Árulás (Assassin's Creed 5.) 85% 125 csillagozás

"I take to the water
To glide upon the gales
The winds that my father rode
Will never fill my sails"

Nagyon örültem neki, hogy előbb olvastam el a Oliver Bowden: Assassin's Creed – Fekete lobogó, mert így sokkal megrázóbb és érdekesebb volt a történet tudva, hogy mi volt az előzmény, kik is azok a Kenwayek és hogy mi miért történt.
Minden elismerésem az író felé, ismét egy fantasztikus, izgalmas könyvet rakott elém, csak most sokkal jobban ki voltak dolgozva az érzelmek.

Haytham Kenway a főszereplő, akit mindenki utál a játékokban is mert egy templomos, aki felé én is kételyekkel fordultam. Azonban zseniálisan be lett mutatva hogyan vált azzá az álnokká, kicsit antihősnek mondható szereplővé! Egy szomorú gyermekkor rengeteg titokkal és rossz útra terelődés, mind-mind érdekes volt. Nagyon megkedveltem őt és maga a napló-szerűen megírt történetet is, hiszen ritka az olyan könyv, ami egy „gonosz” szemszögéből íródott. Számomra a végén a „gonosz”, a „templomosok”, mint fogalom is teljesen átértékelődött és ez csakis a főszereplőnek köszönhető!
Még orgyilkosokat kedvelő szemszögből is spoiler számomra nagyon érdekes a templomosok felfogása, célja. off A legszomorúbb az egészben az, hogy miközben olvastam végig érezhető volt, hogy Haytham-ban ott a spoiler

Maga a cselekmény számomra érdekes és izgalmas volt. Rengeteg európai országba lehet vele eljutni, na meg egy teljesen másik kontinensre is! A többi AC könyvhöz képest a történelmi háborúzgatások és események vissza lettek fogva, mert inkább a szereplőkre tevődött a hangsúly. Ezt picit sajnáltam is, mert az egyik, amit szeretek az AC könyvekben, hogy a történelemet tökéletesen, részletekbe menően ábrázolják.

A könyv vége felé jelent meg Connor amit szintén sajnáltam, több szerepet érdemelt volna szerintem, bár a legtöbb AC könyvtől már megszoktam, hogy nem magát a videójátékot ismerhetjük meg hanem az előzményét, utózmányát, egy másik fontos szereplő szemszögéből.

Találó a cím, mert ebben a könyvben tényleg mindenki mindenkit elárult. Vérzett is a szívem emiatt és őszintén sajnáltam végig Haytham-ot, aki nem akart mást csak szeretetet, barátokat, biztonságot, egy jobb világot… Szomorúan tettem le a könyvet, pedig tudtam mi lesz a vége. Reménykedtem egy jobb végkifejletben. Nem kell mindig boldog végkifejlet ahhoz, hogy jó legyen egy könyv!

Ezio és Altair ciklus lezárult, itt már egy új cselekményszál kezdődik, új főszereplőkkel Haythammal, Edwarddal és Connorral.

Könyv valójában egy napló, mégpedig Haytham Kenwayé, emiatt E/1-ben íródott az egész.

Korábbi 4 rész a játék történetét tartalmazta belső monológokkal kiegészítve, 5. viszont egy jól megírt kiegészítő kötet, ami a játék eseményeit felületesen említi és inkább olyan cselekményszálakat, történeseket részletez, amiket a játék meg sem említett. Gamereknek emiatt ez a könyv kötelező olvasmány, imádni fogják, úgy ahogy én is.

A regény nem csak AC rajongóknak fog most feledhetetlen perceket okozni. Bowden ugyanis most megmutatja mennyire tehetséges, zseniális író is ő, rá sem lehet ismerni. Most senki sem fogja azt érezni, hogy egy játék forgatókönyvét olvassa, hanem egy fantasztikus történelmi, kalandregény részese lesz az, aki kézbe veszi. A játék ismerete nélkül is teljesen érthető.

E könyv mivel napló, nem az akciódús jelenetekre helyezi a hangsúlyt, hanem Haytham életének a bemutatására, érzéseire, gondolataira. Megtudhatjuk, hogy az orgyilkos gyökerekkel rendelkező Haythamból, hogyan és miért lett templomos és általa végre megismerhetjük a másik oldalt is.

Haytham ellentmondásos karakter, én mégis hamar megkedveltem őt. Tetszettek az életről szóló gondolatai, a világfelfogása, jó volt olvasni a lelki vívódásait is.

Haythamnak vannak negatív tulajdonságai, nem is kevés. Sokszor érzéketlennek, szívtelennek, kegyetlennek éreztem, de mégis megtudtam őt érteni. Ő egy sérült lélek. Élete hazugságokra, árulásra épül, tele van bizonytalansággal, kételyekkel. Rengeteg bánatban, fájdalomban van része.

Rég olvastam ilyen jó történelmi napló regényt. Bowdennek egyértelműen ott a helye a legjobb írók között.

