Lássuk, mi a helyzet ezzel a könyvvel.
Sajnálatomra, rövidebbre sikeredett, mint az előzmény, ami azért is fájó, mert a Holdárnyékban is ugyanolyan kis alakú és ugyanolyan nagy betűkkel van nyomtatva.
De nézzük, magát a történetet:
Meg kell mondanom, hogy egy fokkal jobban tetszett az első kötetnél, mégsem tudok neki több csillagot adni az előzőnél. Mert annyival azért nem volt jobb.
David ebben a kötetben magányosan él valahol fent északon a tundrán, ahol csak az állatok a társai és a hideg, fagyos idő. Ugyanitt él Herceg, a farkas, aki eleinte vadászni akar rá, végül tisztelni kezdi a férfit és egy különleges, misztikus kapcsolat alakul ki közöttük.
Marv már nem rendőr: eldönti, hogy végre ideje bosszút állnia annyi év után és ehhez Davidet akarja felhasználni. A két ősi barát újra találkozik. Aztán… nos ezt már nem árulom el.
Azt viszont igen, hogy kifejezetten szerettem a tájleírásokat és a Herceg valamint Ezüst szemszögéből íródott részeket. Igazán jól sikerültek. Egy kicsit Fekete Istvánt juttatta eszembe, hogy az állatfajoknak megvolt a saját állati elnevezése: horkagyar vagy óriásszarv.
A történet végkimentele annyira nem lepett meg, viszont itt is dühített, hogy a könyv rövidsége miatt, nagyon sok dolog nem lett kifejtve: hogy került a náci a sivatagba? Mi a fene történt ott igazából? És utána, hogy a fenébe kerültek a tundrára? És, miért nem tűnt fel senkinek, hogy egyáltalán ott vannak? És már megint a fő kérdés: a kariotiak. Mi lett a többiekkel? És még sorolhatnám mindazokat a dolgokat, amelyek foglalkoztattak végig a könyv során és amelyekre nem kaptam választ. Értem én, hogy ott a misztikus címke a könyvön, de nem attól lesz az, hogy nem tudjuk meg a lényeges dolgokat.
Sajnos itt is megjelent az első kötet összes hibája, amit itt már nem tudtam annyira sem tolerálni, mint az Acélba zárt múltnál.
Főleg a logikai hibákat nem. Egyszer 13 évvel vagyunk az előző események után, alig pár oldallal később, már csak 9 évvel. Nem mindegy azért. Ráadásul, mintha az író időnként elfelejtette volna, hogy is írta korábban a dolgokat, mert volt itt horkagyar és Horkagyar, míg a vadkan nagybetűvel, ahol nem kellene, Maria és Mária és még sorolhatnám. Volt pár szájbarágós leírás is, ami mintha csak oldalkitöltés lenne.
Plusz pont viszont, hogy ebben a kötetben sokkal jobban sikerültek az idősík és szemszög váltások, mint az elsőben. Többnyire. :)
Még egyszer köszönöm, hogy lehetőségem volt elolvasni őket. Nem mondom, hogy nem próbálkozom be újra az író könyveivel, amennyiben lesznek újak. :)
Apropó! A borító viszont gönyörű! Odavagyok érte. :))