A ​jázminok mindig nyílnak 7 csillagozás

Oliver Friggieri: A jázminok mindig nyílnak

Oliver ​Friggieri „A jázminok mindig nyílnak” című kötetének története a szerző emlékein alapul, mely emlékeit a képzeletével kapcsolja össze, illetve egészíti ki. A fókuszban egy család kicsiny világa jelenik meg az ötvenes évek Máltáján, egészen pontosan a Floriána szomszédságában lévő Balzunettán, ahol a szerző gyermekkorát töltötte. A regény néhány szereplője egy korábbi novelláskötetben is feltűnik: a zsákos ember, Koránta, a kiközösített kisfiú, ami azt mutatja, hogy ezeket a karaktereket az emlékeiből idézi meg.
Oliver Friggierinél az emlékezés azonban több mint egyszerű nosztalgiázás, történeteit, mint örökséget adja át az olvasóknak, akik közül talán néhányan ugyanezt az életstílust osztották az ötvenes években, bár eltérő földrajzi helyeken. A történeteit is ennek rendeli alá: a környezet, az emberek jellemrajza, a helyzetek az emlékezetéből érkeznek, melyet képzeletszülte párbeszédek, és a párbeszédeket kísérő mozdulatrajzok tesznek hitelessé és pontossá.
(tovább)

Eredeti cím: Ġiżimin li Qatt ma Jiftaħ

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Bába, Szeged, 2009
234 oldal · ISBN: 9789639881563 · Fordította: Boda Magdolna

Enciklopédia 4


Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

GTM P>!
Oliver Friggieri: A jázminok mindig nyílnak

Meddig cipeljük magunkkal gyermekkori traumáinkat? Le tudjuk tenni őket még időben, vagy akarva akaratlan átörökítjük saját gyermekeinknek? Valóban hetedíziglen öröklik az utódok, vagy meg lehet szakítani a láncolatot? Oliver Friggieri szerint van rá remény. Szép példát mutat rá ebben a könyvben.

Adott két sebzett lélek. Megvetett, kirekesztett gyermeklét után egymásba kapaszkodva igyekeznek szeretetteli családot biztosítani egymásnak és gyermeküknek. Óvó figyelemmel nevelgetik a fiút egy kisvárosba zárt közösség szigorú vallási normái és meglehetősen bigott erkölcsei szerint. De az élettől magától nem védhetjük meg a gyermekeket, sem annak örömeitől, sem a fájdalmától.

Sokáig hittem azt, hogy gyengébb pontot adok a könyvre. Soha ilyen nyomasztó olvasmányélményem nem volt: a gyász megélése gyerekfejjel, amikor meg kellene érteni az érthetetlent, felfogni a felfoghatatlant. Ráadásul egyedül. Mert valami rosszul értelmezett féltés okán a felnőttek egyedül hagyják ezt a kisfiút. Nem kap segítséget félelmeinek feldolgozásához. Mint ahogy később sem kap választ kérdéseire. Tabu a születés/szülés épp úgy, mint a szerelem. Nem gyereknek való téma. Kitérnek a kérdései elől, vagy dajkamesékkel traktálják.
Együtt szenvedtem ezzel a gyermekkel, akinek élet és halál minden kérdésével magának kell megbirkóznia.
Pedig az apa és az anya egyaránt szeretettel fordul a felé, vergődnek ők is, látva vagy inkább megérezve a gyerek problémáit. De nem tudnak boldogulni vele mindaddig, míg túl nem lépnek a gyermekkorból magukkal hozott elvárásokon, és el nem kezdik saját traumáikat feldolgozni.

Kezdetben taszított a szöveg, zavart a végtelen naiv látásmódja. Nem mindig a gyermek nézőpontja érvényesül, az elbeszélésmód azonban nem változik. Később azt vettem észre, hogy magával ragad. A gyermek gondolatait a kertről, virágokról, madarakról, az eső leírását mind élmény volt olvasni. És jó volt a végén a feloldás, még akkor is, ha talán túl rózsaszínre sikerült. Nem tudom miért, de hitelesnek éreztem. Vagy csak annak szeretném érezni.

