Fekete ​lobogó (Assassin's Creed 6.) 87% 130 csillagozás

„YO-HO! YO-HO!
We row beneath the black flag
A rollickin' we go!
We own the sea & sky”

Imádom a kalózokat, és ennél jobb és történelmileg hihetőbb történetet még sosem olvastam!

Assassin's Creed IV: Black Flag az egyik kedvenc videójátékom. És miért? Pont a főszereplőért: Edward Kenway-ért, akinek bár megvannak a saját démonjai mégis próbál a helyes úton maradni.

Ez a könyv sem volt olyan, mint az összes többi történet, amiket már olvastam. A főszereplő egy igazi antihős, akinek bár voltak alkohol és önbecsülési problémái, mégis mindig kiállt az igazáért, harcolt a rosszak ellen és mindent megtett a céljaiért. Persze voltak rossz tulajdonságai, de tetszett, hogy ezzel tisztában volt. Edward egy fantasztikus karakter, nagyon jó humorérzékkel, ami mind a könyvet, mind a játékot nagyon feldobja!

Magát a könyvet egyből megkedveltem. Először is azért, mert úgy van írva, mintha egy levélből olvasnám, vagy maga Edward ülne előttem egy kocsmában és sok-sok vicces megjegyzéssel beszámolna kacifántos életéről. Tetszett, hogy kicsit sem volt benne finomkodás, voltak durva részek, mégis hangsúlyos volt a mondanivaló, ami az, hogy minden döntésünk komoly következménnyel járnak.

Nagyon összetett könyv, sok-sok cselekménnyel, rengeteg szerethető (vagy épp utálatos) szereplővel, mely megszólítja az olvasót. Azonban igen, voltak néhol lapos részek, de végeredményképpen elégedetten fejeztem be a könyvet. Abszolút kedvenc AC könyvem lett!

Bár a könyv összefoglalja az AC IV: Black Flag előzményét, maga a játék tömény leírását és az utózmányát – mégis bátran ajánlom minden kalózimádónak, az olyanoknak, akik szeretik a kincskeresést és akik szeretnének olyan könyvet kezükbe venni, ahol a főszereplő annyi emberi és mindennapi problémákkal küzd, hogy jó végre ilyet is olvasni.

Nem ez lett a kedvencem az AC szériából, de minden tekintetben üdítő élmény volt olvasni az öreg Kenway-ről.
Bevallom őszintén, nekem egy picit deja vum volt Edward személyét illetően. Mintha Jack Sparrow lenne, csak mégse olyan életúttal. De végső soron igen izgalmas élete volt, és borzasztó nagy jellemfejlődésen megy keresztül. A züllött kalózból végül egy asszaszin lesz, aki a rend ellenére megpróbál normális életet élni. Több-kevesebb sikerrel megy is neki, de hát ezek nem olyan titkos társaságok, amelyek hagyják is. Jó volt Edward szavain keresztül olvasni az életéről, ez a rész nekem kicsit másabb hangvételű is volt, mint azt előzőek, amiket olvastam. Pörgős a cselekmény, és könnyedén bele tudja élni magát az ember.

Assassin's Creed. Van aki csinálja. Van, aki nézi és van, aki olvassa. Na meg persze van olyan is, aki nem éri be csak az egyikkel és olyan is, aki még nem csatlakozott az orgyilkosok krédójához.

Népszerű videojáték franchise alapján készülő könyvekben mára már jócskán dúskálhatunk, de néhány örök kérdés megmarad. Vajon éppúgy élvezhetőek, mint maguk a játékok? Esetleg a kettő egészíti ki tökéletesen egymást? Ha valaki szereti a játékot biztosan szeretni fogja a könyvet is? És mi van azokkal, akik nem jártasak a videojátékok világában, de szeretnek olvasni? Vajon nekik is tetszenének ezek a könyvek?

Mindenki tudja, hogy ezek általánosságban megválaszolhatatlan kérdések, egészen addig, amíg nem pontosítjuk. Nézzük az 'Assassin's Creed: Fekete Lobogó (Black Flag)' esetében hogyan válaszolhatnánk meg ezeket a kérdéseket.

Kalóz becsületemre mondom, nem tudom miért kapott annyi negatívat ez a regény. Hibátlan adaptációja és kiegészítője a játéknak. Azt is meg merem kockáztatni, hogy jobb is, mint az alapanyag. A videojáték rajongói között remélem számos olyan is akad, aki szeret olvasni, mert annak kötelező darab.

