Testvériség (Assassin's Creed 2.) 83% 201 csillagozás

„I climb and clamber
Cloaked in dark
Pools of crimson sin
On swollen throats I leave my mark”

Hihetetlen!
Még sosem olvastam olyan sorozatot, amelyben ennyire érezhető volt egy karakter fejlődése. Ezio az előző könyvben hamar felnőtt és tizenhétéves elkényeztetettből meggondolatlan huszonéves lett, majd munkamániás harmincas. Itt viszont végre egy érett negyvenes férfivá vált, aki bölcs lett, meggondolt, élettapasztalt. Megtanulta végre mi a fontos az életben és nem megy egyből fejjel előre a falnak, hanem kikérte mások véleményét is.
Az előző link értékelésemre is referálva: Ezio kapcsolatai is megváltoztak (érettebben állt hozzájuk) és nagyon sajnáltam, hogy nem volt szerencsés bennük.

Ez volt az egyik ok amiért szerettem a könyvet! Az ismert szereplők itt is megjelentek (Leonardo és Róka örök kedvenc marad) és bár többnyire ők is változtak az évek során, azért Ezio tette meg a legtöbb lépést felfelé, ami realisztikusabbá tette a regényt. Hiszen mindenki fejlődik! Ezzel az előző kötetet is feljebb tolta a ranglétrán, mert sokszor visszaemlékezhet az olvasó, hogy milyen kis önfejű volt ő, most meg csak ámuldozni lehet, hogy mennyire megkomolyodott! De azért persze megmaradtak a fő jellemvonásai, amiért Eziot nem lehet nem szeretni!

Maga a könyv cselekménye is komolyabb hangvételű lett, kevesebb humorral, azonban hozta a várt színvonalat, az izgalmakat és a történéseket. Külön tetszett az is, hogy nem voltak fölösleges kitérések, mint a legtöbb AC könyvben szokott lenni, hanem a lényegre törekedett, így minden ember, minden célpont hozzátett a könyvhöz. off

Végezetül még kitérnék a történet főgonoszára Cesare Borgia-ra. Nem az volt, mint a legtöbb könyvben, hogy ott a tényleges ellenség és az írók oldalakat zengenek róla, de maga a cselekményben nem mutatkozik meg – mint egy hangos kutya, aki harapni nem tud! Hanem éppen ellenkezőleg! Tátott szájjal olvastam, hogy megjelent a tettek mezején és jól odacsapott, méltó ellenfélként! spoiler csata az számomra nagyon durván sikerült, nagyon jól meg lett írva! Annyira a szemeim előtt voltak a történések, akkora durranás volt, hogy egyik kedvenc történetemmé vált az az ostrom!

Így méltó folytatás volt! (A sok név miatt ajánlom egyből a Oliver Bowden: Assassin's Creed – Reneszánsz után olvasni!)
Ajánlom nagyon ezt a könyvet is!

Teljesen tanácstalan vagyok ezzel a sorozattal. Ez a rész jobb volt, mint az előző, nagyon olvastatja magát, mert pörög a sztori, és tudom, hogy nem minden rész szól ugyanerről a gárdáról. De ez az író valahogy nagyon fura… Az előző részhez írt hiányosságok ugyanúgy itt vannak. Még mindig alig van leíró rész, és Ezio még mindig zavaróan egy terminátor.
Istenem, 46 évesen legyen már megerőltető egy embernek, ha falat mászik, tetőkön mászik, és mindig legalább 4-5 ellenféllel küzd egyszerre.
De minden lepereg. Ez annyira idegesít. Meg már bocs… De ha körülállnak 5-en, és egyszerre akarnak agyonszúrkálni, akkor hogy?! jön ki ebből egyáltalán élve, nemhogy kb sérülés nélkül.
A realitás teljes hiánya nekem ez a sztori is.
Egy-két orgyilos nyilván minden esetben nyertesen jön ki lőfegyverrel felfegyverzett egész csapatok ellen, sosem kell visszavonulni.
De annyira pörög a történet, annyi a csata, hogy egy percet sem unatkozhatunk.
De mégis, mint az első részben, túl könnyen döntögették itt meg a gonoszok hatalmát.
Kivéve, hogy jaj! spoiler Ez szinte már groteszk volt.
A másik… Néha annyira azt érzem, hogy annyival jobb gonosz lennék néhány hidegvérű, hatalommániás gyilkosnál, holott nincs erre hajlamom, hogy az már zavarbaejtő.
Most komolyan, én, ha lenne lehetőségem megöl(et)ni az ilyen hatalmas ellenségem, addig nem sétálnék el, amíg nem adják a fejét a kezembe, és nem látom a tetemet… Itt spoiler
Nyilván ettől van történet, de annyira logikátlan.
De ettől még pörgött, és elvoltam vele.. nem tudom mi legyen… Láttam, hogy a későbbiekben is vannak gondok az íróval. :/

Nem tudom, talán csak a hangulatom hiányzott egy ilyen könyvhöz, de ez most nem igazán jött be. Sokszor eluntam magam olvasás közben. Amik az első részben még tetszettek is, itt zavartak. Túl játékszerű, túl könnyen megoldódott minden probléma. És legfőképpen túl száraz volt, semmi érzelem nem volt benne a bosszúvágyon kívül, és azt is csak mondogatták. Bár volt benne egy olyan vicc, amin még mindig röhögök, ha eszembe jut. :D

A Testvériségben minden benne van amit az elsőből hiányoltam, Oliver Bowden sokat fejlődött és a 2. kötet történetét nagyon jól megírta. Jellemábrázolás is kiváló. Jól meglehet ismerni Ezio gondolatait, érzéseit, töprengéseit, vívódásait, ezek hatására nagyon megkedveltem őt. Kételyekkel küzd, félelmekkel, nem tudja kiben bízhat, hibákat követ el. Amikor Ezio Caterina Sforzára gondol, mindig összeszorul a szíve, én ilyenkor mindig átéreztem a szomorúságát.
Összeesküvés, bosszú, árulás, barátságok, titkok jellemzik ezt a könyvet. Letehetetlen, izgalmakban és fordulatokban gazdag. Nálam ez a könyv benne van 2011 legjobb 5 könyve között, egy percig sem unatkoztam olvasás közben.