Youditta>!
Oliver Friggieri: A jázminok mindig nyílnak

Toninu, egy máltai kisfiú, aki épp a miért? életszakaszában van, mindenre tudni szeretné a választ, ami az emberi létünkkel kapcsolatban áll: születésről, halálról, bűnről, betegségről, szerelemről, hitről.
A válaszokat nem igazán kapja meg, csak leegyszerűsítve, mesésítve és ezzel össze is lesz zavarva a kisfiú. Nem érti, hogy mi zajlik körülötte sokszor, mert szülei sok mindent nem árulnak el neki. Nem mondják el a szülők, mert a saját démonaikkal küzdenek, kapaszkodnak egy szebb életben, amit közösen hoztak létre, s a saját emlékeiket nem feldolgozva próbálják a gyermeket nevelni. De így burokban nevelés lesz, rengeteg elfojtással, titokkal, s Toninu bűnnek fogja azt is érezni, hogy emberi testet rajzol, vagy csókolózó embert lát. Az el nem mondott dolgok sokszor nem megóvnak, hanem félelmet keltenek a kisfiúban.

Toninu a saját gyermekkori énemet hívta elő, de valószínűleg mindannyiunkét, hisz ez is az író célja, mind ugyanilyen kíváncsian fordulunk a világ felé kisgyerekkènt, keressük a válaszokat. Keveredik még a mese és a valóság, mint ahogy Toninunál is.

A végére a szülők is belátják, hogy nem tarthatunk senkit ketrecben, hogy szembe kell nézni félelmeinkkel, elnyomott emlékeinkkel, mert nagyobb lavinát indít el a félelem, mint maga a fájdalmas igazság.

Toninu nagyon kedves kissrác, és nagyon jó könyv ez akkor is, ha 90%-ban kesernyés, mint édes.
És bizony Máltán nem a gólya, hanem a hajó hozza a gyerekeket.

kolika>!
Oliver Friggieri: A jázminok mindig nyílnak

Kérdez a gyermek. Kérdez, mert felfedezi a körülötte levő világot, egyre jobban rácsodálkozik az ismeretlenre. A kérdésekre válaszolni kell. S bizony – a szülők már tapasztalhatták- sok esetben nem is könnyű válaszolni, de nem jó út az sem, hogy eltereljük a figyelmét, vagy kitérő választ adunk. Ugyanakkor azt sem díjazom, ha valaki egy a valóságtól teljesen elrugaszkodó mesét költ. A mesélésnek is meg van a maga ideje.
Toninu esetében is jó lett volna, ha figyelembe veszik a szülők ezt. Nem bonyolult magyarázkodást, szégyenlős elhallgatást, hanem érthető választ kapott volna a sorjázó miértjeire. Ezek után nem lehet csodálkozni, ha a gyerek furcsának, helyén nem valónak vél ártatlan, de addig nem látott mozdulatokat, pillanatokat.
A könyv olvastával egyre inkább rájövünk, hogy miért is nem képesek a szülők beszélni. Mert nem tudnak túlemelkedni saját múltjukon, félnek, hogy a múltjuk utolérni őket, s azt hiszik, hogy az elhallgatás teheti szebbé a jelenüket. Az tetszett, hogy a végén csak elkezdődik valamiféle kommunikáció.

Georgina77 P>!
Oliver Friggieri: A jázminok mindig nyílnak

Nekem tetszik ez a látszólag keveset mondás, miközben lélekmélységek tárulnak fel. Tetszik a stílus: az a hömpölygés, amilyen a borítón a végtelenkék tenger. Kedves az egész, olvasó elé tárt családi élet. Már korábban is érdekesnek találtam azt, amikor kisgyermek szemszögén keresztül láthatjuk a világot. Itt is kicsit így van. Érdekes visszanyúlni saját gyermekkorunkba, visszapillantva megérteni az akkori kis világunkat. Talán ezeken át az akkori magunkat is kicsit jobban el tudjuk fogadni. Illetve mondom ezt magamra vonatkoztatva. Talán most eshetnek le tantuszok, amiket akkor érthetetlennek, elfogadhatatlannak, életből kilógónak tituláltam. Szeretem ezt a napfényes, hűs tengeri szellős, természetbarát regénykörnyezetet. Szeretem ezt a szívhez szóló, óvó gyermeknevelést, léptek egyengetését.

