanul egyfajta furcsa, hagymázas kvázi-koherenciát próbált teremteni szünet nélkül adagolt villámgyors kitalációival, melyek egy túlimprovizált világot hoztak létre körülötte…
Minden ember egyedülálló narratíva, amely folyamatosan és öntudatlanul épül benne, általa – a percepciói, az érzelmei, a gondolatai, a tettei és nem utolsó sorban a szóbeli megnyilvánulásai és történetei által. Biológiai, fiziológiai értelemben nem sokban különbözünk egymástól; ám történeti szempontból – mint narratívák – mindannyian egyediek vagyunk. Ahhoz, hogy önmagunk lehessünk, uralni kell magunkat – birtokolni vagy szükség esetén visszaszerezni az élettörténetünket. Össze kell „állítanunk” magunkat, a saját belső drámánkat vagy narratívánkat. Erre a folyamatos belső narratívára minden embernek szüksége van, ha meg akarja őrizni önálló énjét és identitását.
Talán ez a narratív szükséglet magyarázza Mr. Thompson bőbeszédűségét és mesélési kényszerét. Mivel meg van fosztva a csöndes belső narratíva folytonosságától, egyfajta mesélési őrület vagy mitománia vesz rajta erőt, mely történetek és fikciók végeláthatatlan sorát hozza létre. Képtelen fenntartani egy valódi narratívát vagy állandóságot, képtelen megőrizni egy igazi belső világot, ezért tömegével alkotja a hamis folytonossággal kecsegtető álnarratívákat, a pszeudoemberekkel és fantomokkal benépesített pszeudovilágokat.

155-157. oldal, Túlműködések - Ki lehet az? (Park, 2004)

Khimaira>!

Az autizmust valaha gyerekkori skizofréniának tartották, de tünettani értelemben épp az ellenkezője az igaz. A skizofrén szinte mindig a külső „befolyást” kifogásolja: ő maga passzív, őt manipulálják, ő nem lehet saját maga. Az autista épp a befolyás hiányára, a teljes elszigeteltségre panaszkodna – ha panaszkodna egyáltalán. […] Mert bár a többiekhez, a társadalomhoz és a kultúrához fűződő „horizontális” kapcsolatok elvesznek, létezhetnek más, létfontosságú és felerősödött „vertikális” kapcsolódások: olyan közvetlen összeköttetés a természettel, a valósággal, amely érintetlen, minden befolyástól, közvetítéstől mentes. E „vertikális” kapcsolat megléte Josénál nagyon szembeötlő; ebből fakad észleléseinek és rajzainak a kétértelműség vagy a bizonytalanság leghalványabb árnyékát nélkülöző, átható közvetlensége, abszolút tisztasága, a benne lévő, mások által nem befolyásolt, sziklaszilárd erő.
Ezzel eljutottunk utolsó kérdésünkhöz: vajon van-e „helye” a világban egy olyan embernek, aki olyan, mint egy sziget, akit nem lehet szocializálni és a szárazföldhöz kapcsolni? Képes-e a „szárazföld” otthont adni, helyet szorítani annak, aki kilóg a sorból?

315. oldal (Az autista művész)

Kapcsolódó szócikkek: skizofrénia
3 hozzászólás
Kkatja P>!

A dolgoknak számunkra leglényegesebb vonatkozásait elrejti előlünk egyszerűségük és ismerősségük. (Az ember épp azért nem veszi észre ezeket, mert ott vannak a szeme előtt.) Rá sem döbbentünk, mi is vizsgálódásunk tulajdonképpeni alapja.
WITTGENSTEIN

69. oldal Deficitek: A testét vesztett hölgy (Park, 2015)

DaTa>!

– Hányat írunk most, Mr. G.? – kérdeztem, igyekezve zavaromat könnyed hangvételemmel palástolni.
– 1945-öt, ember. Miért, mit akar ezzel? – Tovább magyarázott: – Megnyertük a háborút, Roosevelt halott, Truman kezében a kormányrúd. Nagyszerű idők várnak ránk.
– És maga, Jimmie, hány éves?
Ezen fura mód elgondolkozott egy kicsit, mintha számolna.
– Hát azt hiszem, tizenkilenc, doki. Húsz leszek jövőre.
Látva magam előtt ezt az ősz hajú embert, olyan ösztönös reakcióm támadt, amelyet sosem fogok megbocsátani magamnak – a legnagyobb kegyetlenség volt részemről, pontosabban az lett volna, ha Jimmie bármire is képes emlékezni a történtekből.
– Nézze – mondtam, és elétartottam egy tükröt. – Nézzen a tükörbe, és mondja meg, mit lát. Tényleg egy tizenkilenc éves fiú néz vissza magára?
Hirtelen hamuszürke lett az arca, és megragadta a szék két oldalát. – Jézus isten – suttogta. – Jézusom, mi folyik itt? Mi történt velem? Rémálom ez, vagy micsoda? Valami rossz vicc? Megőrültem? – kérdezte kétségbeesetten.

44. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Douwe Draaisma: Kizökkent elmék
Máté Gábor: A test lázadása
Viktor E. Frankl: Mégis mondj igent az életre! / Logoterápia dióhéjban
Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!
Suzanne O'Sullivan: Rejtélyes betegségek
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka
Kovács Norbert: Amit a Parkinson-kórról tudni érdemes
Brezvai Edit (szerk.): Az orvoslás története
Csabai Márta: Tünetvándorlás – A hisztériától a krónikus fáradtságig
Norman Doidge: Hogyan gyógyul az agy?