Árulás (Assassin's Creed 5.) 85% 100 csillagozás

Ezio és Altair ciklus lezárult, itt már egy új cselekményszál kezdődik, új főszereplőkkel Haythammal, Edwarddal és Connorral.

Könyv valójában egy napló, mégpedig Haytham Kenwayé, emiatt E/1-ben íródott az egész.

Korábbi 4 rész a játék történetét tartalmazta belső monológokkal kiegészítve, 5. viszont egy jól megírt kiegészítő kötet, ami a játék eseményeit felületesen említi és inkább olyan cselekményszálakat, történeseket részletez, amiket a játék meg sem említett. Gamereknek emiatt ez a könyv kötelező olvasmány, imádni fogják, úgy ahogy én is.

A regény nem csak AC rajongóknak fog most feledhetetlen perceket okozni. Bowden ugyanis most megmutatja mennyire tehetséges, zseniális író is ő, rá sem lehet ismerni. Most senki sem fogja azt érezni, hogy egy játék forgatókönyvét olvassa, hanem egy fantasztikus történelmi, kalandregény részese lesz az, aki kézbe veszi. A játék ismerete nélkül is teljesen érthető.

E könyv mivel napló, nem az akciódús jelenetekre helyezi a hangsúlyt, hanem Haytham életének a bemutatására, érzéseire, gondolataira. Megtudhatjuk, hogy az orgyilkos gyökerekkel rendelkező Haythamból, hogyan és miért lett templomos és általa végre megismerhetjük a másik oldalt is.

Haytham ellentmondásos karakter, én mégis hamar megkedveltem őt. Tetszettek az életről szóló gondolatai, a világfelfogása, jó volt olvasni a lelki vívódásait is.

Haythamnak vannak negatív tulajdonságai, nem is kevés. Sokszor érzéketlennek, szívtelennek, kegyetlennek éreztem, de mégis megtudtam őt érteni. Ő egy sérült lélek. Élete hazugságokra, árulásra épül, tele van bizonytalansággal, kételyekkel. Rengeteg bánatban, fájdalomban van része.

Rég olvastam ilyen jó történelmi napló regényt. Bowdennek egyértelműen ott a helye a legjobb írók között.

Bővebben:
http://elhaym.wordpress.com/2013/05/12/oliver-bowden-ar…

Végérvényesen beszippantott az Assassin's Creed világa, bizonyíték erre, hogy még az sem érdekelt, hogy kb. két óra múlva kelnem kell. Ez a könyv az, amire azt mondom, hogy letehetetlen, a végefelé pedig már abszolút hidegen hagyott, mennyit fogok aludni, csak el akartam olvasni. Holnap részletesebben is, blogon is értékelem.
Ég a pofám, de a könyv miatt ma apuka egyedül oldotta meg a gyerekek fürdetését. Viszont megértette, mi, kockák, összetartunk.

Fura volt az új főszereplő, és emiatt ez tetszett a legkevésbé. Szép a borító, és nem rossz a történet, de valahogy mégsem nyert meg magának teljesen. Unalmas volt, és olyan… nem is tudom… olyan semmilyen. :(

Ez az eddigi legjobb Bowden könyv, ez kétségtelen. Nem csak az írásmód, de a történet is sokkal jobb mint az előzők, annak ellenére, hogy azért voltak mélyrepülések is a könyvben.
Nekem eddig Haytham a kedvenc figurám, sokkal emberközelibbnek érzem, mint a másik két főhőst.Könyvről-könyvre egyre jobban ír O.B., de úgy érzem, hogy a nagyokhoz sosem fog felnőni, de rendes iparos munkát végez az már biztos.

Kicsit furcsa könyv, köszönhetően egy óriási csavarnak, amire épül. Megkérdőjelez sok mindent, amiben eddig hittünk az Assassin's Creeddel kapcsolatban.
A történet több évtizedet átível és rengeteg helyszínre visz el, ennek néha az az eredménye, hogy bizonyos események nagyon felületesen vannak ábrázolva. Azok a részek a legjobbak benne, amelyek nem az AC III történetét dolgozzák fel, szerencsére a könyv jelentős része ilyen.

Jó könyv, kifejezetten tetszett. Az előzményköteteket nem olvastam, sőt a játékokkal sem játszottam, de ettől függetlenül remekül szórakoztam rajta. Bővebben a Könyvmolyz blogon olvashattok róla: http://konyvmolyz.web4.hu/cikk/kritika-oliver-bowden-as…

Az első könyvem volt a szerzőtől és az Assassin's Creed sorozatból. Tetszett, hogy gyerekkortól kezdve vannak bemutatva az események. Tele volt csalással és árulással. Az elején bírtam Kenwayt- olvasva a többi részt viszont rájöttem, hogy csak árnyéka Ezio-nak.

Totális kedvenc, kár hogy sok minden közbejött, és a felénél leragadtam. Aztán elővettem újra, és pár nap alatt befaltam. Eleinte nem értettem, hogy mi a fene köze van a címnek a könyvhöz, de az utolsó (talán 50) oldalakon értelmét nyerte. Itt kicsit közelebbről ismerhetjük meg a Templomosokat, főellenségüket az orgyilkosoknak, és nem tudom ki hogy van vele, de Haytham szemszögéből az egész rend barátságosabbnak tűnik, mint az orgyilkosok krédója. Valamivel jobb volt, mint a Fekete Lobogó, aki ismeri a játékot, annak kötelező elolvasni. :)

Őszintén megmondom, hogy ezt az AC könyvet közel sem vártam annyira, mint az előzőeket. Ennek oka nem más, mint az, hogy baromi nem érdekelt Connor. Számomra rettenetesen szürke és jellegtelen a karaktere. Ám jött a hír, miszerint a könyv főszereplője nem is ő lesz, hanem az apja, Haytham. Egy kicsivel jobban kezdett már érdekelni a könyv, de még így sem volt falkaparós a szitu, egészen az első oldal felütéséig, ugyanis ott bekövetkezett a 180 fokos fordulat.

Komolyan. Imádtam a könyvet az elejétől a végéig. Haytham-en keresztül megismerhettem a másik oldalt, a templomosokat. Karakterét végig követjük kisfiú korától egészen a haláláig így megtudjuk, hogyan is lesz az orgyilkos gyökerekkel rendelkező férfi a Templomos Rend nagymestere.

A könyv vége felé Connor (Haytham fia) is színre lép, de ő továbbra is hidegen hagy, viszont! A regény elején még Edward is szerephez jut, akiért már az első AC 4 Black Flag-es hírek felröppenése óta odavagyok és ez most csak erősödött. Természetesen Ezio-t senki nem körözheti le. :P

Nagyon fasza történelmi regényt olvashattam ami meghozta a kedvet a játékhoz. :)

Nos, az tény, hogy Bowden még mindig nem tanult meg igazán szórakoztatóan írni. Küzd, erőlködik és némi halovány fejlődést fel is tud mutatni (legalább is a korábbi részekhez képest), de ezt mindenképp kevés számomra. Ráadásul ez a történet nem hogy sántít, de Bowden most egy kocka alakú követ képes görgetni. Se a templomos, se az orgyilkos karakter nem hagy érdemi nyomot, tulajdonképpen minden szempontból felejthető. Az egész AC-univerzumból lazán kihagyható epizód ez.