Ha választanom kéne, hogy ki a jobb és szerethetőbb orgyilkos , Kylar, vagy Ezio, nálam toronymagasan az utóbbi nyerne.

Bővebben:
http://elhaym.wordpress.com/2012/02/07/oliver-bowden-as…

Százszor jobb volt, mint az első rész. Talán azért mert más a történelmi környezet. Imádtam, nagyrészt azért mert betekintést nyerhettünk a rejtélyes Borgiák életébe. Nem tudom Rodrigo vagy Cesare a veszélyesebb de Lukrécia is megér jó pár misét. Pörgős, folyamatosan fenntartja az érdeklődést. A stílusa sok helyen hagy maga után kívánnivalót de a cselekmény mindenképpen ötös.

Határozott javulást véltem felfedezni az első részhez képest, bár most is van néhány észrevételem.
A köny első fejezete hosszú, részletes és szórakoztató. Aztán jön a második és a harmadik, amik viszont alig haladják meg az első rész (amúgy igen alacsony) szintjét.
Senki se számítson karakterfejlődésre, vagy érzelmekre, a könyv egyetlen előnye továbbra is hogy több-kevesebb sikerrel próbálja visszaadni a játék hangulatát.
Inkább ne, találsz jobbat.

Ezio elért, sőt túl is haladta a negyvenes éveit, és ez meglátszott a döntésein és a viselkedésén is, ami kifejezetten jót tett a cselekménynek. A könyvre is jellemző ez az érettség, már nem olyan estleges és sokkal gördülékenyebb a történetvezetés, mint az első könyvben. A dialógusok is sokkal élvezhetőbbek voltak. Talán a főszál volt kissé elnagyolt, de mivel egy hosszabb sorozat második kötetéről beszélünk, ez megbocsátható. Összességében egy izgalmas, kalandos, érdekfeszítő történet volt.
Mindenképpen folytatni fogom.

Ugyan még mindig erőteljesen érződik rajta, hogy egy számítógépes játékra épül, a „küldetés-alapú” felépítésből adódóan néhol fura párbeszédekkel találkozhat az olvasó, illetve a cselekmények összefűzése is hagy némi kívánnivalót maga után, de összességében jobban sikerült, mint az első rész. A történet pedig egészen érdekesen alakul, ha nem is minden esetben, de időnként képes feledtetni a fentebb említett hiányosságokat is.

Hozta azt a szintet, amire számítottam aka imádtam (:
Itt nem a karakterek kidolgozottságán vagy a leírásokon van a hangsúly, hanem a cselekményeken és az egyszerűségen.
Akármennyire is próbálok elvonatkoztatni a ténytől, hogy ez egy videójáték alapján készült, nem tudom kiverni a fejemből, hogy valaki nézte a gameplayt, és közben lefirkantotta, hogy mit is látott. De ettől lesz ez a könyv olyan jó, amilyen.
Könnyed olvasmány, ami tele van izgalmakkal. Sose unatkozik az olvasó, hiszen az unalmas részeket átugorják, a kevésbé izgi dolgokat egy fejezetben letudják, és végig fenn tartják az olvasó figyelmét azzal, hogy minden egyes oldalon érezhető a kaland, az izgalom, a pörgősség.
A cselekmény, a karakterek, a helyszínek, mind mind egy mestermű része, amit az Assassin's Creed játékokból már ismerhetünk. Rendkívül imádom, hogy ismert nevek bukkannak fel; olyan nagy nevek, mint Leonardo Da Vinci, Michelangeló, Machiavelli, a Borgiák… Sokszor eszembe jut, hogy többet is olvasnék ezekről az emberekről, az életükről; hogy megtudjam, vajon mennyi az igazság tartalma ezeknek a köteteknek. És pontosan tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így érez :)
Gyorsan olvasható, olvasmányos, mégis tele van akcióval. Egy 900 oldalas könyvet is meg lehetne tölteni Ezio és társai kalandjaival. Nagyon pozitív, hogy nem az érzelmekre akar hatni a könyv, hanem tényközlés szintjén mondja el a könyv jó és rossz híreit.
Mindenképpen végig fogom olvasni ezt a sorozatot. Gyönyörű pillanatok vannak ebben a könyvben, amitől nekem is kedvem támad háztetőkön ugrándozni, rejtett pengét szerelni az alkalomra és rossz fiúkra vadászni. Csodálatos világ – rendkívüli módon megírt mű.

Még mindig képes lekötni és örülök, hogy ez a rész kissé komolyabb hangvételűre sikerült, mint az első, annak ellenére, hogy az első részben szerettem a humoros jeleneteket.
A történet folytatódik, a karakterek változnak, egyre több a kockáztatnivalójuk. Ezio remek főszereplő alapanyag, én imádom őt. Leonardo szintén nagy kedvencem, valamint minden kis ember, akit maga köré gyűjt Ezio, az nagyon szimpatikus karakter.
Bár vannak a könyvnek hibái (semmi sem lehet tökéletes), biztos vagyok benne, hogy aki szereti az AC világát, az kedvelni fogja ezt a kötetet is.
Köszönöm, hogy olvashattam :)