Minden tökéletesen benne van, ami a játékban és egy cseppet sem érződik rajta, hogy játék alapján íródott. Irigylem Bowdent, hogy azokat a dolgokat, amiket a játékban a játékos irányít, (pl.: harc, világ felfedezés, hajócsaták) ennyire látványosan, tökéletesen, érdekesen és kreatívan beletudja szőni a történetbe.

A történet kicsit korábban, másként kezdődik, mint a játék így másként is ér véget. És kövezzetek meg, de én akkor is kimondom: MIÉRT NEM LEHETETT EZT A JÁTÉKBA IS BELEÍRNI?? Gyönyörűen ér körbe a végére a sztori és – leszámítva a könyvből kimaradt Anne énekét, ami a játék végének fénypontja szerintem-, sokkal csavarosabb, ütősebb véget kapott a könyv.

Most azokhoz szólnék, akik nem szoktak még rá a játékra, és talán soha nem is fognak, de felkeltette az érdeklődésüket Edward Kenway története: Ne törődjetek a játékkal! (err, micsoda?! Bitófára a galáddal!!) De komolyan, egyáltalán nem kell kockának lenned, ahhoz, hogy ugyanúgy élvezd, mint a franchise veterán rajongói. Az Assassin's Creed: Fekete Lobogó egy fantasztikus utazás minden kalandozni vágyó lélek számára. Ha szereted az izgalmas, középkori harcokat, hajócsatákat, vérontást minden mennyiségben – merthogy Bowden nem szépített! –, összeesküvéseket, szövetségeket, árulásokat és egy rendkívül összetett „anti-hőst”, akkor ne habozz. Fedélzetre, matróz!

Számomra tökéletes kerettörténetet alkotott Bowden és csapata a remekül átemelt elemek köré. És ez az, barátaim, amiért egy könyv mindig jobb lesz egy játéknál djkashdjsdjkanhdkasd……

Oké, na hol az az AC parancsikon???????

Bővebben a blogon.

Bowden „báttyó” igen csak meglepett ezzel a könyvvel, egész más hangulatú könyvet írt mint amit már megszokhattunk tőle.Még a humort is csatasorba állította, aminek igazán örülök, mert sokkal szellősebb lett tőle a történet, dacára a rengeteg gyilkolászásnak. Én a főhőst elég nehezen tudtam elfogadni.Miért pont egy szerencsétlen, minden lében kanál részeges, igen csak középszerű alakot kellett választania? Persze, lesz jellemfejlődés, meg minden, de én mégsem tudtam teljesen elfogadni őt. A szerelmi szál is olyan esetleges, kidolgozatlan volt, én feleslegesnek is éreztem. Mindazonáltal a könyv nem volt rossz, sőt, a sok pergő cselekmény miatt izgalmas lett. Egy kicsit többet kalózkodhattak volna benne, akkor adok még egy plusz fél csillagot.

Nem értem miért tartják a Fekete lobogó történetét gyengének. Nem a legjobb rész a sorozatból, de a pergő cselekmény, váratlan fordulatok, összeesküvések, politikai csatározások, látványos hajócsaták miatt mégsem tudtam letenni. Nagyon olvastatta magát. 100 oldallal lehetett volna hosszabb, akkor pár karaktert és eseményt még jobban kilehetett volna dolgozni, de így sem csalódtam.
Bővebben:
http://elhaym.wordpress.com/2014/05/04/oliver-bowden-as…

"A történet váratlanul hosszú, majdnem száz oldalas felvezetéssel indul, melyből megismerhetjük Edward kalózkodás előtti életét, viszonyát Caroline-nal és viszályait a lakosság ellenszenvesebb tagjaival. Innentől exponenciális függvény szerint gyorsulnak az események: eleinte még egészen ráérős a történet, ahogy Edward beletanul a kalózkodásba, a végén viszont már szinte átmenet nélkül követik egymást a pörgős, feszült jelenetek, esélyt sem adva a pillanatnyi megpihenésre. Négy-öt alkalomtól eltekintve szinte nem is érezhető, hogy videojáték az alapja, csak a „pályavégi főellenségek” megorgyilkolásánál érhető tetten a jellegzetes Assassin's Creed stílus. Ez nem is baj, ha az ember végigtolta a játékot, nyilván sokkal több ismerős dolgot fedez föl benne, így viszont a nem gamer olvasót sem riasztja el semmi."