Gólyanéni>!
Oliver Friggieri: A jázminok mindig nyílnak

Szeretek olyan köteteket, útleírásokat vagy élettörténeteket olvasni, melyek helyszínén vagy jártam már, vagy nagyon szeretném meglátogatni. Ez a kötet is azért került a látókörömbe, mert Máltával szerettem volna ismerkedni.
Részben sikerült, részben nem. A cselekmény vezérszála (a felnőtté válás mérföldkövei ) nem kötött le annyira, hogy magasztaljam a könyvet. Jó volt, érdekes volt, kíváncsian vártam, hogy mi történik a főszereplő kisfiúval, valahogy mégis hiányérzetem támadt. Talán kicsit jobban ki lehetett volna fejteni a lélek változásait. A történethez társuló, „mellékes” adalékok viszont vonzottak. Érdekes volt, hogy miként járta a máltai utcákat a pék, hogyan gyászoltak, hogy zajlott egy-egy iskolai nap, milyen volt a kikötői negyed…
/Nagyon zavaró momentumai voltak az olvasásomnak a szedési vagy fordítási hibák. Nem tudtam eldönteni, hogy melyiket nem sikerült tisztességesen elvégezni, de számtalanszor megakasztott és ezzel a történetből kizökkentett egy-egy ilyen szó vagy mondat. Nem szoktam kukacoskodni, árgus szemmel hibákat keresni, de itt annyi baki volt, amely már tényleg az olvasás élményét „bántotta”./

encus625 P>!
Oliver Friggieri: A jázminok mindig nyílnak

Hosszú, elnyújtott olvasás volt, mert a könyv felénél kb. megakadtam az olvasásban. Az elején nagy lendülettel kezdtem neki, aztán egyre kevésbé csúszott a végére.
A szülők nagyon furcsák voltak, nem értettem miért nem beszélnek a gyerekkel bizonyos dolgokról. Titkolózás, sejtetés volt csak, mellette pedig a gyerek igényelte volna egyre inkább a kommunikációt. A kérdései teljesen természetesek voltak a korához képest. Aztán kiderült néhány múltban történt esemény, ami okozhatta ezeket: a szülők még mindig régi sérelmeket hurcolnak magukkal és képtelenek ezeket levetkőzni. A végére valami felolvad, de nem teljesen.
Nem voltam most vevő erre sajnos, lehet hogy csak rosszkor került a kezembe? Ez már sosem derül ki… Bár elég sokat eszembe jutott a könyv az utóbbi időben, lehet hogy mégiscsak elérte a kellő hatást?

>!
Bába, Szeged, 2009
234 oldal · ISBN: 9789639881563 · Fordította: Boda Magdolna

Népszerű idézetek

encus625 P>!

Az egyet nem értés olyan, mint a vihar, de vihar után mindig kisüt a nap.

100. oldal

Gólyanéni>!

Mindenkinek van egy tündérmeséje, és minél öregebbek vagyunk, annál nagyobb szükségünk van rá.

235. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mese
GTM P>!

A szeretet már benned van születéskor, aztán ha neveled, ápolod, gondozod, növekedni fog.

139. oldal

Gólyanéni>!

…aki olyan szépen tudja megfogalmazni a világot, a jót és a kevésbé jót is, és aki az életét abban az álomban éli, hogy jobb állapotban hagyja majd el a világot, mint ahogyan találta.

16. oldal

Gólyanéni>!