Bővebben:
http://elhaym.wordpress.com/2013/05/12/oliver-bowden-ar…

Végérvényesen beszippantott az Assassin's Creed világa, bizonyíték erre, hogy még az sem érdekelt, hogy kb. két óra múlva kelnem kell. Ez a könyv az, amire azt mondom, hogy letehetetlen, a végefelé pedig már abszolút hidegen hagyott, mennyit fogok aludni, csak el akartam olvasni. Holnap részletesebben is, blogon is értékelem. Ég a pofám, de a könyv miatt ma apuka egyedül oldotta meg a gyerekek fürdetését. Viszont megértette, mi, kockák, összetartunk.

Ez az eddigi legjobb Bowden könyv, ez kétségtelen. Nem csak az írásmód, de a történet is sokkal jobb mint az előzők, annak ellenére, hogy azért voltak mélyrepülések is a könyvben.
Nekem eddig Haytham a kedvenc figurám, sokkal emberközelibbnek érzem, mint a másik két főhőst.Könyvről-könyvre egyre jobban ír O.B., de úgy érzem, hogy a nagyokhoz sosem fog felnőni, de rendes iparos munkát végez az már biztos.

Kicsit furcsa könyv, köszönhetően egy óriási csavarnak, amire épül. Megkérdőjelez sok mindent, amiben eddig hittünk az Assassin's Creeddel kapcsolatban.
A történet több évtizedet átível és rengeteg helyszínre visz el, ennek néha az az eredménye, hogy bizonyos események nagyon felületesen vannak ábrázolva. Azok a részek a legjobbak benne, amelyek nem az AC III történetét dolgozzák fel, szerencsére a könyv jelentős része ilyen.

Jó könyv, kifejezetten tetszett. Az előzményköteteket nem olvastam, sőt a játékokkal sem játszottam, de ettől függetlenül remekül szórakoztam rajta. Bővebben a Könyvmolyz blogon olvashattok róla: http://konyvmolyz.web4.hu/cikk/kritika-oliver-bowden-as…

Kétségkívül ez a kedvenc Assassin's Creed könyvem. Egyrészt, mert elképesztett Haytham igazi személyisége, amit a zord külső alatt rejtegetett, másrészt pedig az utolsó, Connor által elmesélt oldalak is mély hatást gyakoroltak rám.
Haytham gyerekkora után megértettem, hogy kötött ki a templomosoknál.
Ismerve a játék menetét, engem teljesen meglepett a sztori, a belső gondolatok. Tetszett az írói stílus, és a karakterek személyisége is pont olyan volt, mint ahogyan a játék során tapasztaltam.

Az első könyvem volt a szerzőtől és az Assassin's Creed sorozatból. Tetszett, hogy gyerekkortól kezdve vannak bemutatva az események. Tele volt csalással és árulással. Az elején bírtam Kenwayt- olvasva a többi részt viszont rájöttem, hogy csak árnyéka Ezio-nak.

Totális kedvenc, kár hogy sok minden közbejött, és a felénél leragadtam. Aztán elővettem újra, és pár nap alatt befaltam. Eleinte nem értettem, hogy mi a fene köze van a címnek a könyvhöz, de az utolsó (talán 50) oldalakon értelmét nyerte. Itt kicsit közelebbről ismerhetjük meg a Templomosokat, főellenségüket az orgyilkosoknak, és nem tudom ki hogy van vele, de Haytham szemszögéből az egész rend barátságosabbnak tűnik, mint az orgyilkosok krédója. Valamivel jobb volt, mint a Fekete Lobogó, aki ismeri a játékot, annak kötelező elolvasni. :)

Őszintén megmondom, hogy ezt az AC könyvet közel sem vártam annyira, mint az előzőeket. Ennek oka nem más, mint az, hogy baromi nem érdekelt Connor. Számomra rettenetesen szürke és jellegtelen a karaktere. Ám jött a hír, miszerint a könyv főszereplője nem is ő lesz, hanem az apja, Haytham. Egy kicsivel jobban kezdett már érdekelni a könyv, de még így sem volt falkaparós a szitu, egészen az első oldal felütéséig, ugyanis ott bekövetkezett a 180 fokos fordulat.

Komolyan. Imádtam a könyvet az elejétől a végéig. Haytham-en keresztül megismerhettem a másik oldalt, a templomosokat. Karakterét végig követjük kisfiú korától egészen a haláláig így megtudjuk, hogyan is lesz az orgyilkos gyökerekkel rendelkező férfi a Templomos Rend nagymestere.

A könyv vége felé Connor (Haytham fia) is színre lép, de ő továbbra is hidegen hagy, viszont! A regény elején még Edward is szerephez jut, akiért már az első AC 4 Black Flag-es hírek felröppenése óta odavagyok és ez most csak erősödött. Természetesen Ezio-t senki nem körözheti le. :P

Nagyon $@!% történelmi regényt olvashattam ami meghozta a kedvet a játékhoz. :)