–
Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2014/02/oliver-bowden-fek…

Imádtam minden sorát! Nagyon szükségem volt már egy ilyen izgalmas, kalózos történetre. A játékkal sajnos nincs lehetőségem játszani, így be kell érnem a könyvvel és gameplay-videók nézésével. Edward a kedvenc főszereplőm lett. Rengeteget változott a közel tíz év alatt. Eleinte csak a bosszú és a pénzvágy hajtotta, de a könyv végére egyre inkább olyan lett, amilyennek egy orgyilkosnak lennie kell.
Kedvenc mellékszereplő: Adewalé, a hűséges, józan gondolkodású fedélzetmester.
Úgy általánosságban a szereplőkkel meg voltam elégedve, szerintem jó ötlet volt valós történelmi személyekhez nyúlni. Így most már tudom, hogy létezett két hírhedt kalóznő, Anne Bonny és Mary Read. Sajnálom, hogy történelemórákon nem tanulunk a kalózokról, mert igenis ezek sokkal érdekesebb dolgok, mint a különböző politikai csatározások (és ami érdekes, az sokkal könnyebben meg is jegyezhető). Ha tanár lennék, ami nem leszek, akkor biztosan mesélnek a diákjaimnak ilyenekről.
Végül még kiemelném az írásmódot, mi azért tetszett annyira, mert olyan volt, mintha Edward itt ülne velem szemben, és nekem mesélné el a történetét.

Mivel ezzel az AC résszel még nem játszottam, így nem igazán tudtam felfedezni benne, hogy mi az ami csak a könyv, és mi volt a játékban is. Ettől függetlenül én élveztem a regényt. Bowden sokat fejlődött az első regény óta. Igaz, nem vagyok nagy kalóz-fan, de mindig érdekesnek találtam a világukat, ezzel a kötettel pedig kicsit betekinthettem az életükbe.

Régóta akartam már olvasni kalózokról szóló könyvet, de eddig igen gyér volt a felhozatal, majd végre a kezem közé került ez.
Nem ismertem a játékot sem az előző köteteit, de engem megnyert ez a kalózos könyv. Izgalmas volt és jól lelett írva a gyilkolásos jelenetek. Benne volt Fekete Szakáll is.♥
Ami szerintem fordulatos volt az amikor kiderül, hogyspoiler . A kedvenc jelenetem egyike volt.

A Black Flag mai napig az egyik nagy kedvencem. Az elsők között volt, ami igazán behúzott a gamerek világába, és akkoriban válhattam végérvényesen kalózbolonddá is, aminek már a Karib-tenger kalózai megalapozott.
Mivel maga az alapanyag fantasztikus, igazán rossz írónak kell lenni ahhoz, hogy teljesen élvezhetetlen könyvet írjunk belőle. Viszont pont ennek okán, ezt sokkal jobban meg lehetett volna valósítani. Azon túl, hogy már maga az írásmód is borzasztóan középszerű, itt is előjött az egyik negatívum, amiért nem szeretem ezeket a fajta adaptációkat, mikor filmből vagy játékból készül könyv. Az, hogy nem ad hozzá sok pluszt a történethez, ami indokolná az adaptálás létrejöttét, már a pénzen kívül. Az elején (és egy kicsit a végén) még próbálkozik is vele a szerző, messzebbről indít, mint a játék, de a cselekmény előrehaladtával folyamatosan elhagyja ezt, és csak a történetszál tömény leírása marad. Ami egy teljesen tisztességes iparosmunka, de sajnos nem több. Nem gondolom, hogy tele kellene írni az egészet felesleges, oda nem illő jelenetekkel, de talán maga az írás is mint eszköz, elősegíthetné, hogy belelássunk jobban a fejekbe, bemutasson olyan dolgokat, amiket nem vittek képernyőre. Persze lehet ez nem mindenkit zavar, sőt aki előbb olvasta a könyvet, annak valószínűleg egészen más véleménye van az írott változatról, de az interaktivitása miatt sokkalta maradandóbb élményt nyújtott játszva, mint olvasva.
Azt biztosan nem érte el a könyv nálam, hogy kezembe vegyem a többi részt, azt viszont igen, hogy újra kedvem támadjon vitorlát bontani, ezért nem is érzem teljesen feleslegesnek az olvasását.