– Az életben sok dolog van, ami nem igazságos, de attól még van, és együtt kell élni vele.
– De a tanárok vizsgáztatnak, és ha ők úgy akarnák, el is törölhetnék.
– Ha a tanárok nem vizsgáztatnának, attól még lenne vizsga, a természet adna vizsgákat. Az élet tele van vizsgával, tanulással, valójában az élet csak vizsgákkal van teli. Maga az élet is egy vizsga.
– Úgy érted, hogy amikor befejezzük az iskolát, akkor is lesznek vizsgáink?
– Amikor elvégzed az iskolát, megszabadulsz ugyan a tanárok vizsgáitól, de akkor kezdődnek csak az élet igazi vizsgái.
– Nehezebbek vagy könnyebbek azok a vizsgák, apu? – kérdezte Toninu anélkül, hogy világosan értette volna apja szavait.
– Nehezebbek, sokkal nehezebbek. És amikor megbuksz, nem mindenki veszi észre, és amikor átmégy, nem mindenki fog gratulálni. Lehet, hogy akkor buksz meg, amikor legkeményebben készülsz, és lehet, hogy átmégy, amikor egyáltalán nem készülsz.
– Hogy érted ezt?
– Majd később megérted. Most csak azokra készülj, amik az iskolában vannak, hogy azokon biztosan átmenj. Sose veszítsd el a szíved! Ha tanulsz, és mégis megbuksz, állj oda a tükör elé és mond: Jó vagyok! Én minden tőlem telhetőt megtettem…
– Az élet vizsgái, umm, miért vannak… Azok nem mutatják meg, hogy mennyit tudsz, hanem, hogy mennyit bírsz. Nehezek, érzed majd a súlyukat a válladon, de legtöbbjük inkább a szíved terheli. Tudod miért mondom ezt neked? Ha nagy leszel és elbuknál, szedd össze magad és menj tovább.

176-177. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · igazság · vizsga
GTM P>!

Talán túl korán volt, hogy megértse a saját érzéseit. Ezt sosem tanították az iskolában, mert az élet vizsgáit nem tanítja az iskola. Talán a szerelem olyan virág, amiről az anyja azt mondta „virág, ami nem hervad el”. Az apja és az anyja ugyanígy szerethetik egymást, gondolta, bár anyja valójába a jázmint szerette a legjobban.

194. oldal

GTM P>!

Minden, ami az életben van, az egész létezés, nem önmagáért való.

160. oldal

egyszerű_teremtés>!

Nem ismertek másfajta életet, nem is vágytak másfélére, és ez volt a boldogság receptje.

egyszerű_teremtés>!

– Mr. Cortis majdnem sírt, amikor elszédült és azonnal leült. Azt mondta, nem érti, hogy a Föld miért nem szédül el az örökös forgásban, hiszen ő csak néhányat fordult, mégis elszédült. Könnyekkel a szemében azt mondta, hogy még nem érthetjük, hogy mi történt vele, de néhány év múlva magunktól is rájövünk.
– Mi mást kell még megértenetek azon kívül, hogy a Föld körbe forog?
– Ha jól értettem, azt, hogy majd érteni fogom, miért szédülünk bele az élet kavargásába. A szédület azt jelenti, hogy mindenki szenved az élete alatt. Ezt tanultam a könnyes szemeiből, bár tudtam, nem nagyon szeretné, ha észrevennénk a könnyeit. Úgy látszott, mintha azt akarná mondani, ma még nem tudjuk, mi ez, de ha felnövünk, mindent érteni fogunk magunktól.


Hasonló könyvek címkék alapján

Boda Magdolna (szerk.): Máltai népmesék
Liza Galea – M. A. Murray: Máltai népmesék
Clare Azzopardi: Pár női név
Váncsa István: Lakoma
George Camilleri: Legendák Gozo szigetéről
United in Diversity
Passuth László: Medúzafej
Carole Chester: Málta és Gozo
Bajomi-Lázár Dávid – Simek Zuzana: Málta
Papp Árpád (szerk.): Ezer arc, egy álarc mögött